Még mindig csak a Kékszakállú szempontjainál tartunk:
- Az ajtók kinyitása - fokozatosan
A Kékszakállú megkapja a „varázsszavakat” Judittól („mert szeretlek”), így mégis erőt vesz magán, és 15 perc győzködés után ugyanennyi idő alatt, szinte lehengerlő gyorsasággal kinyitnak együtt öt ajtót, amelyek közül a negyediknél időznének el legtovább. Itt tűnik úgy egy ideig, mintha innen nem lenne muszáj tovább sietni, de a már megszokott kritikai megjegyzés (vér-motívum) itt is megérkezik.
Az újabb ajtók kinyitása a távolságot növeli, nem old meg semmit, és bár a lehangolódás folyamatos, Judit negatív reakciói egyre növelik a herceg aktivitását is. Most már ő is fut a befektetett energiái után. Az ajtók nyitogatásának folyamatát helyenként élvezi, sürgeti, nem véletlen, hogy egyszerre három kulcsot is ad, kíváncsian várja a pozitív reakciókat, él benne a vágy, hogy az értékeit megmutassa, amelyek kétségbevonhatatlanul ott vannak, hiszen Judit is emlegeti őket, de még ezeken is a vért veszi észre. Nem egészen úgy látja az ajtók mögötti világot, ahogy azt a herceg szeretné. Ráadásul a folyamatot nem tudja mégsem szabályozni, Judit megállíthatatlan.
A Kékszakállú valóban el tudja képzelni, hogy valaki megállhat a keresésben, mert ő maga nem kérdezne.
Mivel mindenképpen imponálni akar Juditnak, az ötödik ajtónál már ő mondja el, hogy mit lát, átjön a zenéből a szépség, és lehengerlő bizonyosság. Nagyszabású élmény ezt hallgatni, az előadás csúcspontja lehet.
Juditra mégis másként hat, és ami tragikus: a Kékszakállú nem veszi észre, hogy éppen ellentétes hatást váltott ki a „jó ajtók” megmutatásának felgyorsításával, nyomasztóvá vált a vár, éppen a túl sok jó által. Nem veszi észre, hogy Judit ennyi impulzust nem tud befogadni, jelentéktelennek kezdi magát érezni a férfi mellett, önbizalma egyre fogy.
De: látvánnyal ellene is lehetne játszani, amennyiben a rendező kifejezné, hogy a KSz tévesen látja magát, nem ilyen élhető hely a birodalom. Felmerült bennem, hogy mi lenne, ha közben mi egy csodálatos sivatagot látnánk, amely elvarázsol, de nemigen van vłz, illetve csak néha. A KSz birodalmát én mindig ilyennek láttam, egyszerre gyönyörűnek, de lakhatatlannak:
"Lásd, ez az én birodalmam..." (Mellékesen: Island in the Sky, Utah - 2010 nyarán - ahol már nem egyszer voltam, és folyamatosan vágyom vissza a Colorado fennsíkjára)
Az előadás fordulópontja ez az ötödik ajtó, pontosan a mű közepén helyezkedik el, ezután az előadás második fele a 6.-7. ajtó erőltetéséről szól...- sokat mondanak az arányok is! A Kékszakállú nem veszi észre, hogy nem sikerül Judittal egy hullámhosszra kerülni, miközben mi már tudjuk, hogy nem jöhet létre kapcsolódás, teljesen esélytelen a folytatás.
Túl kerek ez a világ, és illúzió ebbe valakit úgy beemelni, hogy minden a régi maradhasson közben.
ps. Vagy egy hete kész ez a rész, és erre két napja, Luxembourgban eljátszottak nekem egy olyan előadást, amelyik tele volt bizakodással, és mintha mindketten mindenáron együtt akarnának maradni. Minden vér, minden nyomozás ellenére - "és mindig is éjjel lesz már". Ez a KSZ volt a kivétel, de igen, ilyennek lenne jó látni mindig.
Folytatás még mindig következik (5.Továbblépés a 6.-7. ajtó felé), a jövő hét is erről fog még részben szólni, különösen a hétfő. Erősen bízom, hogy a repülőm nem késik Párizsból...
