Mezei néző

Nem gyakran jövök úgy ki egy prózai előadásról, hogy ezt a legjobb lenne azonnal - vagy legkésőbb másnap – újra megnézni. Ezúttal ráadásul a fiam is pont ezzel a gondolattal állt fel a nézőtérről, és nehezen értette meg, hogy ezt nem fogjuk tudni megvalósítani. Nem hiszem, hogy mi leszünk az egyedüliek, akiknek szintén az újranézés vágya lesz az első gondolata. Még szívesen benne maradtunk volna az előadás világában, az bizonyos. Másnap délelőtt az eredeti mű elolvasásával hosszabbítottam meg az élményt.

Sztarenki Dóra - Básti Juli és Maszlag Bálint - első jelenet (Molmik Photography)

Gyerekként nagyon kevés bábszínházat láttam, mindössze egy alkalomra emlékszem, de azóta, ha néha eljutok egyszer-kétszer, az nagyon jól tud esni. Különösen és kiemelten szeretem Fabók Mancsi bábszínházát, több előadását már sikerült megnézni és ajánlót írni róluk, de ez a mai tündér nehezen jött össze. Ahányszor megláttam, annyiszor terveztem be, de mivel jellemzően a legkülönfélébb (sokszor külterületi) művházak hétköznap délelőtti bérletes programjában szerepelt, valahogy elkerültük egymást, és így már a 142. előadásról szól ez a beszámoló. De nem késtünk le semmiről, és csak biztatni tudok mindenkit, aki szintén nem látott még FM-előadást, hogy húzzon bele – gyerekkel, unokával, vagy csak úgy egyedül, ahogy én szoktam.

A játék elkezdődik...

2018. októberi bemutató volt A diktátor, és ebben a márciusi hónapban van belőle négy kitűzött bérleten kívüli előadás, a visszatérő nézőknek is köszönhetően.

ifj. Vidnyánszky Attila, az akrobata

Arra kell vágyakoznunk, amink van, és akkor járunk jól, ha ez sikerül is – ez az egyik fontos üzenete a Junion Színház, a Neptun Brigád és az RS9 közös produkciójának, amelyik kellemes kikapcsolódást adhat a kamaraelőadások kedvelőinek. Mivel januári bemutató volt, így jelen esetben annak is tudok örülni, hogy Koleszár Bazil Péter rendezését nem nagyobb késedelemmel láthattam. További előadások:március 5-én és 17-én.

Kövesdi László, Baksa Imre, Vass György

A doktor úr az 1902-es vígszínházi bemutatkozása óta összesen 22 premiert ért meg (a szinhaziadattar.hu szerint), kevesebbet, mint ahány február 29 azóta volt. Korábban csak egyszer láttam, 1997 májusában a József Attila Színházban, Végvári Tamás rendezésében, és nagyon szerettem Schnell Ádám és Sinkó László kettősét benne, rájuk szívesen emlékszem.

Ennyi kihagyás után valóban nem ártott felfrissíteni az emlékeimet egy újabb alkalommal.

Fesztbaum Béla és Dino Benjámin - Dömölky Dániel képe a Vígszínház fb-oldaláról

Az Orlai Produkció ezúttal a Trafóban tartotta új bemutatóját, nem a Belvárosi Színházban és nem a Jurányi Inkubátorházban. A helyszín, azaz az együttműködő partner választása sokatmondó: az előadást oda vitték, ahol legvalószínűbb, hogy azt a réteget eléri, amelyiknek ez leginkább való.

Hernádi Judit, Ullmann Mónika, Pataki Ferenc, Gyabronka József, Schruff Milán és Péter Kata - Szokodi Bea fotóit használtam a bejegyzéshez

Ha valaki szétnéz a pesti repertoáron, vannak évtizedeken át működő előadások, ha nem is túl sok. Ezeket részben a rendező (lsd. Vidnyánszky Attila, Pintér Béla), a közönség intenzív érdeklődése (pl. A padlás, Dzsungel könyve) vagy a színészek játékkedve tartja műsoron.

Tegnap egy ilyet láttam, amelyik feltehetően a legutóbbi kategóriába tartozik, és amelyiknek az újranézését mindig terveztem, de most történt meg hirtelen ötletből. (Ha Miskolcról lenne tömegközlekedés előadás után, akkor más lenne minden, de nincs, így nem mentem le az esti előadásra.) Ez a tegnapi Mulatság a Tháliában éppen a 365. este volt, és így részben időutazássá is vált, hiszen a fél életem történt meg a legfontosabb eseményekkel amióta először láttam. De ennél jóval több is történt. Ráadásul a fiammal együtt nézhettem, aki a legpozitívabb beállítottságú színházi partnerem.

(csak azért se írom alá, hogy ki kicsoda, csak felismeritek már őket - :) )

A Szkénében most is a szokásos teltház volt a Nézőművészeti Kft új bemutatójának második előadásán, de a megszokotthoz képest eltérő, a kőszínházak „rendes” díszletére emlékeztető látvány fogadott minket. (Vereckei Rita munkája, aki a jelmezeket is tervezte.) Ez picit meghökkent, hiszen a szokásos fekete háttérre és néhány kellékre számítunk, és ez a gazdag látvány már eleve plusz, elnézegettük a részleteiben is kidolgozott előadást ígérő otthonos (bár lepusztultságot árasztó) rendetlenséget. Ezt az ígéretet az előadás be is váltotta. Ajánló következik.

Simkó Katalin - Katona László - Mucsi Zoltán - a színpadon mindig kedélyes az evés - (bárki is volt az előadás sminkese, kitűnő munkát végzett, lsd. a többi fotót is)

Színházi szempontból finoman fogalmazva is elég nyavalyás lett a februárom – a körülményeknek köszönhetően, bár legalább előre láthatóan. Volt egy-két felvillanó csoda is, amelyek emlékezetesek maradnak, de főleg csak radíroztam a naptáramat. Ezúttal nem kell olyan sokat tekergetnie annak, aki a teljes hónap bejegyzéseit átnézné – összesen 11 színházi eseményen vettem részt. Persze van még egy részben megírt is a Don Carlosról, de azt egyébként is csak később teszem ki, ha újra tudtam nézni. (Nincs sok esélye, de amíg vannak előadások, nem is lehetetlen.)

Az Átrium hosszú idő után most tartott egy újabb bemutatót. Négy szereplője és egy helyszíne van, és bár a színház nem túl nagy, a korábbi repertoár ismeretében önmagában ez is sejteti, hogy a forráshiány erősen rányomja a bélyegét a működésre. Fontosabbá válik így egy ilyen alkalom, ha egyszer nem az évi 4-5 esetleg még több premier egyike.

Hátul: Bányai Kelemen Barna, Móga Piroska - a kanapén: Brasch Bence és Parti Nóra