Mezei néző

Éppen a 61. előadást néztem az Abigailből, amelynek már 2015. januárjában megvolt a bemutatója, mégpedig Ascher Tamás rendezésében. Hiába, így járok mindig, ha lemaradok a főpróba időszakról, (bár a másfél év csúszást magam is durvának tartom a Katona esetében, amelyik mégis az általam legszorosabban megfigyelt kőszínház 1988 óta, így nem esik jól) viszont így legalább egy olyan „hétköznapi” (bár szombat esti) előadásról tudok beszámolni, amelyikre hivatásos kritikus már nemigen téved be. Csak általam nem ismert mezei nézők töltötték meg a Kamra nézőterét (lépcsőstül), köztük kakukktojásként egy színházi rendezővel.

A Müpa Fesztiválszínházában holnap este egyszeri alkalomként, francia koprodukcióban a Gergye Krisztián társulat (kiegészítve nagyszerűen kiválasztott operaénekesekkel) egy összművészeti víziót ad elő. (színlap) Ez az aktuális esemény, minden jegy régen eladva, ami jelzi, hogy a közönséget vonzza a téma (Tolouse-Lautrec festészete), a groteszk kabaré műfaja és gondolom az előadók, nem mellékesen: jó volt a kampány is.

Ennek az ajánlónak így még a szokásosnál is kevesebb súlya van, még ha széles tömegekhez valamiként eljutna, akkor is mindegy – a széles tömegek nem fognak tudni jegyet szerezni holnapra, bár egy-egy ember biztosan, ha csipkedi magát. (Mindig van megbetegedő, aki elajándékozza a jegyét vagy eladná, és persze utolsó percig fenntartott foglalások, amelyeket mégis lemondanak.) A célom tehát ennek az egy-két embernek a megszólítása, akik úgy érzik majd e két és fél oldal után, hogy ez az élmény KELL nekik, de ennél is inkább az, hogy az általam megfigyelt művészek munkájáról valami nyom akkor is maradjon ezen a blogon, ha történetesen csak egy fotóspróba jött össze nekem ezúttal.

Megjelent a Fidelio Súgó és így azok is könnyen átláthatják most már az októberi pesti színházi kínálatot, akik eddig lusták voltak egyesével végigkeresni a neten a programokat, bár egy ideje a színházak már két hónapra terveznek előre, így ezek a bemutatók időpontjaikkal együtt már jó ideje ismertek.

Az elmúlt hét folyamán a két és fél megtekintett előadás mellett öt esti programomat töröltem kényszerűségből, tehát most már a puszta ténynek is örültem, hogy megint színházban lehetek. Ahogy a pénteki Mellékhatásnál, még most is érzékenyen érintett a kórházra való utalás, és csak helyeselni tudtam: „ a házasság megkönnyíti az orvosi ügyintézést” mondatot. (Így van, egy sürgősségi osztályra éjfélkor biztos, hogy jobban beengedik az ember férjét, mint az élettársát és vannak ilyen helyzetek a való életben is.)

A Rózsavölgyi Szalon a tavaly februárban bemutatott egy egészségügyi témájú darabot (Istenek tanácsa - a szervátültetésről), és most az idei évadot is egy hasonlóval kezdi. Na nem egészen, mert ez most egy gyógyszerkísérlet mellékhatásairól szól.

Peter Shaffer darabja egy jól megírt és hatásos bulvár-darab. Akkor érdemes elővenni, ha van egy telitalálatnak érződő Salieri és egy Mozart is a színház társulatában. Jelen esetben Rátóti Zoltán és Mikola Gergő által ez a minimális feltétel adott is volt, kétségtelenül el lehet mindkettőjüket képzelni a szerepben. Ráadásul a pécsi színháznak van operákon edződött énekkara, és ÉLŐ zene kíséri az előadást. Nem ám egy zongora, hanem a Pannon Filharmonikusok zenészeiből létrejött Pécsi Szimfonietta.

A múlt héten szombaton már a második miskolci vendégjátékot nézhettük Pesten. (Az első, a Mindent a kertbe! – az Átriumban műsoron lesz még október végén is!) Mindkettő amerikai dráma, és ez egy vidéki színház műsorán önmagában is figyelemre méltó, mert szokatlan jelenség.

Tovább jönnek a beszámolók a múlt heti vidéki előadásokról. A miskolci Albee-darab, a kaposvári Szerelem, a pécsi Oedipus után jön a szombathelyiek Ványa bá-ja.

Négy előadást láttam a múlt héten a Tháliában és ez a Kosztolányitól vett és a kaposvári műsorfüzet által felhasznált mondat, amelyet a címben idéztem, az első három konklúziója is lehetne. „Ilyen az élet, nem több és fáj, hogy nem több” – sokszor érezzük ezt a fájdalmat, amelynek a csökkentésére aztán alkattól függően mindenki más technikákat vet be, lehet például minden este (vagy alkalmanként) színházi előadásokat nézni. (A pécsi előadás mégis felmutat egy különleges zsenit, nem minden század dicsekedhet azzal, hogy élt benne egy Mozart súlyú személyiség is.) A négy előadásról egy-két gondolatot osztanék meg szép sorjában. Jöjjön először a szerdai kaposvári, két oldalban tárgyalva.

Három és fél éve írom a blogomat, van majdnem 1400 bejegyzés, de azt hiszem, hogy ez most minden másiknál személyesebb lesz, ha jó ez, ha nem. Mert egyedi és különleges este volt ez a tegnapi és igazán remélem, hogy soha többet nem lesz részem hasonlóban.