Mezei néző

Magam sem hiszem, hogy tegnap az Operaház egyszerre három premiert tartott és ebből kettőt láttam is. A Shakespeare-fesztivál irgalmatlan tempója (17 féle előadás 31 alkalommal két és fél héten belül) választás elé állítja az érdeklődő nézőt: vagy most, vagy soha ne nézzen meg bizonyos előadásokat, ez itt a kérdés. Mindhárom bemutató ígéretes volt, az Erkel Színházban a „Sly”-jal kezdtem (beszámoló rövidesen következik, igyekszem vele, csak vasárnap nézhető, rengeteg jegy van és nagyon kellenének a nézők!), mégis előrevettem ezt, mert a VIII. Henrik feleségei viszont csak ma éjjel fél 11-kor nézhető meg és nincs benne a jövő évi műsorban sem.

Ez megint egy Figaro 2.0-ás nap, ezúttal Székesfehérváron (18h), innen még vonattal is vissza lehet jutni Pestre előadás után. Ezen kívül hét előadás:

Nyolc előadás:

Shakespeare mindig aktuális, mindig műsoron van, sőt idén halálának 400. évfordulója miatt az Operaház is neki szentelte az egész évadját. Az Operaházban éppen a Maladype III. Richárd premierjének napján indították a Shakespeare-maratont (17-féle előadás 10 darab alapján, 31-szer két és fél héten belül - szinte elképzelhetetlenül sok, mindet megnézni lehetetlen), amelynek sűrű eseményei  miatt sehogy sem tudtam korábban tető alá hozni ezt a bejegyzést. A Maladype öt idei előadására még látatlanba megvették az összes jegyet, így ennek a bejegyzésnek leginkább az a célja, hogy a jövő évi előadásokra felkészítsen, emiatt most már egy hét csúszás kevéssé lényeges. (Ezzel mentegetem magam, egy hete írom ezt, de eddig nem tudtam rászánni magam a posztolásra.)

Három napon belül két feldolgozását is megnéztem Shakespeare A windsori víg nők című vígjátékának, amelyiket sosem szerettem, mivel alapvetően nem szórakoztat a történet alaphelyzete, amelyben többen összefognak egy embert kigúnyolása és megleckéztetése céljából, bármilyen öntelt fráterről is legyen szó. Verdi operájáról, a Falstaffról még vasárnap írtam, amelyre világsztár címszereplő vendéget hívtak Ambrogio Maestri személyében, míg ez a jóval korábbi, de szintén közismert feldolgozás az Opera kórusának művészei által szólal meg, hatvan év szünet után.

14 előadás, közöttük egyszeri alkalmak, mint például 16h-kor az Erkel Színház büféjében Operaport Kolonits Klárával, amely kötelező programnak számít mindenkinek, akit érdekel a Művész. Minden esetben nagyon sok minden kiderül olyanokról is, akikről az ember azt hiszi, hogy sokat tud. Mezei nézőknek ideális. Az Erkelben utána koncertszerűen elhangzik Gounod Rómeó és Júliája a Shakespeare-fesztivál jegyében, benne olyan művészekkel, akik idén alig voltak itthon láthatóak (Bretz Gábor, Szegedi Csaba). További 12 lehetőség:

Bizony, ez már az idei hatodik előadása Hábetler András invenciózus, mai környezetbe helyezett, Köteles Géza által áthangszerelt Figaro-rendezésének. Örömmel állapíthatom meg, hogy az előadás városmajori bejegyzéseimben vágyott „repertoárra kerülése” visszavonhatatlanul megtörtént, megállíthatatlanul gördül előre a Figaro 2.0. Lesz jövőre is néhány vidéki városban, amelyek idén kimaradtak, később pedig remélhetőleg Operakalanddá válik. Nekem ez a nyolcadik alkalom volt, de nem érzem, hogy az előadás vesztett volna vonzerejéből, nagyjából ugyanolyan izgatottan ültem be Miskolcon, mint amikor annak idején a premier másnapján dupláztam.

13 előadás:

Kilenc előadás:

Tíz előadás: