Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ha már eszembe jutott, legyen (a Poppeához hasonlóan) ebből is egy rövidített CÉLZOTTAN AJÁNLÓ a későbbi előadásokhoz azoknak a szombati online premier alapján, akik nem akarnak órákat tölteni olvasgatással, se az előadás előtt, se utána. Frank Hilbrich rendezése igazi oázis, megérdemli a ráfordított időt, csak már nézhető legyen élőben is. (Az eredeti 6400 szavas változat megmaradt, arra is át lehet váltani, ez itt csak a harmada, talán befogadható mennyiség.)

Berecz11A boldogság ígérete - "burokban" Erzsébet és Carlos, körülöttük a francia nép ünnepli a békekötést - Berecz Valter fotója

Frank Hilbrich rendezése pontosan azt adja, amit ígért: következetesen végiggondolt és felépített, végig intenzív, de nem túlmozgásos, látványos, de mégsem illusztratív. Jók az énekesek, a nagylétszámú kórus is sokrétűen hasznosul. Nem hamisítja meg az eredeti szerzői üzenetet, tele van fájdalommal, nem ígér könnyű szórakozást, de nem unjuk el,

A darab ötfelvonásos olasz nyelvű változatát hallhattuk. A plusz első felvonás Don Carlos és Erzsébet szerelmének kialakulásáról szól, és ez megkönnyíti a két főszereplő karakterének árnyaltabb ábrázolását.

Aki ezt a rendezést azért nem akarja megnézni, mert a régit szerette, az magával tol ki: Márk Tivadar gyönyörű jelmezeit elveszítettük, cserébe viszont sokkal többet megérthetünk a darab mélyrétegeiből. (Akit ez érdekel, külön is olvashat a szereplők egymáshoz fűződő viszonyairól.)

Berecz3Az előadás végső jelenete - kellék: a lázadók lyukas zászlaja - Berecz Valter fotója

Ebben az előadásban még a kisebb szereplők is megjegyezhetővé váltak, minden énekes jobban jár, mintha egy „hagyományos” rendezésben lépne fel. A kétmondatos szereplőknek is személyisége lesz, így a Heiter Melinda által játszott francia apródnak is, aki az udvarhölgyek céltáblájává válik. A király egyetlen hűséges udvaronca, Lerma gróf Mukk József által különösen kiemelődik. Ilyen magától értetődően, pusztán szolgálati közleményként még nem hallottam a főinkvizítor bejelentést, de ide pont ez a stílus illett.

Feltűnik a Arenberg Grófné szerepében egy statiszta is, aki az említett apród megleckéztetésében főszereplő. Talán a korlátok közé szorított nők vágyakozása vetül ki ebben a „szex-jelenetben”. Az udvar tele van eltitkolt szerelmekkel, melyeket teljesen mégsem lehet elnyomni: a rendező később az üres és hatalmas térbe tesz ennek jelzésére egyetlen csókolózó párt, amelyet Carlos lát éjszaka a kertben, amikor maga is randevúzni megy. Az, hogy ez a találkozó nem úgy alakul, ahogy szeretné (Erzsébetre számít és Eboli jön el), előre érezhető abból, hogy a rendező bár könnyen megteremthetné a zenéhez illő atmoszférát kivetítéssel, vagy a világítás átállításával, ezt mégsem teszi.

Hasonlóan kifejező megoldásokat kiemelhetünk az előadás minden részéről, emlékezetes például az aktuálpolitikai asszociációkat is hordozó inkvizíciós jelenet, amelyben a lázadók kockás ingben és piros-fehér csíkos műanyag szalagokkal felszerelve jelennek meg. (Ezek a szalagok nem pontosan olyan csíkozásúak, mint amilyenek a megszokott kordonszalagok, de azért így is asszociációkat keltenek, és jelzik, hogy a rendező előzőleg tájékozódott viszonyainkról.)

Ennél erősebb gesztus a könyvégetés. Akármilyen vacak egy könyv, az elégetése meglehetősen erős gesztus és emlékezetes, és hátrahőkölünk tőle.

Berecz1

Könyvégetés, eretnekek, demonstráció középen Erzsébettel, balra Lerma gróf - Mukk József - jobbra Fülöp - Bretz Gábor - Berecz Valter fotója

Az eretnekekről negkínzásuk előtt lehúzzák a cipőt, fejjel lefelé végigfektetik őket a lépcső aljában, és nemcsak kifejező (a Duna parti Holokauszt emlékmű talán mindenkinek eszébe jut róla) és nyugtalanító látvány is, a statiszták helyett is rosszul érezhetjük magunkat. Eközben kontraszthatás, hogy Zemlényi Eszter, a „Mennyei hang” dicsőíti az urat, aki a király szolgálatában álló koncerténekesnek tűnik. Mivel teljesítményét mégsem értékelik, ingerülten távozik.

Az előadás ugyan nem korhű ruhákban játszódott, de ettől még izgalmas vizuális hatások is értek minket. Valami mindig változott, ahogy a mű is vibrál, átlag 17-20 percenként bekövetkezik valamilyen döntő fordulat.

A rendező jól kihasználta a Volker Thiele által tervezett lépcsősort, amely javítja az akusztikát, a szereplők közötti viszonyok érzékeltetésére pedig különösen alkalmas. Minden jelenetben volt jelentősége annak is, hogy éppen ki van feljebb, ül, áll vagy éppen fekszik. Ezeket érdemes nagyon figyelni majd a párjeleneteknél. Az énekeseket dicséri, hogy viselkedésük így is spontánnak tűnt, hiszen elég energia jutott a próbákra.

A tér fehérsége szerencsés választás, a mű mondanivalója ugyan nyomasztó, de a látvány nem az.

Berecz2Carlos a börtönben - Gaston Rivero, mögötte Posa - Szegedi Csaba és körülöttük a pribékek - Berecz Valter fotója

A fehér háttér azért is jó, mert így kivetítéssel ki lehet a teret tágítani, sőt némi illúziókeltésre (lsd. a fontainebleau-i erdő az első részben) is mód van. A boldogság két jelenetét erős sárga fénnyel emelik ki (a szerelmi idill néhány perce mellett a másik az, amikor Posa érkezése felvillanyozza a kétségbeesésbe süppedő trónörököst).

A kivetítés mégsem nyomja el az énekeseket. Ebben a fehér térben Gabriele Rupprecht jelmeztervező a nagylétszámú, maszkban éneklő kórusra, azaz a népre színes ruhákat ad (virágosat a franciákra, vöröset és feketét a spanyolokra), és így ezek válnak a legmeghatározóbb látványelemmé. A nép hol behódol, hol fellázad, és végső soron csak az erőszak (a Főinkvizítor) tudja őket kordában tartani, de érezhetően csak átmenetileg. (Ennyi reményünk marad, és a tudat, hogy valóban volt eredményes forradalom Németalföldön, Don Carlos nélkül.) A maszkok illúziórombolóak, de nincsenek belerendezve a darabba, és remélhetőleg a jövőbeli élő előadásokban már nyomuk sem lesz.)

Berecz9Berecz Valter fotója

A főszereplőkön is mind érezhetően jelmezszerű ruha van, ha nem is a XVI. század Spanyolországát idézik. Egyedül Don Carlos inge hétköznapi, és ezáltal is közelebb kerül hozzánk. Szegedi Csaba (azaz Posa) feltűnő karórája szintén a mára utal.

A szereplők mozgását a rendező állította be, de a táncosok (valójában jó mozgáskultúrával rendelkező statiszták) sem dekorációként szerepelnek: az inkvizíciós jelenethez és a Főinkvizítorhoz kapcsolódó képekben „sokfunkciós” kutyákat/pribékeket látunk, akikről akár ördögökre is lehet asszociálni.

A hatalmas üres térben a nagyon kevés felhasznált kellék hangsúlyt kap, végigkíséri a teljes előadást, például Don Carlos kabátja, a flandriai zászló, Erzsébet táskája (benne Carlos fényképével), vagy akár egy madárfészek az első felvonásban. (Carlos kezében a madár elpusztult, vagy már eleve halott volt?) Lényeges az a fátyol-körfüggöny, amely Erzsébetet zárja körül az első színben, és amelybe Carlos is beléphet, és ez egészen addig megmarad, amíg boldogságuk szerte nem foszlik. Minél többször tudja valaki az előadást megnézni, annál több ilyen finomságot lát majd meg benne.

Az énekesek mindegyike hangsúlyosan képviselni tudta a karaktere nézőpontját, sőt egymásra is reagáltak, így megszülethetett egy igazán kiegyensúlyozott (és várakozásaimat is felülmúló) produkció.

Berecz V4Berecz Valter fotója

A címszerepben Gaston Rivero tapasztalatlan fiatalember benyomását ugyan nem kelti, de így is látszik a figurához tartozó naivitás és rajongó alkat. A fontainebleau-i szín meghagyása biztosítja, hogy 17 percig szerencsés és boldog embert játszhasson az énekes, és nem azonnal kétségbeesése mélypontján ismerjük meg. 3 óra 10 percig tartó szenvedése csak ezután következhet.

Nagy Attila2próbafotó - Nagy Attilától

A rendező mindent megtesz, hogy Carlos a második felvonásban, amikor szinte végig börtönben van, és így háttérbe szorulna, mégis kiemelt helyzetben maradjon. Nagyon sokat mozog, és amikor fejjel lefelé lógatva énekel, mind megszánjuk, neki drukkolunk. A lépcsőn fejjel lefelé fekvő statisztákra is visszagondolunk, de ez eggyel keményebb helyzet: énekelni is kell.

Don Carlos ezúttal fontos marad végig, bár a II.Fülöp királyt játszó Bretz Gábor még nála is sokkal árnyaltabban mutatja meg a figura minden rezdülését, magányosságát, félelmeit. Minden mondatának, tekintetének, lépésének jelentősége van. Nem sok, és nem kevés, adja, ami egyáltalán Fülöpként adható, mégpedig úgy, hogy a többi szereplőt eközben nem nyomja el.

 Berecz7

Fülöp áriája közben  - Berecz Valter fotója

Nagy áriáját Ebolinak énekli, szeretője jelenlétében tör fel belőle a panasz felesége hűtlenségéről, és ez sokatmondó. Játékában kifejeződött, hogy „fejétől bűzlik a hal”, ha egy országnak/szervezetnek ilyen alkatú vezetője van, abban mindenki sérül, még az is, aki a szenvedés elsődleges forrása. Ha Fülöpjét nem is, de az énekes kifinomult alakításáért nagyon lehet szeretni.

A király feleségeként Ádám Zsuzsannát látjuk szinte egészen végig felfokozott állapotban, de izgatottságának is vannak árnyalatai, nem veszítjük el az érdeklődésünket iránta. Nagyon szép íve van az alakításának, végig „vele megyünk” a fontainebleau-i erdő relatív szabadságából az álságosan merev spanyol udvarba, ahol igyekszik önállóságának maradékát megtartani.

Helyzetét súlyosbítja, hogy a rossz döntést elvileg önként hozta meg. Végig nagyon küzd, hogy érzelmeit és saját személyiségét elnyomja és tisztességes maradjon. Ez a küzdés teszi igazán rokonszenvessé, nem csak mostoha sorsa miatt sajnálgatjuk.

berecz8

Berecz Valter fotója

A királyhoz nem kötődik, és ezen nem csodálkozunk. Jó megoldás, hogy a rendező nem tartja magát az eredeti szövegkönyvhöz, így nem kell elájulni azért, mert házasságtöréssel vádolják. Ez nehezen hihető, ahhoz túl határozott, és egyébként sem állt annyira messze attól, hogy félrelépjen, maga is érzi. (Van is erre utalás a szövegben.) Ráadásul felmerülhet még az a kérdés is, hogy hol kezdődik a megcsalás? Carlosba tényleg szerelmes, ez egészen nyilvánvaló, a király ebben nem téved. Az ájulás helyette Fülöp lelöki a lépcsőn (nemcsak Carlost, őt is igénybe veszi ez a rendezés fizikailag is!), és ez a felépített viszonyokhoz jobban illik. Tényleg erről van szó képletesen is, az életét Fülöppel kötött házassága tette tönkre, akitől a tettlegesség sem áll távol.

Nagy AttilaNagy Attila fotója

Az előadásban az Eboli- szál a szokásosnál jobban kibontott,ennek is nagyon lehet örülni. Néhány tekintetből átérezhettük a kapcsolatot már a király első megjelenésekor, az udvari jelenetben is.

Gál Erika Ebolija jobb sorsra érdemes, életvidám, gyönyörű nő, aki bízik önmagában, hiszi, hogy bárkit megkaphat, mégis mindent elveszít. Erzsébethez hasonlóan saját sorsának alakulásáért maga is felelős. Annak ellenére lehetett vele rokonszenvezni, hogy bosszúszomja két ember romlásához is elvezet, de megértjük indítékait. A darab végén rá is áldozatként tekintünk.

Szép megoldás, amikor Posa behozza Carlos kabátját és Eboli fogja meg elsőnek és tőle veszi el Erzsébet – már ekkor mindent tudunk, pedig még alig kezdődött el az előadás.

A Főinkvizítor, azaz Palerdi András nem tűnik önmagában fenyegető alkatnak. Az egyház képviseletében van jelen, mások mozgásterének meghatározójaként létezik ÉS vakon dönt. Ennek a jelentősége nem sikkad el ebben az előadásban sem. Kifejező megoldás volt, hogy a főpapot körülvevő hat kutya lehetetlenné tette, hogy Fülöp közel menjen hozzá, és a királyt később le is szorítják a földre.

Berecz12A Főinkvizítor megjelenik - Berecz Valter fotója

Túlzás lenne azt mondani egy invizítorra, hogy szerethető, de pontosan beleillett a koncepcióba, olyan, amilyenre szüksége volt az előadásnak.

Posa márki, a cselekmény főmozgatója, Szegedi Csaba szépen ívelő pályájának újabb jelentős állomása. Az ő jószándéka nélkül ilyen gyorsan nem következne be a látványos tragédia. Megjelenik, és már kezdő mondataiban rátukmálja a saját életprogramját a szerelmi fájdalmába süllyedt Carlosra, aki magától egyáltalán nem gondolna a németalföldi lázadók felkarolására, alkatilag sem alkalmas a feladatra. Posa világjobbító, és nemes célja miatt még kényszeredetten Fülöp szolgálatába is beáll egy időre. Elhihető, hogy a király megosztja vele kétségeit, és az is, hogy őszinte kitörése hatására megrendül, és még az is szerencsés, hogy Szegedi Csaba alkata stabilitást áraszt, rá lehet támaszkodni és pozitív kisugárzása van.

Berecz6Börtön-kép - Carlos és Posa márki -Berecz Valter fotója

Posa elsősorban értelmes halálra vágyik, és hisz abban, hogy elérhet valamit ezzel. Ennek a lehetetlensége, és a helyzet visszássága is kifejeződik a rendezésben, amikor a ténylegesen börtönben sínylődő Carlosnak (aki fejjel lefelé van lógatva éppen!) saját önfeláldozásáról beszél. Ebből is látszik, hogy Frank Hilbrich árnyaltan értelmezi ezt a figurát is, nem a megszokott sematikus módon, nagy hazafiként.

Ahogy a korábbi darabelemző posztomban kifejtettem, sok Don Carlos-előadás gyenge pontja épp V. Károly, aki az előadás legelején és legvégén szerepel, keveset énekel, de dramaturgi szerepénél fogva jelentős hang kell hozzá.

Gábor Géza alázatos énekes, odateszi magát, és most szerencséje is van: a rendezés ezt a szerepet emeli meg legjobban.

Nagy Attila3Egy szerzetes: Gábor Géza - Erzsébet áriája közben, V. felvonás - Nagy Attila fotója

Rejtélyes ez a Sziszifusz mintájára folyamatosan és értelmetlenül küzdő, „könyv-görgeteget” maga előtt toló alak, aki vezeklő remetének tűnik leginkább. A szövegben megjelenő hatalomról való lemondás szándéka ilyen erős és többször megismételt vizuális gesztusként jelenik meg. (Nem lényegtelen, hogy a második rész elején leteszi a terhét Fülöp víziójában, képletesen is átadja ezt a terhet fiának, aki nem kezdi tovább görgetni, de nyomasztja már a tudat is, hogy kellene, mert ott van.)

A reménytelenség az előadás végén vizuálisan is kifejeződik, amikor már szinte felér a lépcsősor tetejére. Hozzá kapcsolódik az előadás utolsó, és a mű ismerői számára is váratlan fordulata, amely ugyan nem darabidegen, de azért nem is evidens a korábbiak után. (Nem szpoilerezem le, nézzétek meg az előadást.)

Berecz5Kocsár Balázs - Berecz Valter fotója

A főszereplők végigtekintése után összegzésként elmondható:

Az előadás nagy élmény volt, de a maszkot viselő kórus, zenekar és a szintén maszkos karmester Kocsár Balázs látványa is arra emlékeztetett folyamatosan, hogy jó ez, de mégsem az igazi. A nézők hiányát most nem próbálták konzerv-taps bejátszásával tompítani a felvétel készítői, így a meghajlás jelenete torokszorító élménnyé vált itt a számítógép előtt ülve is.

Ligeti EdinaNéma tapsrend - Ligeti Edina fotója

PS.A bejegyzésben az Operaház FB-oldaláról Berecz Valter, Nagy Attila és Ligeti Edina fotóit használtam fel. Ahogy lesz több kép is, még pótlólag felhasználom azokat is.

Címkék: Opera Don Carlos Erkel Színház Bretz Gábor Gábor Géza Palerdi András Gál Erika Szegedi Csaba Heiter Melinda Kocsár Balázs Mukk József Zemlényi Eszter Ádám Zsuzsanna Gaston Rivero

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3616439088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása