Mezei néző

Majdnem négy oldalnyi szöveg következik a pécsi koncerthez kapcsolódva – sok személyes megjegyzéssel.

A bemutató 2016. január 29-én volt Miskolcon. Miután évtizedek óta Pesten élő miskolci vagyok, illetve Zsótér Sándor életpályáját 24 év óta szorosan követem, már az előző félévben is nagyon szerettem volna az előadást az eredeti helyszínen megtekinteni. Emlékszem több alkalomra, hogyan hiúsult ez meg, illetve hogyan nem mentem el a pécsi vendégjátékukra mégsem. Ez ugyan hihetetlenül érdekfeszítő téma, de mégsem részletezem tovább, pusztán azért írtam le mindezt, hogy ezzel is jelezzem, milyen nagyon-nagyon megörültem, hogy az Átrium meghívta a produkciót, ráadásul nem is csak erre az egy alkalomra. A lényeg: LESZ MÉG EGY október 30-án biztosan. (Van ismerősöm, aki már hetekkel ezelőtt vett rá jegyet, a színház honlapjáról elérhető.) Két és fél oldalnyi megjegyzés következik:

Mi sem könnyebb, mint ugyanott folytatni, ahol a legutóbb Zsámbékon elhagytam (a Katona Bihariját láttam éppen ma egy hete): bitang jók a színészek a Katona társulatában, akármilyen darabot, szöveget átlelkesítenek. Érdemes őket mindenben nézni. De ennél menjünk azért mélyebbre, két és fél oldal erejéig.

Majdnem két hónap színházi szünet után vasárnap Zsámbékon jártam. A hosszas bevezető az előző beszámolóban található, most csak a Katona előadásáról, Máté Gábor rendezéséről lesz szó, négy nap szünet után. ((A csúszásért EP-t teszem felelőssé, hétfőn hozzájutottam a Hasnyálmirigynaplóhoz és ma fejeztem be, eltérített egyéb dolgaimtól. Hihetetlen, hogy egy éve még éppen azt írta ezekben a napokban is. Én meg „tagolatlan kétségbeesés”- érzetről számoltam be a facebook-on, Parti Nagytól lopva. Ez van, vissza a Biharihoz, rövid leszek, fejlődöm, nincs két oldal az egész,  amúgy meg: nézzétek meg a Bélát és a többieket.))

Kegyes volt az időjárás Árkosi Árpádhoz és munkatársaihoz, akik a Zsámbéki Színházi Bázist üzemeltetik. Ezen az utolsó nyári hétvégén kellemes melegben zajlott le az általuk szervezett fesztivál, a férőhelyekhez képest elég sok érdeklődő is kiment színházat nézni hozzájuk. A második nap két előadásáról készítek beszámolót - ez itt most az első rész, holnap várhatóan következik a második, a Katona vendégjátékáról.

Augusztus 26-án a pannonhalmi Szent Márton bazilika felszentelésének évfordulóján kezdődött meg a Szent Márton év egyik kiemelkedő eseményeként – a XII. Arcus temporum művészeti fesztivál Joseph Haydn Teremtés című oratóriumának előadásával. Ennek kapcsán következik néhány gondolat.

Az évadértékelő óta sok víz lefolyt a Dunán, két hónap színházi szünet után a szokásos válogatás következik a szeptemberi programokból, a teljesség igénye nélkül, másfél oldalon. (Kommentben kiegészíthető bárki által...)

Még három nap története, és ezzel le is zárom a Grúziáról, illetve a 48. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiáról szóló bejegyzésemet. Nekem ez volt összességében – 1999 óta a kilencedik olyan olimpia, amelyiken ott voltam és az ötödik, amelyiket egészen végigcsináltam, de mindössze a második, amelyikről írtam is. (lsd. Vietnam 2014) Azt hiszem, hogy kellő biztonsággal állíthatom, hogy egyben az utolsó is, hacsak nem kerülünk megint szervezői pozícióba. (Rengeteg állami támogatás kellene, így szerintem ez a veszély nem fenyeget.)

Ez az utolsó előtti bejegyzés, négy és fél napról. Mindössze 2,5 nap van hátra és elmondhatjuk, hogy ennek is vége, sőt közben az egész július is eltelt. Nekünk persze még van egy darab a nyárból - aki elégedetlenkedne, annak mondom: Dániában augusztus 8-án kezdődik az új tanév.

Július 2-án, amikor Almási-Tóth András rendezéséről kijöttem a Tháliából, az volt a fejemben, hogy a következő operaelőadás a Figaro 2.0 lesz, mégpedig Sopronban, szeptember 26-án. Hozzávetőleg három hónapnyi leállást terveztem. Három hét lett belőle, mivel Tbilisziben módom volt leghíresebb nemzeti operájukat megnézni, az Abesalom és Eterit, szezonzáró előadásként. Mielőtt a konkrét előadás kapcsán írnék le néhány benyomást, legyen szó általában is a tbiliszi operaházról.