Ma kivételesen a megjelenés napján a Jurányiban, ahol H@Hamlet-et néztem, hozzájutottam a Fidelio márciusi programfüzetéhez, így most viszonylag gyorsan készen lehetek az ajánlómmal. Persze, ez csak viszonylagos, a színházak már két hónapra előre terveznek, így akit egy bizonyos pesti színház műsora érdekel, többnyire a honlapon tájékozódva már jó régen tudhatja ezt, sőt van amire a jegyek is régen elfogytak. Én maradok továbbra is a szokásos rutinomnál, a nyomtatott műsor megjelenésekor készítem el a saját táblázatomat és ezt az ajánlót is. (Következő: márc.22.)
február
16.
Rózsavölgyi Szalon – Hat dühös ember – Istenek tanácsa – 2016. február 15.
| | Szólj hozzá!Rövid megemlékezés következik a Rózsavölgyi Szalon egyik újabb bemutatójáról, amelyiket ma este néztem meg. Mark St. Germain ha bárkinek ismerős, akkor Az utolsó óra című darabjáról, amelyik éppen három éve megy nagy sikerrel Jordán Tamás és Alföldi Róbert szereplésével. Én ezt különösen számon tartom, mert erről írtam meg a legelső blog-bejegyzésemet, amelyet azóta 1100+ követett. Emiatt is voltam kíváncsi a szerzőnek erre az újabb művére.
Címkék: Valló Péter Dunai Tamás Rózsavölgyi Szalon Söptei Andrea Őze Áron Márton András Borbás Gabi Bánfalvi Eszter Istenek tanácsa
Szólj hozzá!
Néha nagyon gyorsan megvalósul az, amit kíván az ember. A csütörtök esti Napraforgó után érdekelt, hogy milyen más előadásai vannak Pass Andreának és erre már most vasárnap ott volt a Jurányi műsorán a tavaly márciusban bemutatott „Újvilág”, amely eddig elkerülte a figyelmemet, annak ellenére, hogy valóban hibátlan a szereposztás – különösebben ezt nem is kell ragozni, elég ha felsorolom a közreműködőket: Szamosi Zsófia, Sztarenki Dóra, Kovács Lehel, Porogi Ádám és Hajduk Károly az, akiket ezúttal a darab írója rendez is. Ez olyan névsor, akikkel bármilyen előadásban kíváncsi lennék.
Címkék: Sztarenki Dóra FÜGE Jurányi Kovács Lehel Szamosi Zsófia Porogi Ádám Újvilág Hajduk Károly Pass Andrea Mentőcsónak
Szólj hozzá!
február
14.
Ódry Színpad – Alszanak a halak? –Jette: Prohászka Fanni - 2016. febr.14.
| | Szólj hozzá!Tavaly április bemutató volt a Színművészeti Egyetem Nádasdy termében Szilágyi Bálint rendezése, aki egyben fordítóként is jegyzi Jens Raschke gyerekdarabját, amely egy színésznőre íródott. Azóta havi 1-2 alkalommal nézhető, de nekem csak ma délután fért bele a programomba, így most már szinte kizárólag mezei nézőkből (és számos gyerekből) álló közönséggel együtt láthattam ezt a 75 perces monodrámát.
Címkék: Ódry Színpad Prohászka Fanni Szilágyi Bálint Alszanak a halak?
Szólj hozzá!
február
14.
Opera – Erkel – Figaro 2016`- első szereposztás – Cherubino: Kálnay Zsófia, Grófné: Pasztircsák Polina – 2016. február 12.
| | Szólj hozzá!A Figarót idén öt alkalomra az Erkelbe helyezték át és csak egyszer lesz az Operaházban (febr. 28.). Ez néhány változást jelent mindössze, nincs járás a nézőtéren keresztül, de ez nem okoz hiányérzetet.
Ha jól számolom, nekem ezt volt a 43. Figaróm, és a 20+. , amelyiket éppen Galgóczy Judit rendezésében néztem. Ilyenkor derül ki, hogy a koncepción kívül sok múlik azon is, hogy egy sorozat hányadik estéjéről van szó (ez most a legelső volt, így néhány újonnan beállónak főpróbaként működött nyilván), másrészt a konkrét szereposztáson is, hiszen minden esetben megváltoznak az erővonalak. Milyen benyomásaim alakultak ki ezen a február 12-i estén?
Címkék: Opera Kiss Péter Figaro házassága Erkel Színház Gábor Géza Hábetler András Madaras Gergely Palerdi András Megyesi Zoltán Váradi Zita Zavaros Eszter Pasztircsák Polina Balatoni Éva Kálnay Zsófia Galgóczy Judit Kiss András Orendt Gyula
Szólj hozzá!
február
14.
Ódry Színpad – Vígjáték a bürokráciáról: A köpenicki kapitány – 2016. február 10.
| | Szólj hozzá!Most kénytelen vagyok megvalósítani a régi tervemet, hogy ezen túl röviden és velősen igyekszem megnyilvánulni egy-egy előadásról. Az ok nagyon egyszerű: szerdán megnéztem Szilágyi Bálint vizsgaelőadását, de mégsem érzem azt, hogy egyéb személyes bajaimat, amelyek ezt a napomat megviselték, ez az előadás le tudta volna győzni. Lehet, hogy erre más előadás sem lett volna képes, de éppen emiatt nem hibáztathatom a negyedéves bábrendező szakos hallgatót.
Címkék: Eke Angéla Ódry Színpad Feczesin Kristóf Szilágyi Bálint A köpenicki kapitány
Szólj hozzá!
február
14.
Jurányi – Ami széteshet, az szét is esik? - Pass Andrea: Napraforgó – 2016. február 11.
| | Szólj hozzá!Az idén eddig megtekintett 127 előadásból nem volt öt, amelyik mélyebben hatott volna rám, mint éppen ez, bár ez egészen váratlanul ért, és része lehetett személyes körülményeken kívül annak, hogy ezúttal sikerült elvárások nélkül beülni a nézőtérre annak ellenére, hogy a színlapon Petrik Andrea, Pető Kata, Sztarenki Dóra és Hajduk Károly neve is szerepelt.
Címkék: Sztarenki Dóra Jurányi Petrik Andrea Pető Kata Formán Bálint Hajduk Károly Kárpáti Pál Napraforgó Pass Andrea Kőszegi Mária Tolnai Hella
Szólj hozzá!
február
14.
Szkéné – „Éljen a független színház!” – Röpülj lelkem! avagy zenés talány két-három részben, 2016. február 8.
| | Szólj hozzá!A hétfők idén kifejezetten jól alakultak, hatból ötöt töltöttem színházban és kivétel nélkül a hetem legjobb élményei voltak éppen ezek az előadások. Ezen a hétfőn kicsin múlt, hogy nem blogírással telt színház helyett. Egy hajszolt nap után kis reménykedéssel néztem rá a műsorra, hogy hátha nem hétkor, hanem nyolckor lesz az előadás, mert akkor esélyem lenne még pihenni is. 17.24-kor történt mindez, és ekkor ébredtem rá, hogy a meghirdetett időponthoz képest még előrejött egy órával a kezdés, tehát HATkor lesz. Mivel egy négy órás kortárs operettről van szó, teljesen indokolt ez a korai indítás, mindenkit, aki nem jön tovább csak buzdítani tudok, hogy a márciusi két előadás valamelyikére viszont próbáljon bejutni és arra is, hogy tartsa észben a hatos kezdést.