Kiss András „Antonio, a kertész” lesz, és láttam is már ebben a szerepben 2015-ben és 2016-ban is az operaházi Figaróban. A basszistákat pályájuk elején gyakran megtalálja ez a kis szerep, és ebből az mindenesetre kiderül, hogy az illetőnek mennyi keresnivalója lesz esetleg a buffo szerepkörben is.
Tegnap sikerült beszereznem a Fidelio szeptemberi számát, de mindenféle akadályoztatás miatt csak most ültem le, hogy VÉGRE megírjam az ajánlót. (A szeptemberrel akartam foglalkozni, de egy rutinszerű keresés során rájöttem, hogy a tavaszi félévemet át kell strukturálni, nincs mese. Ha minden jól alakul, a szeptember is tartogat egy-két rendkívüli helyszínt, de ezt sem merem elkiabálni.)
Nézzük a részleteket:
És most a harmadik, pontosabban az első számú Marcellina következik Balatoni Éva és Vajda Júlia után, Farkasréti Mária.
Vajda Júlia azok közé tartozik, akiket szegedi előadások kapcsán hallottam emlegetni, nem is egyszer. Sok ismerősöm beszél gyakran korábbi szegedi rendezésekről, amelyek közül elenyészően keveset láthattam, leszámítva az utóbbi időket, amióta létezik a Primavera-fesztivál, amelyre felhozzák a vidéki előadásokat.
Bakonyi Marcell a Leánder és Lenszirom címszereplőjeként maradt meg bennem legelsősorban, ez jut eszembe elsőként, ha a nevét hallom, bár azóta több operaházi (Hunyadi, Don Giovanni) és müpás előadásban is láthattam (A béke napja, Rienzi), bár kisebb szerepekben.
Köteles Géza az Operaház egyik korrepetitora és karmestere, a Hábetler-féle operabeavató projektekben állandó zongorakísérő, a FaReMiDo társulat állandó tagja, aki négy évvel ezelőtt a Figaro házasságát bravúrosan áthangszerelte, alkalmassá tette kisebb zenei együttesre. Annak idején hat zenésszel, a Gördülő-verzióban tizenkettővel ment le az előadás, de tíznél is több olyan hangszer felhasználásával, amelyekre Mozart nem gondolt, mert nem is gondolhatott.
Kovács István a Figaro 2.0 „ősgrófja”, ő énekli a szerepet a kezdetektől fogva. Egészen hihető az, ha ránézünk (vannak a nézőtérről is jól látható izmai is), hogy személyi edzőt alkalmaz, fontos neki a sport, igyekszik magát konzerválni, vonzó külsejét megtartani. De elhisszük neki az álszent politikust és nőcsábászt is. Egyszerűbben: telitalálat a szerepformálása.
Balatoni Éváról mindig az jut eszembe, hogy van itt egy énekes, aki mindig nagyon élő, hitelesek az alakításai, csak ne lennének olyan rövidek a rá osztott szerepek. Nem kérdés, hogy kis szerepekkel is lehet mély nyomot hagyni a nézőben – erre az egyik legjobb példa éppen Balatoni Éva művészete. 16 bejegyzésben említődött az elmúlt négy és fél év alatt, néhány előadását többször is láttam.
Heiter Melinda szintén a pályájuk elején lévő énekesek közé tartozik, akit eddig 13 bejegyzésem emleget. Ha valaki megnézi az Operaház honlapján az életrajzát, elég impresszívnek fogja találni a versenyeken és fesztiválokon való részvételek felsorolását. Nem minden énekes mondhatja el magáról, hogy Bayreuthban is többször fellépett, vagy megnyerte a Simándy-énekversenyt.
Dénes István karmestert nem láttam sokszor, és ahogy Halász Péter esetén már kiderült, nem sokat tudok kezdeni egy karmesterrel amúgy sem, hiszen zenekritikus nem vagyok és színházi szempontból viszonylag nehéz egy karmestert értékelni. Általában.