Amikor szeptember végén a Színikritikusok díjátadóján voltam, megfogadtam, hogy feltétlenül pótolom legalább a Megfigyelőket és Az ügyet, azt a két független előadást, amely szembeszökően sok jelölést kapott és díjakat is.
Az Ügyet nem játszották azóta, de ezen a hétvégén háromszor is műsorra került. Ez a bejegyzés a pénteki alkalom extrém sikerének hagy nyomot. Az előadás szünet nélküli, hetven perc.
Fotó: ? - a kafkadesk.org ajánlójából
Akit foglalkoztat, hogy elmenjen párterápiára, mert válságosnak érzi házassága pillanatnyi állapotát, az jelentősen olcsóbban jön ki, ha helyette – első lépésként – a Pinceszínház új előadását választja. A kilencven perces időtartam nem sok, nem is érződik annak, és szünet sincs. Mivel korán vége, még van idő valahova beülni, a darab jó kiindulási pont egy nagy beszélgetésre.
A Komlósi-gála másnapján négy és fél óra alvás és egy hasonlóan "faltól falig" nap után tértem vissza az Erkelbe továbbra is kitűnő hangulatban, hogy mindössze negyedszer megnézzem a Bohémélet 2.0-át, amelynek a premier-szereposztásáról is írtam, és később az Operakaland-verzióról is.
Röviden: katartikus, fájdalmasan gyönyörű előadás volt, nagyon jól együttműködő szereplőgárdával, akik hatottak együtt is, külön is.
Hosszabban:
Könnyű szórakozás néz ki Gálvölgyi János és Györgyi Anna kedvelőinek 100 percben, ha a színház új bemutatóját választják. A darab legfőbb érdekessége a témája: színházról és a színészek életmódjáról szól.
Gálvölgyi János és Csiby Gergely - "de ugye nem lesz több szívinfarktus?"
A bevezető után, jöjjön hát a lényeg: mi a közös az ABC-operákban a népszerűségükön túl?
A cím akár az is lehetett volna, hogy „a szerelem sötét verem”, mivel azt látjuk, hogyan dúlja fel a szenvedély az addig többé-kevésbé nyugodtan élők hétköznapjait. Az operák hősei jellemzően olyan személybe szeretnek bele, akik bajt hoznak rájuk, akivel akár annak egyénisége/életfelfogása vagy a körülmények miatt nem tudnának kiegyensúlyozott életet élni. De a színházban épp az a jó, hogy a mezei nézők, akik sokkal inkább hajlamosak biztonsági játékra, mint az operahősök, másodlagos élményként, a nézőtéren átélhetik a viharos szenvedélyeket, meghatódhatnak a szereplők sorsán, és utána nyugodtan visszatérhetnek a (remélhetőleg) kényelmes lakásuk biztonságába. Az ABC operákban sokféle szerelmi kapcsolatot láthatunk, de boldogságot csak igazán rövid pillanatokra. (A színház a konfliktusokról szól. A harmónia, a Vidnyánszky Attila által egykor megfogalmazott "remény színháza" k. unalmas, ahogy a tüntetésen Pintér Béla is elmondta frappáns beszédében. Hiába vágyunk nyugalomra, békére, kölcsönös kapcsolatokra, szeretetteljes odafigyelésre - ezek léte senkit nem villanyoz fel hosszan, egy idő után természetesnek tűnik, rengeteg szenvedés kell ahhoz, hogy valaki ezeket megtanulja értékelni. Színházban pedig kiemelten unalmas, ha csak ez van. (Lehet, hogy az egyformaságot eleve rosszul tűri az ember? Kellenek a vegyes benyomások? - "Annál jobb, ha minél rosszabb?")
Komlósi Ildikó a Varidance táncművészeivel a Carmenben (fotó: Csibi Szilvia)
I. A Komlósi Ildikó-gálán az Aidából ezúttal AMNERIS lett.
„„Elszoktál az operáktól.” - mondta tegnap valaki. Ami azt illeti az idei eddigi 98 előadásból 13 volt opera (operagálákkal, beavatókkal és a Müpában tartott koncertszerű operákkal együtt), a legtöbbet meg is írtam, átlagosan heti egy a korábbi heti három helyett.
Az egyébként összességében is elég jó minőségű prózai előadások tengerében mindenképp kiemelkedik ez az egymást követő két este, amelyekről most jönnie kell beszámolónak – részben az énekesek odaadó munkája és nem kevésbé az előadásokból kirajzolódó üzenet miatt.
Hogy ne legyen olvashatatlanul hosszú, három részre tagoltam, ez most két oldalnyi bevezető, részben a december 9-i - a színházi törvénytervezet ellen tiltakozó tüntetésről is szól. Hamarosan következik a Komlósi gálát és az ABC-operákat érintő rész, majd külön egy a Bohémélet negyedik újranézése kapcsán.
Megyesi Schwartz Lúcia és Szegedi Csaba forralt bort oszt a Komlósi Ildikó gála előtt
Szeptemberben igazán jól esett volna megnézni ezt az „új Tarnóczit az eredeti helyszínen”, ahova készült, ráadásul egy olyan színházban, ahol még sosem jártam. Salgótarján egyébként a fiatal rendező szülővárosa, és ez immár a negyedik munkája otthoni terepen. (A legutóbbi, Az eltört korsó nézhető volt Pesten is.)
A város mérete miatt nyilvánvaló, hogy itt túl hosszú szériát nem futhat egyetlen előadás sem, még annak is lehet örülni, hogy egyáltalán létrejöhetett a saját színház. A legjobb hír, hogy a Szkéné partnereként koprodukcióban hozták létre ezt az előadást, és így persze jóval hosszabb élete lehet, és eléri a megfelelő célközönségét.
Kaszás Gergő abban a bizonyos sárga nadrágban
A pesti bemutatóról készült ez a nyomhagyó bejegyzés.
Január 15-én láttam legutóbb „A Grönholm-módszer”-t, még a Neptun brigád előadásában, és erről egy pár soros jegyzetet visszamenőleg fel is tettem a blogomra (amely kicsit több, mint egy évvel később indult el). Még az összes színész neve sem említődött (Fenyő Iván, Botos Éva, Ficzere Béla, Vass György), pedig nagyon szerettem Baksa Imre rendezését, sok részletet máig őriztem belőle, ahogy az tegnap a Thália Színházban játszott változatban fel is idéződött előttem.
Domokos Zsolt - Szabó Erika - Bán Bálint - Borsányi Dániel
Akkor egy alig négyéves előadásra mentem, most ennél egy fokkal jobb volt a reakcióidőm: kicsit több mint két évvel a premier (2017.11.02.) után következik ez a rövid nyomhagyó ÉS ajánló bejegyzés.
Kiss Márton darabot írt és rendezett, amely a Kolibri Pincében nézhető. 75 perc szünet nélkül „A méhek istene”, amely így elsőre nem mondott nekem semmit, viszont elolvasva a vonzó szereposztást – Grisnik Petra, Mészáros Tamás, Ruszina Szabolcs és Szanitter Dávid – felidéződtek korábbi jó élményeim, köztük a legutolsó az igazán kitűnő „epertortás” előadás Grisnik Petrával, és megnéztem a főpróbát egy másik produkciót elhalasztva. Úgyis jó régen voltam a Pincében, nem maradhat ki egészen ez a játszóhely sem az életemből.
Ismét egy filmről ismert történet köszön ránk a József Attila Színház műsoráról, a „Magas barna férfi felemás cipőben” alapján készült bohózatot mutatták be Simon Kornél rendezésében.
