Annyira jó lenne leírni, hogy hagyjatok már minket ezzel a darabbal, mert még annyira sem aktuális a történet, mint 1993-ban és 2012-ben volt, és egyébként is minden nagyszerűen alakul nemcsak itthon, de Amerikában, a szabadság hazájában meg pláne, ahol évtizedek óta kínosan vigyáznak arra, hogy minden PC, azaz politikailag korrekt legyen. A másság elfogadása (a másként gondolkodás, a bármilyen vallás, származás, szexuális identitás tolerálása) rég evidencia, 2025-ben sem a nagypolitika, sem a szomszéd nem szólogatna be nekünk, nincs megkülönböztetés, gyűlölködés, így nincs miről beszélni - ez a darab végtelenül poros és elavult.
DE sajnos ez mind nem igaz.
Tony Kushner darabját a korábbi két alkalommal messze nem éreztem ennyire időszerűnek, mint éppen most márciusban, és ezzel így volt számos ismerősöm is a múlt heti főpróba után.
Áprilisra és májusra most még vannak jegyek a színház oldalán.
Közben tíz nap eltelt, és ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy még sokkal rosszabbul érezzük magunkat itt Pesten. Úgy tűnik, hogy büntethető lesz, aki a Pride-on részt vesz, és megtudtuk, hogy a kormánytól kicsit is eltérően gondolkodóak pedig már a kiirtandó kategóriába esnek – nem jó érzés. (...) De még riasztóbb, ha az amerikai politikai élet alakulására gondolunk - a darab egyes mondatai ezáltal különösen elevennek, mások pedig poénnak hatnak. (Keserű poénnak, de mégis lehet rajta nevetni.)
Aki persze egyáltalán nem olvas híreket lelki nyugalma megőrzése érdekében, vagy éppen elégedett a fejleményekkel, az örülhet – több száz éve tudjuk, hogy Dánia nem szükségszerűen börtön mindenkinek.
Aki idáig jutva az ajánlómban, őszintén úgy érzi: minden jól megy, itthon is, az USÁ-ban is, annak megtakarítom a jegy árát és három és fél órát: sokkal jobb, ha kihagyja az Angyalok-at, mert nem fog tudni egy hullámhosszra kerülni a szereplőkkel úgysem.
Sovány vigasz, hogy még a világpolitika is nagyon erősen támogatja Nagy Péter István rendezését, amelynek a magas minősége – és a hiteles színészi alakítások sokasága - is indokolja, hogy hamarosan várólistás, sokak által vágyott előadássá váljon. Akikkel én beszéltem róla, azoknak szintén várakozáson felüli jó élmény volt.
Praktikus infó: a Radnóti legújabb bemutatója, amely három felvonásban nézhető – 22.30-kor van vége. 18+os karikás előadás, ezt is érdemes figyelembe venni, ha valaki színházlátogatást tervez.
Ennyit röviden – a színlap nagyon részletes ajánlója és a szereposztás alapján könnyű eldönteni, hogy valaki erre tud-e vágyakozni, vagy mégsem. Nem könnyű szórakozás, de a Radnóti társadalmi problémákkal minden előadásában foglalkozik, így ebbe a profilba az Angyalok is pontosan beleillik. Van olyan jó, hogy a megtekintés után még napokig ezen gondolkozzunk. (Nem véletlenül halogattam a posztolást, bár arra nem számítottam, hogy ilyen rövid idő alatt még ennyire növekedhet az előadás aktualitása.)
A Radnóti törzsnézői - a szereposztás miatt - nem fognak tudni nemet mondani erre az előadásra, esetleg csak akkor, ha túl messze laknak. László Zsolt, Pál András…- és nem is kell tovább írnom a névsort, nyilván mindenkinek van a nyolc színész között több kihagyhatatlan is. A rendező koncepciója is jól szolgálja az eredeti darabot, amelynek elmesélhető a története (ld. színlapi ajánló), mégis összecsúsznak a párbeszédek, egyes szereplők félelmei, rémálmai, sőt látomásai is kifejeződnek.
Nem voltam annyira biztos, hogy most kell nekem ez a történet, amellyel nemcsak színházban szembesültem, de Meryl Streep miatt sok éve megnéztem még az amerikai minisorozatot is. A társulat miatt mentem, némileg szkeptikusan – nem vágytam újabb tanmesére. Ennek ellenére nagyon gyorsan beszippantottak a látottak, „az ebben az előadásban minden klappol” érzés már a második jelenet után elfogott, amikor az összes szereplőt meg sem ismertük még. A rendező, Sándor Júlia dramaturg, Bocsárdi Magor zeneszerző, Szabados Luca jelmeztervező, Wurk Ilona és Devich Botond díszlettervező érezhetően sikeresen dolgozott együtt, az előadás látványvilága erősítette a hatást – beleértve a színpadot kitágító vetítéseket is.
Mostanára már nagyon megszoktuk, hogy ha kell, ha nem van film-bejátszás, élő közvetítés egy előadásban – ettől önmagában már senki sem hatódik meg, de mivel olyan gyakori az öncélú hasznosítás, kifejezetten örömmel vettem, hogy végre most nem erről van szó.
A színpad hátsó részében két elkülönült teret is kialakítottak. A mosdóba csak néha kukkanthatunk be, viszont kivetítve nagyon alaposan látjuk az itt folyó beszélgetéseket, de néha életre kel a hátsó színpad másik része is, így a jelenetek között nem akad meg az előadás átdíszletezés miatt. A gördülékenység és az időtartam sosem mellékes tényező, pláne egy kétszünetes előadásban – ezúttal elérik, hogy kevesen szállnak ki idő előtt. (A messzebb lakók miatt legalább hétvégén/alkalmanként érdemes lenne korábbi időpontokban kezdeni a játékot, esetleg bevezetni a 18.30-as kezdést, ahogy az Operaház is megtette a hosszabb előadásainál.
Nem volt olyan régen (2012-ben) Serban rendezése a Nemzeti Színházban, csodálatos színészekkel, így egyértelmű az is, hogy ennek az új bemutatónak ezzel a régi, nagy emlékkel is meg kell küzdenie. (Sőt, lehetnek még sokan olyanok is, akik a Vígszínház felújításakor, a Sátorszínházban műsorra tűzött ősbemutatót is ismerik, még 1993-ból - Rudolf Péter rendezésében is remek színészek szerepeltek, akikre 30 év után ugyancsak lehet még emlékezni és visszavágyni abba az időbe, amikor tényleg optimistán néztünk a jövőbe. Alakultak az új független társulatok és nem volt a színházi közeg sem két részre szakítva, a homoszexualitás pedig nem volt folyamatosan közbeszéd tárgya – esélye sem volt akkor ennek a darabnak, hogy ilyen mértékben rezonáljon a hétköznapokra.)
A Radnóti új előadását a Nemzeti legendás előadásához László Zsolt személye is köti: 13 éve Louis, a hűtlen barát volt, most pedig Roy M. Cohn, a befolyásos ügyvéd. Neki elhisszük, hogy nemcsak a törvények fölött áll, de rajta egy halálos betegség sem kerekedhet felül – démonikus figura, ráadásul félelmetesen valóságos is. (Cohn valóban élt személy, Donald Trump egykori ügyvédje és mentora, aki az előadás közben enélkül is eszünkbe jutna.)
Legalább ennyire fontossá válik Pál András Louis szerepében, akit egy paróka is támogat abban, hogy megint új arcát mutathassa és még az ő szempontját is átérezzük, bármennyire is könnyű elítélni az árulást.
Mindig örülök, ha azt tapasztalom, hogy egy rendező nem a legnyilvánvalóbb módon osztja ki a szerepeket és mer „ellenosztani”. Pál Andrásról előbb jutna eszünkbe a teljhatalmú politikus (bennem még erős a Filmszemle-élmény, a Nyersanyag c. film polgármestereként azóta is sokszor gondoltam rá), mint egy gyenge és gyáva karakter – így külön örülhetünk, hogy most ilyennek is megnézhetjük.
Ha már az előadást domináló férfiakkal kezdtem, sokaknak meglepetés lesz Simon Zoltán, különösen azoknak, akik nem jártak miskolci előadásokon, sőt kihagyták A bolondok táncá-t is a Radnótiban (hamarosan leveszik, aki eddig halogatta, még észbe kaphat). Joseph Porter Pitt, a nagyon tisztességes, melegsége ellen kétségbeesetten küzdő mormon férfi szerethető figura lett, még úgy is, hogy tudjuk, gyávasága neki is nyilvánvaló és felesége életét ezzel tönkreteszi.
Az előadás tanmesei ízét elveszi, hogy a benne vergődő szerencsétlen emberek ennyire valóságosnak érződnek, közel tudjuk őket magunkhoz érezni.
A felsoroltakhoz képest Lestyán Attila két kisebb karaktere üde színfolt (miközben nézzük, szeretnénk még hosszabban látni!), és hasonlóképpen élénkíti az előadást Berényi Nóra Blanka minden egyes felbukkanása – négyféle alakban is.
Ugyancsak négy szerepet kapott Tóth Ildikó, amelyek közül a darabot nyitó megjelenése a leghangsúlyosabb – rabbiként mondott gyászbeszéde lendületes kezdőlökést ad az előadásnak. (Érdekes hatást keltett fokozatosan leváló bajusza, amennyiben ez technikai hiba volt és nem rendezői döntés, akkor a színésznő profizmusát jelzi, hogy még ez is az előadás javára válhatott.)
Bata Éva, Joseph Porter Pitt bájos gyógyszerfüggő feleségét játszotta, aki nehezen tudja elválasztani vízióit a valóságtól. Nálunk is nehezebben jön rá, hogy miért nem működik a házassága – sorsa példa arra, hogy a többségi társadalmat milyen módon károsítja az, hogy a homoszexualitást elítélik, az ilyen ál-házasságok másként létre se jöhetnének. A színésznőnek is van másik szerepe emellett, ahogy mindenkinek Pál Andráson kívül, és jó is ez a tömörítés – ahogy a Shakespeare-drámák előadhatóak voltak nyolc színésszel, ez a darab is működik ilyen módon, követhető marad a cselekmény a szerepösszevonásokkal együtt is.
Nézőfüggő, hogy kinek melyik színész tetszett leginkább, ki az, aki „csak” hozta a papírformát, és ki az, aki most került hozzánk közel. Nekem reveláció volt Major Erik alakítása az AIDS-ben szenvedő, élettársa-szerelme által elhagyott nagyon törékeny Prior Walter szerepében, ennek hatására azonnal megnéztem a honlapon, hogy miben láthatnám még, amit eddig kihagytam... (A szerepet a Nemzetiben Alföldi Róbert alakította, így hozzá fognak viszonyítani - magasan volt a léc.) A Fb-kommentekből úgy tűnik, hogy sokan így voltak vele, ez az előadás jelentős mérföldkő Major Erik pályáján, sokat fogjuk még Prior Walter méltatlan elárulását és haldoklását emlegetni…
PS.A III/1. a címben azt jelzi, hogy hamarosan (lekopogom) még két radnótis ajánló következik, mivel a héten készülök Pál András (még azért eléggé) új verses estjére (Most, mikor a vers újra divatba jött) és (hosszas halogatás után) Az istentelen ifjúság-ra is.
PS.2. A fotókat Dömölky Dániel készítette, a színház Fb-oldalán több is megtalálható.
