Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (81) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (93) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (27) Átrium (50) Bábszínház (27) Bagossy Levente (21) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balázs Andrea (20) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (34) Bálint András (22) Balsai Móni (25) Bányai Kelemen Barna (25) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (55) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (31) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Böröndi Bence (20) Bretz Gábor (87) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (28) Centrál Színház (36) Chován Gábor (22) Csákányi Eszter (23) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (47) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (27) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (39) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (23) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (40) Fábián Péter (21) Farkasréti Mária (41) Fehér Balázs Benő (22) Fekete Anna (22) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (87) Fischer Ádám (29) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (64) Fodor Gabriella (33) Fodor Tamás (32) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (36) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (52) Gazsó György (21) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (47) Gyabronka József (20) Gyulay Eszter (26) Hábetler András (97) Haja Zsolt (44) Hajduk Károly (20) Hartai Petra (23) Hegedűs D. Géza (30) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (21) Hollerung Gábor (30) Horesnyi Balázs (21) Horti Lilla (21) Horváth Csaba (32) Horváth István (41) Ilyés Róbert (21) Izsák Lili (26) Járó Zsuzsa (21) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (77) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (24) Kálmándy Mihály (42) Kálmán Eszter (43) Kálmán Péter (40) Kálnay Zsófia (55) Kamra (40) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (45) Kaszás Gergő (22) Katona (124) Katona László (32) Kékszakállú (68) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (33) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (38) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (46) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (24) Kovács István (55) Kovács János (22) Kovács Krisztián (26) Kovács Lehel (23) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (21) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (22) László Boldizsár (26) László Lili (22) László Zsolt (41) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (35) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (48) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (24) Miksch Adrienn (46) Miskolc (59) Mohácsi János (32) Molnár Anna (23) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (42) Mucsi Zoltán (47) Müpa (117) Nagypál Gábor (28) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (24) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (38) Nyári Zoltán (37) Ódry Színpad (68) opera (25) Opera (633) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (103) Ötvös András (23) Őze Áron (27) Palerdi András (45) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (27) Pál András (46) Pasztircsák Polina (34) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (61) Pesti Színház (23) Pető Kata (33) Pinceszínház (26) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (28) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (24) Rába Roland (24) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (55) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (32) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (75) RS9 (27) Rujder Vivien (30) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (31) Sándor Csaba (37) Scherer Péter (35) Schneider Zoltán (32) Schöck Atala (55) Sebestyén Miklós (23) Sodró Eliza (24) Spinoza (21) Spolarics Andrea (21) Stohl András (33) Súgó (73) Sümegi Eszter (25) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (53) Szacsvay László (23) Szakács Györgyi (21) Szamosi Zsófia (23) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (46) Szerekován János (30) SZFE (32) Szikszai Rémusz (26) Szirtes Ági (28) Szkéné (60) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (27) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (21) Tasnádi Bence (35) Thália (101) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (23) Ungár Júlia (20) Vajdai Vilmos (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (25) Vashegyi György (34) Vida Péter (23) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (26) Vígszínház (53) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (32) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zöldi Gergely (21) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ebben az évadban már két jó élményem volt a József Attila Színházban, így az Equus és A Karamazov testvérek után most már az egyik főpróbán megnéztem a Nádasdy Ádám fordításában és Kiss Csaba rendezésében játszott Vízkereszt-et. Bánom is én, hogy mi az alcíme ebben a fordításban, az ajánló első verzióját mindenesetre megírtam az előadás utáni éjszaka azonnal, és csak keveset módosítottam rajta. Leginkább azoknak ajánlom, akik szeretik a színház társulatát, és nem tudnák így hirtelen elmondani, hogy miről is szól a történet - ők az előadás igazi célközönsége. (Ha az OSZMI Színházi adattárának hihetünk, akkor a darabnak ez éppen a 91. magyar nyelvű bemutatója volt.)

vi4.jpg

Nem, nem akarom azt sugallani, hogy indulás előtt célszerű el is olvasni a darabot, és esetleg hozzáolvasni néhány tanulmányt Shakespeare tipikus színházi sablonjairól, amelyeknek az összegzésével találkozhatunk ebben az utolsó, igazi vígjátékában. Már megint egymástól eltávolodott ikrek, akik HÁROM HÉT után nem ismerik fel egymást… (Ez kell a nézőknek? Ez négyszáz éve szórakoztató? - Egyébként igen és igen.)

Az előadás első öt perce után az volt az első gondolatom: az alkotók nem bíznak abban, hogy azok a nézők is követni tudják a történetet, akik korábban soha nem találkoztak ezzel. Ennek köszönhető, hogy „kikönnyítették”, bevezető jelenetet írt hozzá a rendező vagy/és Szokolai Brigitta dramaturg, amelyben a szereplőket bemutatja nekünk Chajnóczki Balázs, helyenként egy olasz vásári mutatványosra is emlékeztetve.

Az, hogy ez tényleg kell-e az új nézőknek ez a segítség, nem tudom, de aki jól ismeri a darabot, az jobb, ha számít rá, hogy van.

vi5.jpg

A cselekmény nem lesz igazán tömörebb attól, hogy egyszerre ismerünk meg mindenkit, a tapsrend és ruhatár után már majdnem este tíz van, amikor távozunk a színházból.

A kezdésen túl, a szöveg számos későbbi pontján is értelmezik a szereplőket és helyzetüket, így akár Vízkereszt-beavatónak is tekinthető az előadás.

Horesnyi Balázs díszlete egyszerű, de nagyon jól használható – az egy hatalmas ajtó, amelynek mindkét oldala más színű van a központban, és a forgószínpad segítségével más-más nézőpontból látszik. Ennek segítségével érzékeljük a kint és bent változásait is, és az is világossá válik, hogy éppen a herceg vagy a grófnő házában vagyunk.

A szereplők nincsenek agyonöltöztetve, Balla Ildikónak szerencsére nem jutott eszébe, hogy akár a gyászoló Oliviára minden megjelenésekor újabb jelmezt adjon – mindenkit egy ruhával jellemez (Violát leszámítva, aki menet közben ölt álruhát, és abban marad végig).

vi6.jpg

Igyekeznek szórakoztatni minket, a zenei betétek hangsúlyosak, így ne maradjon ki a produkció zenei vezetője, Kéménczy Antal, de megérdemlik a felsorolást a fellépő zenészek – Kerényi Róbert, Molnár Ilona, Korsós Kinga – is, illetve a karmester, Szakács István. Néhány szereplő Horváth Ádám koreográfiájára táncol, sőt énekel.

 A bevezető után már a szokásos mederben folyt a történet, és néhány színészi alakítás engem is levett a lábamról, bár nekem ez volt a tizedik Vízkereszt-em, így nem is egy korábbi élménnyel kellett ennek az előadásnak versenyeznie. (Valójában csak eggyel, az 1989-es katonás Vízkereszt túl erős emlék, az jut eszembe a mai napig, ahhoz szoktam az éppen aktuális előadást ösztönösen is hasonlítani.)

Néhány színész játékát így is nagyon tudtam szeretni, például Lábodi Ádám epekedő hercegét, aki nem veszi észre, hogy már csak azért is sikertelen, mert mást küld maga helyett udvarolni. Hasonlóképpen igazán erős alakítás Fila Balázs Malvoliója – utóbbi kapott egy nyíltszíni tapsot is magányos morfondírozására, ami Shakespeare darabok közben nem tipikus. Feltétlenül jól járt ezzel a feladattal, bár ebben az előadásban középszereplőnek számít, nem központi tartóoszlopnak. Jó csapatjátékos, emiatt is jelölhette a társulat egymás után hatszor a Kaszás Attila-díjra, amelyet ez a gesztus önmagában is erősen megemelt. (Na, ki hány korábbi díjazottat tud magabiztosan felsorolni a 15-ből? Erre a jelölésre és kampányra fogunk emlékezni. Szívet melengetőek voltak a társulat videói kollégájuk támogatására, jó volt ezeket nézni.)

vi2.jpg

Pikali Gerda helyzetét nagyon rontotta az előadás vége felé a stílusváltás, közös jelenete Fekete Gáborral (aki a fiú-ikret játszotta) lemészárolta a Grófnő álmodozó-bezárkózó karakterét, következetlenséget mutatott és nem biztos, hogy ezzel jól jártunk.

Az teljesen igaz, hogy Shakespeare üzleti színházat vitt, legfőbb célja az volt tehát, hogy a darabjai a kifinomult előkelőségeknek és a köznépnek is megfeleljen, de mi már nem vagyunk hozzászokva, hogy egy előadás játékstílusa ennyire kevert legyen. Nem vonom kétségbe, hogy lehetnek olyanok, akik a durvább poénokból többet szerettek volna, sőt lehet, hogy ők ültek többen a nézőtéren, de akkor feltehetően az előadás egésze nem is lehetett a kedvükre való, mert 95%-ban elüt ettől az egy jelenettől.

A szokásosnál erősebb egységet alkotott az előadásban a bohém trió –– Szabó Gabi – Zöld Csaba – Horváth Sebestyén Sándor, és közülük is kiemelkedett a legutolsónak említett színész, aki Fonnyadi Nemes Keszeg András szerepét tökélyre vitte. Őt nem éreztem egy pillanatig se soknak (kevésnek pláne nem), illeszkedett a rendezői koncepcióhoz, és folyamatosan lehetett minden gesztusán nevetni.

vi3.jpg

Jó pillanatokat szerez nekünk Quintus Konrád és Kuna Károly is, akik szintén nem vesztik el az arányérzéküket a komédiázás közben sem. Blazsovszky Ákos szerepe náluk hálátlanabb, a Sebastianba szerelmes kalóz viszont a darab központi témájához kapcsolódik – ő legalább tudja, hogy egy másik férfihoz vonzódik, nem hiszi azt, hogy nő az illető…

Meg lehet piszkálni a történet középpontjában álló, fiúnak hitt Viola – Kónya Merlin Renáta – viszonyát mind a herceggel, mind a Grófnővel, és akár a rejtett homoszexualitás/leszbikusság is felmerülhet. Shakespeare szerette a ruhacserés sztorikat, eljátszott ezekkel, ez a téma inkább játékosan, felszínesen merül fel, leginkább a közönség szórakoztatására.

Bármire hajlandó volt azért, hogy bemenjenek az előadásaira, ennek köszönhetőek komédiái alcímei is. A bevétel kényszerét érezte, így a közönség vélt vagy valós igényeit ki kellett szolgálni. Ez most is részben még így van, a kőszínházak is kénytelenek erre törekedni – köztudott, hogy a romantikus vígjáték zenével és happy enddel nagyon népszerű.

Az más kérdés, hogy ha kicsit megkaparjuk, amit happy endként adnak el nekünk, az lehetne akár az ellenkezője is: alig van a darabban valaki, aki ténylegesen azt kapja, amit szeretne. A herceg és Nemes Keszeg András Oliviát nem nyeri el fél év sóvárgás után, Olivia Cesarióhoz nem mehet hozzá (annak bátyja csak pótlék, fél órája ismeri), Viola megkapja a herceget ugyan, de ő is pótléknak érezheti magát – még csak most fog kiderülni, hogy nőként meddig érdekes számára, ráadásul úgy, hogy nem kell érte megküzdeni. A sort még folytathatjuk Böffen Tóbiás és Mária elrendelt házasságával (kinek lesz ez büntetés?), de említhetjük Antoniót, az életmentő tengerészt, akinek a kivégzéséről mindössze egy odavetett mondatból értesülünk. A zenészek jól jártak, őket kifizették.

A szereplők valószínűsíthető hiányérzetei nem kapnak hangsúlyt, ez a rendezés nem érezteti, hogy ez nem igazi happy end, ha a néző maga nem kezd gondolkodnia részleteken, akkor azzal megy haza, hogy minden rendben van. És nem ezt szeretnénk legalább ideiglenesen érezni? Meg is kapjuk.

A darab mégsem lesz túlságosan  rózsaszín. Malvolio záró mondata megmaradt reális fenyegetésnek, nincs lepuhítva, elviccelve. Az összes ökörködésért, gúnyolásért jönni fog a bosszú, a kierőszakolt happy end csak ideiglenes. De az már a történeten kívül fog bekövetkezni, és nekünk nincs félnivalónk, hiába nevettük ki mi is az udvarmestert. Nem mi élünk Illíriában, nem mi kergetünk irreális álmokat, ismerjük félre vágyainkat és csapjuk be magunkat. Mi nyugodtan mehetünk haza...

viz.jpg

Ps. Kállay-Tóth Anett képeit használtam fel a színház Facebook-oldaláról. Ha lesz több elérhető kép, még utólag ki fogom egészíteni a bejegyzést.

Címkék: Kuna Károly Lábodi Ádám Zöld Csaba Kiss Csaba Vízkereszt József Attila Színház Pikali Gerda Szabó Gabi Horváth Ádám Szakács István Balla Ildikó Blazsovszky Ákos Molnár Ilona Horesnyi Balázs Kéménczy Antal Horváth Sebestyén Sándor Fila Balázs Fekete Gábor Kerényi Róbert Chajnóczki Balázs Quintus Konrád Szokolai Brigitta Kónya Melinda Renáta Korsós Kinga

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6318278247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása