Nem egyszer teljesen biztos vagyok, hogy senki nem fog rákeresni az ajánlómra, mégis rendre megírom őket. Ez pont az „ennek biztosan nem kell ajánlás” esete, ugyanis, ha valaki látja a címet – Kosztolányi - és az előadót - Bálint András - , akkor pár másodpercen belül tud dönteni, hogy kell-e ez neki vagy sem, nem kell ehhez megmondóember. Ezzel az estével én sem vállaltam kockázatot, pontosan azt kaptam, amire számítottam, így csak megírom a benyomásaimat nyomhagyásnak, ha esetleg mégis van, aki még vacillál.
Ami lényeges információ lehet azért mindenkinek: az előadás 70 perces, és nincs benne szünet.
Kosztolányi 51 évesen halt meg, ahogy az előadásban emlegetett legjobb barátja, Karinthy Frigyes is - utóbbi két évvel később. Egyikükből sem lett öregember, sosem tudhatjuk meg, hogy miként néztek volna az életre, ha még összejön nekik plusz 30 év, amennyi Bálint Andrásnak már biztosan megvan, azaz elélnek 1966-ig, illetve 1968-ig. Miként bírták volna az újabb világháborút, miként 56-ot, hogyan reagáltak volna a Rákosi-rendszer kultúrpolitikájára?
Kosztolányi, a homo aestheticus leírta, és az előadásban el is hangzik: az embereket csak a magánélet érdekli, így feltehetően a nagypolitika zavaró tényezőinél is jobban fájt volna neki, ha előnytelenre öregedik…
Bálint Andrást biztosan megirigyelte volna a szerző is: épp így néz ki egy férfi, akiben az idő nem tett kárt, még mindig sármos, és hetven percnyi szöveget könnyedén elmond kívülről. A szokásos eleganciájával lép elénk, jól megválasztott sárga-fekete csokornyakkendőjével pedig eléri, hogy egy pillanat alatt azonosítsuk a költővel. (Épp ilyen képet, ahol ez jól érvényesülne, nem találtam.)
Az est összeállításában nyilván a rendező Deák Krisztina is segíthetett, így a kredit neki is jár. Az előadó felváltva szólalt meg Kosztolányit megszemélyesítve és külső nézőpontból, egyes szám harmadik személyben, a próza és a vers aránya is pont ideálisnak tűnt, nem volt sok a mozgás, de nem is volt kevés – a Keres Emil próbaterem az ehhez hasonló minimálban adott versműsorokra tökéletes. Jó, hogy láthattunk néhány fotót és még egy filmrészletet is az „igazi” Kosztolányiról. (Miközben ott volt velünk egy másik igazi Kosztolányi is, Bálint András személyében.)
Többségében sokak által ismert versek és novellák kerültek bele az estébe, amelyek külön örömet fognak okozni a „kötelező érettségi tétel-szerző” kedvelőinek - a nézők többsége is szereti a ráismerés helyzetét, és nyilván nem maradhatnak ki az est tematikájához legjobban illeszkedő, leghíresebb művek. (Pont azok, amelyekre számítanánk. Az előadás végén kiteszik a teljes listát, én most nem árulom el a részleteket, ha egyszer nem tették ki a színlapra.) Persze némi kockázattal jár épp ezeket elmondani, az előadó nem téveszthet, mert fennáll a veszélye, hogy ezt észre is veszik.
Az, hogy kinek mennyi volt az újdonság ebben az estben, egyértelműen nézőfüggő – én például nagyon kevés új szöveggel találkoztam, nemcsak azért, mert magyartanárként dolgoztam és sok osztálynak tanítottam Kosztolányit, de egyébként is sokat olvastam, és keresem a Kosztolányi-szövegeket használó előadásokat (pl. a FÉM-ben most is megy egy nagyon jó Esti Kornél, az kevésbé van szem előtt, mint a Radnóti bármely produkciója.)
Az előadás nem részletezi túlzottan a pályakezdés éveit – a fiatal Kosztolányi jó téma lehetne egy pályakezdő színésznek, aki szintén közel érzi magához a költőt -, de mégis megjelenik benne a költő világszemlélete és életszeretete, a megfigyelésre-kívülállásra való hajlama, a nyelv működése iránti szenvedélyes érdeklődés, amely képessé teszi, hogy a szavakkal az utolsó pillanatig játsszon, amikor már beszélni sem tud, így ezt szükségszerűen beárnyékolja a halál elkerülhetetlenségének tudata.
Aki már néhányszor átgondolta Kosztolányival (és Esti Kornéllal), hogy lenne-e kedve az élet újrakezdéséhez, ha mindent ugyanúgy kellene végigcsinálni – az töltsön egy estét Bálint Andrással, és akkor ezt ismét megteheti. Aki meg nem tudja, hogy miről is írok most, azoknak még fokozottabban ajánlom ugyanezt.
Bálint Andrásnak pedig kívánom, hogy a maihoz hasonló jó formában, jó egészségben még évekig képviselhesse Kosztolányit.
PS. A fotók a színház Fb-oldaláról származnak, Szeidl Mariann készítette őket.
