2012. május 6., 2012. okt. 14.
Íme két olyan időpont, amikor megnéztük a Carment Vilmával. Látta a Szinetár-rendezést még egészen aprócska korában, majd a Tháliába átvitt másfél órára húzott változatot is, és aztán ismét ezt a régi verziót sokszor.
A rendezés alapötletét, hogy bámészkodó és folyton fényképezkedő turistákat is beletesz az előadásba ki lehet bírni valahogy, nem adnak hozzá, de nem is tudnak igazán elvenni az előadás értékéből. Ugyanakkor a díszleten akárhányszor is ki tudok akadni, különösen azon, hogy a megmaradó városdíszletben bonyolódnak a hegyi jelenetek is és dobozokra fel-le lépkedve imitálják a vándorlást. Már a 18. században sem okozott problémát a változások jelzése, el nem tudom képzelni, hogy egy alapvetően hagyományos előadásban miért nem oldották meg ezt az egyszerű kérdést.
Minden előre borítékolható bosszankodás ellenére kifejezetten az énekesekre mentünk. Május 6-án elsősorban Nyáry Zoltán Don Joséja, Molnár Levente torreádora és Mester Viktória Carmenje kellett a lányomnak. De szerette benne Frankó Tündét is. Októberben nehezen tudta lenyelni, hogy Viktória helyett más van - Gál Erika, aki azóta márciusban Olgaként kifejezetten tetszett neki, azóta elfogadta. Mester Viktória játékában inkább Carmen, Gál Erika nem tűnik olyan gátlástalannak és kacérnak, akárhogy is próbálkozik, "túlságosan rendes" lány marad. Nem jön belőle annyi vadság, kevésbé erotikus jelenség. Ezen az októberi estén viszont a csempészeket kiemelkedően jó összeállításban hallhattuk - Megyesi Zoltán, Bátki Fazekas Zoltán, Keszei Bori és Megyesi Schwartz Lúcia a nyerő csapat. Nem csoda, ha José elment velük. Az viszont igen, hogy a most is csodás Létay Kiss Gabriella nem varázsolta el. Minket igen. Ahogy korábban a Mefistofele-ben, később pedig a Turandotban, a Pillangókisasszonyban (ebben a leginkább) úgyszintén. És persze Bretz, mint torreádor - tökéletes, ahogy megszoktuk.
Mindkét előadás után következett az aláírásgyűjtés, aminek köszönhetően megvannak a színlapok és most már ez a bejegyzés is.
