nov.21.
(Ma délelőtt a szabadnapomon láttam egy "Vénusz nercben"-t a Pesti Színházban. Ez aztán majdnem (de azért nem) teljesen felesleges 1,5 óra volt. A fiatal színészek (kétszereplős, Bata Éva, Telekes Péter) jobb darabot és egy jó rendezőt kaphattak volna. Nem tehetségtelenek, de annyira nem is zseniálisak vagy akár csak professzionálisak, hogy ennyi ideig fenntartsák a nézők érdeklődését és vigyék őket magukkal. Az én érdeklődésem fél óra után lanyhult.
Nem volt elég érdekes a történet.
Marton László már lehet, hogy átadhatná a terepet, a rendezéséből úgy tűnik, hogy nem nagyon maradtak ötletei. Az előadás előnye, hogy filléres a díszlete, a raktárból, két kezdő színész olcsón dolgozik, nem kell előadás közben átdíszíteni - a műszak végül megközelítőleg negyed óra alatt el is tud pakolni. Olcsó előadás, lemegy a bérletben - javítja a pénzügyi mérleget. Közben úgy teszünk, hogy fiatal tehetségek kaptak esélyt. Ebben a rendezésben állóképességüket fejleszthették.
Jó kontraszt a Kamrában a Bőrpofa, amelyben szintén két kezdő színész van, viszont egy roppant invenciózus rendezésben. Ugyanígy másfél óra, de a feszültség végig megvan. Azt a téma miatt (író láncfűrészes gyilkosnak szeret beöltözni) alig tudják eladni, gond nélkül vehettek előadás előtt 5 perccel is féláron jegyet rá. Az jó előadás. Minél többet látok idén, az a tavaly januári Bőrpofa annál értékesebbnek tűnik.
(febr.22.: levették sajnos a Bőrpofát, nézettség hiányában)
Viszont a mai délelőtt egy újabb gondolatom támadt Alföldi lehetséges újrahasznosítására: eszembe jutott, hogy a Robi a Vígből mit hozhatna ki, ha Marton helyébe léphetne. Encivel együtt dolgozhatna. Mindketten mániákusak, ha sikerülne összedolgozniuk klasszisokkal érdekesebb színház lehetne a Víg, jönne Várkonyi után az újabb virágkor. Eszenyi nagyon ezen dolgozik, látszik a fejlődés, de még radikálisabb lépésekre lenne szükség. Miután álmodozó alkat vagyok, kirajzolódott előttem egy igazán modern és korszerű Vígszínház-képe, amely igazi szellemi központtá válhatna. Ezért érdemes lenne a színház pillanatnyi vezetőinek is megfontolni azt, hogy akár annak árán is, ha egy lépést hátrálnak, fel tudnák emelni éppen azt a színházat, amely nekik a legfontosabb. (Az azért innen a pálya széléről is látszik, hogy Eszenyi Enikőnek a Vígszínház sorsa a világon a legfontosabb. )
