Tíz előadás:
A Zuglói Filharmónia idén már nem a székhelyén tartja a szokásos félig-szcenírozott operaelőadását, hanem a Pesti Vigadó épületében. A tavalyi Donizetti után idén egy sláger-darabot választottak és első vonalbeli operaházi művészek bevonásával tették még biztosabbá, hogy mindkét előadási napon teljes legyen a teltház. Én most másodszor jártam a koncertteremben, először néhány hete egy zártkörű ünnepségen (a Bethesda kórház 150. születésnapja alkalmából rendezték), amelyen a Budavári te Deum nagy hatással volt rám. Mivel blogtémának kevéssé tűnt célszerűnek, "lenyeltem az élményt", annak ellenére, hogy nagyszerű énekesi teljesítményeket hallhattam három olyan énekestől is, akiket viszonylag rendszeresen emlegetek: Miksch Adriennt, Nyári Zoltánt is figyelem, Cser Krisztiánt úgyszintén, aki ennek az előadásnak is az egyik fellépője volt.
Címkék: Opera Horváth Gábor Horváth Zoltán Fodor Gabriella Cser Krisztián Vigadó Varázsfuvola Kolonits Klára Gaál Csaba Dékán Jenő Balogh Eszter Vecsey Gyula Benabdallah Yanis Sipos Marianna Forgó Eszter Sipos Katalin Erdős Róbert
Szólj hozzá!
Hiába, így jár az ember, ha előadás után azonnal nem ül le megírni a benyomásait. Elsodorják az események, jön az újabb nap az újabb megírandóval, a friss élményről pedig mindig könnyebb beszámolni, nem csak a kényszer miatt születtek a régi aranyidőkben a színházi kritikák is a premierek éjszakáján.
A „Scallabouche Theater Company” előadása kedden este volt, most pedig már itt a szombat délután, sőt az este is. A távolságnak, az eltelt időnek előnye is van, jobban kikristályosodik az, hogy igazából mi a fontos az előadásban, mitől több ez, mint egy kellemesen eltöltött nyolcvan perc.
Címkék: Hamlet Jurányi Szalontay Tünde Elek Ferenc Chován Gábor Hámori Gabriella Kálmán Eszter Scallabouche Alexis Lathman
Szólj hozzá!
Nagy elhatározás volt Ókovács Szilveszteré: kedvenc salzburgi Bohémélet rendezésének elkövetőit meghívta Pestre, hogy készítsenek egy másolatot, és ennek a Damiano Michieletto-repríznek volt ma a bemutatója az Erkel Színházban. (Amint egy ismerősöm említette, ez az előadás a Mezzón többször látható is volt, így könnyen lehet, hogy sokaknak ismerős lesz az, amit az Erkelben látni fognak.)
Címkék: Opera Bohémélet Erkel Színház Boncsér Gergely Geiger Lajos Nagy Zoltán Kovács János Haja Zsolt Sáfár Orsolya Kiss András Szakács Ildikó Gárday Gábor Beöthy-Kiss László Damiano Michieletto Bohémélet 2.0
Szólj hozzá! · 1 trackback
Hat előadás azoknak, akik nem mennek el Szolnokra megnézni Hábetler András Figaróját. Nekem ez lesz a hetedik, ha minden igaz, kihívás lesz róla még valamit írni, hacsak a közönségről nem. Hátha emiatt sikerül egyszer rövidre fogni magam majd.
Címkék: Ajánló
Szólj hozzá!
Ahogy a tavalyi bejegyzésemet most A tenor újranézése után elolvastam, az jut csak eszembe, hogy minden mozzanatát most is érvényesnek és vállalhatónak tartom, ez csak némi kiegészítés.
Címkék: Opera Erkel Színház Fekete Attila Szvétek László Geiger Lajos Farkasréti Mária Almási-Tóth András Miksch Adrienn Csiki Gábor Molnár Zsolt Kiss András Kocsár Balázs A tenor Szerekován János
Szólj hozzá!
február
18.
Két Shakespeare-variáció – I. Berlioz: Rómeó és Júlia (Zeneakadémia, 2016. február 17.)
| | Szólj hozzá!Sokkal valószínűtlenebb helyzet ez a reggel ötös blogírás, mint az, hogy éppen a két leghíresebb Shakespeare-történet átdolgozását néztem meg két egymást követő napon, tegnap és tegnapelőtt. Ha előszedem a táblázatomat (a színházi „múltamat”), ez volt a 22. Hamletem és a 9. Rómeóm. Ez a két szám mégsem fejezi ki a darabokhoz fűződő viszonyomat, mivel a Hamlet az egyik abszolút kedvencem, amelyből diákokkal is készítettünk háromszor is előadást, még egy olasz nyelvűt is, és mivel a Rómeó és Júliától viszont kifejezetten idegenkedek, a reális inkább a tízszeres szorzó lenne a két előadásszám között. Mondhatjuk úgy is, a Hamlet minden változatában és minden körülmények között érdekel, a Rómeóhoz viszont nagyon izgalmas szereposztás kell, hogy elvonszoljam magam rá. Most is a fellépők miatt voltam jelen.
A Jurányi Inkubátorházban játszott H@Hamletről és a Zeneakadémián bemutatott Berlioz-féle Rómeó és Júliáról lesz szó e következő két bejegyzésben, mindkettőben közös az, hogy a Shakespeare által megírt történeteket alapul veszi, de továbblép. Az időrendi sorrendet felborítva kezdem a tegnap esti koncerttel, amelyen Kovács János vezette a Magyar Rádió Ének- és Zenekarát, és külön bejegyzés jön a Hamletről nemsokára.
Címkék: Opera Rómeó és Júlia Zeneakadémia Cser Krisztián Horváth István Schöck Atala Kovács János
Szólj hozzá!
Tizenkét előadás, azon kívül, hogy az Erkelben a Bohémélet 2.0 premierje lesz. Sok év után januárban láttam ezt az operát, kicsit sűrűnek tűnik nekem is, hogy egy hónap után újra megnézem, de ilyen a műsor, most is a szereplőkre vagyok kíváncsi elsősorban.