Mezei néző

Épp egy hete mutatták be Zsámbéki Gábor rendezését, a Borisz Godunovot Radnai Annamária és Térey János fordításában, mikor én eljutottam rá, de a színházi ismerőseim, akiknél érdeklődtem az előadással kapcsolatban, mostanára már mind túl is lettek a megtekintésén, úgy látszik, hogy mind időben gondolkodtak, és megvették két hónapra előre a jegyet az első előadások valamelyikére. Hiába van már június, a Katonában még javában működik a színház, és nyár ide, vagy oda, meg is telik a nézőtér. Most, egy hosszú hétvége szombatján szintén tele volt, még négy-öt ember ülhetett volna le mindössze.

Hogy legyen felvétel, nagyon fontos.Én is nagyon örülök, ha ezt-azt meglelek a youtube-on, hát még amikor pl. a Hungaroton tölt fel hibátlan minőségű zenei anyagokat. Legyen rendesen felvéve az, ami a magyar operajátszás számára lényeges, hurrá.

Egészen meggyőzően beszélt az Operaház új projektjéről Ókovács Szilveszter a ma esti koncert előtt, és az 50+3 CD-n nyilván sok olyan művész hangi állapotát is rögzíteni fogják, akiknek sok esélyük nem lenne saját jó minőségű felvétel kiadására.

A lemezek november 7-én, a Magyar opera napján fognak megjelenni, a tervek szerint közintézmények automatikusan kapnak belőle. Én egy emberről tudok is, aki meg akarja venni az egész sorozatot. (Lehet, hogy külön nem is lehet majd? - elválik.)

Az idei évadom egyik legjobb élményévé vált a miskolci "Játék a kastélyban" , idézve egy ismerősöm szavajárását: „hibátlan volt”. „Az élet szép, s én boldog vagyok.” –  ezt éreztem én is, amíg a Kamaraszínházban ültünk, három felvonáson át. Nem tűnt soknak. Már lassan hat nap telt el közben, de nehéz elengedni az élményt, minden nap foglalkoztam a megírásával, de "csak" négy oldal lett. Az előadás egy jó ideig egyébként sem lesz műsoron, majd ha felmelegítik, akkor fogok kampányolni, hogy minél többen tekintsétek meg. Én is újra szeretném látni.

Jó színészek, jó darabot, jó rendezésben adnak elő, amelyik még hozzá is szól a mi emberi dolgainkhoz. Ha valamire, erre feltétlenül érdemes volt Miskolcra utazni, bár nem panaszkodhatom, mert a többi kiválasztott előadás is nagyon jó élmény volt. (Külön bejegyzés készült már A bolygó hollandiról és a Miskolci Dixieland Band koncertjéről is.)

Másfél oldalas bevezetés után további három oldalon az ennedik bejegyzés következik Galambos Péter rendezéséről, amely már elsőre sem tetszett, de az énekesek miatt valószínűleg én vagyok mégis az a mezei néző, aki a legtöbbet látta. Milyennek tűnt ma este? - erre válaszolok ezúttal. Akit a bevezető nem érdekel, tekerjen bele, a kiemelések most is segítenek. PLUSZ: egy utóirat a június 9-én tartott második előadás kapcsán, az már rövid.

Mindig örülök, ha sikerül visszajutnom Miskolcra, akármilyen kevés időre is. Egy villámlátogatás a színház felkeresését és jó esetben egy-egy kirándulást jelent. Idén jó évem volt, egy októberi hétvége három előadása (Bakkhánsnők, Csipike, Verdi:Requiem) után márciusban is hármat néztem (A kutya különös esete, A bolygó hollandi, Elza), és most is be tudtam ülni újabb „másfél” Bolygó hollandira, a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darabra, és jól jött ki a lépés ahhoz is, hogy a lassan 27 éves Miskolci Dixieland Band szokásos havi koncertjén ott lehessek, amelyiknek egy ideje már ugyancsak a színház ad otthont. Ez így együtt jóval több előadás, mint amennyihez az elmúlt 25 évben szülővárosomban hozzájuthattam, nem győzök eléggé örülni neki.

Most a hozzám képest rekord-rövid bevezető után csak a Miskolci Dixieland Band klub-estjéről fogok megemlékezni, hátha fogjátok magatokat és vagy a bejegyzés elolvasása helyett, vagy utána, rákattintotok a youtube felvételeikre, amelyekből több kiderül róluk, mint ebből a kis bejegyzésből fog. Ez lenne a cél, hogy ezt néhányan megtegyék, és esetleg később maguk is elvetődjenek egy-egy koncertjükre.

Egy oldalnyi bevezetés után három oldal következik a Zenthe Ferenc Színház egri vendégjátékáról.

Hat előadás május utolsó napjára. Ez egyben az évad utolsó napi ajánlója. Alig lesz színház, amelyik végigdolgozza a hónapot, 1-2 alkalom miatt nem érdemes új bejegyzést készíteni. Ami fontos, azt beleírtam a júniusi ajánlóba.

Tegnap valószínűleg fennállásom óta először fordult elő, hogy két utolsó előtti előadást néztem meg egyetlen napon. A pesti Leánder és Lensziromról az imént írtam röviden, hátha valaki unalmában csak a megtekintése mellett dönt. Kevesebb esélyt látok, hogy rá tudok valakit beszélni a miskolci Bolygó hollandira, amelynek ma van az utolsó estéje, már csak azért sem, mert nemigen lehet sok miskolci, aki a pesti előadásokra fókuszáló blogomat nézi. De nyomhagyásnak feltétlenül jöjjön ez a bejegyzés, már csak azért is, mert a fellépők közül kettőt is tegnap láttam először. Sem Wiedemann Bernadettről, sem Turpinszky Gippert Béláról nem esett szó a majdnem három hónappal ezelőtti írásban. Sőt, az sem mellékes különbség, hogy ezúttal Szabó Máté rendezésének utolsó tíz percét is meg tudtam nézni.

Tíz előadás:

A tegnapi napom két újranézésről szólt. Az Erkelben az utolsó előtti Leánder és Lenszirom ment, amelyik három évad után lekerül a műsorról, és Miskolcon pedig szintén az utolsó előtti A bolygó hollandiról. Mindkettő ma lesz még egyszer, és többet soha. Még néhány óra, nem úszott el még a lehetőség - már aki földrajzilag a megfelelő helyen van hozzá.