Némi hezitálás után rászántam magam, hogy erről a két előadásról is röviden megemlékezzek, különösen azért, mert NÉZŐI szempontból tanulságos, és hátha lesz más is, aki ennek hatására jobban megbékül majd azzal a helyzettel, amikor azt érzékeli, hogy egy előadás nem hatott rá, vagy nem eléggé, vagy nem úgy, ahogy elképzelte korábban.
Címkék: Opera Bánk bán Molnár Levente Komlósi Ildikó Bátori Éva Geiger Lajos Megyesi Zoltán Balczó Péter Szemere Zita Hovanscsina Kováts Kolos Bakonyi Marcell Elena Maximova Anna Shapovalova
Szólj hozzá!
A blogom fennállása óta még nem fordult elő, hogy beköszöntött egy hónap, sőt lement belőle négy nap, és még nem volt kint a havi ajánló. Senki nem reklamált, a Föld forgása sem állt le – már csak azért sem, mert feltételezem, hogy aki ezt olvassa, jellemzően két hónappal előre tájékozódik a műsorról egyébként is,mivel a jegyárusítás jóval korábban kezdődik a kőszínházaknál, így rá is kényszerül.
Címkék: Ajánló Súgó
Szólj hozzá!
Kis hezitálás után elvetettem, hogy még egyszer külön összefoglaljam akár a mű üzenetét, vagy a hetedik ajtó kinyitásának témáját, vagy az előadás végkicsengésének vizsgálatát. Ez az első részben, illetve a két szereplő kapcsán már bőven megtörtént, és minden előadás új megközelítést adhat.
Itt vannak viszont végezetül a Kékszakállúhoz fűződő saját korábbi élményeim.
Ezt eredetileg a sorozat elejére szántam, de a legkevésbé lehet érdekes másoknak, vagy talán túl személyes, így a végére hagytam, hogy csak a „keménymag” nézzen bele eleve.
Címkék: Opera Kékszakállú Komlósi Ildikó Cser Krisztián Vizin Viktória
Szólj hozzá!
Most már elérkeztünk Judit nézőpontjához.
Ő az, "aki lát", leginkább az ő nézőpontjából látjuk a várat. Amit megtudunk róla, az nem objektív kép, hanem "a Kékszakállú vára, ahogy azt Judit elképzeli". Ez nem lényegtelen szempont, ráadásul csak annyiban fogadhatjuk el valóságnak, hogy a herceg Judit megjegyzéseit nem egészíti ki, nem bírálja felül, hanem hallgat, és gyorsan tovább lép. (Az 5. és a 7. ajtó a kivétel, itt pedig Kékszakállú mutatja be a látottakat, és – a birodalom esetén – nem biztos, hogy Judit is éppen ilyennek véli, de most ő az, aki csendben van.)
Címkék: Opera Kékszakállú
Szólj hozzá!
Ez az utolsó fejezet, amelyik a Kékszakállú nézőpontjából közelít, utána tényleg áttérünk Juditra.
Címkék: Opera Kékszakállú Komlósi Ildikó Cser Krisztián
Szólj hozzá!
A Fesztiválzenekar Kékszakállú turnéja a vége felé közeledik, már csak a szombati előadás van hátra, amelyik viszont a legnagyobb presztízzsel bíró helyszínen, a Carnegie Hallban lesz. (Közvetíteni fogják hajnali kettőtől!)
Tegnap este viszont a párizsi diadalmenet után a hatodik előadás következett, és talán nem belemagyarázás, de éreztem az előadás hangulatában némi lehalkulást, talán azért is, mert a magyar közönség ugyan a szokásos módon ünnepelt, egyértelműen sikeresnek mondható itthon is ez a produkció, de a párizsiak üdvrivalgásai után ez mégis kevésnek tűnt.
Címkék: Opera BFZ Kékszakállú Komlósi Ildikó Cser Krisztián Müpa Vizin Viktória Káli Gábor
Szólj hozzá!
április
1.
Párizs, Párizs… – Széna vagy szalma? – A BFZ turné harmadik állomása - 2019. március 30-31.
| | Szólj hozzá!Most már itt az utolsó budapesti Kékszakállú is (nagyon remélem, hogy nem késem le), de görcsölés helyett jöjjön néhány benyomás a BFZ párizsi két előadásáról.
Címkék: Opera Sebestyén Márta BFZ Kékszakállú Komlósi Ildikó Cser Krisztián Vizin Viktória Káli Gábor
Szólj hozzá!
március
29.
A Kékszakállú és a BFZ látogatása Luxembourgban - „Nézd, tündököl már a váram!” -– 2019. március 28
| | Szólj hozzá!Ez volt az általam látott 53. Kékszakállú előadás, és egyben a legderűsebb is. Nemcsak „ahhoz képest”. Hatalmas energiákat árasztott, nem tudom, hogy Bartók mit szólt volna, ha ennyi optimizmust tapasztal a férfi-nő viszony teljes reménytelenségéről szóló operájának előadásán. Már évekkel ezelőtt ELMÉLETBEN lehetségesnek tartottam – a zenével némileg szembemenő – pozitív végkicsengést, de igazából nem hittem, hogy valaha módom lesz ezt előadáson megtapasztalni.
Tegnap ez megtörtént, és ugyan a Bartók-mű abszolút értéke változatlanul megmaradt, éppen ahogy mínusz ötnek és plusz ötnek is azonos. Kicsit az az érzésem, mintha a hét előadás hangulatával a hét ajtóból áradó benyomásokat szeretnék kifejezni, a turnénak az én olvasatomban van egy ilyen íve is, ahogy a darab és a saját utam alakulása között is fedezek fel párhuzamokat.
A luxembourgi Philharmonie épülete - 1300 férőhelyes teremmel


