Most már be kell látnom, hogy tévedtem, muszáj a heti koncertekről is nyomot hagyni, ha egyszer odavetődtem rájuk. Most, szerdán kora délután ismét egy diplomakoncerten jártam, mégpedig Daragó Zoltán kontratenor BA vizsgáján.
Ami azt illeti, lehetett párhuzamos vonásokat találni e között illetve a héten látott korábbi két alkalom között. Ahogy a Spiritisztákon az Erkelben, ugyanígy most is a fellépő színvonalához képest méltatlanul kevesen voltak. Nem elég, hogy egy munkanap közepére tűzték ki, de sokan reklamálták, hogy a Zeneakadémia nem vette fel a programok közé sem, így nagyjából a facebookról lehetett róla értesülni. A bizottságon kívül így azok mentek, akik az énekes tágabb ismeretségi körébe azért beletartoznak. (Nagy volt a kontraszt így a tegnapi Molnár Anna-koncert után, bár az énekesi teljesítmény most is megérdemelte volna, hogy tele legyen a terem.)
Daragó Zoltán tudta, hogy mit jelent ez a kedvezőtlen időpont, nagyon derűsen énekelte végig teljes programját változó kísérőkkel. A legkisebb királyfi jutott róla eszembe, ahogy állt a színpadon és pásztázta a közönséget – köztük jól láthatóak voltak a vizsgabizottság tagjai, így elmondhatja, hogy ugyan sokan nem voltak, de jegyzett operaénekesek hallgatták meg - , nyugodtan nézett minket, mint aki biztos a győzelmében.
Ha azt halljuk, hogy „kontratenor”, akkor minimális mezei nézői tapasztalattal is néhány evidencia eszünkbe ötlik. Ritka hangfaj, ehhez mérten nagyon kevés szerepet írtak rá manapság – ez a XIX. századtól napjainkig tartó időszakra vonatkozik, még talán a barokk repertoár bővelkedik kontratenoroknak való feladatokban, csak az a bökkenő, hogy maga a barokk repertoár is kevésszer fordul elő a műsorban. Nem csak most a diplomahangversenyen került hálátlan helyzetbe Daragó Zoltán, de nem lesz könnyű eztán sem itthon elég munkát találnia. Külföldön a régizene talán népszerűbb, így abban lehet reménykedni, hogy majd a német vagy francia városokban örülnek neki, és aztán, ha befutott, egy-egy feladat itthon is meg fogja találni. Ahogy ezen a hangversenyen hallottuk, eléggé biztosra vehető, hogy ezzel a szép hanggal így is úgy is érvényesülni fog, én ezt láttam a tekintetében. (Most a tekintete is látható volt – jut eszembe - , korábban leginkább Vaknadály szerepében ismerhettem meg a Leánderben, és ott napszemüvegben énekelt majdnem végig.)
Annak, hogy nagyon szűk lenne egy kontratenor repertoárja, ellene mond az összeállított műsor, amely német, olasz, angol és orosz nyelvű műsorszámokból állt, Downland, Haydn, Handel, Monteverdi, Rachmanyinov és Rimszkij-Korszakov művekből. Nem tudnám megállapítani, hogy mi volt leginkább testhezálló a művésznek, mert végig kiegyenlítettnek éreztem a teljesítményét, jól fel volt készülve, nem éreztem bizonytalanságokat. A hangszeres kísérők – különösen a zongorista Csillagh Katalin – nagyon jó támogatást nyújtottak az énekesnek, én úgy láttam, hogy biztonságban érzi magát velük.
Mi kiválasztott kevesek, akik tudtunk a koncertről és ott lehettünk, kaptunk egy kellemes órát az élettől. „Pur ti miro, pur ti godo..”- mondhatjuk Daragó Zoltánnak, miután bensőségesen átélt énekszámait végighallgattuk. Legyen hozzá szerencsénk minél előbb újra.