Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ugyan ez számomra most már a 14. előadás volt egy hónapon belül, és minden jel azt mutatja, hogy „visszarobbantunk” nagyjából (ha a maszkozást leszámítom) a rendes kerékvágásba, de nekem eddig még mindegyik alkalom elsősorban arról szólt, hogy mennyire jó újra látni bizonyos zenekarokat/társulatokat/énekeseket/színészeket. Jó meggyőződni arról, hogy sem X, sem Z (stb) sem veszített kisugárzásából, nem kopott meg a hangja, és az előadók nemcsak átmentették magukat, de mintha még nagyobb játékkedvet mutatnának, mint korábban - vagy csak úgy tűnik.

Mindenki visszakapta a színpadot, illetve a nézőteret, és az előadások részértékeinek is folyamatosan örülni kell. Egy ideig a fanyalgás még nem időszerű. Nekem most a „milyent” tényleg elhomályosítja a puszta VAN.

Emiatt is emeltem be a címbe a darab egyik elkapott mondatát – még akkor is, ha ennek más íze lett az előadásban. Jó lenne, ha a színházi előadások megint életünk természetes részévé válhatnának, és szerencsére ehhez már az első lépéseket meg is tettük.

A karantén időszak még így is nagyon közeli, mind érezzük, hogy a vírus mutációi miatt fenyegethet minket egy újabb hasonló leállás, teljesen felhőtlenek azért nemigen lehetünk.

A közelmúlt élményeit Tarnóczi Jakab Úrhatnám polgára erősen magán viseli, és ez nemcsak a színpadon is feltűnő maszkokból látszik.

Úrhatnám1

Az előadás felhívja a figyelmet a művészek megbecsülésének és társadalmi helyének kérdésére. Nekem ez a két óra elsősorban erről szólt.

Talán mindenki belefutott az elmúlt év folyamán rengeteg olyan posztba, amely azt taglalta, hogy a társulathoz nem tartozó és így állandó fix jövedelemmel nem rendelkező művészek munka és bevétel nélkül maradtak. Saját művészi identitásukat nem élhették át azok sem, akik társulathoz tartozva a fizetésüket nem veszítették el, de a vállalkozóként függetlenül működők ezen felül anyagi bizonytalanságba is kerültek.

Ez még nem volt elég csapás, rendre érkeztek azok a megjegyzések a faceboookon (és nyilván a közösségi média egyéb felületein is), amelyek rendre arról szóltak, hogy a művészek miért nem végeznek "rendes munkát" inkább a panaszkodás helyett…

Ezek a kommentek engem is felháborítottak, de másokat is (akik szintén kommenteltek erről), mert a pálya széléről is jól látszik, hogy mennyi befektetett munka árán készül el egy átlagos színházi előadás, illetve hoz létre egy zenekar egy újabb koncertet. Arról nem is beszélve, hogy hány év tanulás kell ahhoz, amíg valakiből előadóművész legyen.

Ráadásul ezek a kommentelők is kultúrafogyasztók, még akkor is, ha nem operát néztek, hanem egy kereskedelmi csatorna sorozatát.

A covid alatt mind feltérképezhettük, hogy mit jelentenek számunkra az előadások, kellenek-e nekünk annyira, hogy miattuk maszkban nyúvadjunk zárt térben, vagy rájöttünk, hogy mindez csak beidegződés volt, mégsem életünk szerves része, jobb lesz ezek után a tévé előtt sörözgetni és telefont piszkálni.

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia minderre gondolt, és a színlapon is ismertetett alapötlet származhatott akár ezzel a méltatlan helyzettel való szembesülésből is. Több, mint érthető, ha egy fiatal művész a megbecsülés hiányát észrevételezi és ebből előadást is készít, ha egyszer módja van rá.

őrhatnám kummer 2Jourdain úr táncol az Operaház balett-művészeivel - Kummer János fotója

Az előadás ÉPPEN MOST játszódik, a hűtő, hajszárító és az egyéb technikai eszközök is kifejezték ezt. Lényeges, hogy mindenki a saját nevén szerepel – színészek-énekesek egyaránt -, kivéve Jourdain urat, akiből az előadás végén azért csak Máté lesz.

Mészáros Máténál jobb színészt nem nagyon lehetett volna találni az újgazdag feltörekvő uborkagyáros figurájához – nem is gondolkodtam el a további eshetőségeken, annyira a helyén volt ez a figura az előadás középpontjában. Olyan színésszé vált, akire nyugodtan rá lehet építeni egy egész előadást. (Az, hogy már őt is 23 éve nézem, még stúdiós korától, helyenként félelmetesnek tűnik. Nagyon megy az idő…) Mindenre érzékenyen reagál, megszokta, hogy egy operához is jól viszonyuljon (a fiamban is mély nyomokat hagyott Rossiniként egy müpás Hamupipőke verzióban – öt éve várja vissza), képes egyéniségként jelen lenni még akkor is, amikor mintha kicsit leállna a cselekmény.

hírstart - fotóPéterfy Bori és Mészáros Máté - Rákossy Péter fotója

Ami most kiderült: remek mozgáskultúrája is van, még akkor is, ha nem kifejezetten balett-táncosi alkat. Sajnos vagy nem, ha ő is táncolt, akkor a profikat, akik valóban láthatóan élvonalbeli táncosok (Guerra Yago, Hajdu Péter; Kovács Noel Ágoston, Kóbor Demeter, Lajti Gábor, Lecarpentier Leo ) nem nagyon tudtam figyelni Sarkissova Karina koreográfiájának előadása közben.

Az alaphelyzet kevéssé hihető, de poénos: Jourdain, az uborkagyáros megvette az Eiffel Műhelyházat a művészekkel együtt, akiket személyzetként is hasznosít (pl. Molnár Anna mezzoszoprán bársonyruhában porszívózik az előadás kezdőképében). Jó lenne, ha lenne ekkora presztizse az operának, felmerülne egy újgazdagban a támogatói szerep. ( Még azok is kevesen lehetnek mostanára, akik csak sznobizmusból vesznek meg operabérletet...) Ez a felütés illúzió, nagyon kevesen lehetnek a mecénások, bár néhányan azért itthon is lézengenek, viszont arról a néhányról, akit személyesen ismerek, tudom, hogy valóban mélyen érdekli a komolyzene, illetve az opera.

úrhatnámkummer 5Az operaénekesek, a zenekar és Jourdain úr, a foglalkoztató - Kummer János fotója

A felvetés – valakinek lehetne egy saját zenekara és énekesei – azért elindította a fantáziámat. Óhatatlanul is elképzeltem, hogy milyen folyományai lennének ennek, ha nem pusztán „A béke napját vagy Gyöngyösi Levente Mester és Margaritáját (stb, stb) hangosítanám fel néha, hanem élő zenészek folyamatosan játszanának a nappaliban és közöttük kellene a hétköznapokat leélni családom tagjainak...(Hány órán keresztül lenne ez fenntartható életmód?)

Feltehetően kevesen fognak erre az előadásra jegyet venni azok közül, akik nagyon nem bírják elviselni az operát, bár a prózai színészek vonzerejét nem akarom lebecsülni, és bőven lehetnek, akik pl. csak Ónodi Eszter miatt lesznek kíváncsiak a produkcióra. (Ha van ilyen ingadozó, azoknak mondom, hogy ez csak részben zenés előadás, nem olyan, mintha egy klasszikus operát néznénk, sok a próza benne.)

Még a műfaj kedvelői is beleborzonghatnak a gondolatba, hogy mennyire lenne ideális folyamatosan ebben a közegben mozogni, nemcsak heti/kétheti/havi rendszerességgel belecsöppenni. Milyen lenne, ha minden az operáról szólna, ahogy (a próbák és a felkészülés miatt) a művészeknek. Biztosan jólesne ez a létforma?

Az előadás két órája alatt nagyon sok alapinformáció kiderül a barokk zenélésről, egészen úgy, mintha az alkotóknak lenne nem titkolt ismeretterjesztő célja is. Nagyon sok a zenei betét, Moliere zeneszerző „kollégája”, Lully zenéjét használják, és így a végeredmény hasonlóan összművészeti esemény lesz, mint ami lehetett az eredeti bemutató idején, 1670-ben. Ami szerencse: azért nem olyan hosszú ez az átalakított öt felvonásnyi darab, csak két óra – bár ez némiképp még így is hosszúnak érződött a cselekményhez képest.

Nagyon hamar világossá vált, hogy főszereplőnk nem ért a zenéhez, kínozza a családját, a művészeit is. Ugyanez másfél órában hatásosabb lett volna. (Mondom én, aki mindig túlírja a bejegyzéseit. Saját szöveget kihúzni a legnehezebb.)

úrhatnám kummer4Kivetítéses technika - Kummer János fotója

A rendező felhasználja a technika vívmányait: sok jelenetet kivetít, és ezzel nyilvánvalóan eltereli a figyelmünket. Kevesen lehetnek, akik az élő színészt nézik, nem a kinagyított képmását, ha ilyen választási helyzet merül fel. A hátsó térben játszódó prózai jelenetek így dominánsabbá tudnak válni, az előadás pedig változatosabbá. (Látványtervező: Kálmán Eszter)

Kaszás Gergő filmrendezőt játszik, a Jourdain-családról filmet forgat, így ez az ötlet szervesen illeszkedik az előadásba, és lendületes kezdést tesz lehetővé. Szerepe később bővül azáltal, hogy a megrendelő lányának kezd udvarolni, akit Ladányi Júlia játszik. A fiatal színésznő most is üde jelenség, és ahhoz képest még egész jól tűrte a folyamatos opera-hallgatást…

űurhatnám kummer3Saját nézőtér - operaénekesek és a család  - Kummer János fotója

Van még két kívülálló szereplő, a gróf és a grófné, akik kihasználják Jourdain úr ostobaságát. Friedenthal Zoltán és Péterfy Bori szintén saját nevüket viselik, és a jelenlétük miatt az előadás kapcsán Pintér Béla saját fejlesztésű darabjai jutottak eszembe. Ez az előadás is még tovább léphetett volna a kiindulópontjától, de annak feltétlenül ára lett volna a zenés-táncos betétek lecsökkentése.

Ezek mégsem mellékesek az előadásban, cél volt, hogy a zenei részletek a maguk szépségében elhangozhassanak, bár ettől még kétségtelenül háttérszerepet töltenek be.

A zenés jelenetekben IGAZI – pályájuk elején álló - énekesek vesznek részt szintén a saját nevükön, és az előadás során végig méltatlan helyzetükről van szó. (A covid alatt a szólisták helyzete tagadhatatlanul nagyon nehéz lett, elvesztették korábbi jelentős jövedelmüket azok, akiknek volt elég operaházi felkérésük. Számukra ez az időszak nagy megrázkódtatást okozhatott. Ugyanakkor össze nem mérhető ez a szörnyű helyzet azokéval a független színészekével, akik sosem voltak igazán stabil anyagi körülmények között és eleve minimális fellépti díjakért játszottak, még a legjobb periódusukban is. Ez azért az előadás közben csak eszembe jutott. A magyar színházi életben hatalmas távolságok vannak ebben a tekintetben is, nem mintha azonos felkészültségi állapotot igényelne az Erkel beéneklése és egy negyven fős stúdióé.)

úrhatnám kummer 7Kummer János fotója

Thomas Kornél vezényli az Operaház a szokásosnál kisebb méretű zenekarát, és neki még néha magyaráznia is kell, ha nem is sokat. A zenekari művészek egyénenként nincsenek bevonva a játékba, a színpad középső részén ülnek (a forgón), és erősen figyelnek. Ez a koncentrálás nagyon szerencsés. Láttam már olyan előadást, ahol a felettébb unatkozó hangszeres művészek eltereltek a prózai darabtól, így zenészek színpadra helyezése (ha sokat kell várakozniuk) kockázatos vállalkozás. (Persze, itt nem lehet szó arról, hogy később biztosan beleunnak az előadásba, most csak egy volt és októberre is csak öt van tervezve. Ez még nem annyira sok, hogy kínszenvedés lenne a színpadon végigkövetni.)

A prózai színészek viszont látványosan és szórakoztatóan tudtak kínlódni zenehallgatás közben, már-már paródiára emlékeztetve.

Lully zenéjének megítélése ízlés dolga, nekem történetesen nem ment olyan mélyre, mint amilyen mélyre mondjuk egy Purcell opera szokott, ugyanakkor az egészen nyilvánvaló volt, hogy az énekesek – köztük Molnár Anna, Ninh Duc Hoang Long, Varga Donát - és a zenészek valóban nagyon sok munkát tettek bele abba, hogy ilyen szépen és kidolgozottan szólaljanak meg az áriák és a kettősök is, ahogy már a főpróbán is hallhattuk. A művészek ténylegesen odatették magukat Jourdain úr/az Operaház szolgálatában, nem spórolnak energiáikkal.

Úrhatnám kummerElőtérben: Daragó Zoltán, kontratenor - Kummer János fotója

Az énekes betétek közül leginkább azt szerettem, ahogy azt a nagyon valódi helyzetet megmutatta a rendező, miként hat egy kontratenor olyanokra, akik először hallanak ilyen hangot. A BFZ vidéki templomi koncertjein számos esetben megfigyelhettem ezt. Valóban nem hiszik el sokan, hogy férfi torokból ilyen hangok kijöhetnek. (Ezekben a helyzetekben némiképp sajnáltam is a többi szólistát, hogy a kollégájuk óhatatlanul nagyobb hatást kelt, pusztán a hangszínével.)

Jelen esetben ez a kontratenor Daragó Zoltán, akinek még emlékszem első előadására (Leander és Lenszirom), illetve a diplomakoncertjén is részt vettem. Kifejezetten nagyon örültem annak, hogy bekerült a produkcióba és finnországi vendégjátékai után végre itthon is hallhatóvá vált. (Kontratenor valóban olyan kevés darabhoz kell, hogy még az a nagyon kevés magyar énekes sem jut feladathoz, akik köztünk élnek, már az is meglepő, hogy ezzel a hanggal életben illetve a pályán tudnak maradni.)

Miután mindegyik énekes magát adja, így már csak azt kell elhitetniük, hogy a számukra előre megírt mondatokat a sajátjukként mondják. Ez számukra nehezebb feladat, mint az áriák eléneklése, és helyenként a teljes illúziót nem tudják megteremteni, de majd ez is alakulni fog a sorozatjátszás közben, októberben. Egy előadásra készülve nyilván nem tudnak oda eljutni a prózai színészet területén, mintha évekig tréningezték volna őket színpadi beszédre, ezt tudomásul kell venniük és nekünk, nézőknek is el kell fogadniuk. Annyira nem irigyeltem őket ezért a sok prózáért, ráadásul nagyon jó színészekkel kerültek egy előadásba, és óhatatlanul is hozzájuk viszonyítunk.

úrhatnám rákossyJourdain úr és az énekkar (Rákossy Péter fotója)

Az előadás lezárásban, az eredetiből megtartott „mamamusivá avatás” kibontásában Erdős Attila baritonnak mind a többi szólistánál, mind az énekkarnál nagyobb szerep jutott. Tarnóczi Jakab épít az énekes kifejezetten erős komikusi képességeire, és ez nagyon szerencsés is, de még jobb lett volna, ha korábban is kicsit kiemeltebb szerepbe kerülhet.

A művészi szabadság lehetősége az előadásban ironikusan említődik. Ha valaki ránéz a pillanatnyi helyzetre, átlátja a támogatások rendszerét, könnyen eljut annak a felismeréséhez, hogy kevesen lehetnek azok, „akinek jutna üdv a Földön”, és azt játszhatják/rendezhetik/énekelhetik, amit tényleg szeretnének.

De lehetnek ilyenek mégis, Tarnóczi Jakab reményeim szerint biztosan a saját döntéséből dolgozta ki ilyenné ezt a produkciót és ezzel elérkezett pályája második operás állomására. Most kipróbálhatott egy másik saját utat az általam olyan NAGYON kedvelt és VISSZAVÁRT Örömünnep után.

Várom a folytatást!

PS. Az ajánlóban az Operaház képeit használtam, amelyeket Rákossy Péter és Kummer János készítettek.

PS. 2. Eredetileg két megtekintést szerettem volna, hogy alaposabban írhassam meg az ajánlómat. (Messze többet meg lehet tudni egy előadásról, ha kétszer is beülünk rá, és az operák esetén még az énekesek jobb meghallgatására is szükség van. Mivel sok a produkció, ez legtöbbször illúzió marad, de néha sikerül.) Köszönettel tartozom mind a rendezőnek, mind az Operaháznak, hogy a fotós főpróbán ott lehettem, és így legalább nem gátolta meg az ajánló megírását az, hogy a premierre nem érhettem oda, sőt még a közvetítéséről is végül lekéstem.

Címkék: Péterfy Bori Opera Mészáros Máté Ónodi Eszter Kaszás Gergő Friedenthal Zoltán Kálmán Eszter Erdős Attila Varga Donát Daragó Zoltán Varga Zsófia Molnár Anna Ladányi Júlia Tarnóczi Jakab Ninh Duc Hoáng Long Thomas Kornél Az úrhatnám polgár Sarkissova Karina

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7916592194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása