Mezei néző

Vilma mostanra eléggé belemelegedett a különböző énekesek követésébe (nagyon válogat, alkalmanként csak 1-2 énekesre koncentrál). Vasárnap délelőtt is (Carmen) és este is (Hunyadi 2. szereposztás) az Operában voltunk, mivel Bretz Gábor megint fellépett. Nem bántam, hogy mind a tíz fellépését nem kellett megnézni, mert ugyan Bretz ideális Escamillio és Gara nádor, és ráadásul számos olyan partnere is volt, akiket nem volt rossz hallgatni, de a rendezések gyengeségei azért erősen próbára tettek, különösen azért, mert már legalább ötödszörre néztük a Carment és a mai Sevillai borbélyt is.

Számomra mindig csoda, hogy zeneértő emberek hogyan tudják ennyire félreérteni a darabot. Vagy kissé finomítva: miért nem foglalkoznak azzal, hogy a rendezés egy következetesen végigvitt koncepció mentén épüljön föl. Nem kell modernizálni, de legalább óriási következetlenségek és teljesen alkalmatlan díszlet ne legyen . Az Opera elég alkalmas a helyszínváltások ábrázolására, ha illusztrál a díszlet, akkor tegye azt végig.  A Carmen statikus város-díszletében eljátszani a hegyvidéki vándorlást elég nagy kihívás - semmiképp nem lenne szükségszerű. (Kérdezte egy kisfiú mellettem, hogy miért lépnek fel-le ládákra az énekesek: ez lett volna a csempészek vonulása hegyen-völgyön.) Ilyen dilettáns megoldás sok van benne, és sajnos Gál Erika szép hangja ellenére nem feledteti Mester Viktóriát, aki jóval szenvedélyesebb Carmen. Vilma is azonnal szóvá tette ezt a hiányérzetét, de ma kárpótlásul láthatta az említett Viktóriát, amint a szintén nagyon nekivaló Rosina-szerepben tündökölt.

Az opera blokk-rendszerben játszik jelenleg. Emlékszem tíz éve még elátkozták Hegyi Árpád Jutocsát, amikor a gondolatot felvetette - szakmaiatlannak nevezték, amiért a korábbi havi akár 17 különböző előadást játszó opera helyett olyat akart, amelyik 4-5 darabot variál mindössze. Most ez van. Én nem bánom, mert az említett operák mellett már csak a Figaró házassága jöhet szóba, mert a lány ott még nem tart, hogy valamiből az összes létező előadást megnézze. Az majd a Xerxész lesz - illetve a Mefistofele volt. Ezek igazi és nem hozzávetőleges élményt kínálnak.

Tegnap a Szkénében abszolváltam a Képmutatók cselszövését (Bulgakov), amely nem az első olyan előadás, amelyik Fodor Tamás és Nagypál Gábor kettősétől lesz igazán élő. Kerekes Éva itt is kiemelkedően jó volt, de viszonylag kevésszer volt színpadon. Egy igazi, lassú menetű, hagyományos előadást láttunk, amely természetesen párhuzamot húzott Moliere és a mai színházcsinálók között. Szerintem a Caligula helytartója keményebb és erősebb előadás, mint ez - de nem bántam meg, hogy megnéztem, a fent említett színészek miatt. (De Tóth Jocó is kellemes volt, őt mindig szeretem nézni, örültem neki most is.)

2012. május 6., 2012. okt. 14.

Íme két olyan időpont, amikor megnéztük a Carment Vilmával. Látta a Szinetár-rendezést még egészen aprócska korában, majd a Tháliába átvitt másfél órára húzott változatot is, és aztán ismét ezt a régi verziót sokszor. 
A rendezés alapötletét, hogy bámészkodó és folyton fényképezkedő turistákat is beletesz az előadásba ki lehet bírni valahogy, nem adnak hozzá, de nem is tudnak igazán elvenni az előadás értékéből. Ugyanakkor a díszleten akárhányszor is ki tudok akadni, különösen azon, hogy a megmaradó városdíszletben bonyolódnak a hegyi jelenetek is és dobozokra fel-le lépkedve imitálják a vándorlást. Már a 18. században sem okozott problémát a változások jelzése, el nem tudom képzelni, hogy egy alapvetően hagyományos előadásban miért nem oldották meg ezt az egyszerű kérdést. 

Minden előre borítékolható bosszankodás ellenére kifejezetten az énekesekre mentünk. Május 6-án elsősorban Nyári Zoltán Don Joséja, Molnár Levente torreádora és Mester Viktória Carmenje kellett a lányomnak. De szerette benne Frankó Tündét is. Októberben nehezen tudta lenyelni, hogy Viktória helyett más van - Gál Erika, aki azóta márciusban Olgaként kifejezetten tetszett neki, azóta elfogadta. Mester Viktória játékában inkább Carmen, Gál Erika nem tűnik olyan gátlástalannak és kacérnak, akárhogy is próbálkozik, "túlságosan rendes" lány marad. Nem jön belőle annyi vadság, kevésbé erotikus jelenség. Ezen az októberi estén viszont a csempészeket kiemelkedően jó összeállításban hallhattuk - Megyesi Zoltán, Bátki Fazekas Zoltán, Keszei Bori és Megyesi Schwartz Lúcia a nyerő csapat. Nem csoda, ha José elment velük. Az viszont igen, hogy a most is csodás Létay Kiss Gabriella nem varázsolta el. Minket igen. Ahogy korábban a Mefistofele-ben, később pedig a Turandotban, a Pillangókisasszonyban (ebben a leginkább) úgyszintén. És persze Bretz, mint torreádor - tökéletes, ahogy megszoktuk.

Mindkét előadás után következett az aláírásgyűjtés, aminek köszönhetően megvannak a színlapok és most már ez a bejegyzés is.

Rétegelőadás, de fontos.

"Ausztriában, Bécsben tűrhetetlen az élet. Borzalmas a politika. Itt nem lehet élni."

Ilyesfajta mondatokból (a helyhatározót nagyon kiemelve!) rengeteg van a 3 felvonásos darabban. Van üzenet, de az előadás végignézése feladatnak, helyenként kihívásnak érződik. Akarnak valamit, és helyenként nagyon erős jelenetek vannak - ez biztos. Az, hogy nem lett kész ez sem teljesen a főpróbára, az is. (törvényszerű)

Első felvonás: Szirtes Ági monologizál 45 percen át Kis Eszternek, aki talán 3 mondatot közbe vet. Többnyire leköt minket.

Második felvonás: itt már 4-5 színész is előkerül, de a szöveget szinte csak Pelsőczy Réka és Máté Gábor mondja. Utóbbi szövegében van a legtöbb üzengetős mondat.

A harmadik felvonásban 9 színész szerepel, ez szinte tömeg - az egyetlen akció (ebéd-jelenet) itt történik. Itt használódik fel praktikusan is Antal Csaba díszlete, amely nagyon illik a térhez és az előadáshoz is.

Ez az a felvonás, ahol leginkább éreztem, hogy még tempótlan a jelenet.

Érdekes előadás, sőt fontos, jelentős de csak olyanoknak, akik ezt a történés-nélküliséget jól bírják. A célozgatások annyira hosszan nem tudják fenntartani az érdeklődésünket, valami még kellene hozzá - idővel meg is születhet.

(Azt is írhattam volna: Thomas Bernhard - és akkor kiderül minden. Aki ismeri, az tudja, hogy mire számíthat)

2013. febr.25.: Ez is van annyira fontos, hogy újra meg kellene nézni. Mostanára a színészek kialakíthatták az előadás megfelelő  tempóját.

2021.febr.16.

Múlt pénteken közvetített a Katona egy kísérleti tévé-színházi előadást (Végre van egy kis csönd), és ennek kapcsán előjött megint a Heldenplatz, Szirtes Ági monumentális monológja. Nem volt felületes élmény, ebből is látszik, hogy nem a könnyedén szórakoztató előadások hatása tart a legtovább..

Sajnos, ez nem a nagy Zsótér-sikerek közé fog tartozni.

Vannak nagy poénok a díszletben: az előadás reagál az új rendeletre, amely színpadon, előadás közben is tiltja a dohányzást. A logika rendben: annyi mást imitálni kell a színészeknek, akár a dohányzással is megtehetik ugyanezt.  Emiatt hatalmas felirattal (Smoking room) ellátott kalickát tesz Ambrus Mária a színpadra és a színészek néha oda okkal v. ok nélkül bevonulva dohányoznak, ami persze zavarja a szöveg érthetőségét.

Sok előadásban megjelenik poén szinten ennek a rendeletnek a hatása, a színészek között alig lehet nem-dohányzó egyed, én arról tudok, hogy Tóth Jocó leszokott pár éve, de mindenki mást sújt az épületen belüli dohányzás tilalma. A Kamra esetén a legrosszabb a helyzet, kénytelenek előadás közben is, jelmezben is kijönni az utcára - 3 órát lehetetlen lenne kibírniuk. 

Ez a reflexió mindenképp beletenyerel az előadásba, ami e köré az elem köré épül nagyban (nem kizárólag), és fontosak még a függönyök is, szobabelsővel és régi metszetek (XVII. sz-i) képeivel a harmincéves háborúról.

Nekem ez a rendezés egyértelműen Petrik Andrea Katrinjáról szól, aki a legjobban eljátszott Katrin, akit valaha láttam (nagy szó ez? - kb 6 Kurázsi mama előadásra  tudok valamennyire visszaemlékezni.). Miatta érdemes elmenni.

Adél (Kováts) nem volt még igazán kész (okt. 10.), ez az én meglátásom. De lehet, hogy idegenkedik is a szereptől. Nem rossz, de nem olyan átütő, mint a Vágyvillamosban.

(Nem élhetünk mindig képességeink felső fokán....- de még sokkal jobb is lesz ez, ha ki tudják játszani. Ez utóbbi nem biztos, ahhoz kell a nézői érdeklődés is.)

Megint izgalmas elrendezése van a nézőtérnek, ezúttal forgószékeket kapunk és körbejátszanak minket a színészek, mi pedig pörgünk szüntelenül.

Voltak nagyszerű pillanatok és üresjáratok.

Martinovits Dorina emlékezetes Tünde, viszont már most képtelen vagyok Csongort magam elé idézni, ami magáért beszél. Molnár Piroska és Nagy Mari megteszik a magukét (utóbbi a teljes 1,5 órán át, amennyire összezsugorodott a darab, a színpadon tölti, amiért sajnáltam), de voltak jobb helyzetben is. A rendezés tökéletlensége, hogy ennél még több  nem jött ki  belőlük.

Molnár Piroska még szeptember közepén azt mondta, hogy még sose volt igazán jó Csongor előadás. Igaza lehet. Nem véletlen, hogy amíg a Bánk bánt és a Tragédiát bevállalta Alföldi, ezt átadta egy kezdő rendezőnek, ha egyszer az látott benne lehetőséget.

Félsiker, de valóban vannak nagyon erős mondatok, amelyek miatt nem mondanám elvesztegetett időnek ezt a másfél órát. 

"Elérhetetlen vágy az emberé."

A Csongor esetén, épp a forgószékek miatt nem fognak tudni pótszékeket kiadni, így ha közületek bárki erre a kellemes (és sokkal olcsóbb) megoldásra számítana, ez esetben csalódni fog.

A Víg Házi színpadán ugyanilyen okból (valószínűleg) Esterházy Péter bemutató volt tegnap, a Csokonai Lili. Egy próba iránt érdeklődtem, erre adtak egy premier-jegyet. Ezek szerint illusztris emberekkel nem sikerült a kis színháztermet megtölteni. Tegnap túl sok bemutató volt országszerte - ez a nagy helyzet.

Az előadás két óra egyben. Egy színésznő, Majsai-Nyilas Tünde hatalmas energiákkal, és töretlen jelenléttel nagyjából  jól oldja meg ezt a lehetetlen feladatot, kap hozzá még jó rendezőt is. Sopsits Árpádnak vannak ötletei, de annyi mégsincs, hogy két órán keresztül a kényelmetlen és túl sűrűn rakott tonettszékekre bezsúfolt nézőket végig lekösse. Nagyon sokszor gondoltam arra, hogy miért kellett nekem egyáltalán elindulni otthonról, miközben voltak olyan pillanatok az előadásban, amelyek valószínűleg végleg velem maradnak majd.

Erre az előadásra kevesen lesznek kíváncsiak, illetve éppen annyian, akik Esterházyt annyira szeretik, hogy az sem érdekli őket, hogy az író színháznak írt szövegei sem igazán alkalmasak színpadra. Megszólaltathatóak, de nem adják magukat könnyen. Ez esetben egy kisregényről van szó, amely helyenként drámai történéseket mond el, ilyenkor fel is izzik a szöveg, a figyelemünket is magára vonja, de sajnos nem húztak belőle eleget. 80 percben ugyanez jobban hatott volna.

Én azon kevesek közé tartozom, akik nem az író, sőt nem is a rendező, hanem kifejezetten a színésznő miatt mentek oda. Arra voltam kíváncsi, hogy mit kezd ezzel a kőkemény feladattal és magával ebben a szerepben Tünde. Korábban láttam néhány alkalommal, amikor elég jó szerepet kapott, de amióta gyesről visszatért, mindössze egyetlen nagyobb szabású feladata akadt. Nem tett jót neki, ahogy senkinek sem tesz jót, ha hosszú ideig nem kap igazi lehetőséget, azután pedig kap egy irreálisan nehezet. 

Én drukkolok Tündének, hogy tudja tovább csinálni, mert az egész kísérlet minden tökéletlenségével egyetemben hangsúlyozottan igényes hozzáállásra utal. Kérdés, hogy lesznek-e partnerek, olyan nézők, akik hajlandóak lesznek intellektuális erőfeszítésükkel beszállni a játékba.

Szkénében volt egy angol darab bemutatója, a Blackbirdé. Több szakmabeli kifogásolta azt, hogy nem fordították le a címet. Ezzel kapcsolatban nekem sincs igazi magyarázatom, hogy miért nem - a Feketerigó épp így megfelelt volna. Esetleg marketinges okokból gondolták, hogy többen lesznek kíváncsiak rá az eredeti címmel. (Tavaly hosszú idő után a Nemzetiben is rájöttek, hogy nem célszerű Patriot for me címmel kínálni egy előadást, csak beadták a derekukat és tele lett az Hazafit nekünk! címmel is a színpad alatti nézőtér. Ennek oka lehet a szokatlan színhelyen túl az is persze, hogy elég jó lett maga ez az Alföldi-rendezés is.)