A vasárnap délutáni Yvonne után ismét az Ódry Színpadon kötöttem ki.
Még bőven a februári bemutató előtt megrendeltem a jegyeket tanítványaim részére erre a beavató előadásra, és persze nem tudtam, hogy mennyire emlékezetes lesz ez az este már csak azért is, mert a karantén előtt épp ez lett az utolsó élő színházi élményem. (Jaj de örültem volna, ha még szerdán a miskolci színház nem gyorsít be, még egy utolsó Don Carlost megtarthattak volna a bérleteseknek és nekem…- de így ez a kedd lett a vége egészen váratlanul, de erősen remélem, hogy nem az évadnak.)
Persze, miután a világ minden táján általánossá váltak a színházbezárások, mostanára a naptáram tele lett közvetítésekkel, amelyeket a blogom fb-oldalán szorgalmasan ki is posztolgatok (hétfőtől jönnek a napi operaközvetítések Bécsből és New Yorkból), de az élő előadás és a „saját színészeink” nézését azért nem pótolja semmi. Remélem, hogy néhány hét múlva a dolgok visszaállhatnak a megszokott kerékvágásba, ez az előadás is visszakerül a műsorba, és ez a bejegyzés is betöltheti a nyomhagyó funkcióján túl az ajánlót is.
zárókép három Oidipusszal
Ez az első olyan előadás, amelyik direkt módon és nagyon leleményesen-szellemesen beépíti a koronavírust és az általa keltett közhangulatot, amely ezúttal még hasznosnak is mondható, mert jelentősen közelebb vagyunk ahhoz, hogy magunk elé tudjuk képzelni a thébaiak helyzetét a dögvész kitörése után. Jelenleg Apollón jósdájába nem tudnak tanácsért fordulni a politikusok, de ettől függetlenül a két állapot között van annyi közös vonás, amely talán bizonyíthatja, hogy a görög mitológia történetei nem elavultak.
Karsai György és a másik főszereplő: a kézfertőtlenítő
Az előadás beavatónak készült, nem feltétlenül csak a középiskolásoknak, akiknek a NAT miatt is találkoznia kell a történettel, ha akarják, ha nem, de emiatt azért nyilván ők az elsődleges célcsoportja az előadásnak. Akárhány alkalom sem lenne sok Darvasi Áron rendezéséből, amelyet meg-megszakít Karsai György elemzése, amelyek több ponton is bele vannak építve az előadásba.
A megtekintés után három nappal, pénteken – amely az utolsó tanítási nappá vált az iskolabezárások előtt – sikerült a diákokkal megbeszélni a látottakat, így ebbe a bejegyzésbe az ő véleményüket is bele tudom foglalni.
Úgy vettem ki, hogy bár eredetileg olyan óriási nagy kedvük nem volt az előadás megnézéséhez, összességében szerették. Többen kellemesnek találták az élőzenét, a zongorázást (a Teiresziászt is eljátszó Lelkes Botond volt a zongorista), illetve a női kórus (Kanyó Kata, Jeney Luca, Kádár Kinga, Mosolygó Sára, Koós Boglárka) énekét, leleményesnek a zongorabillentyűk felhasználását a játékban (lsd. a fenti fotón), ugyanakkor hosszú idő kellett nekik ahhoz, hogy ráébredjenek, hogy egyszerre három Oidipusz (Gloviczki Bernát, Szécsi Bence, Pásztor Dániel) és két Kreón (Katona Péter Dániel, Ujvári Bors) szerepel az előadásban, és ez megnehezítette a cselekmény megértését számukra. Többen említették, hogy csak az órai előkészítésre emlékezve tudták összerakni a történetet. (Aki nem figyelt akkor, annak nem sikerült – ezt is lemértem belőle. Volt, akinek egyáltalán nem állt össze a kép, bár ez a diákoknak a 10%-át érintette csak.)
kar zongorával
Karsai György magyarázatai többször megszakították az előadást, és sokan nagyon jónak is tartották egyes megállapításait – ezzel én is így voltam. A gondolat, hogy Kreón esetleg nem is ment el a jósdába, tényleg valószerű, és Oidipusszal együtt mi is gyanakodhatunk, hogy valóban csak a rendkívüli helyzetet lovagolta meg azért, hogy manipulatív módszerekkel a hatalomátvételhez közelebb jusson. Ugyanakkor ezek a magyarázatok mégis hosszúra nyúltak, különösen a legelső. (Lehet, hogy érdemes lenne a hatékonyság növelése érdekében rövidíteni – mondom én nem túl hitelesen, aki rendszeresen túlírom a bejegyzéseimet.) Valamit ebből érezhettek az alkotók is, mert több ponton elébe mentek a várható kritikának, megszakítva az előadást néhány kritikus megjegyzéssel. Az egyik színész sürgeti is a tanár urat, arra hivatkozva, hogy a közönség soraiban vannak beszélgetők, akik már unják. Nekem ez is beépített szövegnek tűnt, de nem zárom ki, hogy a gyerekek ezen a ponton tényleg beszélgettek, mert unatkoztak, és várták már a játék folytatását. Volt olyan tanítványom, aki kicsit tartott attól, hogy nem fog időben hazaérni a meccsközvetítésre, ha további jeleneteket is megismételnek, de megnyugodhatott, mert 100 percnél tényleg nem hosszabb maga a játék.
Karsai György elemzése nyíltan feltárta, hogy a történet elmondásával nemcsak a sorsról, az emberről van szó, de a hatalmon lévők viselkedéséről is hangsúlyozottan szerettek volna beszélni, akiknek reakcióit nemcsak mi, azaz a nép kísérjük figyelemmel, de a média is rögzíti minden megnyilatkozásukat. Ez a tényező nagyon fontos, és azt látjuk, hogy hiába minden, az egész botrány, a múlt feltárására tett kísérlet mégsem hozza meg a kívánt eredményt – a bili ugyan kiborul, de nem menti meg az országot, sőt még csak utalás sincs arra, hogy mi lett a dögvésszel. Az sem mellékes, hogy a diákok megérezhetik, hogy milyen is valamit tényleg alaposan elolvasni, minden apró részletét megfontolni. A magam részéről nagyon lényegesnek éreztem Karsai György lezáró megjegyzését is, amely a palotához kapcsolódott.
A palota valóban nem tűnik annak a helynek, ahova Oidipusz még egyszer be akarna lépni, hiszen a múltjával kell itt szembesülnie: innen küldték el a szolgával még csecsemőként, itt történt a vérfertőzés, és felesége is itt ölte meg magát. Ehhez képest a vándorlás mindenképp sokkal jobb megoldásnak tűnik – lényegében még az egyetlen vállalhatónak. E magyarázat után nagyon találónak éreztem a szokásos „boldog az ember nem lesz sose” témájú lezárást, és a záró kép erősen hatott a gyerekekre is, akik közül sokan kiemelték, hogy ez mennyire tetszett nekik. („És a baloldalon ülő Oidpiusz egyáltalán nem pislogott, nem tudjuk, hogy csinálta.” - többeket foglalkoztatott ez a pici dolog. Tényleg figyeltek. De melyikük ült baloldalt? - nekem ez a kérdésem megmaradt)
Az előadás vizsgának készült, és nem utolsó sorban azzal a céllal, hogy a Zsámbéki-Fullajtár osztály hallgatói jó feladatokhoz jussanak. Emiatt van a szerepek többszörözése is, bár persze beleláthatnánk azt is, hogy a helyzete csinál valakiből Oidipuszt, és akár három különféle alkatú fiatalember is ugyanide juthatott volna, ha akkora pechje van, hogy a Labdakidák házába születik.
A női kar fogságában a szolga, Kuttner Bálint
Még feltétlenül említeni kell négy további növendéket is, akik epizódszerepekben tűnnek fel: Mechle Christian a pap, László Gáspár a korinthoszi követ, Kuttner Bálint a szolga, aki a gyilkosságot is látta, továbbá a hírnök Tóth Balázs.
Termékeny ötletnek éreztem, hogy Fullajtár Andrea játszhatta Iokaszté szerepét az előadásban, aki Oidipuszhoz képest jóval kevesebbet van színen, mégis néhány gesztusból szinte azonnal megjelenése után megérezzük, hogy a férjéhez szeretetkapcsolat fűzi, a négy gyerekes család jól működő egység lehet, Oidipusz alapvetően jó ember, hiteles államférfi, akinek valóban fontos az ország jóléte, és tényleg az lenne mindenkinek a legjobb, ha nem akarnák megtudni, hogy ki is volt 16 éve Laiosz gyilkosa. Vele rokonszenvezünk. Ha jól megnézzük a játszókat, életkoruk alapján ő az egyetlen, akit eltalál a szerep, és jó, hogy láthatjuk a játékát. (Most így utólag még külön nyomasztó a gondolat, hogy holnap végre láttam volna Fullajtár Andrea egészen új előadását, Az átnevelhetetlent, és a nézés idején ezt még biztosra is vettem.)
Fullajtár Andrea - Oidipusz: Pásztor Dániel
Oidipusz - Gloviczki Bernát
Oidipusz - Szécsi Bence
Az előadás összhatása kifejezetten jó volt, érdemes volt időben reagálni és helyet foglalni. Elvittem rá a színházat nem kedvelő lányomat is, aki kifejezetten szerette, hasznosnak ÉS élvezetesnek is találta. Ez részéről elég nagy dolog, szerintem még összesen tíz előadásról nem mondta ezt, hogy megfelelt neki. Ennek fényében minden kollégának ajánlom, aki gimnazistákat tanít, hogy tervezze be az Oidipusz király beavató előadását, ha majd az életünk is visszaáll a normális kerékvágásba a dögvész, akarom mondani a koronavírus-veszély után.
PS. Éder Vera képeit az Ódry Színpad Fb-oldaláról használtam fel
