Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Müpában a Budafoki Dohnányi Zenekar Don Giovanni bemutatója MOST történhetett meg, bár 2020. márciusára volt eredetileg kitűzve, és ezek után még novemberben is elmaradt. Mindenki eldöntheti, hogy neki ennyi várakozás sok volt-e vagy mindegy. A színházak a fele időt kényszerleállással töltötték, így azok jártak jól, akik már tavaly augusztusban elmentek a Zempléni Fesztiválra, hogy inkább ott megnézzék Hábetler András rendezését, Guido Mancusi vezényletével, és most dupláztak.

Ezen az elmúlt hétvégén volt egy újabb zártkörű, de mégis nyilvános főpróba a Müpa (leggyorsabban reagáló) hűségkártyásainak, majd egy újabb bemutató is. Két teltházról beszélünk most tehát, ráadásul a szombati előadást élő közvetítésen is bárki nyomon követhette, és még most is elérheti a BDZ youtube-csatornáján. Ez a tény nyomatékosítja az ajánló szükségességét.  Miután a tavalyi két nézésről már írtam egy részletes beszámolót, a rendezői koncepció pedig változatlan, így ezt csak kiegészítésnek szánom. Elsősorban a változásoknak szeretnék nyomot hagyni, illetve kiemelem, ami számomra most vált hangsúlyosabbá.

(A felvétellel kapcsolatban javaslom, hogy az első 14 percet egyben, nyugodtan, teljes figyelemmel nézzétek meg legalább, utána valószínűtlen, hogy sikerül kikapcsolni.)

Reménykedem az újabb élő előadásokban, bízom benne, hogy az Operaház "magáévá teszi". (Hollerung Gábor facebook kommentjéből világos, hogy a szándék az alkotók részéről is megvan, én a továbbiakban drukkolok nekik.) Nagyon szeretem ezt az aprólékosan átgondolt, kidolgozott, az énekeseket nagyon jól hasznosító, gondolatgazdag, arányos, nem aktualizáló rendezést, amely modern, de mégsem "lila", nem "rendezői színház" - a mű lényege van előtérben, nem a rendező, Hábetler András személyisége.

DG6Előtérben: Kálmán Péter és Cser Krisztián

Mi az, ami változott Sárospatak óta? (azon kívül, hogy mindenki rutinosabb, kidolgozottabb a szereplők játéka)

Most egy jó akusztikájú, de négyszer akkora befogadóképességű térben voltunk. Az énekesek arckifejezése Sárospatakon az utolsó (nyolcadik!) sorból is kivehető volt, ahonnan akkor néztem, most több ismerősöm látta madártávlatból (2.-3. emelet) az előadást, akik így kevésbé vonódtak be, így a cselekmény lelassulása érzékenyen érintette őket, és feltehetően nem bánták volna, ha a rendező netán bele mer nyúlni a darabba és rövidít. (Mozartot rövidíteni kevesen mernek, de lehet, hogy tényleg kellene, ha azt nézzük, hogy alig van 90 percnél hosszabbra tervezett prózai előadás manapság. Megváltozott a nézői elvárás az elmúlt 230 évben, nem is kicsit.)

Dg12Don Giovanni a nézőtéren is akcióban volt - Kálmán Péter mellett a debreceni opera énekkarának a tagja: ?? - elvileg Elvira szobalánya, aki a szerenádot kapja

Mivel én a főpróbán a földszint közepén, a rendes előadáson viszont a második sorban ülhettem (utóbbi helyen a nézőtéri cselekmény közvetlen közelében), így egészen benne lehettem az előadás közegében. Így minden nézéssel egyre közelebb kerültem hozzá ténylegesen is, és most a felvétel újabb közelítést jelent – be se csuktam a youtube-„fület”, nagyon sokszor belenéztem az utóbbi napokban. (Aki messzebbről látta, most szintén kárpótolhatja magát, ráadásul akárhányszor.)

Dg15

Az énekesek játékmódján erős különbségeket észlelhettünk, és meg lehet őket akár abból a szempontból vizsgálni, hogy mennyire alkalmazkodtak ahhoz, hogy ennyire nagy térben kell érvényesülniük. A hang elszáll a Müpa harmadik emeletére is, de az arckifejezés, a miniatűr gesztusok kevésbé hathattak távolabb. A közönség visszajelzései alapján világos, hogy a helyenként túlzó, karikírozó gesztusokat jobban díjazták, a címszereplő Kálmán Péter és a Leporellót játszó Cser Krisztián alakítása a karzatnak is érzékelhetőbb volt, mint például Miksch Adrienn másodpercalapú színészete, aki a teljes időt Donna Annaként maximális feszültségben töltötte, és ez ki is ült az arcára, minden mozdulatára, de ez feltehetően fent már elveszett, csak a tökéletes koloratúrák érhették el a távolabb ülőket. (Ezt az előadást ideálisan az Eiffel Bánffy termében lehetne jól játszani, ott érvényesülne igazán zenés színházként, és akkor kaphatná meg minden néző azt a minőséget, amelyet a Müpa földszintjének első kb. 15 sora.)

DG11Donna Anna: Miksch Adrienn

Arról a helyről, ahonnan negyedszerre láttam az előadást, még annál is sokkal jobb volt, mint korábban - emiatt húzom az időtöket ezzel a témával, mert  annyira nem mindegy, hogy hol ül a néző, mennyire van benne az előadás hatókörében. Ha eddig ezt nem tudtam volna, akkor most mélyen megéreztem volna.

2021-09-08 (2).pngKépernyőkép - a nézőtér bal szélén - Szerekován János, Fodor Beatrix és Miksch Adrienn

Az énekesek közelségének köszönhetően, soha ilyen erősen nem hatott még rám a „három maskara” tercettje, rá merném mondani, hogy katartikus élmény volt egy méterről hallani ezt Miksch Adrienntől, Fodor Beatrixtól és Szerekován Jánostól. Don Giovanni MAGA is érintésnyire volt – ahogy elhaladt mellettem Kálmán Péter, nem annak az énekesnek láttam, akinek a pályáját 2006 óta figyelem, hanem valóban a címszereplőnek.

Már itt megjegyzem, hogy míg tavaly emlegettem vele kapcsolatban kiégést, ez a mostani Don Giovanni benyomásaim szerint minden pech ellenére is életigenlő, lendületes, és nyoma nincs annak, hogy netán belefáradt volna a katalógus bővítésébe. A lányom, aki csak a másodikról nézte az előadást, ugyanígy meglátta benne az „igazit” – ezek szerint az alakítása hatóköre a teljes Müpára kiterjedt.

Hábetler András Don Giovanniban egy szemfényvesztőt láttat, és ezúttal is nagyon jól bele tudtak simulni az Ungár Anikó által betanított (és kiválasztott) bűvésztrükkök a produkcióba – ezen a téren is jelentkezett ugrásszerű fejlődés a premier javára. (Bővebben kifejtve az előző bejegyzésben.)

Miután tavaly ezzel kapcsolatban részletekbe mentem, most egyetlen egyet emelnék külön ki, és erre még szerencsére fotó is van:

Dg14A három nő bosszút állna Don Giovannin, de csak Leporellót tudja ládába zárni.

Ez az egy kép a lényeget kifejezi.

Don Giovanni minden értelemben gátlástalan, illetve gátlások nélküli, nem igazodik, illetve csak annyira, amennyire a céljai miatt mindenképp szükséges. A konvenciókra nincs tekintettel, de hiányoznak belőle azok a gátak is, amelyek másokat megakadályoznak abban, hogy lazán és gyorsan kapcsolatot teremtsenek, spontán módon nyilvánuljanak meg. Nagyvonalú, nem vacakol, meghív egy egész násznépet a kastélyába. (Egy vagy több nőt ennél olcsóbban is elcsábíthatna...) - Szabad, nem kötődik senkihez, és emiatt irigyek rá azok, akiket először elvarázsolt, és bosszút esküdnek, de nem érhetik el, csak Leporellót, aki kontraszthatásként a gazdája helyett is duplán gyáva. Ez a mutatvány kifejezi ezt a bosszút és birtoklásvágyat egyszerre. (És Leporello nem szabadulóművész, csak az inas, ő nem tud kijönni a dobozból a gazdája nélkül, viszont egy korábbi jelenetben, a második felvonás kezdésénél az is világos, hogy az sem boldogulna a segédje nélkül. Teljes az egymásrautaltság.) Az egész előadáson érdemes lenne aprólékosan végigmenni, és amíg elérhető a felvétel, ennek semmi akadálya, bárki végiggondolhatja a jelenetek mögöttes értelmét. (Minden részlete ki van találva, emiatt is sajnálnám, ha veszendőbe menne ennyi szellemi energia. Tovább kell játszani.)

Adri+SzereDonna Anna és Don Ottavio eszmét cserél

Aki történetesen a cselekmény fordulataival is most szembesül először, arra ezekkel a plusz történésekkel együtt valóban sok impulzus árad egyszerre, de jól követhető a cselekmény és nem unatkozunk. Az idő ritkán áll meg, az előadás csak alkalmanként válik statikussá, jellemzően a Don Ottavio - Donna Anna jelenetekben. Ilyenkor úgy érezzük, hogy mintha a szereplők fejében járnánk, akik folyton ugyanazon rágódnak és nem tudnak előre jutni, csak emiatt kell az ő érzéseiket is többször meghallgatni.

DG4Hollerung Gábor és Hábetler András, a rendező

A főpróbán résztvevők kaptak egy igazi ajándékot: Hollerung Gábor és Hábetler András beszélt nekünk a darabról és az előadás koncepciójáról. Ami azt illeti, a fiam ezúttal meglehetősen fáradtan jött, hogy harmadszor is szembesüljön druszája kalandjaival, és nagy hálával tartozom Hollerung Gábornak, hogy még az előadás előtt „összekanalazta”. Jánost kifejezetten lekötötte a magyarázat, bár már Sárospatakon sem tudatlanul ült be a sportcsarnokba.

Még tovább is elhallgattuk volna ezt a ráhangoló beszélgetést (aki ilyesmire vágyik, van egy Don Giovanni „Megérthető zene” epizód, célszerű meghallgatni), bár azt nem tartottam szerencsésnek, hogy ebbe az izgalmas diskurzusba operaénekeseket is bevontak közvetlenül fellépésük előtt.

Eddig kevésszer éreztem, hogy sokat adott volna, amikor egy énekes a szerepértelmezéséről beszél (akár egy tévéadásban), leginkább csak kuriózumszámba megy látni egy művészt, amikor civilben is megnyilvánul, valószínűleg emiatt is hívják meg őket gyakran. (Megette a fene, ha nem derül ki magából a játékból, hogy valaki miként látja az általa megtestesített figurát, másrészt a legtöbb énekes számára tényleges probléma, hogy olyan árnyaltan beszéljen a karakteréről, mint ahogy – akár ösztönből – el tudja játszani.)

DG5

Jelen esetben két énekes „került terítékre”, a címszereplő Kálmán Péter, és a Donna Annát játszó Miksch Adrienn, akik elég jól túlélték ezt a hálátlan helyzetet.

Miután én már kétszer láttam velük a darabot, magamban itt-ott azonnal vitatkozni kezdtem az elmondottakkal. Egyrészt: számomra Kálmán Péter kétségtelenül igazi Don Giovanni alkat (ebben Hollerung Gáborral és a rendezővel értettem egyet, akik ráosztották a feladatot, nem az énekes szavaival), irgalmatlanul erős kisugárzása van és volt már 15 éve is, amikor a Figaróban először megláttam Grófként. Alakításán átjön a szereplő kíméletlensége, élet-habzsolása és még ezer más tulajdonsága, ezúttal is sikerül élettel megtöltenie. Fel nem merülne bennem, hogy nem elég vonzó, és hogy mi nézők inkább valami szépfiút várnánk ebben a szerepben. Don Giovanninak egyáltalán nem a külseje számít, lehetne szinte bármilyen is. (Két nappal korábban láttam Baksa Imrét, aki a Bankhitel című darabban mondta magáról, hogy igazi Don Juan, „a nők nem tudnak nekem ellenállni”, és ezt el is lehetett neki hinni…- szó nincs róla, hogy csak egy Adonisz-alkat birtokolhat ilyen kisugárzást. Igazi színész meg tud minket győzni még akkor is, ha civilben nem is hasonlít az életfelfogása egy nőcsábászéra.)

DG24

A darabelemzés kapcsán a rendező elmondta, hogy Don Giovanni tükör, és magunkat látjuk benne.

Már néhány éve nekem is eszembe jutott, hogy Don Giovanni meglehetősen egyszerűen átlátható figurájánál messze érdekesebbek a többiek, akikkel kapcsolatba kerül. Akikre hatással van, mind hiányt szenvednek valamiben, amit vagy beismernek, vagy nem, csak emiatt hathat rájuk a férfi: azt ígéri nekik, amire vágynak. Ebben a jól felismert hiányban áll Don Giovanni sikerének titka: elég nagyjából átlátnia, hogy kinek mire van szüksége, egy kis sablonos udvarlás, a figyelem tettetése is elég lehet legtöbbször.

Őt látva rájövünk, hogy az élet nagyon nem olyan, amilyennek lennie kellene, bármennyire is szeretnénk. Ettől elkeseredünk, amit csak fokoz, hogy a találkozás során arra is rá kellene ébredni, hogy sajnos mi sem vagyunk olyanok, amilyennek szeretnénk magunkat látni. Vagy bevalljuk legalább magunknak, vagy nem; feltétlenül egyszerűbb ennél, ha kizárólag Don Giovannit hibáztatjuk. Emiatt is szükséges az eltávolítása olyan nagyon, nem mintha bármi megoldódna ezáltal.

DG7Elvira - Fodor Beatrix

A három nő, akikkel kapcsolatba kerül: háromféle viszonyulási mód. Elvira az, aki még akkor is a hatása alatt marad, amikor már pontosan tudja, hogy megbízhatatlan nőcsábász. (Mindegy milyen, csak lehessen róla ábrándozni.) Don Giovanni az élete része, így is követi, de az a tény, hogy meg akarja menteni, feltétlenül jelzi, hogy lényegileg mégsem értette meg a férfit, aki jól érzi magát úgy, ahogy él. (Ebben a verzióban mindenképp, láttam már elfásult DG-ket, akik már csak gépiesen pörögnek, ez is lehetne egy értelmezési lehetőség.)  A szem bekötése, lényeges rendezői gesztus – érdemes megfigyelni, hányszor és hol alkalmazza az előadásban. Visszanézhető, ha valaki nem emlékszik. Lehetetlen, hogy Leporellóval összetévessze, struccpolitikát folytat, ennyi a magyarázat. A szerelem illúziójára szüksége van.

DG30A megvilágosodás pillanata

Nekem a darabban mindig ő tűnt a három nő közül a legfontosabbnak, és ebben a rendezésben Fodor Beatrix hozza is a szokásos varázslatot, lenyűgöz nőiességével és humorával is. Mivel a karakter elszántsága fenyegető is, nagyon érthető, hogy az életről felületesen gondolkodó Don Giovanni helyenként megrémül valakitől, aki mindenáron birtokolni akarja. Ez a kapcsolat annyira lehetetlen, hogy már érezzük benne a komikumot, és sajnáljuk Elvirát, hogy egy ilyen férfiba szeretett bele. (Talán vele találkozott először, ezért hathatott rá ennyire?) Ezúttal is jól lehetett vele azonosulni, nekem nyilvánvalóan ő a kedvenc szereplőm. Mindenki vegye úgy, hogy most minden szuperlatívuszomat, amelyeket rendre kispórolok a posztjaimból, összeszedtem, és ráöntöttem az énekesnőre.

Bea

A tapsrend feltétlenül jelzi, hogy ennek a rendezésnek Donna Anna mégis kiemeltebb szereplője, miközben talán közel azonos mennyiségű megjelenésük lehet (már ha érdemes ezt kicentizni).

Donna Anna helyzete eltérő, általa egy olyan nőt látunk, aki frissen kapott sokkot, és nemcsak azt kellett megélnie, hogy egy éjszaka után lapátra tették, de egy szerencsétlen véletlen folytán az apját is megölte az, akibe beleszeretett, bár próbálja ezt a tényt maga előtt elhazudni. Ráadásul, mivel apja karját lefogja egy pillanatra, úgy érezheti, hogy neki is része van a gyilkosságban.

Az énekes, Miksch Adrienn, akit az előadás előtt húsz perccel kérdőre vontak, elmondhatta, hogy szerinte a zűrzavaros helyzetbe sodort nő most ettől egycsapásra felnőtté válik.

DG13

Magából az előadásból én úgy látom, hogy egészen Don Giovanni haláláig biztosan nem mászik ki a csapdából, amibe belejátszotta magát. Végig feszült és szorong, számára igazán jól nem alakulhat a történet. Nem vallja be magának, hogy Don Giovanni tévedés volt, Don Ottavióhoz meg sosem volt igazán köze, csak jobb híján van vele…Kellene valaki más, de ahogy látjuk, feltehetően a gyáva megoldást fogja választani, és előbb-utóbb hozzá fog menni udvarlójához, bár halasztani próbálja a dolgot. Érdekes az, hogy amíg elvileg Donna Anna sorsa alakulhat jól (a szöveg alapján), révbe érhet, Donna Elvira fájdalomról és csalódottságról énekel, miközben ha metakommunikációjukat nézzük, utolsó nagy áriájukban épp ellenkezőleg éreznek. Hollerung Gábor figyelmeztetett minket, hogy tévedés csak a szövegből kiindulni – ez a rendezői értelmezés feltehetően a zenéből indul ki, és logikus is: míg Donna Elvirát a saját maga által érzett szerelem boldogítja, addig Donna Anna semmilyen illúzióba nem tud kapaszkodni, ezért érzi magát annyira rosszul. Mindkét énekesnő nagyon egyértelműen megmutatja ezt, megmarad bennünk a hatás (a felvételen külön is visszanézhetőek ezek a jelenetek!).

Adri

Miksch Adrienn szintén kiugróan jó formában énekelt (mikor nem? –nem is tudom elképzelni máshogyan), és vele kapcsolatban persze még egészen friss a Judit-élményem is (annyira nem is volt régen augusztus közepe, szinte egyenesen ugrott át Juditból Annába). Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik a kettő közül a pechesebb nő, de lehet, hogy nem is kell. – Kékszakállú és Don Giovanni nem egy hasonló vonást mutat, egyik sem kifejezett főnyeremény a való életben. A színpadon 1-3 órára még csak-csak elnézegettem őket én is (vagy 80-90 estén), és ezer órában gondolkodtam a személyiségükön... Unalmasnak nem unalmasak.

DG28Zerlina- Rácz Rita,  Masetto - Sándor Csaba

A harmadik nő, egyértelműen a legszerencsésebb, és ő nem járhat rosszul semmilyen esetben. Zerlina szerepét Patakon még Balga Gabriella játszotta, aki jelenleg nem tudta vállalni, így Rácz Rita kaphatta meg ezt a neki is nagyon testhez álló feladatot. Zerlinát elsősorban Don Giovanni státusza hatja meg - a másik két nő társadalmi helyzete annyira nem áll az övétől távol, nekik nem a lovagi cím imponál. Zerlinára a „megváltoztatom a sorsod” ígéret az, ami döntően hat. Vesztenivalója nincs, bármikor vissza tudja szerezni Masettót, ha nem jön össze a felemelkedés Don Giovanni oldalán.

DG27

Rácz Rita nagyon jól beleillik ebbe a csapatba, hozza a felszínes frivol nőszemélyt, aki Masettót az ujja köré csavarja. Könnyen elhisszük, hogy a színen lévő sok hasonlóan fehér ruhába öltöztetett nő közül elsősorban (ha nem is kizárólag) őt nézi ki a lovag, érezzük a vonzerejét. (Parasztlánynak semmiképp nem tűnik, a ruha alapján továbbra sem érezzük a nagy szakadékot közte és a két donna között, de emiatt a korábbi bejegyzésben is már nyavalyogtam kicsit.)

DG10A koszorúslányok: a debreceni operakórus tagjai

Míg Elvirának a Don Giovannival való találkozás megváltoztathatatlan kötődést, Anna számára hosszú távra kiható traumát hoz, Zerlina egyáltalán nem sérül, és könnyen továbblép.

Még soha nem éreztem olyan jó döntésnek, mint éppen most, hogy Mozart és Da Ponte egy ilyen könnyen elcsábítható, a felületen élő nőt is beletett a hármasba. Jó látni, hogy lehet az életet ilyen könnyen is venni, túlélni sérülések nélkül, és megértjük Don Giovannit, hogy legszívesebben ilyen Zerlinákkal szórakozna folyton, és nincs kedve drámázni. Számára az lenne a célszerű, ha rendre ilyen nőkkel futna össze, akkor telhetne csak problémátlanul a katalógusa, de ahogy látjuk, most rossz napja volt, Annával találkozik és Elvira is a nyakába szakad… (Addig jár a korsó a kútra…- juthat eszünkbe, minden Don Giovanni eljut sikersorozatának végére.)

DG22A spanyol nők katalógusa Elvira kezében (az ária második felét meg sem várta - ez is jelzi, hogy a rendező alaposan átgondolta a darabot...)

Miután olvastam Balázs Béla naplóját, aki szintén szerette magát Don Giovanninak minősíteni (!), ennek megfelelően sűrűn emlegeti is a témát, most eszembe is jutott az a rész, amikor a szerző hosszan panaszkodik, hogy borzalmasak a nők, nem érik be egy éjszakával, azonnal elkezdenek érezni... Aki Don Giovanninak áll, sajnos vállalnia kell a hasonló komplikációkat, nem minden nő olyan, mint Zerlina, a legtöbb nem is hajlandó se osztozkodni, se szemet hunyni.

A rendező feltehetően a három nő közül azért emeli ki Anna a legjobban, mert vele kapcsolatos a gyilkosság, amely közvetlen előidézője annak, hogy a lovag lefelé menő spirálra kerül…

Adri+Szerekován

A rendező kérdésére – hogyan éljük túl a Don Giovannival való találkozást? – az előadás részben választ ad: itt van ez a három lehetőség.

Olyan nőt nem írt bele Mozart a darabba, akire egyáltalán nem hat Don Giovanni – nemcsak azért, mert az eredeti történet se említ ilyet. Aki harmonikus szeretetkapcsolatban él, az „biztonságban van”, maximum megrezzen egy nőcsábász udvarlására, de nem kerülne a hatása alá. Már csak azért sem, mert Don Giovanni lusta – sosem fektetne be annyi energiát, hogy egy valóban értékes kapcsolatot meg tudna bontani. Ez lehet a megnyugtató válasz azoknak, akik esetleg veszélyben érzik magukat, és kerülgeti őket akár egy „fapados Don Giovanni”.

Érdekes volt hallani a közönségtalálkozón lényegében ugyanazt a mondatot, amelyet augusztus elején egy Don Giovanni operabeavatón Dinyés Dániel (az Ördögkatlanban) szintén elmondott. Ezek szerint a magyar zenei élet több szakértője is azt gondolja, hogy Mozartnak meglehetősen rossz véleménye volt a férfiakról, akik a valóban nem túl bonyolult, ámde erős kisugárzású nőcsábász mellett pipogyának tűnnek -  (kb.) így jellemezte a férfiakat sommásan Hollerung Gábor.

DG32A trió - a Kormányzó szerepében: Gábor Géza

Ezt nem vonatkoztatta a darab elején megölt kormányzóra, akiben semmi nevetséges nincs, és ő lesz Don Giovanni végzete. Ezt a szereplőt Gábor Géza méltósággal és valóban domináns hangjával képviselte. Éppen úgy, ahogy várnánk, a darab tetőpontja lehetett a hármas, amelyben Don Giovanni nem alkuszik és inkább eltűnik a süllyesztőben.

Legutóbb talán nem emeltem ki eléggé, hogy a nyitány alatt mennyire jól előkészíti Hábetler András a terepet, már láthatjuk a későbbi viszonyokat kibontakozni. (Teljesen világos, hogy amikor beülünk, ez még nem sokat segít – illetve először nem. Most itt a felvétel, simán vissza lehet tekerni, és utólag megbizonyosodni arról, hogy nem a semmiből indul a történet.)

KP

Donna Anna alakját Gábor Géza apa-figurája felől érdemes megközelíteni. A szigorú, korlátozó apa (feltehetően Mozart saját apja ihlette, ahogy a leveleikből kiderül) léte igazolja mindazt a feszültséget, szorongást, amit Miksch Adrienn alakításán érzünk. Ez a Donna Anna egyáltalán nem jut nyugvópontra, és ha nem vigyáz, egyik apától egy másikhoz fog kerülni - bármely pszichológus erre a következtetésre jutna.

A Kormányzó szerepe különösen kiemelt a darabban, bár az énekes nem a legszerencsésebb, mivel az elején és a végén kell mindenkit lenyomni, és az előadás alatt vagy három szabad órája van a büfében/öltözőben. Az elnevezésből (Commendatore) világos, hogy ez a személy az, aki parancsol, azaz lényegében a rend szimbolikus képviselőjének is tekinthető, és azzal, hogy Don Giovanni megöli, lényegében a lehető legerősebben fejezi ki a saját lázadó mivoltát. A környezetének az irigykedő-bosszúálló reakcióit még csak megúszhatná, de ezzel a gesztussal túlmegy a határokon, és muszáj belebuknia. (A rendezőnek persze lesz véleménye a darablezárásáról, Don Giovanni megbűnhődésében mintha kevéssé hinne.)

DG2

A pipogya minősítés viszont ebben a rendezésben egyáltalán nem illett Sándor Csaba Masettójára, aki véresen komolyan veszi a helyzetet, végig tudatában van annak, hogy mi történik, nem ostoba, bár kissé naiv, és túlságosan vonzódik Zerlinához ahhoz, hogy szakítson vele, meglágyítható. Don Giovanni csak státusza által különb nála, és azáltal, hogy egy vonzó fiatalember mellől pártol el a nő, még nyilvánvalóbb, hogy Don Giovanni nemcsak a férfias kisugárzásával hat, hanem a vagyonával is.

Nagyon szerettem ebben az előadásban a folyamatot, ahogy Sándor Csaba Masettója eredetileg még nem tartja veszélyesnek a bűvészt, vállalja még a mutatványban való közreműködést is, és csak fokozatosan kezd gyanakodni. Ebben a csapatban ő a leghatározottabb férfi, neki elhihető, hogy megölte volna Don Giovannit, ha teheti. Az énekes most is nagyszerű formában van, ahogy pár nappal korábban Leánderként is mutatkozott (együtt a rendezővel).

Dg26

Hábetler András elmondta, hogy igyekezett minden szereplőt a lehető legjobb helyzetbe hozni. Ez látható, mindenki örülhet, hogy egy ilyen alaposan átgondolt rendezésben kapott feladatot, és ennél csak az lenne jobb, ha a továbbjátszás megoldódna. Nagyszerű, hogy ebben a rendezésben mindenkinek a helyzetébe bele tudjuk magunkat képzelni, nem egy sztár körül statisztál mindenki, hanem ki-ki megmutathatja a saját fájdalmát, ritkábban: örömét. (Csehov tudta ezt nagyon, de ennyire nem tudott szórakoztatni is, itt a zene mégis tényező - Mozart zenéjével könnyebb elfogadni, hogy a világ ilyen, és muszáj hozzá jó képet vágni. A fájdalom feloldódik, és lesz belőle tragédia helyett  "dramma giocoso".)

A darab Masetto szemszögéből annak a története, ahogy egy naiv ifjút igazi nagy pofon ért. Az elején még a házasság mellett kampányolt, de már az esküvője napján ki kellett ábrándulnia. Miután ez sokak élménye, különösen erősen hat ez a figura is ebben a rendezésben. (Emiatt is szerepel a kezdő fotón az ő dobozba zárása - a kezdő lökés.)

DG8Amíg még minden rendben van - készülődés a házasságra.

Don Ottaviót – Szerekován Jánost -szándékosan megöregítették. Nem harcos alkat, inkább csak szemlélődőként van jelen, és sajnos ebben a rendezői felfogásban végig érezzük, hogy áthidalhatatlanul nagy a szakadék közte és szerelmese között, és ezzel nagyon nem lehet mit kezdeni – szerelem/vágyódás/jóindulat ide vagy oda. Don Ottavio szerepe ebben a koncepcióban túl sok játéklehetőséget nem nyújt, a tehetetlenségét nem lehet érdekesebben játszani. Miután az énekes sok szerepben már megmutatta, hogy mennyire alkalmas vígjátéki figurák megformálására, sajnáltam, hogy ez most "csak" éneklésre adott neki esélyt.

Dg29

Ami Leporellót illeti, Cser Krisztián érzékeltetni tudta a gazdájához fűződő ambivalens viszonyát, mégpedig meglehetősen széles skálán. Belevegyült a csodálat, az irigység, a kisebbrendűségi érzés, helyenként a megvetés, gyűlölet, gyávaság, káröröm. Hol szolgalelkűen támogatta, hol akadályozta volna legszívesebben, ha meri… A gyávasága valóban eléggé domináns, amelyet a szereplő hol legyőz, hol meg nem – és a cselekmény nagyon sok pontján nevetségessé válik. Megtestesíti a hatalomnak kiszolgáltatott kisembert, aki inkább hajlandó igazodni, hogy túléljen. Vannak gennyes húzásai, amelyek kapcsán a felelősséget áthárítaná, de nagyon nem hat meg magyarázkodásával senkit. Átverte Donna Elvirát, bűntárs a katalógus készítésében, nagyon messze van attól, hogy ártatlan áldozatot lássunk benne, de azért az ő szempontjai is megérthetőek.

DG21A nézőtéren, figyelve gazdája kínlódását Elvirával (még nem tudva, hogy neki kell az igazságot kellően elrettentő módon elmondania a katalógus-áriában)

Miután sokat énekelt, nagy energiákkal mozdította előre a cselekményt, a közönség hatalmas tapsorkánnal jutalmazta ezt a látványos teljesítményt. Az általam odacsábított mezei (nem-opera) nézők is rendre felfedezték maguknak, és ez is jelzi, hogy nem marad észrevétlen, ha egy ilyen szép hangú énekes mindenét beleteszi a szerepébe. (Úgy éreztem, hogy ez a teljes szereposztásra igaz, mindenki odaadta magát ennek az előadásnak, nem spórolt az erőforrásaival.)

Ahogy látszik szerepformálásából, az énekes – amennyiben ezt az utat választja – lehetne akár buffó basszus is, megvan hozzá az érzéke, és a nézők láthatóan vevők erre az oldalára is, és szerették, ahogy erős gesztusokkal komédiázik. (Megint igaznak érezni azt az állítást, hogy az a férfi hat ránk a legjobban, aki megnevettet minket.) A hatalmas sikert szerintem az is magyarázza, hogy sokkal több közös pontunk van egy szolgalelkű kisemberrel, mint egy mindenkit letipró nőcsábásszal. Jobban át tudjuk élni az ő helyzetét, mi is megalkuszunk nap mint nap…

DG17

Ugyan fenntartom azt a (sok DG-nézésre alapozott) véleményemet, hogy Leporello a darab leghálásabb szerepe, és nagyon sokszor elhalványítja a címszereplőt, mi nézők akkor vagyunk igazán nyerő helyzetben, ha hasonlóan energikus címszereplőhöz jutunk és a két énekes lényegében szimbiózisban tud létezni.Ahogy most. Jelen esetben Kálmán Péter és Cser Krisztián ebben a felújításban már másodszor tanulta be a rendezést, még jobban átérezhettük egymásrautaltságukat, és nagyon szerencsésnek éreztem ezt a párosítást.

DG11

Csak gratulálni lehet mindenkinek, a zenészeknek és a háttérmunkásoknak, a táncosoknak, a debreceni opera énekeseinek, akik helyenként játékukkal is támogatták a produkciót. Várom a folytatást, és remélem, hogy tényleg lesz is, ahogy a Figaro 2.0 esetén is lett.

DG3

PS. Ez a Don Giovanni – nem mellékesen - arra is jó, hogy hosszú szünet után megállapítsuk, hogy a produkció szereplői szépen átmentették magukat a covid-időszakon, sikerült eleget gyakorolniuk a leállás ideje alatt is ahhoz, hogy a korábbi jó formájukat mutathassák nekünk. Ez önmagában is örömteli hozadéka az előadásnak.

PS.2. Csibi Szilvia fotóit használtam a Müpa és a BDZ fb-oldaláról.

 

Címkék: Opera Hollerung Gábor Kálmán Péter Cser Krisztián Fodor Beatrix Müpa Rácz Rita Miksch Adrienn Szerekován János Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Sándor Csaba Guido Mancusi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4416680682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása