Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Lassan egy éve, hogy 2013. márc. 8-án majdnem sikerült lakást vennünk. Csak majdnem, mert az eladó 40 perccel az ügyvéddel megbeszélt időpont előtt visszalépett. Kellemetlen ügy volt, de azóta sokkal kevesebbet gondoltam rá, mint akár az aznap este az Örkényben megnézett Tóték-főpróbára. És még nem is tudtam, hogy mi lesz szombaton egy Don Giovannin– maga a CSODA…

, ami aztán vasárnap meg is duplázódott, amikor életemben először láttam egy tökéletes Anyegin-előadást, amelyben minden szereplő (Pavol Remenár, Frankó Tünde, Brickner Szabolcs, Gál Erika a főszerepekben) a helyén volt Kovalik Balázs talán legjobb rendezésében. (Ráadásul, mindkettő délelőtt ment.)

Ezen a bizonyos szombaton az Erkel Színházban telt ház volt, azaz még másik kétezer ember láthatta azt, hogy miként lesz egy igazán lapos és ötlettelen rendezésből valódi zenés színház. Én egészen eddig a napig nem láttam arra példát, hogy két énekes ennyire rossz alaphelyzetből indulva közepesnél – „nézhetőnél” - jobb előadást tudjon csinálni. Ezen a délelőttön pedig valóban megelevenedett Don Giovanni története, közel azon a hőfokon, ahogy Kovalik 2006-os Maratonjának utolsó előadásán. A címszereplő most is Bretz Gábor, aki kapott maga mellé egy rendkívül dinamikus Leporellót, akivel harmonikusan együtt tudott lélegezni a színpadon, aki hangjával is ugyanazt a magas minőséget képviseli, sőt akivel a ruhacsere is hitelesen eljátszható volt. Cser Krisztiánnak ez volt az első találkozása  a szereppel (az Erkel Színházban) és ezzel a rendezéssel. Lehet, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de kettő már igen, különösen ha együtt vannak. Rendkívüli módon fel tudták egymás tehetségét erősíteni.

 Az előadást látva számomra erősen megkérdőjelezhetővé vált az Operaháznak az a döntése, hogy erre az évadra ezzel a szereposztással sem tűztek ki gyorsan még tíz előadást a Don Giovanniból. Épp ez lett volna a legalkalmasabb az Operakalandra, sokkal jobb választás, mint a Marió és a varázsló. A tizenéves korosztályt bizonyosan megfogta volna a történet és a főszereplők. (Persze ne feledkezzünk el a megfelelően színvonalas mellékszereplőkről sem, mert ők is nagyon kellettek – legalább Szabóki Tünde, Gábor Géza, Keszei Bori, Miksch Adrienn muszáj, hogy említésre kerüljön.) Ez az előadás gyakran eszembe jut és most megint felmerült, mert nemrég ismét találkoztam a MüPá-ból jövet más operanézővel is, aki szintén látta ezt és ugyanígy megmaradt benne a hatás, pedig lassan egy egész év eltelt közben. Vannak ilyen kollektív élmények, amelyekről még évtizedek után is fogunk beszélni. Nem ér véget egy előadás szükségszerűen akkor, amikor legördül a függöny.

Valószínűleg ennek az előadásnak van a legnagyobb köze ahhoz, hogy ebben a 2013/14-es évadomban minden korábbinál nagyobb súllyal szerepelnek operaelőadások és ezekben éppen az említett két énekes játszik meghatározó szerepet. Az utóbbi napokban ébredtem csak rá, hogy az idei szezonom A kékszakállú hercegről, a Zeneakadémia Varázsfuvolájáról (Almási-Tóth András), a miskolci Don Giovanniról (Szabó Máté), Kovalik operaházi Mefistofele-jéről szólt – eddig. A miskolci előadást leszámítva, a többit 4-4 alkalommal néztem, de mindre heteken át készültem zenehallgatással és így rávetült a hatásuk nemcsak általában a mindennapjaimra, de a környezetükben látott prózai előadásokra, sőt más operákra is. Meg volt az a hatásuk is, hogy nemcsak azon a négy estén nem néztem mást, hanem „le is nyugtattak”, azaz kevesebb indíttatásom volt minden este máshova elrohanni. Nem volt korábban egyetlen olyan évadom sem, amikor ennyiszer ismételtem volna, és ez egyértelműen annak köszönhető, hogy ezekben az előadásokban elég élményt találtam hosszabb távra is. (Itt gyorsan azért hozzátenném, hogy a Kékszakállú kakukktojás a sorban, mert ezt még most is felháborítóan énekes- és közönségellenes rendezésnek tartom, ez esetben csakis Bretz Gábor és Mester Viktória kettőse tette élhetővé az előadást, ők viszont elemi erővel léteztek, muszáj volt miattuk visszaülni. Lényegében fokozottan megismétlődött a márciusi Don Giovanni alaphelyzete. Bretz ezek szerint is rendszeresen kell, hogy megmentsen rossz rendezéseket, ez lett a specialitása.)

Az említett operák után most ebben a márciusi "szünetben" ( a hónap végén azért lesz Bolygó hollandi és Jenufa) én már készülök a következő előadásra. Ez pedig a Figaro házassága, amely hét alkalommal lesz műsoron, de már nagyjából eladták a jegyeket. De csak nagyjából, mert még vannak korlátozott esélyek szinte minden alkalomra. Mindkét szereposztás vonzó, a címszerepen ezúttal osztozik Bretz Gábor és Cser Krisztián. Ezt látva kicsit sajnáltam, hogy az Operaház szürke eminenciásának, aki ezeket a szereposztásokat összerakja, nem jut eszébe, hogy mennyire erős lett volna most is, ha a két énekest együtt lépteti fel, mivel nagyon jól hatnak egymásra. Egyikük nyugodtan lehetett volna Almaviva, az is bariton szerep, kizárt, hogy ne tudná kényelmesen elénekelni bármelyikük, és azonnal izgalmasabbá válna a történet. Ábrándozni lehet, de idén nem jön létre ilyen álomszereposztás, viszont külön mindkét énekes nézhető lesz. Bretz Gábor korábban is eljátszotta a szerepet, így neki ez talán kevésbé izgalmas, hiszen ismétlés lesz, viszont Cser Krisztiánnak ez új feladat, sőt most kap hosszabb idő után ismét címszerepet az Operaházban. (És mikor kapja már vissza végre a Pomádét??- ezt szeretném megtudni végre…) Ha jól megy minden, meglátjuk – háromszor is -, hogy alakítja a borbély sorsát. Aki jönne, sokat ne habozzon, nézzen jegyek után, mert annyira sok hely azért már nincs.

PS1: Bretz Gábor jövőre már a new yorkiakat boldogítja, nem minket. Előre lehetett ezt persze látni, és borítékolható, hogy még 2-3 év és Cser Krisztiánról is csak hírek lesznek, szerencsés esetben jó, ha egy-két koncertfellépésen lesz látható. Addig nézzétek őket, amíg lehet, amíg elérhetőek számunkra is.

PS 2: Amint hallom, az Anyegin viszont nemcsak idén nem lesz, jövőre sem. Aki erre vágyna, annak egy esélye van, március 28-án Pozsonyban nézheti meg. Tavaly tavasszal ugyanez az előadás a teherlift meghibásodása miatt maradt el, remélem, hogy idén ez nem fog megismétlődni.

Címkék: Opera Figaro házassága Bretz Gábor Cser Krisztián

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr965843719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.