2004-ben született meg Térey János drámai költeménye, Wagner Ringjének XXI. századi prózai újragondolása, amely első találkozásra különösen merész ötletnek és megvalósításnak tűnt. Szellemi kaland és/vagy provokáció a Wagner-rajongóknak, azoknak pedig, akik még nem estek a Gyűrű fogságába, út lehet a germán mondakör, illetve Wagner megismeréséhez is – ez sem mellékes funkció.
A székesfehérváriak NAGYSZÍNPADI előadása alkalmanként akár ötszáz nézőnek nyújtja ezt a nagy lehetőséget, egészen hihetetlen, hogy a mai válságos időkben egy vidéki kőszínház ilyen merész előadásba bele mert fogni. Hatalmas vállalás a székesfehérvári társulat részéről, amely a teljes műből készült és a leköszönő igazgató, Szikora János rendezése.
Menetidő: 3 óra egy szünettel.
A Wälsung, Gibichung és Nibelung-cégcsoportok hatalmi harca nagyon sok ponton emlékeztet Az istenek alkonya cselekményére, viszonyaira, és a szereplők nevei ki is emelik ezt a párhuzamot. Istenek nem lépnek színre, csak hivatkozási alapként említődik Donner és Wotan, hiszen ezt a világot még látszatra sem ők alakítják, hanem az emberek, akik még annál is kevésbé szerethetőek, mint Wagner tetralógiájában. Térey egyáltalán semmi vonzót nem mutat nekünk az iparmágnások és pénzügyi befektetők világában, sőt mindent megtesz, hogy a látottak kellően taszítsák a mezei nézőt és ha eddig esetleg szeretett volna egy cégcsoport tulajdonosa vagy ügyvezető igazgatója lenni, ezt a vágyálmát végképp felejtse el. Figyelem: az előadásban sok a durva akció és szó, erősen 18+-os!
Nagy kérdés, hogy mennyire érezzük magunkat megszólítva, miként hat ránk a mű főszereplőinek tragédiája, találunk-e bárkit, akinek a sorsa fontossá válik számunkra.
Jelen esetben a szokásosnál is kiemeltebb szerep jut a dramaturg Selmeczi Beának, hiszen az alapmű 440 oldalas, és nem praktikus ötórás előadást csinálni belőle. Eredetileg hosszabbnak indult az előadás, ennek szólhatott a 18 órai kezdés, de már erre a premier előtti estére is jelentősen rövidült, kimaradt belőle még az első szünet is. Ennek köszönhetően a második rész ténylegesen jelentősen rövidebb, mint az első, és még rövidebbnek is érződik ahogy az események haladnak a végkifejlet felé…
Míg a sokszor egymást követő négy estén előadott Wagner zenedráma esetén nem merülhet fel a részek összevonása (tisztán körülbelül 14 órányi zenét kellene tömöríteni), Térey szintén előjátékból és három színdarabból álló szövegének húzások nélküli bemutatására egyetlen színház sem gondolhat.
Az előadás nagyban támaszkodik a látványos kivetítésre – ez a meghatározó, nincs nagy épített díszlet, csak felületek, amelyeken pillanatok alatt változik a kép. Ebben a közegben nincs semmi stabilitás, bármi megeshet, az erőviszonyok is gyorsan változnak. Az, hogy a kivetítés, mint megoldás mennyire tetszik valakinek, nagyban függ, hogy mennyire szokta meg – pesti előadásokhoz viszonyítva nem újdonság, a célt jól szolgálja.
Hiába a látvány, sőt a színház által is reklámozott humanoid robot megjelenése, amely tényleg nagyban hozzájárul az előadás végi csattanóhoz, a hatás mégis elsősorban a színészeken múlik.
A szálakat – ahogy Wagnernél is – Hágen mozgatja, ő a fő imposztor-intrikus, és ez a nagyformátumú feladat eltalálta Gáspár Sándort, végig fenn tudja tartani az érdeklődésünket. Egészen kitűnő, „csak” színészetével eléri azt a mély hatást, amelyhez a Wagner-szereplőnek a zene is ott van segítségképpen. Ha a darab színrevitelének csak az lett volna a célja, hogy eljátszhassa ezt a szerepet, már megérte. Aki kedveli a színészetét, annak nincs mit megfontolnia, ott a helye ezen az előadáson is.
A többi szerepben is erőteljes színészeket látunk, akik képesek súlyt adni a karaktereiknek. (A teljes szereposztás a színház honlapján elérhető.)
Sághy Tamás Siegfriedje talán az a szereplő, aki legmesszebb áll Wagner ostoba és nagyon tapasztalatlan fiatal hősétől – ez a Siegfried esetleg a túlzott magabiztosságában hasonlít rá. Persze, ha a karaktereket egyenként nézzük meg, akkor azért kitűnik, hogy Térey eleve nem egy pontos átiratot készített, inkább csak elrugaszkodási pontnak használta a Ringet. Erre utal Brünnhilde megváltozott viselkedése, aki Gutrunéban nem a riválisát látja, hanem potenciális új szerelmesét. Ez a leszbikus kapcsolat biztosan az előadás egyik legprovokatívabb eleme lesz, és talán sokaknál a biztosítékot ki is üti a két nő táncával együtt…- aki tudja magáról, hogy ezt nagyon nem bírná, jobb, ha előre felkészül.
Engem Ballér Bianka és Ladányi Júlia kettőse meggyőzött, éreztem a köztük legalább kis időre megteremtődő harmóniát. (Nem sok ilyen fogódzó van a történetben, ez itt nem a remény színháza.) Rájuk nézve azonnal eszembe jutott, hogy milyen jól állna nekik egy Helena-Hermia kettős is a Szentivánéji álom-ban. (Igen, ez a vidéki színjátszás tragédiája, a rövid sorozatok, amelyről nagyon könnyű lemaradni. Most a blogírás idején a színészek korábbi szerepeire is rápillantva látom, hogy 2022-ben volt is egy nagyon ideális szereposztású Szentivánéji Székesfehérváron, amelyben épp rájuk osztották ezeket a szerepeket. De sajnálom, hogy kimaradt ez is.)
Felvillanyozóak „dj Kőrösi” és „dj Kuna” megjelenései, Kádas József rappelése. Sarádi Zsolt Gunther, Trokán Péter pedig Alberich karakterét teszi emlékezetessé.
Aki kedvet kapott menet közben az eredeti Ringhez, az itthon leghamarabb 2026 júniusában juthat hozzá majd. Ebben az előadásban a mitológiai történethez komponált eredeti zenéből mindössze Siegfried gyászindulója hangzik el, viszont az előadás elején és még egy későbbi hangsúlyos ponton is megjelenik egy részlet a Tannhäuser nyitányából. Akit ez a zene megérint, annak viszont idén júniusban két alkalma is lesz (szintén a Müpában), hogy rendkívül jó szereposztásban megismerhesse. Ez ritka jó lehetőség, mellékszálon ajánlom.
PS. A Térey-műnek ez mindössze a harmadik bemutatója volt, amelynek esélye van arra, hogy jelentősen több nézőt elérjen, mint a korábbi két produkció összesen, még akkor is, ha tudjuk, hogy vidéken hosszan nem maradhat műsoron egy előadás.
Legendás előadássá vált Mundruczó Kornél négyórás "túlélőtúrája", amelyet 2004 októberében a Proton Színház mutatott be a Budavári Sziklakórházban Térey János frissen írt tetralógiájának harmadik részéből. Aki látta, nem felejti, az akkor éppen virágkorát élő Krétakör Színház színészei miatt sem, akikre még húsz év után is jó visszagondolni. Ha a lakópark szót hallom bármikor, automatikusan ez jut eszembe és persze Térey, aki sajnos nem érhette meg ezt a nagyszabású újabb bemutatót.
A vándorlós előadások mindig különlegesek, nehéz velük később versenyre kelni, így nem csoda, hogy tíz évig nem próbálkozott meg a mű színpadra állításával senki. 2014 áprilisában az Ódry Színpadon A Nibelung beszéd címmel jött az újabb kamaraelőadás, a Padlás nézőterére szintén csak kevesen férhettek be. Azóta tizenegy évnek kellett eltelnie eddig a nagyszínpadi bemutatóig.
Székesfehérvár szerencsére jól elérhető, A Nibelung-lakópark-ról még vonattal is vissza lehet jutni Pestre, érdemes a kalandra vállalkozni és elolvasni előre vagy akár utólag az eredeti művet is.
PS. 2. A fotókat Nagy Norbert készítette. Az FMH galériáján további képek is megtekinthetőek.
PS.3. Tájékoztató anyagok a színház FB-oldaláról az előadás megértéséhez:
