Ha "Székely Csaba: 10”, akkor egy olyan előadásra gondolunk, amelyikre igazán nehéz bejutni – esetleg előadás előtt pótszékben reménykedhet az, aki sok héttel előre, leginkább a jegyárusítás megkezdésének az órájában nem próbálkozott.
Ez a megállapítás még mindig igaz mind a Radnótiban még bőven a covid előtt (2018 decemberében) megtartott ősbemutatóra, amelynek a főpróbájáról írtam is ajánlót, és ugyancsak igaz a tatabányaiak frissebb előadására (2021. októberében készült Guelmino Sándor rendezésében), amelyről több ismerősöm is nagyon pozitívan nyilatkozott – ráadásul olyanok, akik már látták ugyanezt a Radnótiban egy vagy több alkalommal.
Emiatt a sok személyes ajánlás miatt terveztem be ennek a 200 perces előadásnak a megtekintését, amely után a hazajutás autóval nagyon egyszerű volt persze, de még éppen el lehet érni egy vonatot is (minthogy az alsógallai állomás 12 perc gyalog), azaz pestieknek sem lehetetlen a megnézése.
Ez a bejegyzés (és a korábbi négy tatabányai előadásról szóló is) egyértelműen a Tatabányára ingázás bátorítása céljából készült. A helyieknek nyilván nem kell már megmondani amúgy sem, hogy milyen szerencséjük van nemcsak a környező kirándulóhelyek miatt, de ezzel a színtársulattal is.
Ha valaki még mindig nem látta Székely Csaba darabját, annak nem tudnám megmondani, hogy melyik 10-re próbáljon mindenáron bejutni. Az egyikre mindenképp, amelyik megoldhatóbbnak tűnik. A színház ajánlója minden lényeges információt tartalmaz és kedvet is csinál a megtekintésre.
Olasz Renátó, Bakonyi Csilla, Danis Lídia
Tatabányán 82 néző fér csak el a kamaraterembe, ugyanakkor – hiszen nagyon előre meg kell venni a jegyet – könnyen előfordulhat, hogy valaki megbetegszik, és nem tud eljönni. Emiatt most is négy hely üresen maradt. Az érdeklődőket arra biztatnám, hogy jelenjenek meg, és pótszék vásárlásával próbálkozzanak – aki nagyon akarja, annak sikerülni is fog. (Elég ritkán van műsoron, így vagy az előre tervezés, vagy a kockáztatás marad.)
A két rendezés karakteresen más, de mindkettő jól kibontja a lényeget, és vannak benne nagyon szerethető színészek.
Berényi Nóra Blanka
Nyilván nézőfüggő, hogy kinek melyik karakter tetszik jobban, mindkét előadásban volt, akit telitalálatnak éreztem, de végigpörgetve a neveket, talán Márfi Márk szereplője az egyetlen a Radnótiból (V.), aki Afganisztánba készülő katonaként olyan piszok erős nyomot hagyott bennem, hogy EHHEZ KÉPEST Olasz Renátó figurája túlságosan lágynak tűnt, de a figura rókasága és az, hogy mindenkit kihasznál, ugyanúgy érvényesült. Hiányoltam belőle a zabolátlan vadságot, de ez nyilván nem így lett volna, ha nincs az évekkel korábbi erős élmény. Hogy mondjak egy ellenpéldát is: a Radnótiban a szintén energiabomba-típusú színésszel, Vilmányi Benett-tel láttam az autószerelő-srácot, az I. szereplőt, akit egyébként minden szerepében nagyon kedvelek, de Figeczky Bence olyan természetességgel jelenítette meg az előadás legszerethetőbb karakterét, hogy most még véletlenül sem jutott eszembe, hogy ez az alak más is lehetne.
Figeczky Bence - Crespo Rodrigo
Ugyanezt állapítottam meg Crespo Rodrigóról (VIII.), akinek mind a sikkasztó-ügyeskedőt, mind a szerelmes-vágyakozó férfit, mind a lúzert magától értetődően fogadtam el. (A társulat igazi szerencséje, hogy az igazgató láthatóan csapatjátékosként vesz részt az előadásokban, és nem a saját kiemelésére törekszik.)
Bakonyi Csillát (IV.) orvosnőként szintén az előadás legerősebb pontjaként őriztem meg magamnak, és megérthetővé váltak döntései.
Honti György - Maróti Attila
Annak meg mindig örülök, ha Honti Györgyöt bármiben is látom, vele kapcsolatban lehet, hogy már húsz éve se nagyon voltak kritikai megjegyzéseim.
Nekem a tíz szereplőből ők voltak a legek, de ez csak EGY vélemény, találkoztam olyan nézővel azóta, akinek viszont Berényi Nóra Bianka (VI.) volt az egyértelmű top. Könnyen meglehet, hogy másoknak az eddig még nem emlegetett Maróti Attila (II.), Danis Lídia (III.) Szakács Hajnalka (VII.) és Pálfi Kata (X.) maradt meg legjobb élményként. (Kommentben hozzáfűzhető most is saját vélemény, örülnék neki.)
Bakonyi Csilla
Elég jó ez a társulat, és sokfélék vagyunk mi nézők is, a 10 pedig egyértelműen csapatmunka, ebben van az ereje. Látunk tíz sorsot, amelyek nagyon trükkös módon kapcsolódnak össze, és a végére minden apró részletre fény derül. Minden jelenet egy-egy szereplő története, amely egy-egy (általunk nemigen betartott) parancsolat kapcsán hangzik el, a többiek pedig néha saját szerepükben, máskor jelzésszerűen beszállnak ezekbe a jelenetekbe is. Vannak események, amelyeket így minden szereplő nézőpontjából kicsit másként újra láthatunk.
A Remény lakótelep
Az előadásnak kifejezetten erős eleme a díszlet, amely egyértelműen utal a darab helyszínére, a „Remény” lakótelepre. Fekete Anna szürke paneljeinek a közegébe Kárpáti Enikő más-más színbe öltöztetett szereplőket helyez. A remény zöld színe szinte hiányzik, illetve persze megjelenik az V. szereplő katonai gyakorlóján, de meglehetősen sötéten. Az éppen ráérő szereplők felhőcskéket rajzolgatnak a falra, de az előadás teljes menetideje sem lehet ahhoz elég, hogy a szürke eltűnjön.
Szakácsi Hajnalka sárgában
A színek szerepe a szövegben is elég fontos, a Pálfi Kata által játszott szereplő meg is festi a körülötte élőkből kivetülő érzelmeket.
Az előadás tandrámára is hasonlít, az író feltehetően nem bánná, ha ítélkezés helyett szánalommal és megértéssel fordulnánk egymás felé, és emellett a „jólmegcsináltsága” is elég erős benyomást kelt bennünk. Másodszorra, ha még emlékszünk a fordulatokra, és tudjuk, hogy mi következik, azért kevésbé tűnik katartikusnak, ugyanakkor a színészek játéka még így is, önmagában is érdekes lehet számunkra.
Jó ez a társulat, és sokan fognak játszani a következő nagyszínpadi bemutatóban, a Két Korea egyesítésében, amelyik már nemsokára itt is van – még egy hét. A tatabányaiak most ennek remélhetőleg tudnak is örülni.
Anya és festőnő: Pálfi Kata
Ps.A felhasznált 10 fotót Sipos Zoltán készítette, a színház FB-oldalán látható még több remek kép is, nehéz volt a választás.
PS..2.
A lakótelep élhetetlensége, mint téma sokakat érinthet, és egyáltalán nem mindegy, hogy az előadásra beülő nézőnek ezzel kapcsolatban van-e tapasztalata, és milyen. Tatabányának a színház közelében vannak olyan részei, amelyek szinte falusi hangulatot árasztanak - amikor először érkeztem az alsógallai állomásra vonattal, és az ellenkező irányba indultam, volt módom ezt megtapasztalni. De nagyon közel van a lakótelep, és feltehetően a városban ez dominál.
Miskolcon szintén vannak ilyen negyedek, én is lakótelepi iskolába jártam egy kertvárosi övezetből, és számomra mindig nagyon vonzó volt azt látni, hogy sok a gyerek a játszótereken, zajlik az élet, de a szüleim az élet legszörnyűbb csapásának tartották volna, ha egy tízemeletesbe kellett volna költözniük. (De nem kellett, lehetett társasház közös kerttel.)
