11.16.
A héten eddig nem jutottam el sehova, lassan alkalmassá válok, hogy visszatérjek a színházi szférába dolgozónak - már egészen leszoktam az előadások nézéséről az utóbbi hónapban, azaz szabaddá váltak az estéim.
Viszont:
Amitől tartottunk, bekövetkezett:
Én nem kicsit lettem szomorú, hanem kővé dermedtem, amikor a Heti Válasz plakátját megláttam két napja reggel az utcán, és kiderült, hogy mégis pályázik Vidnyánszky Attila, aki színházvezetőként már jelentős múlttal rendelkezik és senki nem mondhatja komolyan, hogy alkalmatlan jelölt, sajnos.
Viszont nem jó időpontot választott, mert most biztosan nem szorulna rá a Nemzeti, hogy gyökeresen más irányba forduljon. Muszáj lenne, hogy legalább még öt évet kapjon Alföldi Róbert, ahogy a Katona vezetésétől sem vették el a lehetőséget 1987-ben, 5 év után azzal a felkiáltással, hogy "adjunk esélyt másnak is arra, hogy kipróbálhassa magát".
Az elmúlt három órámat Alföldi Róbert pályázatának átnézésére fordítottam.
(Most erről fogok írni részletesen. AKit ez nem izgat, itt kiszállhat - viszont a maradék hónapokban nézze meg azokat az előadásokat a Nemzetiben, amelyek még érdekelhetik...)
Ha politikamentes döntést várhatnánk (ami lehetetlen persze), egyértelmű lenne, hogy a pályázat, illetve az elmúlt öt év munkája alapján meg kellene kapnia a Nemzeti jelenlegi csapatának a folytatás esélyét. Egy ilyen racionális döntés a csodák kategóriájába esne. Ezt a pályázat írói is nyilván tudják, hacsak nem Magyarország leoptimistább polgárai, ezért nagyon tiszteletreméltó, hogy ennyire alapos munkát nyújtottak be a reménytelen helyzetben is.
A pályázatot elolvasva, a mellékleteket átnézve jól feleleveníthető a Nemzeti elmúlt 5 éve, kristálytisztán látszik, hogy a fiatal színészek mennyire nagy súllyal voltak jelen, de szinte mindenki kapott elég megmutatkozási lehetőséget, nem ültek sokan a kispadon. (Azért Söptei nem kapott sok lehetőséget, ill. sokszor alázatosan asszisztált, de hátha még egyszer eljön az ő ideje is. Érdemes megnézni a listát, szinte a kezdő színészek kapták a szerepek legnagyobb részét.)
A színészek szerepeit nem a teljesség igényével sorolták fel - lsd. pl.Garas Dezső, Stohl András, Nagy Zsolt. Lehet, hogy a fenntartó erre hivatkozik majd az elbíráláskor? "Hiányos a pályázat, nem kielégítő."
Nagyon érdekes és vonzó a műsorterv. Kifejezetten izgalmas lehetőségeket vet fel. Előre sajnálom, hogy ezeket az előadásokat nem láthatjuk majd... A Kő hull apadó kútból c. regény színpadra adaptálásának kitűzése önmagában is azt mutatja, hogy Alföldi Róbert mégis hisz a csodákban és hátha neki lesz igaza...
(febr. 21: nem lett.)
A begyűjtött aláírók névsora is magáért beszél. A támogatók közül többen részletes ajánlást írtak, nem pusztán a nevüket adták, amiért szintén becsülendőek. (Anyagi támogatást csak Orlai ajánlott, lesz Alföldi-rendezés jövőre a Belvárosiban, figyeljétek meg. Ez a tippem.)
Sajnálatosnak tartom, hogy nem jutott senkinek eszébe "alulról jövő kezdeményezésként" a Nemzeti előadásai előtt, ill. más színházakban, amelyek rokonszenveznek a jelenlegi Nemzeti irányvonalával, aláírásokat gyűjteni a "mezei" nézőktől is. Akár 2-3000 aláírás is csatolható lett volna. (Ha korábban eszembe jut, isten bizony belefogtam volna egy ilyen akcióba. Nem sok jó színház van ma Pesten, ahova érdemes menni.)
Ez esetben még nehezebb lett volna arra hivatkozni, hogy csak egy szűk réteghez szól a Nemzeti műsora és kizárólag Eszterházy Péter, Térey János és a többi 158 támogató tölti meg minden este a nézőteret.
Én a tavalyi évadban 21 előadáson vettem részt, egy ízben volt bántóan sok üres szék, de az összes többi alkalommal valóban 90% feletti telítettséget tapasztaltam, néhányszor a lépcsőn is ültek.
A jelen helyzetben nem csak az nyomasztó, hogy ezt a jó nyomon haladó, minden esetben gondolkodtató és igényes színházat egy másik pályára fogják állítani, és újra 1-2 évbe fog telni, amíg a Nemzeti más arculata kialakul, ami persze nem lesz igénytelen, de ennyire nyitott sem.
Számomra még zavaróbb ennél talán az, hogy a rendkívül kevés invenciózus magyar rendező közül valószínűleg ismét elveszítünk egyet.
(pl. Kovalik Balázs távozása Németországba, miután eltávolították az Operából. )
Alföldi Róbert, ha elveszíti a Nemzetit, kaphat bőven rendezői megbízásokat külföldön (persze itthon is), nem kell méltatlan helyzetbe kényszerülnie.
Vagy választhaná azt, ha elég erőt érez magában, hogy a napi megélhetési gondokkal küzdő független szféra egyik meghatározó alkotójává válik, ahogy Pintér Béla, Balázs Zoltán - létesíthetne egy önálló műhelyt. Ha igazán optimista, erőt érez magában, megalkuszik egy rosszabb technikai feltételeket nyújtó színházi térrel - én ezt látnám a magyar színházi élet egésze számára igazán megfelelő megoldásnak. Fel lehet sorolni az elmúlt évekből nagyszerű előadásokat, amelyek kis térben, kevés pénzből születtek.
Alföldi Róbert előadásait a legelső rendezésétől kezdve nyomon követem, a Trisztán és Izoldától. A magam részéről azokat az előadásait szeretem (mert nekem sem tetszett mindegyik), amelyekben nem a látvány a domináns, hanem a színészek és a rendezői ötletek együttesen. Ha Alföldi Róbert a Jurányi egyik tantermét bérelné, és ott hozna létre előadásokat, azok éppúgy jelentősek lehetnének, mint jelenleg egy olyan, ami a Nemzeti stúdióiban valósul meg.
Lennének jó színészek, akik kevesebb pénzért, de színészi fejlődésük érdekében csatlakoznának hozzá, nem kétséges. Kérdés persze, hogy a van-e kedve visszatérni a stúdiókhoz a már jobb körülményekhez szokott Alföldinek, lenne-e független alkotó ő, aki eddig a saját elképzeléseit a kőszínházi keretek között is meg tudta valósítani. Mennyire tekintené ezt visszalépésnek, illetve bevállalhatónak?
Nagyon drukkolok Alföldi Róbertnek, bízom benne, hogy megőrzi a bátorságát, nem veszíti el a lelkesedését akkor sem, ha a papírforma szerint elveszik tőle a folytatás lehetőségét, hanem új utakra lép.
Hát ez van.
