Nyolc előadás:
február
28.
Kamra - Operabeavató - "vipera, hidra, baziliszkusz" - Cosí fan tutte (5. próbarészlet) - 2016.02.26.
| | Szólj hozzá!Ez az évadom, ha valakinek nem tűnt fel két projekt követését tűzte ki kezdettől fogva: Hábetler András csak vidéken látható Figaro 2.0-ja mellett Dinyés Dániel folytatásos Cosí fan tutte nyílt próbáját. Ez a hét kivételesen mindkettőt biztosította, sőt két olasz nyelvű Figarót is, így elmondhatom, hogy csak Mozarttal foglalkoztam, ez nem egyhamar fog ismét előfordulni.
Hú, de nagyon régen volt az előző operabeavató (a 4. rész), jan. 11 óta ennyit nem nevettem egy ültő helyemben, viszont az a jó hír, hogy jön a márciusi mindjárt. Elszánt nézők egy-egy pótszéket ma is tudtak venni, sőt még 3-4 ember elférhetett volna, ha több nem is. Ezen a programon szinte kizárólag törzsnézők ülnek,akik jellemzően két hónappal előre váltanak rá jegyet, de még így is volt hat újonc. Sose késő bekapcsolódni. A szünetben egy Somlyó György kötetet lapozgatva találtam egy (mellesleg Párizsról írt) részt, amelyet találónak éreztem: "ahogy itt vagy, pedig itt vagy még, máris szakadatlanul visszavágyol ide".
Az ötödik próbáról néhány gondolat, egészen röviden:
Címkék: Opera Göttinger Pál Kamra Cseh Antal Kolonits Klára Dinyés Dániel Szolnoki Apollónia Cosí fan tutte Operabeavató Varga Donát Gerlóczi Judit
Szólj hozzá!
február
23.
Szolnok - Gördülő opera -"úgy mint soha" - Figaro 2.0 beugrással- A Gróf szerepében: Hábetler András - 2016. febr.22.
| | Szólj hozzá!Szeged, Győr és Kaposvár után, Miskolc (máj. 23.) és Székesfehérvár (máj.30.) előtt ma este 7-kor Szolnokra gördült a Figaro. Előzetesen aggódtam kicsit, hogy mi újat tudok az előadásról még mondani, amit hat bejegyzésben még nem tettem meg, de az a tény, hogy Kovács István megbetegedése miatt a Gróf szerepébe a rendező, Hábetler András ugrott be, egészen új helyzetet teremtett. Nincs két egyforma előadás, akkor sem ha megegyezik a szereplőgárda, de a főszereplő cseréje teljesen átrajzolja az erővonalakat, és jellemzően a többi szereplő alakításába is új vonások kerülnek. Az előzőeknél jóval rövidebb, a beugrásra koncentráló bejegyzés következik, az előadás (vagy a korábbi bejegyzéseim) ismeretét adottnak veszem.