A 6szín új vezetése megközelítőleg egy éve vette át a színházat, ahol még tavaly felléphetett Falusi Mariann is. A művészt most az évforduló tájékán visszahívták, és erre az alkalomra egyedi műsort állított össze. A dalok szüneteiben pedig beszámolt, hogyan telt számára a 2021-es év, amelynek éppen a finisében tartunk.
Erről a tegnapi eseményről írtam ezt a rövid nyomhagyó bejegyzést, amely nyilván egyben ajánló is Falusi Mariann egyéb fellépéseihez, amelyekről érintőlegesen szót is ejtett menet közben. Új albuma, a „Jazzkívánságműsor 2” akár karácsonyi ajándéknak is megteszi.
Pusztai Csaba, Falusi Mariann és Révész Richárd (fotó: Földvári Péter)
Miután a 6szín befogadó helyszín, és saját produkcióin túl jelenleg 13 (!) különféle csapat programjainak ad helyet, sokféle benyomás érhet minket akkor is, ha egy héten 2-3 alkalommal ugyanide térünk vissza. (Ezen a héten „A tehetséges Mr.Ripley” és a „Szindbád” után nekem ez volt épp a harmadik eseményem, ez most így alakult – a másik kettőről is jönni fog az ajánló hamarosan.) A színházról talán elsősorban az Orlai Produkció előadásai jutnak az eszünkbe, akiknek ugyanitt két nap múlva új bemutatójuk is lesz (Hárman a padon), a zenei események ritkábbak, és Falusi Mariann fellépése a kivételek közé tartozott.
Miután teljesen felesleges lenne azt dokumentálni, hogy melyek voltak azok a dalok (kb. 15) amelyeket elénekelt, inkább összefoglalom azt a folyamatot, miként jutottam el olyan magától értetődően erre a koncertre.
Áprilisban egy általam követett énekes oldaláról megtudtam, hogy Sárik Péter saját triójával és a Budafoki Dohnányi Zenekarral együtt egy különleges, jazzes Kékszakállút mutat be, így elkezdtem hallgatni a Trió felvételeit felkészülésként, majd június elejétől igyekeztem a lehető legtöbb koncertjükre is eljutni, miután élőben ez a csapat még annál is jobban tetszett, mint ahogy a felvételeik alapján erre számítottam. Ugyan a lemez eredetileg arra készült, hogy a jazz-rajongókat közelítse Bartókhoz, én fordított utat jártam be. Miután Sárik Péter rendszeresen kíséri Falusi Mariannt, így először június végén, majd augusztus elején is ott találtam magam a fellépésein, és most pedig már csak miatta jöttem, hiszen most ráadásul nem a Trió kísérte, hanem Révész Richárd és Pusztai Csaba.
Ha átgondoljátok, hasonló folyamatok visznek minket egyik műtől egy másikig, vagy éppen egyik műfajtól vagy előadótól egy egészen új területre. (Könnyen lehetséges, hogy valaki Falusi Marianntól indulva fog végül eljutni az április 3-i jazzes Kékszakállú pesti bemutatójára, majd onnan akár az operaházi "rendes" előadásokra is – aki így tesz, az akár rám is írhat.)
Falusi Mariann sokévtizedes karriert tudhat maga mögött, és nyilván én sem állítom, hogy felvételről korábban nem hallottam (akár a Padödöben, akár önállóan), sőt a Rózsavölgyi Szalonban színházi előadásban is láttam játszani, de egészen más az, amikor koncertet konferál és énekel végig. Elsőre, amikor nem tudjuk, hogy mi várható, különösen extrém az élmény, mert feltétlenül megérint minket a művész természetessége, az egy-egy mondatából áradó kíméletlen őszinteség is, nemcsak a hang különleges hatása. Ez most nem opera, a dalokban sokkal direktebb módon érezhetjük valakinek a személyiségét. A siker titka az önazonosság bátor felvállalásában is rejlik – nem titkolja el gyenge pontjait sem, néhányszor a felidézett élményeken ő maga is elérzékenyül. (Ötvenen túl már sok mindent lehet…- ezt a mondatát el is tettem magamnak.)
Ezen az estén a műsor központi gondolatát a visszapillantás témakör adta, de nem az egész pályára (ezt sejtette a színlap), hanem csak erre az elmúlt évre. Egy év története is bőven elég másfél órányi műsorhoz, ráadásul mi nézők is párhuzamosan mellé gondolhattuk a saját elmúlt évünket, kezdve a lezárással, a színházak lassú nyitásával május végén, illetve a folyamatos bizonytalanságérzetet, amely eközben elfogott minket.
Falusi Mariann emlékképei között utalásszinten azok a koncertek is említődtek, amelyeken én is jártam (vagy amelyekre terveztem menni, de mégsem jutottam el). Jó volt hallani, hogy azt tapasztalta, hogy a nézők mennyire vágynak a zenére, az élő programokra.
Ez az előadó szerencséje: nyilván csak olyan emberekkel találkozik, akikből a vírus-helyzet nem tudta eléggé kiölni az élő események iránti igényt, akikben vagy nincs félelem a megbetegedéstől, vagy ha van, akkor annál erősebb a vágy a közösségi események iránt. (Ha a jegytérképeket nézem, tagadhatatlan, hogy ugyan most a kínálat nem kisebb, mint korábban, de sokan a lezárások alatt ténylegesen el is szoktak a színháztól/koncerttől.)
Pedig az élő koncert nem pótolható semmilyen közvetítéssel, különösen nem az ilyen interaktív előadás, amikor együtt lehetett énekelni az előadóval, aki nagyon várta a visszajelzéseinket a kérdéseire is.
Jó volt ezen az estén ott lenni a 6színben, látni ezt a közönséget, amelyet kizárólag Falusi Mariann személye sodort össze, és kilencven perc után jobban reménykedni abban, hogy a dolgok csak fognak alakulni, ha idén már nem is, de 2022-ben majd bizonyára.
Ps.Egy szavam sem lehet ezzel a vasárnappal kapcsolatban, mert délután a József Attila Színházban egy kitűnő zenés előadáson jártam, a Szibériai csárdáson, így eleve már nagyon jó energiaszinten ültem be a koncertre, nem kellett arra várnom, hogy Falusi Mariann egy gödörből húzzon ki. Majd legközelebb.
