Aki teheti, annak csak úgy is érdemes bekukkantania a Magyar Építőművészek Szövetségének, az egykori Almássy-palotának udvarára, - netán a Szabó Ervin központi könyvtár épületének meglátogatása kapcsán (Ötpacsirta utca 2.). A repkénnyel befuttatott sárgára vakolt falak, a romantikus erkély és lépcsők, régi szobrok, nem is beszélve a mozaikkal is díszített udvarról, mind megfelelő hátteret biztosítanak egy kislétszámú zenekarral előadott barokk operai estének.
Ezen a vasárnapon a Werk Akadémia komolyzenemenedzsment-képzésének vizsgakoncertjén lehettem, ötven további szerencsés nézőtársammal. Az „Iker-lángok, Gesztusnarratívák Héró és Leánder mítoszára” címet viselő, a barokk operát és a mozgásszínházat is ötvöző előadása Gardenö Klaudia rendezésében, Kalafszky Adriána és Takácsy Réka főszereplésével remélhetőleg nem marad egyszeri esemény, ennek reményében írom nyomhagyó-ajánló bejegyzésemet.
Előtérben Leánder - Kalafszky Adriána - háttérben Héró - Takácsy Réka
Kevés ennyire alaposan kidolgozott színlapot láttam, amelyik valóban minden információt tartalmazott, sőt még az előadás értelmezéséhez is megadta a kulcsokat. Ennél jobb ajánlóra nincs szüksége az előadásnak – erre még a megtekintésre várakozva rájöttem. Már csak a francia és olasz nyelven elhangzó darab szövegének fordítása hiányzott róla azoknak, akik történetesen mindkét nyelvet nem tanulták meg. (Biztosan lehetettek azért olyanok is a helyszínen, akik igen – még ha talán nem is sokan.)
A leírásból és az előadásból együtt teljesen biztosan átjött, hogy mi és miért történik – a szereplők mozgása, a jelenleg meglehetősen ritkán látható „ barokk gesztika” és arcjáték mindezt kifejezte.
Kalafszky Adriána énekelt, akit számos koncerten láttam már szólistaként együtt fellépni a Purcell Kórussal, és reményeim szerint a hétvégén egy/két vagy (amennyiben a logisztikai problémáimon felül tudok kerekedni, akkor) akár három alkalommal is újra hallani fogom a BFZ Barokk együttesével Bach kantátákat énekelni. (Ezek a programok is ingyenesek és regisztrációsak, akit érdekel, ne késlekedjen a bfz.hu-t felkeresni.)
Ezen az estén egy általam korábban egyáltalán nem ismert francia szerző, Louis-Nicolas Clérambault „Léandre, et Héro” és Händel „Ero e Leandro” című, olasz nyelvű műveit hallhattuk, de nem koncertszerűen.
Ahogy a címekből is világos, az ismert mitológiai szerelmespár, a Hellészpontosz két oldalán lakó Leánder és Héró történetének kétféle feldolgozása ez, ráadásul azonos korból (1713-ból és 1707-ből!). Az első a férfi, a második a nő szemszögéből ábrázolja a szerelmi tragédiát, és mindkét alkalommal a főszereplőt személyesíti meg Kalafszky Adriána, és Takácsy Réka mozgással a partnerét, a „szerelem tárgyát” ábrázolja.
A „barokk gesztika”, a két szereplő összehangolt mozgása látványos jelmezzel is párosul - tervező: Zatykó Bori, Niels Badenhop).
Az énekes nagyon jól érthetően énekelte az olasz darabot, és ezek alapján feltételezem, hogy valószínűleg a franciául tudók ugyanezt mondanák az első részről is. (Ezt hallgatva eszembe jutott volt tanárom, Lax Éva, akivel elég sokat foglalkoztunk a barokk operák standard szókincsével. Mintha minden darab ugyanarra a maximum ötven szóra épülne, nem többre, így ezeket nem kihívás megjegyezni.)
A két részt – alkalmat adva az énekesnő átöltözésére – Händel d-moll concerto grossója kötötte össze, amelynél Bene Rózát már Szokos Augustin váltotta fel a csembalónál. A színlapon – nagyon rokonszenves vonás ez a szervezők részéről – minden hangszeres művész neve is fel van tüntetve, többeké már ismerős is volt korábbi barokk koncertekről, így pl. az Orfeo Zenekarból, amelynek három Messiás-koncertjén is játszottak egy héttel korábban.
A csembalónál: Szokos Augustin
Az est kapcsán praktikus tanulságot is el lehet könyvelni: érdemes szabadtérre mindig egy kicsit jobban felöltözni, számítani esti lehűlésre. A palota falát befutó repkényt az előadás közben nem egyszer szélroham rázta meg, dramaturgiailag sokszor alkalmas pillanatban (mi lett volna, ha nyitottabb a tér, mondjuk a Margitszigeti Szabadtérin ülünk?).
Aki nem tudná, a történet tragikus fordulata, hogy a szerelméhez minden éjjel átúszó Leánder egy tengeri viharban megfulladt, és másnap Héró a holttestet látva, öngyilkos lett – így a szélrohamok ehhez a viharhoz még kapcsolhatóak is voltak. (A kották ezt kevésbé szerették, de feltalálták a csipeszt, és így nem történt katasztrófa a koncert közben. Persze most az is kiderült, hogy tényleg praktikusabb tabletről játszani, ahogy ezt egyre többen teszik, így Szokos Augusztin is. Néhány éve kicsit furcsának találtam, amikor egy énekes tabletről énekelt hangversenyen, de mostanára ez már egyre gyakoribb, ezt tapasztaltam a hét Sárik Péter-koncertjein is.)
A madarak, elszálló repülők ennél kevésbé befolyásolhatták meg az előadást, amely kapcsán nem zenekritikusként elsősorban a művek lényegi mondanivalójához tudtam kapcsolódni.
Nagyon indokoltnak éreztem azt a megközelítést, hogy e két mű egymás mellé állításával ezt a viszonzott szerelmet is külön láthatjuk mindkét részvevő oldaláról. Még ha néha nehéz is elfogadni, a legharmonikusabb emberi kapcsolatban sem olvad össze a két ember, esetleg csak rövid pillanatokra (együtt zenélőknél talán a koncert idejére, de akkor sem tovább), így külön-külön éli meg mindenki a saját szerelmét.
Először Leánderrel azonosulhattunk, aki minden éjjel úszva indult párjához, viharban is. Ez a hozzáállás, a mindent kockáztató, kompromisszumot és kényelmet nem ismerő önfeláldozó szerelem nem tűnik nagyon korszerűnek jelenleg, amikor a kapcsolatok talán minden korábbinál bomlékonyabbak, jellemző a minimalizmus és a felcserélhetőség. Kevesen lennének, akik a példáját követnék, de ez nyilván így lehetett Ovidius korában is, amikor már legendaként élt a története. (Az emberi természet annyit csak nem változott azóta, és ha tetszik, ha nem, a bátrak vesznek a tengerbe, a megalkuvóknak lesznek utódai.)
Nyilván néhányan akadnak, akik egy 1,3 km-es tengerszorost egy éjszaka akár kétszer is át tudnának úszni, ha lenne hozzá kellő indíttatásuk. A többség ilyen, vagy hasonló döntést nem hozna, és általában sem biztos, hogy képesek vagyunk ilyen intenzíven és merészen élni. Ennek ellenére (ha pl. az Exatlonra és más hasonló extrém sport versenyekre és műsorokra gondolok) Leánder népszerű figura lehetne akár most is, és a pszichológusok mérlegén is csak pozitív színezetet kapna, hogy mert szívvel-lélekkel teljes életet élni, szerelme látásáért küzdeni, így halála mégsem igazi tragédia, hanem egy sajnálatos baleset. Nem kellett sem magában, sem a szeretett nőben csalódnia, nem jutott el a kiábrándulásig vagy az unalomig.
Leánderre hősként tudunk felnézni, és nemes szomorúság foghat el minket az este első részében, ahogy halálával szembenézünk.
A második részben, a zenekari átkötés után a női oldallal folytatjuk. Héró részéről is kellett persze bátorság a titkos kapcsolat folytatásához, de most nem ez volt a központi kérdés: a Händel mű már a halál felismerésének pillanatától indít, és egyértelműen a gyász a központi motívuma.
Leánder kapcsán talán a többség lehetetlennek tartaná a Hellészpontosz átúszását (éjszakánként ráadásul kétszer!), viszont Héró öngyilkossága már sokkal megvalósíthatóbbnak tűnik, sokan elveszíthették már életük szerelmét (így vagy úgy), és megfontolhatták, hogy érdemes-e ilyen nagy veszteség után mégis tovább élni, vagy sem. Minél jobban működött a kapcsolat, annál kevesebb esély lehet a méltó folytatásra.
A történet hősnője, aki átélhetett egy szenvedélyes, kölcsönös szerelmet, erre a nem választ adja, de a zenéből ÉS a felhasznált táncos formanyelvből együtt annyi szépség és életöröm árad, amennyit a barokk művek esetén meg is szoktunk, így maga az előadás óhatatlanul is tompítja a közvetített fájdalmat, és a hangsúly inkább az emlékezésre kerül.
Az előadás után mindenki összehasonlíthatta saját emberi kapcsolatainak minőségét és intenzitását a látottakkal, felmérheti, hogy ő maga ehhez képest mennyire mer élni, beleteszi-e magát egészen abba, amit csinál, de az is megtörténhetett, hogy mindössze élvezte a zene szépségét, megjegyezte a szereplők neveit, és eldöntötte, hogy más előadásokban is jó lesz Kalafszky Adriánát meghallgatni. Ez az este mindkét lehetőséget magában hordta…
Mind együtt
PS. A fotókat Cseke Tamás készítette, köszönet értük.
