Nagyon szeretem Tasnádi István darabjait, és köztük kiemelten a Közellenséget, amelynek korábbi mindhárom Magyarországon bemutatott rendezését láthattam, kezdve a Katona 1999-es legendás előadásával. (A két határontúlit sajnos nem.)
Vidovszky György már 2013-ban, a Pesti Magyar Színházban is megrendezte ezt az általa „zenés uszításnak” nevezett darabot, és most ismét nekiugrott, én pedig a múlt pénteken a délutáni előadásra mentem el. (Duplázásnál lehetőség szerint érdemes a későbbit választani, ezt én is tudtam, de az ingázás miatt ez tűnt a praktikusnak, illetve már korábban elígérkeztem a budaörsi Vadászatra, és így mindkét előadást megnézhettem, és mindkettőt ajánlani tudom.)
Hajdu T. Mikós, Mikola Gergő és Danis Lídia (Tronkai Vencel először nézi meg a lovakat)
Most ezen a délutáni bérletes előadáson tapasztaltam meg a korábbi három teltházas alkalom (Illatszertár, Shirley Valentine, A revizor) után először, hogy milyen Tatabányán a félház. Szinte csak nyugdíjasok voltak, akiket érezhetően így is berántott a számukra talán új történet, bár nyilván sokan más feldolgozásból is ismerhették már Kohlhaas Mihály történetét (akár az eredeti Kleist szövegből, akár Sütő András „A lócsiszár virágvasárnapja” c. drámájának köszönhetően). Volt egy – sajnos hozzám túl közel ülő hölgy – akinek sikerült már az előadás elején felbontania cukorkáját, és a teljes előadás időtartama alatt (majdnem két óráról beszélünk!) szinte révületben ezt a papírt végig hangosan sodorgatnia. (Még mindig lehet egyes hatásokat fokozni, és ha lenne cukorkapapírcsörgető verseny, ez a jobb oldal második sorának első székén ülő tatabányai néző megnyerte volna, be kell ismernem, közel annyira erős szenvedélyeket keltett bennem, mint a Kohlhaas Mihályt ért igazságtalanságok.)
Kohlhaas és családja: Dévai Balázs, Bakonyi Csilla, Danis Lídia és Király Attila
A fenti zajt az előadás hangosabb részei, illetve az élő zenekar azért alkalmanként sikeresen elnyomta (zeneszerző: Monori András, zenészek: Juhász Zoltán, Laskay Péter, Mayer József).
Ahogy már utaltam rá, nem ez az egyetlen feldolgozása a Kohlhaas történetnek. Doctorow Ragtime c. regényét is ajánlom a téma kedvelőinek, amely ugyan amerikai környezetbe áthelyezve, de mégis az égbekiáltó igazságtalanság önbíráskodás útján való orvoslásáról szól, a jogkövető állampolgárról, akit a rendszer maga lázít fel azzal, hogy nem védi meg és ennek több áldozata és kára lesz, mint lett volna, ha némán szenved és tűr. Látjuk a láncreakciót, hogy következnek szinte szükségszerűen egyik dologból a másik - a patkószeg hiányából a teljes csata elvesztése…
A lovak szerepében: Dévai Balázs és Danis Lídia
Tasnádi István darabjának nagy ötlete és ereje, hogy a konfliktus ürügyéül szolgáló két fekete ló szempontjából mutatja be a történteket, ráadásul akkor, amikor már mindennek vége, semmin nem lehet változtatni.
Horgas Péter fekete színpadképére valóban rossz ránézni, a hatalmas rozsdás vas kerékben akármit bele lehet látni, jelképesen akár a hatalmasok önkényét, amelynek következtében tömegek pusztulnak el.
A hatalom képviselői: Hajdu T. Miklós, Honti György, Márfi Márk és Végh Péter
Ez a gesztus önmagában is nyomatékosítja, hogy a merész gesztusoknak mindig vannak érintettjei, akik ártatlanul megszenvedik mind a jogtiprást, mind a kizökkent világ helyretolására tett kísérleteket. Mi nézők kevéssé tudjuk beleképzelni magunkat a Kohlhaas csapatai által felégetett városok lakosságának helyzetébe, viszont a két ló sorsa érzelmileg is megfog minket, fontosabbá válnak, mint az arctalan, de éppúgy szenvedő tömegek. (Az éppen most kitört háborúval kapcsolatos tudósítások közül is azok a legmegrázóbbak, amelyek egyes konkrét emberekről szólnak.)
A Várnagy és a lovak sanyargatása
A fenti okokból ebben az előadásban Dévai Balázs finnyás és óvatoskodó tenyészcsődöre, és még nála is inkább Danis Lídia szenvedélyes-szerelmes kancája van a legjobb pozícióban, leginkább velük tudunk együttérzeni. (Ez éppen az az előadás, amelyet azoknak mindenképp látniuk kellene, akik a színésznőt csak most fedezték fel a Kezdetben, a Rózsavölgyi Szalonban. Nincs Tatabánya olyan messze, az Illatszertár és a Shirley Valentine kapcsán leírtam praktikus információkat is az idejutásról.)
Az előadás címszereplője Király Attila, akiről első ránézésre látszik, hogy nagyon rendben van. Jól elboldogul azok között a keretek között, amelyeket biztosít számára a világ, betartja a törvényeket, sőt a kisebb túlkapásokat is elnézi, de a lovai lestrapálása után a szemünk láttára dől össze a jól kiépített belső világa, és nem tud továbblépni anélkül, hogy a hatalom elismerje, hogy neki volt igaza a Tronkai Vencel báróval szemben.
Tasnádi darabja nagyon élesen szembesít azzal, hogy a világ egyáltalán nem olyan, amilyennek szeretnénk látni, sőt mi sem vagyunk olyan jók, ahogy azt gondoljuk magunkról. Lám, a pozitív hős döntése a teljes családját tönkretette emberek sokaságával együtt.
Sajnos, vagy nem, de a szerző realista, és „a rossz” nem nyeri el méltó büntetését – a Tronkai Vencel elég jól megússza. Mikola Gergő és a legtöbb további színész több szerepet is játszik, így két udvaroncát és két támogatóját is ugyanaz a két ifjú színész kapta – Hajdu T. Miklós és Márfi Márk. Utóbbi ebben az előadásban is megmutatja akrobatikus képességeit. Aki külön kíváncsi lenne rá, amikor nem „főgonoszt” játszik, hanem saját magát adja, annak ajánlani tudom „Telik” című saját előadását.
A Várnagy meglakol - az előadás kivételes pillanata, amikor a gonosz elnyeri méltó büntetését, és kicsit fellélegzünk
Ugyan Tronkai Vencel vált Kohlhaas haragjának legfőbb céltáblájává, mi nézők jól érzékeljük, hogy az extra vám kivetése a Várnagy túlzott kapzsiságának köszönhető, aki később hiába lakol meg tetteiért, egy másik alakban, már Fejedelemként érkezik vissza. Honti György kellően ellenszenves mindkét szerepében, ahogy a korrektség látszatára adó kancellár és ügyvéd is, akiket a színház igazgatója, Crespo Rodrigo játszik. Hozzájuk képest Végh Péter pozitív színben tűnik fel Lutherként, de nem egészen: benne a hatalomhoz igazodó, megalkuvásra kész egyházi vezetőt látjuk, aki hiába prédikál elvekről, a saját érdeke ellenére mégsem tesz semmit másokért.
Kohlhaas mellett csak felesége – Bakonyi Csilla – tart ki, illetve egyetlen hű szolgája, akit meg is vernek miatta, Herse. Utóbbi szerepében Kardos Róbert látható, aki az Illatszertárban és A revizorban is nagy főszerepet kapott, amelyekben viszont Király Attila „játszott kicsit”, de mégis észrevehetően. A társulat kiegyensúlyozott „hasznosítása” jó üzenet számunkra, és csak ebbe tudunk kapaszkodni, hiszen az egymás után látott Revizor és ez is nagyon hatásosan, erős érvekkel bizonyítja, hogy a körülöttünk lévő világ nem jól működik, és nem is nagyon van esély a megjavítására.
az orgiázók és az előadást kísérő zenészek
Ps.A fotókat a színház FB-oldaláról mentettem le, Sipos Zoltán készítette őket.
