Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Hungarian Late Night első része ősbemutató, az Operaház megrendelésére készült. Mezei Gábor Péter most is köztünk élő fiatal zeneszerző, a librettista pedig az intézmény művészeti vezetője, főrendezője Anger Ferenc. Ahogy a másodikként elhangzó egyfelvonásos kapcsán már említettem, számos ismerősöm mondta el benyomásait az előadásról - szerencsére úgy, hogy a történet végig csak nyomokban bontakozott ki előttem - és így már a megtekintés előtt megállapíthattam, hogy figyelemre méltó az alkotás, bár egyeseknél maga a történet kiütötte a biztosítékot és morális kifogásaik támadtak. A "zene hallgathatóbb mint a másiké" - ez a megnyugtató mondat is elhangzott valakitől, akinek a véleményére adok, így reménykedve mentem el a harmadik előadásra, már csak azért is, mert eddig csak jó tapasztalataim fűződtek a közreműködő három művészhez és a rendező, Székely Krisztához.

Míg a második részben játszott A tisztességtudó utcalány közismert dráma, így talán a spoilerezés kérdése nem merülhet fel, ennél a történetnél mégis jobb vigyázni és hagyni, hogy a jövőbeli néző (lesz még egy előadás júniusban!) meglepődhessen és élvezhesse, ahogy a fordulatok egymást követik.

Nagyon előnyös egy operánál is, ha azt érzi a néző, hogy végig lekötik, izgalomban tartják - emiatt se volt rossz másnap is visszamenni, és megtapasztalni azt, hogy mi van akkor, ha már beavatott állapotban ül be valaki, hogyan hat a mű. Másodszorra már nem az újdonság varázsa érvényesül, hanem a ráismerés öröme, illetve a rácsodálkozás apró különbségekre. Egy előadás minden alkalommal más és más, még ugyanannak a nézőnek is.

A 45 perces egyfelvonásos két részre tagolódik. Először két lánytestvér párbeszédét látjuk apjuk temetése után, majd egyikükét egy titokzatos férfival, aki ezen a temetésen jelen volt. A két jelenet alatt feltárul a múlt, a lányok viszonya egymáshoz, apjukhoz, illetve minderről még további információ a birtokunkba jut az idegen kívülálló nézőpontjából, és azt is megtudjuk, hogy mi mindenre képes egy ember azért, hogy felhívja magára a figyelmet. (Ez utóbbiba beleborzonguk.)  A pszichothriller megnevezést én adtam a műnek, mert a hangulata leginkább erre a műfajra emlékeztetett. Nemrég láttam két hasonlót (A lepkegyűjtő, Tortúra), a műfaj kedvelőinek ezeket tudom ajánlani, prózai változatban.

A díszlet oldalsó része azonos a másik egyfelvonásoséval, de ez jóval reálisabb tér és ebben is a szürke szín dominálja  a hátteret. Egy polgári ebédlő képe az amit látunk. Az egész előadásra jellemző a tapéta, amely messziről, vagy ha nem nézzük meg alaposan, csipkemintának néz ki, de ha igen, akkor látjuk, hogy egy nagy ízeltlábú rajza.

Ami érdekes, a három szereplő játéka és egymáshoz fűződő viszonya.

Számomra a legfőbb kérdés minden előadás kapcsán, hogy érzem-e a játszók közti kapcsolatokat, vagy sem. Ha igen, akkor lényegében mindegy, hogy milyen a rendezői koncepció, valószínűleg működik az előadás.

Jelenleg ennek a rendezésnek ez volt a legfőbb értéke, hogy a remekül választott szereplők valóban éltek külön-külön is, és együtt is. Láttuk ebben a részben és a másik egyfelvonásosban, hogyan változik a szereplők viszonya egymáshoz, sokszor megfordul, hogy éppen ki van fent és lent.

Szalontay Tünde az idősebb testvér, akinek sminkjén is érezhető, hogy megviselte az élet, vannak lelki problémái és az apa temetése régi traumákat elevenített fel benne. Törékeny, sérülékeny, folyton a poharába kapaszkodik és elhisszük, hogy könnyen befolyásolható - testvére hozzá képest életerős és eleven, szinte túlságosan is az. Néhány jelenetüknél stroboszkópot is használnak, ezek különösen precízen vannak koreografálva, és ezekben egészen világossá válik a színész táncos háttere, minden rezdülése, gesztusa, egész testtartása beszédes. Jó gondolat volt a szerzőtől, hogy az egyik szereplő beszéljen végig prózában, a kontraszthatás így teljes. Szalontay Tündét évtizedek óta nézem, így pillanatnyi kétségem sem volt affelől, hogy bele fog tudni illeszkedni egy operaelőadásba. Színpadi jelenléte nagyon erős, és érzékenyen reagál mindenre, amit a partnere mond.

17038871 10154409442058181 3709780354420010681 o

Sándor Csaba az idegen férfi, aki az apa temetésén jelenik meg, később persze megtudjuk, hogy nem akkor először került kapcsolatba a családdal. Összetett karakter, akinek cselekedeteit sérelem, kisebbségi érzés motiválja és az ezekből fakadó bosszúvágy. Ő is nagyszerű választás a szerepre, elhisszük azt is, hogy valakinek megakad rajta a szeme, mert olyan vonzónak találja, és azt is, hogy képes arra, hogy a háttérbe beleolvadjon és észre se vegyék. Immár második évada nézem különféle szerepekben és most is megfogott az, ami korábban is: ugyan operaénekesről van szó, nem prózai színészről, de mégis igazán természetesen van jelen a színpadon, manírok nélkül. Ehhez a jelenethez nagyon is kell ez az erős jelenlét, a kifejező mimika és jól érvényesül szép basszbariton hangja is.

17039007 1972284429660985 2438500360049834662 o

Míg az említett két szereplő egymás után lép színre, a Ducza Nóra által játszott fiatalabb testvér az, akit mindkettővel látjuk beszélni. Ő a központi szereplő, neki van a legtöbb énekelnivalója, ő mozgatja a cselekményt is. Ha az énekesi teljesítményénél tartunk, helyenként egészen nyaktörő mutatványra kényszerül és bravúrszerep az, amit előad. Egészen szenzációs, ahogy megszólaltatja - "fantasztikusan tud énekelni" - ÉS meg is jeleníti a figurát, akinek a józanságában egyre kevésbé vagyunk biztosak, ahogy halad a cselekmény. Egészen különleges, ahogy tágra nyitott óriási kék szemeivel felénk fordul. Ami sajnálatos, minden további mondat, ami az alakítását írná le, egyben el is árulna valamit a fordulatokból, amelyek mindvégig a szereplők viszonyait mélyítik.

17039348 1972282836327811 5210360935449497979 o

Az előadás története valóban alkalmas arra, hogy sokkhatást okozzon, mert ugyan gyakran találkozunk azzal, hogy valaki körmönfont módszerekkel, csalással, hazudozással, mások elárulásával szerez meg magának egy másik embert, de az egoizmus ennyire kendőzetlen formában ritkán nyilvánul meg, mint itt. Ugyan kicsit végletes szituációt látunk, morálisan elítélhető szereplőkkel, de a rendező gondoskodik arról, hogy minden karakter döntései mögött megmutassa az illető saját igazságát is, és így az előadás végén mindhármukat érteni véljük.

Az egész történet után, ha a megdöbbenésen túljutottunk, megállapíthatjuk, hogy az ember voltaképp nagyon szánalomra méltó, még azok is, akik ideig-óráig dominálni látszanak, és legjobban tesszük, hogyha mindezt felismerve inkább irgalomra hajlunk, nem ítélkezésre. Annak pedig csak örülhetünk, hogy láttunk egy jól megrendezett és jól előadott, igazán friss, valóban kortárs operát.

Címkék: Opera Zeneakadémia Szalontay Tünde Anger Ferenc Székely Kriszta Ducza Nóra Sándor Csaba Mezei Gábor Péter Hungarian Late Night

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr712330439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.