Mezei néző

Augusztus 1-én este Balatonfüreden operamozi lesz. Ingyenesen megnézhető a június 26-án közvetített „Figaro3”, a Rossini-Mozart-Milhaud-Dömötör-Litkai-Máthé patchwork-opera, Dömötör András rendezésében.

Ebből a gesztusból kikövetkeztethető, hogy ez az Operaház számára is fontos előadás, és sokaknak meg szeretnék mutatni még mielőtt (a tervek szerint kissé rövidített formában) újra nézők elé kerülhet változatlan szereposztásban.

A bemutató éjszakáján azonnal írtam ennek kapcsán 21 ezer karaktert, mivel előre tudtam, hogy ha nem teszem, akkor vagy három hétig nem tudok rá reflektálni. Így is lett volna, csak ezen a héten tudtam a témához visszatérni, és némileg finomítani a szöveget, majd 18 új képpel ellátni a „Hoppá, Színház” jóvoltából, amelynek fotóit (másokat) ebben a jelentősen rövidebb ajánlóban is felhasználom.

Ebben a bejegyzésben egyetlen kérdés van: miért érdemes megnézni a 2022. májusára tervezett sorozat hat előadását – egy vagy akár több alkalommal?

Cherubino és a Grófné - Kálnay Zsófia és Fodor Gabriella

2017.március 12-én volt a Nemzeti Színházban Nagy Mari önálló estjének a bemutatója, én pedig a 18. előadáson jártam két nappal ezelőtt.

Hm.

Erre a késésre nehéz lenne mentséget találni, esetleg csak annyit mondhatok: ha egy független pincében mutatja be a produkciót Viktor Balázs, a rendező esetleg kilátásba helyezve a továbbjátszás esélytelenségét, ahogy ez független produkciókkal rendszerint (értsd: mindig!) történik, akkor azonnal odarohantam volna. (Ezen a napon ráadásul épp nem voltam színházban máshol sem...)

A többi hasonlóképpen elhalasztott 16 este némelyikéről is maradtak emlékképeim, négy éve folyamatosan evidenciában tartottam, hogy erre el kell jutnom. Most ez meg is valósult, annál mindenesetre kicsit hamarabb, mint ahogy Odüsszeusz haza bírt érni Ithakába. (Minden viszonyítás kérdése.)

Erről a péntek estéről következik nyomhagyó-AJÁNLÓ.

Ha emlékezetem nem csal, eddig mindössze csak két (de nagyon szép emlékeket hagyó) előadást láttam az Átrium előcsarnokában, egyet 2003-ban (A tisztességtudó utcalányt), egyet pedig épp tíz évvel később. Utóbbit, A Frankenstein-tervet is Mundruczó Kornél rendezte, és ez ráadásul társulatának repertoárján maradt azóta is.

Ezúttal a Mentőcsónak volt az Átrium együttműködő partnere, a rendező pedig Kocsis Gergely, aki Háy János novelláiból készített előadást. (A bogyósgyümölcskertész fia nem először került közönség elé, nem sokkal a kötet megjelenése után Rátóti Zoltán már felhasználta, önálló estjét 2004. december 19-én meg is néztem.)

Az író fiatalkori énjét most Kovács Máté játszhatja, akinek előnyös a feladat, képes volt arra, hogy felkeltse maga iránt az érdeklődést és ezt végig (90 percen át) fenn is tudta tartani. Beváltotta a korábbi előadásai alapján hozzáfűzött reményeimet.

A produkciót feltétlenül ajánlom, jó színház, még ha felhőtlen nyári szórakozásnak nem is minősíthetem.

A „Churchill és Garbo” a Rózsavölgyi Szalon első bemutatója volt az újranyitás után, még szigorított körülmények között kerülhetett közönség elé májusban. A hosszú szünet után nagyon erősen látszott a szereplőkön a játék és a nézőkkel való találkozás öröme, amely persze kölcsönös – mi is örültünk nekik nagyon.

(„Be kellene érnem a jelenlétük puszta csodájával, hogy itt vannak velünk. És nem kellene még többet követelnem.”)

Ez ugyan már nem a májusi újrakezdés utáni legelső élményem volt, de még mindig különlegesnek éreztem, hogy egy tele nézőtéren ülhetek, ráadásul már maszk nélkül.

Mivel hosszú volt a leállás és a vírus árnyai (sőt újabb variánsai is) velünk maradtak, már tudjuk, hogy mindez nem elvehetetlen, viszont talán éppen emiatt sikerülhet mindazt, ami ténylegesen megadatik MOST (még) jobban értékelnünk. (Nekem, ha sok minden más nem is, de eddig is jól ment az előadásoknak való örülés, persze lehet, hogy még ezen is lehet fejleszteni.)

Csiby Gergely, Hegedűs D. Géza és Nagy-Kálózy Eszter

Vasárnap este még abban a tudatban néztem meg az angol-olasz döntőt, hogy ebben a hónapban mindössze egyetlen kulturális eseményem lesz - egy vidéki koncert. Elég volt kicsit jobban ránéznem a műsorra, a naptáram pillanatok alatt betelt a következő hetekre, így most egy ideig megint jönnek majd a bejegyzések egymás után. (Maradtak itt-ott kérdőjelek is, még akármilyen váratlan fordulat előadódhat, de a covid miatt most már tudjuk, hogy semmi nem vehető igazán biztosra, csak az, aminek már vége is lett. A nyáron megszokott „esik majd vagy nem?” is még módosíthat a terveimen…)

Feltehetően a hipp-hopp betervezett 13 további hangverseny/színházi előadás egyike sem fog annyi újdonság-elemet hordozni, mint amennyit éppen ez a tegnapi koncert nyújtott, amelyre csak órákkal az esemény előtt határoztam el magam, miután észleltem, hogy az erdélyi lemezbemutató körútjáról frissen visszatért Sárik Péter Trió is közreműködik. Nekik köszönhetően először vetődtem el az immár 29. éve megrendezésre kerülő Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra és először láttam fellépni Illényi Katicát is – nemcsak hegedülni, hanem (számomra váratlanul) énekelni és az általa preferált különleges hangszeren, a thereminen játszani, amely az emberi hang utánzására különösen alkalmas.

tapsrend közben

A hangverseny előtt voltak félelmeim, hogy erre az alapvetően színházi blogra miként fogok ajánlót írni, de a kétségeim gyorsan megszüntek…

Az Eiffel Műhelyházat hivatalosan még nem sikerült megnyitni, de a próbaüzem a vírus ellenére is intenzíven folyik. A két hete bemutatott Úrhatnám polgár után most szinte azonnal jött egy másik kísérleti előadás, ezúttal Dömötör András rendezésében.
A Figaro3 mindössze egy hónapot csúszott, ez fel sem tűnhet sokaknak, viszont telt házzal „igazi nézők” előtt mehetett le két részben. Békebeli nagy ünneplés után ért véget este 11-kor, és (!) mindeközben még élőben is közvetítették. Ez a megoldás egészen új fejlemény, remek hír mindazoknak, akik lakhelyük (vagy akár védőkártya-hiány) miatt nem jöhettek el a helyszínre. Utóbbit ezúttal is lelkiismeretesen ellenőrizték. A nézőtériek végig maszkban voltak (és nagyon sajnáltam őket ezért), míg a nézők közül, sőt a statiszta szereplők közül is néhányan szintén viselték (utóbbiak nagyon be voltak öltöztetve védőruhába is)  - mindössze ez emlékeztetett minket arra, hogy a veszélyhelyzet egészen még nem múlt el.

Ez a nyomhagyó bejegyzés most azonnal az előadás után kifejezetten AJÁNLÓnak készül a következő sorozatra. Igyekszem ezt az ÚJ darabot nem szpoilerezni, de annyi információt feltétlenül leírni róla, hogy bárki eldönthesse, hogy az előadás célközönségébe tartozik-e vagy sem. Aki eleve idegenkedik a kortárs operáktól, illetve a "rendezői színház"-tól az mindössze azt fontolja meg, hogy a szereplő remek énekesek látása ér-e annyit, hogy miattuk mégis a megtekintés mellett döntsön. (IGEN!!!)

Aki nem szeretne hosszú bejegyzést elolvasni, az pörgesse át a 18 képet, amelyeket a "Hoppá, Színház" készített. Közben egy jelentősen tömörebb másik ajánlót is kitettem, új szöveggel és más képekkel. Szeretném ezt a fontos előadást igazán ajánlani. (Augusztus 1-én Balatonfüreden ingyenesen megnézhető az "Operamozi" programban.)

Majdnem a történet eleje még...- Cser Krisztián, Kálnay Zsófia, Fodor Gabriella, Szegedi Csaba, Szemere Zita, Süle Dalma, Cseh Antal

Majdnem olyan volt a Városmajorban lenni ezen az estén, mint bármikor korábban a nyári szezon elején. Régi ismerősök, épp kellemes hőmérséklet, semmi eső, nem túl sok, de azért észlelhető „békebeli” gyerekzsivaj és kutyaugatás a parkból (utóbbi később mesterségesen a hangszóróból is), csak a nézőtér újult meg és vannak itt-ott maszkot viselő emberek köztünk.

Ami a székeken túl még újdonság azoknak, akik nem nagyon voltak színházban eddig: a védőkártyákat a bejáratnál kedvesen, de határozottan ellenőrizték, ahogy 500 fő feletti szabadtéri rendezvényeknél ez elkerülhetetlen (ha tetszik nekünk, ha nem), bár még mindig van, aki kevéssé akarja ezt tudomásul venni.

A nyári szórakozásnak nincs tehát akadálya, a városmajori műsor nagyon sok előadást tartalmaz és pontosan három hónapra terjed ki a szezon, egészen szeptember 18-ig. Aki ehhez az előadáshoz kedvet kap, az augusztus 9-én tudja ugyanitt megnézni, jegyek még vannak.

Nagy Dániel Viktor - Hernádi Judit - Pataki Ferenc - Kern András - Grisnik Petra

Az Operaház „Alfától Operáig” című FB-programjában számos művész kapta a címben idézett kérdést (majdnem így). Ez is jelzi, hogy a covid hatására többen rájöttek, hogy jó dolog „kékezni”. Több, mint 150 ezer ember vette meg mostanáig az igazoló füzetet, és kezdett bele, és ennek folyományanként többen mennek végig, mint bármikor korábban.

A harmadik, karácsonytól pünkösdig tartó (59 túranapra eloszló) 1171 km-es menetelésem sosem következhetett volna be a karantén-helyzet (azaz a színházak leállása, így a blogírás szükségszerű szüneteltetése) nélkül, és most összefoglalnék néhány tanulságot, illetve a személyes okokat, amelyek miatt most már közel 30 éve felmerül az életemben időről-időre ez az útvonal.

Akit érdekel, az most összesen NYOLC túra-projekt tapasztalatairól olvashat, illetve ennek előzményeiről – milyen túrázni párban, viszonylag kicsi gyerekekkel (0,5 -13 éves) és egyedül. Az utolsó akciónkat éppen elkezdtük, de remélhetőleg egy hónapon belül már egy lábjegyzetben arra is vissza tudok majd tekinteni.

Akinek további kérdése van, az akár privátban (makkzs@gmail.com), akár kommentben felteheti.

Megjegyzés: ez egy nagyon személyes írás, és nem rövid, az átlagos 3-4-10 oldalas színházi bejegyzéseimnél is kicsit hosszabb (30+ évre tekintek vissza!), de bármikor félbe lehet hagyni, ahogy a kéktúrát is…

Aki teheti, annak csak úgy is érdemes bekukkantania a Magyar Építőművészek Szövetségének, az egykori Almássy-palotának udvarára, - netán a Szabó Ervin központi könyvtár épületének meglátogatása kapcsán (Ötpacsirta utca 2.). A repkénnyel befuttatott sárgára vakolt falak, a romantikus erkély és lépcsők, régi szobrok, nem is beszélve a mozaikkal is díszített udvarról, mind megfelelő hátteret biztosítanak egy kislétszámú zenekarral előadott barokk operai estének.

Ezen a vasárnapon a Werk Akadémia komolyzenemenedzsment-képzésének vizsgakoncertjén lehettem, ötven további szerencsés nézőtársammal. Az „Iker-lángok, Gesztusnarratívák Héró és Leánder mítoszára” címet viselő, a barokk operát és a mozgásszínházat is ötvöző előadása Gardenö Klaudia rendezésében, Kalafszky Adriána és Takácsy Réka főszereplésével remélhetőleg nem marad egyszeri esemény, ennek reményében írom nyomhagyó-ajánló bejegyzésemet.

Előtérben Leánder - Kalafszky Adriána - háttérben Héró - Takácsy Réka

Ha valaki várat vagy akár kastélyt emleget, alaphelyzetben is a Kékszakállú jut eszembe, ezen a héten pedig különösen így volt ez, amikor Sárik Péter jazzesített Kékszakállú-átiratának lemezbemutatóját közvetítették a Bartók Rádióban (július 8-ig elérhető a mediaklikk.hu-n).

Ez a történet jutott eszembe persze hétfőn egy másik független előadást nézve a Bethlen Téri Színházban, és minden esetben, ha férfi-nő játszmázást látok (a valóságban vagy színpadon) és ez a helyzet jelentősen többször fordul elő, mint ahány előadásban konkrétan egy kastély bemutatása a téma, ahogy most, Viktor Balázs rendezésében.

Béres Miklós és Domokos Zsolt