Mostanában az a benyomásom, hogy elég sokan és sokfelé próbálkoznak operabeavató programokkal. Az Operaház berkein kívül is felismerték, hogy közönség nélkül nem megy. Ma este az Óbudai Társaskörben fázisbemutatót tartottak (az utolsó zongorás próbát) Purcell: Artúr király című dramatikus operája alapján.
Az 1691-ben született eredeti mű is tartalmaz prózai betéteket, de a jelenlegi formájában jelentősen megrövidült, hogy beférjen egy 45 perces iskolai énekóra keretei közé. Philipp György és csapata Óbuda iskoláiban szándékozik elsősorban fellépni a későbbiekben, a Danubia zenekarral kiegészülve.
Ma este nem volt túl sok néző ezen a nyilvánosan meg nem hirdetett előbemutatón, viszont szerencsére több gyerek is eljött. Igaz, hogy alsótagozatosaknak szánják az előadást, de a jelenlévő 2-6 éves korosztály (ők domináltak) szintén nagyon élvezte. A fiam számára hatalmas élmény volt, hogy az előadásban lovagként szerepelhetett, történetesen Artúr oldalán. Alakulhatott volna a sors úgy is, hogy a szászokhoz kerül, mivel 3-3 fővel bővült mindkét oldal, és elég egyenletesen kerültek kiosztásra a kardok és pajzsok is.
Az előadás előtt a mű átírója, Philipp György tartott egy kis bevezetőt is, amely engem leginkább a Szentivánéji álomra emlékeztetett. Most is hasonló módon tudtuk meg, hogy mire is számítsunk. A gyerekek miatt behívták előre Ambrus Orsolyát, aki az elején szász vitézt játszott és elmagyarázták nekünk, hogy nem kell félni: " a bajuszos lány nem félelmetes". Én nem tudom, hogy a gyerekek enélkül féltek volna-e vagy sem, én remekül szórakoztam ezen a bevezetőn.
Miután az eredetit nem ismertem ( ugyan közben felismertem, hogy a híres "cold song" ebből van), így én azzal a feltételezéssel érkeztem a helyszínre, hogy az egész mű az Artúr történetet fogja taglalni. Most utólag elolvasva a tartalmát, csak azt állapíthatom meg, hogy attól is jelentősen eltértek. Az volt az érzésem, mint amikor egy repülő hosszú nekifutás után felszáll: az eleinte még valóban Artúrral és a szászokkal foglalkoztak, de utána a jelenetek egyre kevésbé kötődtek a kiindulóponthoz, viszont közös vonásuk volt, hogy az előadók igyekeztek minél viccesebb megoldásokat találni és feltétlenül lekötni a közönséget. (Ez sikerült, a fiam kifejezetten sajnálta, hogy ilyen rövid volt a program. Lehet, hogy kétszer ennyi ideig is képes lett volna követni az előadást.)
Intenzív poénokkal kezdődött a darab: a szászok lovakat áldoztak. Egy műanyag fehéret, és két pónit: egy lilát és egy rózsaszínt. Utóbbi még beszélt is, de a lemészárlása után, amikor le is kapcsolták, akkor már nem. Ezt követte a gyerekek bevonása, amely erősen improvizatív volt. Amikor harmadikos gyerekeknek játsszák majd, nyilván sokkal intenzívebben fognak részt venni, de a mai gyerekek jellemzően ácsorogtak és nézegettek. Ez persze egészen természetes, az alkotók feltehetően a "cukisági faktorral" számoltak, amikor a gyerekeket színpadra küldték. A fiam csodásan érezte magát, és ugyanez a szereplési lehetőség az alsósokat is megfogja majd. Ha ez nem viszi közel őket az operához, akkor semmi. (Holnap meglátjuk, hogy a fiam mennyire hasonlít Vilmára, több eseményre is elviszem, mind a Kolibri, mind az Operaház programjaira - kíváncsi vagyok, hogy miként fognak rá hatni.)
A hangszerelés helyenként erősen idézte a musicalek zenei világát, feltehetően a fiatalabb generáció ízléséhez való közelítés céljából.
Mikecz Kornél a jeges jelenetben frenetikus hatású volt. Láttam már a művészt az Opera amoraléban is, de szerintem ezen kívül is, nem egy alkalommal. Most bevéstem, megjegyeztem, számon fogom tartani őt is. János is ezt a részt szerette, amikor négyen remegtek egy nagy nejlon alatt, amely elvileg a jég és Csereklyei Andrea tavaszként/szerelemként kiolvasztja őket.
Anglia egy nagy kirakós formájában jelent meg, elég eklektikus kivitelben. (Lehet, hogy később lesz az operához foglalkozás is, és a gyerekeknek kell összeraknia? Így annyira sok értelmét nem láttam, de nem is én vagyok a célközönség, az már igaz.)
Az előadás végére már nagyon eltávolodtunk Artúrtól, fénykép-fejek formájában megjelent a jelenlegi angol királyi család, Diana vezetésével. Múlt és jelen összekötődött, a szereplők viccesek voltak a kiegészítő fejükkel, de én személy szerint annyira nem tudtam mit kezdeni ezzel a lezárással.
Lényeg a lényeg, nem mentünk hiába. Szórakoztunk, foglalkoztunk a művel, és a jövőben ha meglátom kiírva egy hangversenyprogramban az Artúrt, akkor számíthatnak a részvételemre...
