Mezei néző

Több okból is nyomhagyásra érdemes a Szegedi Szabadtéri új bemutatója, nemcsak azért, mert ez az első nagy szabadtéri premier a karantén-időszak óta. Mostanára jól kiéheztünk, és szinte bárminek tudunk már örülni, amit együtt megnézhetünk – akármilyen rendezvény szervezői erre is számíthatnak. Jó lenne, ha ezek után most már mindig így maradna - "legyen az élet újra szép", és jöjjenek most már sorra az újabb előadások.

Eredetileg a premierről akartam írni, de csak a szerdai főpróbáról sikerülhet, mert a péntek estét elmosta az eső. A helyszínre mindkétszer külön lementem csak az előadás miatt, jó társaságban telt el az a pár óra, így nem bánom az elmaradt kalandot sem. Jó lett volna azért az előadást kétszer is megnézni, itt-ott biztosan módosíthattam volna az első benyomásaimon, de most már ennek a lehetőségét elengedtem – aki közel lakik, ma este 9-kor még arra mehet, próbálkozzatok. Emiatt is teszem ki már most a posztomat, hátha lesz, aki rájön, hogy ennek ő a célközönsége.

Hanczár György és Mester Viktória - Néró és Agrippina kampányol

Mire számíthat?

Ritkán akarnak egy előadásra annyian elküldeni, mint éppen a Szőcs Artur rendezésében 2019. októberben a miskolci Kamaraszínházban bemutatott Feketeszárú cseresznyére. Nemcsak azonnal a premier után, de később is érkeztek ilyen üzenetek, több személytől is. Az előadásról nemcsak azok beszélnek lelkesen, akik tíznél többször nézték, de azok is, akik még mindig csak tervezik. (A népszerűségnek ez biztosan az egyik fokmérője, korábban a „Kivilágos kivirradtig”-at emlegették hasonló mennyiségű szuperlatívusz kíséretében.) A miskolci nézők az évad előadásának is megszavazták, majd a tömeges érdeklődésre való tekintettel négy alkalmat tűztek ki belőle július 7-10 között bérletszünetben, ekkor már a Kamarából a Nagyszínházba áthelyezve (az 500 nézős keretet persze betartva).

Mi az előadás titka? – erre kerestem választ az utolsó, egyben évadzáró előadáson a hatodik sor közepén ülve. Ez az egyetlen prózai előadás, amit a karantén óta láthattam, így most minderről hét és fél oldalnyi kifejtés következik sok képpel.

Simon Zoltán - Lajos András - egy magyar és egy szerb hazafi

A váci Régi Zenei Napok két korábbi zárókoncertjéről is beszámoltam már, és most harmadszorra már úgy tűnt, mintha mindig itt adtam volna hálát eseménydús évadaimért. Nem kellett hozzá veszélyhelyzet, hogy tisztában legyek, hogy kivételes helyzetben vagyok, és nagyon sok olyan előadásra jutottam el, amelyeknek valóban könnyen lehetett örülni.

Ez a Teremtés ezúttal mégis inkább kezdet volt, jó esetben a poszt-karantén időszak elejét is jelezheti, bár egy héten belül voltam már három korábbi koncerten is. Az EFKZ és a Concerto Budapest programjairól írtak után most sikerült valamivel tömörebben megnyilvánulnom.

A karantén után visszatértek a koncertek az életünkbe, és most már a harmadik koncertről számolok be, illetve ajánlom a zenekar három jövő évadra tervezett programját is. Visszatértünk a rendes kerékvágásba? Megy minden most már minden, mint a karikacsapás? Változott valami alapvető vagy sem?

Az eddigi nyolc napon belül átélt összesen öt esemény után a magam részéről biztosan kijelenthetem:

1.egyetlen legjobb minőségű és szereposztású felvétel sem adhatja meg az élő zene élményét

2.nem kell, hogy egy produkció minden szempontból 100%-os legyen ahhoz, hogy nagyon lehessen szeretni, és hasson ránk

3.a karantén után sem akar senki hosszú leírásokat olvasni – továbbra is többet ér egyetlen jó kép (lám, én most mégis 3 oldalt nyomok rátok, teljesen logikátlanul – de csak arra, aki hagyja, és a tovább gombra kattint.

Eljött az utolsó nap. Akár maradhattunk volna még egy napot Répáshután - telt volna a nyárból -, de János már menni akart haza az apjához és a számítógépéhez, illetve a videómegosztóihoz, akiket nem tudott már napok óta követni. Az utolsó bejegyzése is kész, és így megírtam én is a kommentjeimet.

na még egy bükki kép

Amint látszik, János képekkel oldotta meg ezt a napot. Adott nekem esélyt a hozzátételhez.

Kilátás a Pes-kőről

Eljött a beiktatott pihenőnap is, amelyik János kérésére jött létre, és persze azért, mert a Telkessy vendégház valóban annyira alkalmas hely volt megállásra. Nem maradhat el azért néhány komment a fiam blogjához:

János immár megosztotta a sajátját, jöhet a kiegészítés hozzá.

A siroki vár alatti "sétányon"

Bach és barokk kollégái valamit nagyon tudtak, ami meghaladhatatlan: hogyan kell a legtragikusabb témát (pl. Krisztus meghurcoltatását és kínhalálát) is úgy feldolgozni, hogy a hallgatót ne a világban egyébként is jelenlévő keserűséggel szembesítsék, hanem a zene szépsége által átemeljék egy másik dimenzióba. Így lehet a veszteségeket a legjobban feldolgozni, és emiatt a „poszt-karantén” korszakunkban jó lenne akár receptre is felírni egy-egy ilyen zenei eseményt. Ezek a szerzők felvételen is hasonlóan hatnak, de élőben mégis minden más, így az igazi.

Nekem már nagyon kellett ez a két este, amelyikről most szó lesz HAT OLDALON át. Annyira régen írtam már előadásról, hogy most nem merült fel a rövidítés szándéka, de talán a kiemelések és a képek segítenek a gyors szkennelésben.

NE számítsatok zenekritikára, mert ez egy AJÁNLÓ, és inkább a személyes élmény vállaltan szubjektív megörökítésére, és néhány későbbi esemény előrejelzésére vállalkozom.

Koncertmester - Lesták Bedő Eszter

Készen lett János, így jönnek a rövid kommentjeim.