A Rigoletto első felvonásában van egy kis jelenet, amelyik akármelyik családban lejátszódhatna: az apa óvatosságra inti lányát, tartsa magát távol a gyanús elemektől, ne barátkozzon senkivel. Persze mi a nézőtéren okosak vagyunk, és tudjuk, hogy a címszereplő rémesen nagy hibát követ el azzal, hogy lányát tudatlanságban tartja, aki általánosságban nem tud magára vigyázni, nem lehet bizalmatlan az összes élőlénnyel szemben, és az pedig végleg megúszhatatlan, hogy egy Apolló-külsejű ifjú olvadozó pillantásába bele ne szédüljön. Egy ilyen ártatlan lánynak pedig az első benyomás a leglényegesebb, a benne ébredő szerelem örökké tart – legalábbis napok alatt semmilyen technikával nem elmulasztható, még úgy sem, ha szíve választottját látja másnak udvarolni. Csak az a kár, hogy az apa mindezt nem méri fel, így saját maga is előidézője lesz a tragédiának, bosszúvágya csak magának és lányának árt. Ha visszaforgathatná az időt, valószínűleg eddig a jelenetig tenné, amikor még mindketten jól vannak és együtt, nagy szeretetben és harmóniában keseregnek az eltűnt boldogság után, siratják a meghalt anyát.
június
16.
Opera – Rigoletto – „Egy kis történet az elveszett boldogságról” – 2017.06.13.
| | Szólj hozzá!Címkék: Opera Kiss Péter Rigoletto Halász Péter Káldi Kiss András Gábor Géza Molnár Ágnes Zavaros Eszter Szemere Zita Szüle Tamás Ambrogio Maestri Szántó Andrea
Szólj hozzá!
Vannak előadások, amelyekre túlzás nélkül rá lehet mondani, hogy felejthetetlenek. Aki ezt látta, nem fogja összemosni az emlékét egy másik előadással, ez garantálható. Nekem a hetem egyik kétségbevonhatatlan csúcspontja volt – nyolc zenés előadás után lezárásként.
Címkék: Nagypál Gábor Stúdió K Nyakó Júlia Kálmán Eszter Kákonyi Árpád Horkay Barnabás Hegymegi Máté Meszléry Judit Spilák Lajos Homonnai Katalin Lovas Dániel Kurta Niké Sipos György Pallagi Melitta Fekete Anna Faust Fiúkórus
Szólj hozzá!
június
14.
Müpa - Wagner napok I.- " megváltás - last minute?" - Parsifal - 2017.06.08. AJÁNLÓ!
| | Szólj hozzá!Megint itt a Wagner napok, idén 12. alkalommal. Nekem ez a 11. év, amikor a júniusom erről az ESEMÉNYről szól, lélekben sokkal előbb készülök rá, ilyentájt már minden egyéb előadásra is kihat, hogy ezeket a Wagnereket várom – különösen akkor, ahogy most idén, amikor a Ring van műsoron. (Jövőre az nem lesz, sőt lehet, hogy ebben a rendezésben most látható utoljára!)
A fesztivál nyitó éve a Parsifallal indult, amelynek csak a későbbi felújításait láttam. Idén ezzel kezdődött – június 8-án – a sorozat, és ezzel is végződik június 21-én, így ez a rövid írást ajánlónak is szánom, különösen azokak, akik diákigazolvánnyal akkor is bejuthatnak, ha már minden jegy el van adva.
Címkék: Opera Kiss Péter Balga Gabriella Müpa Schöck Atala Megyesi Zoltán Parsifal Fischer Ádám Váradi Zita Simon Krisztina Nemzeti Énekkar Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Wierdl Eszter Cserhalmi Ferenc Gál Gabi Lauri Vasar Szakács Ildikó Mukk József Ambrus Ákos Eric Halfvarson Parditka Magdolna Szemerédy Alexandra Violeta Urmana Peter Seiffert Jürgen Linn
Szólj hozzá!
Na még egy nem tervezett koncert-bejegyzés. Röviden (másfél oldal), szinte csak egy gondolat, ami az Erkel Színház mai koncertjén felmerült bennem.
Címkék: Opera Farkas Gábor Erkel Színház Cser Krisztián Geiger Lajos Gábor Géza Oberfrank Péter Pomádé király Megyesi Zoltán Somogyi Zoltán Gradsach Zoltán Sáfár Orsolya Strausz Kálmán Búra Attila Kovács Beáta
Szólj hozzá!
június
7.
Zeneakadémia – „A legkisebb királyfi” – Daragó Zoltán BA vizsgakoncertje – 2017.06.07.
| | Szólj hozzá!Most már be kell látnom, hogy tévedtem, muszáj a heti koncertekről is nyomot hagyni, ha egyszer odavetődtem rájuk. Most, szerdán kora délután ismét egy diplomakoncerten jártam, mégpedig Daragó Zoltán kontratenor BA vizsgáján.
Címkék: Opera Zeneakadémia Daragó Zoltán Csillagh Katalin
Szólj hozzá!
június
7.
Zeneakadémia – „Mennyei Manna” – Molnár Anna M.A. diplomakoncertje – 2017. június 6.
| | 1 kommentMeglátni és megszeretni Molnár Anna művészetét nem volt nehéz – pontosan egy nézés kellett hozzá. De nem a mai. A másfél évvel korábbi kisebb nadrágszerepe is elég volt hozzá a Poppeában, ahova a címszerepet éneklő Baráth Emőke miatt vetődtem el. De attól kezdve tudtam, hogy Molnár Annával is számolni kell. A Poppea második megtekintése, majd egy Cosí fan tutte ebben meg is erősített, és így nyilvánvaló volt, hogy ha már eljutott hozzám a diplomakoncertjének a híre, akkor beütemeztem a programomba.
Címkék: Opera Zeneakadémia Cser Krisztián Kolonits Klára Molnár Anna Szokos Augustin Szabó Ferenc János
1 komment
június
6.
Katona – „óh, a hatalom – mindig ez az éhség!” – Borisz Godunov – 2017. június 3.
| | Szólj hozzá!Épp egy hete mutatták be Zsámbéki Gábor rendezését, a Borisz Godunovot Radnai Annamária és Térey János fordításában, mikor én eljutottam rá, de a színházi ismerőseim, akiknél érdeklődtem az előadással kapcsolatban, mostanára már mind túl is lettek a megtekintésén, úgy látszik, hogy mind időben gondolkodtak, és megvették két hónapra előre a jegyet az első előadások valamelyikére. Hiába van már június, a Katonában még javában működik a színház, és nyár ide, vagy oda, meg is telik a nézőtér. Most, egy hosszú hétvége szombatján szintén tele volt, még négy-öt ember ülhetett volna le mindössze.
Címkék: Katona Térey János Máté Gábor Borisz Godunov Bán János Zsámbéki Gábor Szacsvay László Dankó István Kovács Lehel Elek Ferenc Bodnár Erika Kiss Eszter Újlaki Dénes Vizi Dávid Mészáros Blanka Radnai Annamária Bezerédi Zoltán Kovács Tamás Szlávik István Szakács Györgyi Dér Zsolt Rujder Vivien Lestyán Attila László G. Attila
Szólj hozzá!
június
6.
Opera – „Una sera di speranza” – Spiritiszták koncertszerűen, lemezfelvétel – 2017.06.05.
| | Szólj hozzá!Hogy legyen felvétel, nagyon fontos.Én is nagyon örülök, ha ezt-azt meglelek a youtube-on, hát még amikor pl. a Hungaroton tölt fel hibátlan minőségű zenei anyagokat. Legyen rendesen felvéve az, ami a magyar operajátszás számára lényeges, hurrá.
Egészen meggyőzően beszélt az Operaház új projektjéről Ókovács Szilveszter a ma esti koncert előtt, és az 50+3 CD-n nyilván sok olyan művész hangi állapotát is rögzíteni fogják, akiknek sok esélyük nem lenne saját jó minőségű felvétel kiadására.
A lemezek november 7-én, a Magyar opera napján fognak megjelenni, a tervek szerint közintézmények automatikusan kapnak belőle. Én egy emberről tudok is, aki meg akarja venni az egész sorozatot. (Lehet, hogy külön nem is lehet majd? - elválik.)
Címkék: Ókovács Szilveszter Opera Selmeczi György Cser Krisztián Kovács István Gábor Géza Kovács János Győri Filharmonikusok Rezsnyák Róbert Spiritiszták Pasztircsák Polina Pataki Adorján Sándor Csaba
Szólj hozzá!
június
3.
Miskolc – „Játék a színházról (a kastélyban), avagy milyen is ez a péntek?” – 2017. május 28.
| | Szólj hozzá!Az idei évadom egyik legjobb élményévé vált a miskolci "Játék a kastélyban" , idézve egy ismerősöm szavajárását: „hibátlan volt”. „Az élet szép, s én boldog vagyok.” – ezt éreztem én is, amíg a Kamaraszínházban ültünk, három felvonáson át. Nem tűnt soknak. Már lassan hat nap telt el közben, de nehéz elengedni az élményt, minden nap foglalkoztam a megírásával, de "csak" négy oldal lett. Az előadás egy jó ideig egyébként sem lesz műsoron, majd ha felmelegítik, akkor fogok kampányolni, hogy minél többen tekintsétek meg. Én is újra szeretném látni.
Jó színészek, jó darabot, jó rendezésben adnak elő, amelyik még hozzá is szól a mi emberi dolgainkhoz. Ha valamire, erre feltétlenül érdemes volt Miskolcra utazni, bár nem panaszkodhatom, mert a többi kiválasztott előadás is nagyon jó élmény volt. (Külön bejegyzés készült már A bolygó hollandiról és a Miskolci Dixieland Band koncertjéről is.)
Címkék: Miskolc Mohácsi János Görög László Gáspár Tibor Remete Krisztina Játék a kastélyban Szegedi Dezső Szatmári György Czakó Julianna Khell Zsolt Mohácsi István Feczesin Kristóf
Szólj hozzá!
június
3.
Kékszakállú II. - „a hétköznapok Kékszakállúja, avagy a „függönyös” Kékszakállú ismét visszatért”- – Palerdi András, Komlósi Ildikó – 2017.06.02.
| | Szólj hozzá!Másfél oldalas bevezetés után további három oldalon az ennedik bejegyzés következik Galambos Péter rendezéséről, amely már elsőre sem tetszett, de az énekesek miatt valószínűleg én vagyok mégis az a mezei néző, aki a legtöbbet látta. Milyennek tűnt ma este? - erre válaszolok ezúttal. Akit a bevezető nem érdekel, tekerjen bele, a kiemelések most is segítenek. PLUSZ: egy utóirat a június 9-én tartott második előadás kapcsán, az már rövid.