Kedden a Karinthy Színház egy három felvonásos kerekasztalbeszélgetésben emlékezett meg az alapító-igazgatóról, és ebben a moderátor, Bóta Gábor kérdésére valahogy nyilvánosan is elmondtam, hogy annyira nem állt hozzám közel Marcinak éppen a Bunbury-rendezése, bár az olvasópróbán éppen ott voltam. Viszont ez nem akadályozott meg abban, hogy érdekeljen az a verzió, amelyiket Szirtes Balázs egyedül ad elő a színház harmincfős stúdiójában.
Nem tévedés a „lady” és a férfiszínész együttes megjelölése – a darab valóban egy férfiszínészre íródott, aki nőt játszik.
Paul Doust műve kicsit több, mint egy óra, és valóban csak egy színész szerepel benne, bár a színház Bunbury-előadásában fellépő művészeivel tévéről is megnézhetünk egy részletet, ez jelenti a kiindulópontot a kalandozáshoz.
Szirtes Balázs Gaál Ildikó mellett rendezőként jegyzi az előadást, sőt Horgas Judittal együtt fordította le a darabot, és így azt gondolom, hogy vélhetően az előadás létrehozásának gondolata is tőle származott. Nem zárnám ki, hogy szívesen megkapta volna Lady Bracknell szerepét már, és a magyar színpadi gyakorlatban nem is lett volna az első eset, hogy ezt a ziccerszerepet férfi játssza (2007, Toronykőy Attila szegedi rendezésében Járai Máté volt Augusta néni, jelentős sikert aratva).
Az előadásnak különösen az elején döbbenetes hatást kelt az, hogy mennyire vérfagyasztóan tökéletes ez a nőalak - érezzük az alcímben megjelölt "lazac mosolyát" - , igazi bizonyíték, hogy Shakespeare idején valóban hitelesen játszhattak nők férfiszerepet.Van néhány hasonló emlékem, Epres Attila, Fodor Tamás illetve Bercsényi Pétertől őrzök hasonlóan nőies nőalakokat - ha egy férfi jól csinálja, akkor sokkal nagyobb érdeklődést tud kelteni egy ilyen szerepben, mint egy kitűnő színésznő.
Szirtes Balázs Lady Bracknellét nézve igazán sajnáltam, hogy Marcinak annak idején nem jutott eszébe ez a pofonegyszerű ötlet, Szirtes Balázs különleges színpadi figurája még sokkal több nézőt vonzhatott volna be a Bunburyre, mint az egyébként nagyon híres Oszvald Marika, aki nem próbált igazi angol arisztokratát játszani. Az még szomorúbb, hogy Marci nem láthatta már ezt az alakítást, és így nem merülhetett fel benne az sem, hogy tévedését felismerve néhány előadásba még most beállítsa a férfiszínészt. Az biztos, hogy ha megteszi, akkor mindenképp visszamentem volna megnézni, megírni - talán épp ez a változás kellett volna ahhoz, hogy az az előadás nekem is életre keljen. Illett volna Oscar Wilde-hoz nagyon.
Ebből az egy órából, Szirtes Balázs minden gesztusából, testtartásából, ahogy a kesztyűjét lehúzza és a kezére pillanat, vagy ahogy ránk néz egy tökéletes Lady Bracknell jön át. Később, miután a kalapját és a parókáját leveszi, még akkor is. Nem a ruha teszi, nem a smink, hanem a színészet. Bevallom, maga a történet nem érdekelt annyira, de ez a színészi bravúr mindenképp elég jó ahhoz, hogy valaki megnézze. Mégis ritkán láthatunk egy előkelő angol hölgyet Wilde korából élőben, tőlünk két méterre.
Szirtes Balázs már komornyikként is legfőbb erőssége volt az „igazi” Bunbury-produkciónak, jól áll neki a szerző humora, most is egészen otthonosan van jelen a Papp Janó által számára tervezett ruhában, Mucsi Balázs csupa rózsaszínű díszletében. Ahogy hallgattam ezt az egészen új életrajzot, amit közel száz évvel az eredeti darab születése után kapott a karakter, tudtam, hogy ez most már mindig hozzá fog tartozni, Szirtes Balázs alakításától nem fogok tudni elvonatkoztatni bármikor is nézem majd a Bunburyt. Hátha valaki másnak eszébe jut majd vele bemutatni, biztosan bevállalnám. Idő van, a színész fiatal, ebből a szerepből pedig úgysem tudna kiöregedni....
P.S. A fotók a színház fb-oldaláról származnak.
