Kovács István a Figaro 2.0 „ősgrófja”, ő énekli a szerepet a kezdetektől fogva. Egészen hihető az, ha ránézünk (vannak a nézőtérről is jól látható izmai is), hogy személyi edzőt alkalmaz, fontos neki a sport, igyekszik magát konzerválni, vonzó külsejét megtartani. De elhisszük neki az álszent politikust és nőcsábászt is. Egyszerűbben: telitalálat a szerepformálása.
Eddig két kivétellel (Szolnok, Sopron) övé volt a szerep, most fog hozzá két váltótárs (Káldi Kiss András, Geiger Lajos) is becsatlakozni, 21 előadáshoz kell is a három énekes.
Az évek során számos alkalommal találkoztam vele, például a Parsifalban is Titurelként, a Hunyadiban Gara nádorként, de ahhoz, hogy igazán foglalkozzam a pályájával ez a Gróf-alakítás kellett, négy évvel ezelőtt a Városmajorban. Alig valamivel régebben kezdtem a blogírást, pont jókor láttam a Figarót, így azóta 32 bejegyzésben foglalkoztam vele is.
Nagyon tetszett egy másik Hábetler-rendezésben is, a miskolci Titkos házasságban, és még annál is jobban a János passióban, amelyben korábban Jézusként, majd idén Pilátusként is láthattam. Eperjes Károly rendezését nézve az volt az érzésem, hogy annak egyetlen pozitívuma, hogy Jézus szerepét igencsak felerősíti, annak ellenére, hogy a terjedelmét tekintve a feladat kicsi, különösen akkor, ha mások éneklik a gyönyörű basszus áriákat. Erős színpadi jelenléttel ennek ellenére is meghatározta azt az előadást Kovács István, míg tavaly nagyon jó volt Gábor Sylvie előadásának felújításában is, új beálló-Pilátusként.
Nem tudnám eldönteni, hogy a kettő közül melyik szerepében szerettem jobban, mert mindkétszer azt éreztem, hogy ő az IGAZI. Pilátusként az áprilisi előadás után nem sokkal ismét felléphetett (ismét a Hollerung Gábor által vezényelt Budafoki Dohnányi Zenekarral és a nyíregyházi illetőségű Cantemus Kórussal), mégpedig Gyöngyösi Levente új, koncertszerűen bemutatott operájában, a Mester és Margaritában, amelyről e sorozatban már tettem említést Kőrösi András kapcsán.
A koncertszerűség ellenére Kovács István Pilátusának mégis volt mélysége, az ő esetében nem hiányoltam a szcenírozást. Mivel korábban számos passió-előadásban elénekelte már a prokurátor szerepét, volt ideje azon elgondolkodni, hogy milyennek is akarja láttatni ezzel a mindenki számára új zenével. Ebben a modern operában még inkább érvényesül Pilátus gyengesége, gyávasága, kétségei – nagyon élő és emberi lett az egész, nekem nagyon a szívemhez nőtt az egész alakítás.
Jövőre a Figaro 2.0 után mindössze hét estét fog az Erkel színpadán tölteni, mégpedig a Lammermoori Lúciában és a Hunyadiban kettőt kettőt, és háromszor lép fel a Parsifalban. Mivel koncerténekesként is működik, én is írtam néhány fellépéséről, még lesznek további lehetőségek is, ha valaki keresi ezeket.
A youtube-ot nem árasztják el Kovács István felvételei, ráadásul a boxoló Kovács Istvánnal kapcsolatos videókat akarják elsősorban ránk tukmálni. Viszont nagy pozitívum, hogy teljes egészében elérhető Silló Sándor filmje, A Kékszakállú herceg vára 2005-ből, amely Kolonits Klárával készült. Ezt feltétlenül érdemes megnézni, akár a Figaro-sorozattól függetlenül is.
Kovács Istvánt én leginkább Rameau Hippolytus és Aricia című operájában szoktam hallgatni, amely így is az egyik legkedvesebb koncertfelvételem, hogy élőben nem lehettem ott. ((Az Operában kifejezetten irritált 2013 júniusában az előadás, több okból is – abban is szerepelt Kovács István, és az az első vele kapcsolatos bejegyzésem. Most örülnék, ha lenne belőle megint néhány, talán túl bírnám magam tenni a kivetítés minőségén.)) Théseus szerepe az övé, és mivel ezt szinte minden héten végighallgatom, egyre jobban szeretem a hangját is.
Az énekesről szintén elmondható, hogy kevés médiavisszhangot kap, feltehetően nem is igazán tett soha kísérletet arra, hogy celebesedjen. Kevéssé lehet olvasni külföldi fellépéseiről, pedig nem ritkán utazik is.
Legközelebb augusztus 25-én fog a pécsi bazilikában Teremtést énekelni a Purcell Kórussal és az Orfeó Zenekarral.
