Mezei néző

Nem könnyű témát választott az Opera idén, ráadásul a tavaszi időjárással kell konkurálnia a MÍTOSZFESZT előadásainak, amelyek többnyire nemcsak a görög mitológiához, de Richard Strausshoz is kapcsolódnak (ld. Elektra, Az árnyék nélküli asszony, Ariadné Naxosban – ezek többször kerültek be a programba az elmúlt években is, írtam róluk több alkalommal is). Gluck operája is ebbe a sorba tartozik, Richárd Strauss átdolgozásában került színre legutóbb 2014-ben összesen nyolc alkalommal, Alföldi Róbert rendezésében.

Ez az előadás kilenc év után feltámadt, és még az is lehet, hogy tényleg jobb formában van, mint annak idején, nemcsak én érzékeltem így.

Először is: nagy köszönet illeti Török Levente karmestert és a zenekart az előadás magas zenei színvonalának megalapozásáért, nagyban múlt rajtuk is, hogy az énekesek jól érvényesülhettek az este folyamán – aki tovább kattint, a velük kapcsolatos benyomásaimat láthatja majd.

Nagyon remélem, hogy lesznek olyan operakedvelők, akik utolsó percben rájönnek, hogy ez az ő előadásuk lehet, és bevállalják; még mindig van két előadás (május 12-én és 14-én), és még mindig vannak rá jegyek is minden árkategóriában.

Haja Zsolt - Tuznik Natália - Megyesi Zoltán

Megállapítható, hogy továbbra sem a könnyebb ellenállás irányába halad a budaörsi társulat, és az is, hogy ez a fenntartónak is tetszik, másként az igazgatót, Berzsenyi Bellaagh Ádámot nem nevezték volna ki egy újabb ciklusra – mindenféle huzavona és szövődmény nélkül folytathatja a munkát tovább. Ez önmagában is említésre méltó hír: a társulat tehát biztonságban van, örüljünk neki.

Az igazgató rendezésében most már több, mint két hete készült el az új bemutató, ismét egy fontos és kellemetlen témát feszegető előadást láthat az, aki bevállalja.

Könnyen érthető, ha a nézők a színházban sem gondolnak szívesen az iskolai lövöldözésekre – épp elégszer merül fel a hírekben, de ez az előadás segíthet az elkövetők megértésében, de sokkal többről is szól. (Mindenkitől elnézést kérek, ez nem lesz rövid bejegyzés – sokkal egyszerűbb inkább rögtön megvenni a jegyet a következő alkalomra, mint ezt az ajánlót végigolvasni.)

Mostanában nem voltam színházra hangolt állapotban, kevés előadást néztem, és még azokról sem mindig tudtam ajánlót írni, amelyekre kifejezetten ezért mentem el. Létre kellene hoznom már egyfajta stabilitást a teljes állás és a blogírás között, de fél év alatt nem sikerült ezt megtennem – a tanítás abbahagyása óta nagyon úgy fest, hogy nem vagyok – továbbra sem – a helyemen.

Ha valakit sok minden nyomaszt, akkor még kevésbé esélyes, hogy objektíven ítéljen meg egy előadást, bár teljes objektivitás úgy sincs, másfelől pedig egy igazán jó előadás a legszétszórtabb nézőt is összekanalazza és bevonja a saját közegébe. Talán a közepes előadások esetén lehet igazi mentőöv, ha a néző megfelelő befogadónak mutatkozik.

De ez, amiről most szó lesz, nem volt közepes, és feltehetően vagy nagyon elkap valakit, vagy már az elejétől végig unja.

Velem az előbbi történt, így szívesen ajánlom a „Szélvész után is szép vagy” megtekintését, amely legközelebb május 24-én lesz a Vígszínház Házi Színpadán.

Van az az előadás, amelyre simán rá lehet mondani, hogy többszörösen is hiánypótló. Tényleg sokan érdeklődnének angol nyelvű színház iránt, és valóban nincs elég olyan sem, amelyik kifejezetten a gimnazista korosztálynak szól, és nem azért, mert egy nekik szánt (de nem feltétlenül nekik való) kötelező olvasmány feldolgozása.

A Beauty megközelítőleg másfél óra, nincs megjelölt szerzője, feltehetően az „Asterion Projekt” tagjai írták, nem kizárt, hogy a szereplők közreműködésével, akik között van profi színész és műkedvelő is.

Ez az az előadás, amelyikhez nem kell újabb figyelemfelkeltő címet kitalálni, éppen elég meghökkentő az eredeti. A Pinceszínház műsorán ezt meglátva (2022. október 21-i bemutató volt) elsőre meg se tudtam állapítani, hogy ez most nekem szól-e vagy sem, közöm lehet-e hozzá (azaz: fogok-e tudni ajánlót írni róla, megnézzem-e egyáltalán).

A Radnóti legújabb bemutatójának ötödik előadásán jártam, annak kapcsán írom ezt a nyomhagyó bejegyzést.

Jellemzően főpróbát nézek, vagy ha nem, akkor elhalogatom a megtekintést, de ezúttal siettem – nem véletlenül. Több ismerősömtől hallottam ugyanis ezt a mondatot különböző variációkban: „ez lesz az új 10”. (Aki a színház előadásai iránt érdeklődik, azoknak nem kell ezt elmagyarázni, Székely Csaba 10 című darabja a bemutató óta várólistás előadás, még most is nagyon időben kell kapcsolnia annak, aki jegyet szeretne rá – és ez igaz a tatabányaiak produkciójára is.)

Most már két hete gondolkodom azon, hogy mennyire igaz ez a kijelentés, és miként hatott rám ez az előadás, amelyről röviden azt mondanám, hogy feltétlenül érdemes megnézni. (A színház honlapján jelenleg júniusra van még néhány jegy, akit érdekel, annak most azonnal lépnie kell, mert semmi garancia, hogy még holnap is lesz.)

Praktikus információ: három és fél órás előadás ez egy szünettel, de nem érezzük ennyire hosszúnak (egy kicsivel azért több, mint amennyi épp optimális lenne – az én észleletem szerint, de ezzel lehet akár vitatkozni is, nem vagyunk egyformák).

Ennél bővebben kifejtve:

Teljesen más élmény ötven körül Csehovot nézni, mint annak idején, amikor még gimnáziumi kötelezőként először került a kezünkbe. Muszáj szembesülnünk (többek között) Ványa bá életközepi válságával, de a Thália Színház a maga részéről mindent megtesz, hogy a szerzői instrukcióknak megfelelően komédiának IS nézhessük a történetet, és az előadás után ne zuhanjunk azonnal mély depresszióba, miután szükségszerűen átgondoltuk saját életünk zsákutcáit is…

Czakó Julianna, Görög László, Csarnóy Zsuzsanna, Martos Hanga, Bede-Fazekas Szabolcs, Szervét Tibor és Szabó Győző

Szombaton két második előadáson jártam, de ez a bejegyzés csak az Orlai Produkció friss bemutatójának hagy nyomot, amelyet Tasnádi István írt és rendezett négy kitűnő színészre, László Lilire, Pataki Ferencre, Péterfy Borira és Schruff Milánra. (A Pinceszínház délutáni Médeia-beavatójáról már kiposztoltam az ajánlómat.)

A praktikus tudnivalókról: a Jurányiban ezúttal helyre szólnak a jegyek, nyolcvan percig tart az előadás szünet nélkül.

A Pinceszínház előterében gyülekezünk, és szinte észre sem vesszük, már elkezdődik a beavatás.

Karsai György értekezik a mitológiai történetről, beszél előzményekről és közben megemlíti, hogy az országban jelenleg ötféle Médeia előadás látható – a téma nagyon is aktuális. Ennek köszönhetően tudom meg, hogy március közepén Pécsett is volt egy új bemutató, de szintén szóba kerül a Nemzeti Színház évek óta futó produkciója Szűcs Nellivel.

Be kell ismernem, pont most annyira nem vágytam magára a történetre, de ebben az évadban korábban sem, mégsem tudtam ellenállni két kísértésnek: egyaránt tökéletes Médeiának bizonyult a MET bemutatója (Cherubini operája), majd januárban a Katona új produkciója. Utóbbi a Sufniban látható, Pálos Hanna talán eddigi pályája legjobb alakítását nyújtja nekünk Bányai Kelemen Barna oldalán. (Nagyon megérdemelné, ha az évad legjobb három női főszereplője közé beszavaznák a kritikusok.) Mindkettőnek egy tavalyi emlékképpel kellett megküzdenie, mégpedig a KV Társulat Médeiájával, a címszerepben Száger Zsuzsannával.  A 6Színben április 26-án lesz megint, így aki a beavatás hatására lendületbe jön és szeretné, mind a négy jelenleg aktív pesti Médeiát összemérheti. 

Aki csak egy Médeiát akar, választhat kedve szerint. Már csak az a kérdés, akarunk-e ezzel a történettel igazán szembesülni, nem félünk-e, hogy túl könnyen találunk párhuzamokat a saját életünkből vagy a környezetünkből.

A Barbárglamour után még a múlt héten visszamentem a 6Színbe, mégpedig egy gyerekdarabra, amelyet a Holdvilág Kamaraszínház adott elő. (Négy független előadás kapott lehetőséget a bemutatkozásra a színház támogatásával, és ez volt az egyik közülük.) Erről, azaz Tök Magda kalandjairól következik most egy rövid ajánló.