A Pinceszínház előterében gyülekezünk, és szinte észre sem vesszük, már elkezdődik a beavatás.
Karsai György értekezik a mitológiai történetről, beszél előzményekről és közben megemlíti, hogy az országban jelenleg ötféle Médeia előadás látható – a téma nagyon is aktuális. Ennek köszönhetően tudom meg, hogy március közepén Pécsett is volt egy új bemutató, de szintén szóba kerül a Nemzeti Színház évek óta futó produkciója Szűcs Nellivel.
Be kell ismernem, pont most annyira nem vágytam magára a történetre, de ebben az évadban korábban sem, mégsem tudtam ellenállni két kísértésnek: egyaránt tökéletes Médeiának bizonyult a MET bemutatója (Cherubini operája), majd januárban a Katona új produkciója. Utóbbi a Sufniban látható, Pálos Hanna talán eddigi pályája legjobb alakítását nyújtja nekünk Bányai Kelemen Barna oldalán. (Nagyon megérdemelné, ha az évad legjobb három női főszereplője közé beszavaznák a kritikusok.) Mindkettőnek egy tavalyi emlékképpel kellett megküzdenie, mégpedig a KV Társulat Médeiájával, a címszerepben Száger Zsuzsannával. A 6Színben április 26-án lesz megint, így aki a beavatás hatására lendületbe jön és szeretné, mind a négy jelenleg aktív pesti Médeiát összemérheti.
Aki csak egy Médeiát akar, választhat kedve szerint. Már csak az a kérdés, akarunk-e ezzel a történettel igazán szembesülni, nem félünk-e, hogy túl könnyen találunk párhuzamokat a saját életünkből vagy a környezetünkből.
Mindegyik említett előadás megrázó, és ezeket látva könnyen megértjük, miért veszik elő mostanában annyian a joggal féltékeny és elárult anya történetét, aki a legvégsőkig elmegy, hogy tönkrement életéért bosszút álljon azon, akiért korábban mindent feláldozott. Mindegyik verzió hanyagolja Médeia varázslónő mivoltát, nem hangsúlyozza különleges tehetségét, inkább sokak számára ismerőssé teszi ezt a válásról szóló történetet. A trauma nagyon hasonló, a lelki sebek sem kisebbek, még akkor sem, ha a többség képes túllépni élete katasztrófáján és eltekint a bosszúhadjárattól és vérfürdőtől. (A legokosabb elhagyott asszonyok persze képesek mindezt átkeretezni, és megörülni annak, hogy megszabadultak egy hozzájuk nem méltó társtól.)
Médeia képviselheti az átlagos első feleségeket, azokat, akik a férjükkel együtt kezdték a nulláról, és akiknek ezek a sikeressé váló férjek a legtöbbet köszönhetik - akár csak azért, hogy nyugodt családi hátteret biztosították. Talán épp ez a baj, hogy túl sokat is – a legtöbb férfi hiúságát ennyi hálaérzet már megtépázza, így végső soron azon sem csodálkozhatunk, hogy egy idő után ezek a férfiak szükségszerűen továbblépnek egy túl karakteres nőtől egy olyanhoz, aki nemcsak szebb és fiatalabb, de még elismerős csodálattal is övezi őket.
Megnézve ezeket a jelenleg aktív pesti Médeiákat, mindezt megértjük, együtt is érzünk velük, ahogy Euripidész is tette, de a „szemét pasas” döntésének mozgatórugói sem maradnak rejtve előttünk. Hiába szokatlan a történet (elsőre mindenképp) és túlságosan szélsőséges indulatok tombolnak benne, mégis racionálisan jól belátható, hogy ennek az eseménysornak így kell megtörténnie. Épp Médeia nem hal meg egyetlen mitológiai verzióban sem, de egészen nyilvánvaló, hogy egy ilyen szoros életközösség felbomlása nem múlhat el anélkül, hogy minden érintett belerokkanjon a maga módján. (De a múlton kesergő Médeia és Jászon már nem túl érdekes jelenség – nem véletlenül ér véget minden történet a bosszúval.)
Mindegyik előadás elég jó önmagában, hosszú időre nyomot hagynak, és elég egyet is látni közülük ahhoz, hogy úgy érezzük, egy életre megvan a megfejtés, sikerül árnyaltan látni ennek a gyerekgyilkos nőnek a tragédiáját.
Az említettekhez képest a Pinceszínház produkciója Szenteczki Zita rendezésében merőben más, ahogy ezt a színlap is kiemeli. Van benne rítus és beavatás is – és mindkettő hangsúlyos. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik a görög mitológiai történeteken szeretnek eltöprengeni. Több is és kevesebb is, mintha „csak” Euripidész darabját játszanák el.
Kicsit sajnáltam, hogy valakinek eszébe jutott, hogy Karsai György magyarázatai kezdődjenek már akkor el (talán hangulatfestő célzattal), amikor a közönség még fent gyülekezik az előcsarnokban. Ahogy körülnéztem, kevesen voltak, akik elkezdtek fülelni és a zaj miatt valóban erőfeszítésbe telt követni. (Ha előre tudom, hogy így lesz, akkor az elsők között lemegyek a nézőtérre, de azt hittem, hogy felvételről megy, így nem siettem.) Ez a bevezető még hosszan tartott akkor is, amikor már mind a helyünkre kerültünk, és ezt hallgatva feltehetően a többség csak beismerte magának, hogy ilyen sok apró részletet még sosem hallottak az aranygyapjúról (beleértve még a görög istenek kultuszát a leghatékonyabban tovább éltető Percy Jackson sorozat kedvelőit is).
Amíg a magyarázatot hallgattuk, láthattuk a Médeiát megszemélyesítő Ágenst is, amint egy nagy családi ágyban fekszik (falusi házak tisztaszobájára emlékeztet a két egymás mellé tolt, nagyon masszív fából készült ágy), és nehezen eldönthető, hogy már átváltozott-e Médeiává, vagy még csak a szerepbe lépésre készülő színész. Figyeli ő is Karsai György fejtegetését, tudva, hogy most két órán keresztül minden róla fog szólni, az ő viszonyairól, cselekedeteiről, tetteinek hátteréről.
Ágens néha énekel (zene: Porteleki Áron), nemcsak a darab szövegét mondja, és összességében nem is okoz nehézséget, hogy elhiggyük neki ezt a mindentudó varázslónőt, aki mindent egy lapra tett fel. Jászón hőstettei nélküle nem történhettek volna meg, a férfi egy lenne a teljesen átlagos hétköznapi emberek közül, ha annak idején Médeia nem szeret bele. (Jászónnak tehát igaza van abban, hogy mindent Ámornak köszönhet…)
Ez a Médeia soha nem hagyja el a színpadot, folyamatosan reagál az elhangzottakra, és biztosra veszem, hogy mindenféle beavatás nélkül is elhordozta volna a vállain az előadás fő terheit. Valóban működött volna a történet mindössze két színésszel, fele ennyi idő alatt...
Ez a nő túl intenzív, hosszútávon valóban fárasztó lehet a jelenléte, a lekötelezett férfi pedig nem bírja a nyomást, szeretne szabadulni és valaki más mellett valóban domináns személyiségnek mutatkozni. Erre Médeia mellett nyilván soha nem volt lehetősége.
Az, hogy az áruló gazember szempontjait is megértjük, még akkor is, ha nehezen tudnánk mentegetni a dezertálását, nagyban köszönhető Makranczi Zalánnak, aki nemcsak a férjet, de az összes (négy) férfi szerepet is eljátssza.
Makranczi Zalán - Jászon
Ruhát nem vált, mindössze arcfestés jelzi, hogy mikor éppen kicsoda, bár talán még erre se lenne szükség, hiszen Karsai György nagyon sokszor leállítja az éppen ismét meglendült cselekményt, és elemzi a Médeiával kapcsolatba került férfitípusokat is, amelyekben az is közös (a hírnök kivételével, akinek a személyisége nincs kibontva) hogy, mind nagyon gyengék, ha a nőhöz viszonyítjuk őket.
Kreón az első férfi, aki megjelenik. Róla kiemeli a beavató, hogy nem azonos a thébai királlyal, és nem is tett semmi igazán említésre méltót, amire büszke lehetne. Ez a Kreón fél Médeiától, olyannyira, hogy józan ésszel nehezen megmagyarázható módon még egy napot ad neki, mielőtt biztonsági okokból száműzetésbe küldi, amely viszont éppen elég lesz bosszúja végrehajtásához. (Jászón második asszonya kevéssé érdekes, csak kivetítésben jelenik meg. Ennyire rosszul nem járt volna, ha az ajándék ruha nem csábítja el.)
Makranczi Zalán - Kreón
Az előadás komor témája ellenére is tele van humorral: nagyon szórakoztatóak mind Makranczi Zalán figura-váltásai, jó nézni, ahogy valóban képes a szereplői elkülönítésére, de az is, ahogy Karsai Györggyel beszélget – biztosítja a lehetőséget a kitérőkhöz. Ha jó hangulatban vagyunk és éppen nem nyomaszt minket valami saját élmény, amely kapcsolatba hozható a történettel, akár úgy is nézhetjük az előadást, mint a színész jutalomjátékát, amelyben újra bizonyíthatja mesterségbeli tudását. (Én még nem felejtettem el Makranczi Zalán Covid előtti nagy dobását, amely Héraklész történetéhez kapcsolódott. Csak sajnálni tudom, hogy egyeztetési okok miatt alig játszották A hőst, és nem sikerült az Ódry Színpadról máshova sem átültetni – tökéletes szereposztása ellenére sem. Remélem, több szerencséje lesz Jászónnal és társaival.)
Makranczi Zalán - Athén királya
Az előadás feltétlenül több, mint két színész jutalomjátéka. Látva ezt a három gyenge férfit, akiknek így is ki van szolgáltatva egy erős nő, feltétlenül gondolkodóba esünk, és talán hajlamosabbá válunk a megszokott sztereotípiák felülvizsgálatára.
A Jászón-Médeia kapcsolatban ezúttal is megérezhetjük a szerelem romboló erejét, itt van egy példa arra, mi van akkor, ha elveszítjük a mértéket, és képtelenek vagyunk a realitások talaján maradni. Ha Médeia képes lett volna józanul gondolkodni, sosem hagyja el hazáját, és az argonauták még a mai napig az aranygyapjú elrablásán fáradoznának, vagy esetleg semmi Karsai György említésére méltó cselekedetet nem hajtottak volna végre.
Ennek a női sorssal kiemelten foglalkozó Médeiának a megtekintése után a műsor jóvoltából két óra múlva már a szintén március 31-én bemutatott Tapasztalt asszonyon ültem, amely ugyancsak a nők helyzetével foglalkozó előadások közé tartozik…
Ajánló arról is hamarosan következik.
Ps. A fotókat Szokodi Bea készítette.
