Egy hosszú hét utána megint a Fesztiválzenekar művészeit hallgattam, és ezúttal a saját bázisukon, a Selmeci utcai próbateremben. A templomi koncert-körút után gyorsan elvonási tüneteim lettek, és örültem a lehetőségnek, hogy még az Orfeo előtt az együttes újabb arcával ismerkedhettem meg.
Ez most egy egészen gyors ajánló lesz, amely kivételesen nem arra buzdít, hogy menjetek el egy élő előadás helyszínére, pusztán az internetes közvetítés megtekintésére hívja fel a figyelmet. Mivel főpróba alapján írom, eleve nem is lehetne ennél több, bár már most leszögezem, hogy nem voltak minőségi kifogásaim a mű megszólaltatóival kapcsolatban. (Egyetlen zavaró tényezőként a nézőtér közepére elhelyezett álló fotóst említhetem, akinek a gépe meglehetősen hangosan kattogott. Nem hiszem el, hogy 2019-ben nincs olyan gép, amelyik zaj nélkül készít fényképet, és azt még kevésbé, hogy a Müpa a platina hűségkártyával rendelkező ügyfeleinek és egyéb meghívott vendégeinek közelébe enged egy ilyen géppel dolgozót, hogy sokak nagy munkáját kissé, de mégis beárnyékolja. Ez nyilván már az előadásokon biztosan nem fordulhat elő.)
Ezek után tényleg jöjjön az ajánló a BFZ honlapján szeptember 20-án este követhető élő közvetítéshez. (A két előadásra már májusban sem maradt jegy, csak a legelszántabbaknak ajánlom, hogy a helyszínen is próbálkozzanak. Mindig szokott lenni, aki az utolsó pillanatban nem tud jönni, és eladná a jegyét, de ez csak néhány ember helyzetét fogja megoldani.)
Mi tagadás majdnem egy éve volt a Pelsőczy-Rába színészosztály zenés vizsgája, úgyhogy ma este már egy bejáratott másfél órás előadáson szórakozhattak a mezei nézők, akik rendesen megtöltötték a Hevesy termet.
Az Orlai produkció egy újabb film-adaptációval állt elő a szentendrei előadások után most már törzshelyén a Belvárosi Színházban, amely részben arra épít, hogy a nézők számára vonzó lesz az ismert történet, és persze a színészi játék. Mivel nem ismerem a filmet, engem csak a szereposztás miatt érdekelt. Lesznek így rajtam kívül néhányan, és nekik szól ez a nyomhagyó bejegyzés.
Kizárt dolog, hogy Bach ilyen örömmel ÉS magas szinten játszó művészektől hallgathatta a heti penzumként megírt (ötszáznál több!) kantátáját, amelyeknek a többsége elveszett, bár kétszáznál több így is ránk maradt. Szerencsére a BFZ el akarja játszani az összes olyat, amelyekre biztosítottak a feltételek a turnézás körülményei között is, így velük lépést tartva előbb-utóbb mi is végig juthatunk. Már öt éve követik egymást ezek a Bach kantáta-estek a Közösségi hét ingyenes rendezvényeként, huszonkettő került már sorra, de bármikor be lehet kapcsolódni. Aki egyre is elmegy, igazi ünnepet kap cserébe, érdemes érte utazni is.
Lesz egy tavaszi sorozat is szokás szerint, de addig még (szept. 15. 17h) jön a “Vasárnapi kamarazene” a zenekar Selmeci utcai próbatermében. Akit a modern zene vonz, itt meghallgathatja Schönberg „A megdicsőült éj” című darabját is, mindössze hat zenekari művész előadásában. Szeptember 18-án ugyanezek a művészek eljátsszák az Orfeót, Monteverdi operáját Fischer Iván befejezésével. (Jegyek a két előadásra hónapok óta elfogytak, viszont 20-án élő közvetítés várható.)
Közös fotó a jászberényi koncert után
Teltház és rengeteg taps fogadta a győriek ma esti előadását a Tháliában, akik nem is olyan régen – június közepén – a Városmajorban is felléptek. Arra az előadásra jó előre vettem jegyet, de a sors a Wagner-napok formájában közbeszólt, és így csak most tudtam megnézni. Erről a tegnapi előadásról következik egy nyomhagyó bejegyzés.
Csankó Zoltán és Kiss Tünde - Sárika akcióban
Számomra igazi öröm és boldogság, hogy megkezdődött végre az évad. A tegnap elkezdődött Thália Vidéki Színházak Fesztiválja előtt bónuszként szombaton volt módom már előre visszaszokni, sőt Czeizel Gábor rendezésére a fiam is elkísért.
Aki ismeri a darab témáját – az erdélyi melegek helyzetéről szól -, az akár meg is akadhat, hogy egy alig 11 éves kisfiúnak mi keresnivalója volt ezen.
A címben szereplő kérdés nagyjából így hangzott el az előadásban, és azt hiszem, hogy valóban ez is a színházművészet egyik nagy feladata, szembesíteni minket azzal, hogy miben élünk.
Persze ez a szembesítés nem mindig esik jól, néha maga az előadás nézése sem igazán kellemes, "csak" – ideális esetben – a távozás után mondjuk mégis azt, hogy na jó, ezt tényleg meg kellett nézni.
Így voltam ezzel a mai 3,5 órás Learrel,a debreceni színház vendégjátékával, amelyről valóban rövid nyomhagyó bejegyzés következik.
Ráckevei Anna és lovagjai (a szinhaz.org képe)
Évek óta két hónappal dolgozik előre a legtöbb pesti színház, most már a novembert készítik elő, nyilván semmi újat nem fogok tudni mondani a profi törzsnézőknek az általam megnézendőnek tartott szeptemberi előadások felsorolásával. De ettől még belevágok az áttekintésbe.
Mindenkinek köszönöm, akik a nyáron a blogomat is használva tájékozódtak, érdekes érzés volt nem írni és közben látni, hogy ettől még a régi posztokat valakik – 2-300-an minden nap – nézegetik. 2013 óta írom a blogot, és ilyen sokan "uborkaszezonban" még sosem olvasták.
Ezt sikerült írnom az utóbbi három hétben...
A hónapra saját magamnak 27 előadást jelöltem be, kisakkoztam, hogy a legkisebb veszteséggel, hogy hidalhatóak át az ütközések. Persze mindre nem fogok tudni eljutni, de az elméleti lehetőség ettől még fennáll.
Minden válság és megszorító intézkedés ellenére még mindig óriási a pesti színházi választék, már az évad első hónapjában is a bőség zavarával küzdünk – ezt a végkövetkeztetést vontam le most is a műsor tanulmányozása után.
Úgy alakult, hogy pont a nyári szünet közepén - hosszú évek után először - két szabadtéri operaelőadást is megnézhettem. Ez a bejegyzés a második kalandról szól már.
A Margitsziget (Parasztbecsület/Bajazzók) után három nappal egy egészen másféle szabadtéri előadást láthattunk az Óbudai Társaskör kertjében. Intimitás nagy tér helyett, egy zongora nagy zenekar helyett…- és még hosszan sorolhatnám, hogy mi nincs és mi van - az opera műfaja volt a közös jellemző.
