Lassú színház az "Ábel és Eszter". Még akkor is az, ha a menetideje mindössze 90 perc, egy részben. A Rózsavölgyiben gyülekező vendégeknek módot ad a történet átgondolására, némi merengésre és ábrándozásra és az előadás elején bemondott szövegre is vissza lehet gondolni: volt idő, amikor a szalon-kultúra virágzott és ettől idegen volt a mobiltelefon és a fényképezőgép használata. (Persze egy mobil így is megzavarja az előadást, van, aki csak azért sem hajlandó kikapcsolni.)
Gárdonyi kisregényének világában az emberek sokkal szorosabb korlátok között éltek. A szereplők életét alapjaiban döntötte el Eszter apjának végső kívánsága, amivel egy rokonnak szánja leánya kezét. Bár ezek a keretek léteztek, és nagyrészt respektálták is őket, Gárdonyi korának embere nagyon nagy odaadással tudott még szerelmes lenni, képes volt kitartóan vágyakozni egy életen át. Vagy legalábbis szerették a romantikus regényeket.
Az előadás filmes betétekkel színesítve a XIX. század végén játszódik, nem kerül a mába. Sőt, mi kerülünk a szereplőkkel együtt vissza a múltba. Együtt várjuk Őze Áron Nyéki Ábeljével a kezdést, köztünk jár-kel, egy nézőtől kér tollat, hogy szerelemes levelét megírhassa, sőt a cselekmény egy pontján együtt is iszik egy kupicányi (ál-) unikumot egy másik nézővel. Amennyire lehet, Léner András rendező bevon minket a történetbe, közvetlen szemtanúkká válunk. A filmes részletek, amelyek között vannak valóban régi bejátszások, de jórészt frissek, csak kivitelezésükben tűnnek réginek, nagyon alkalmasak a szalon kitágítására, a kor hangulatának felidézésére. Játékos ötlet, hogy a cselekményt részben a Rózsavölgyi Szalon melletti templomba helyezik, sőt az egyik jelenet helyszíne maga a könyvesbolt, amelyik a filmbejátszásokon is többször megjelenik. Indokoltan, hiszen ez lesz a munkahelye Ábelnek. A templom egy másik előadás alkalmával is jól időzített egy harangozást, ez ma is így volt. (Felvételről is bejátszanak harangszót emellett.) Néhány alkalommal a filmvászon mögül egyből előjön maga a szereplő is, azonos kosztümben. Ezt a technikát nemrég láttam alkalmazni a Picasso kalandjaiban, nagyon alkalmas, ebben a rendezésben is a helyén van.
Az előadás számtalan rövid jelenetből áll, amelyekben a szerelem születésétől kezdve egy éveken át sem előrehaladni sem megszűnni nem tudó kapcsolat története rajzolódik ki. A mai korban nemigen állna akadály a pár útjába, esetleg csak azt lehetne valószínűsíteni, hogy a szegénység által okozott szenvedés bontaná meg a harmóniájukat. Ábel szereti Esztert, de csak egy könyvkereskedő inas. Eszter szereti Ábelt, de egy orvoshoz kell feleségül mennie. Aztán találkoznak újra és újra, megbeszélik a problémát, elválnának, de nem tudnak szakítani. Tart ez a kapcsolat a házasság után is, a gyerekek születése sem akadály. Vannak fordulatok, amikor már azt hisszük, hogy most már lehetőség lenne, hogy összekerüljenek, de mindig van, ami megakasztja a pozitív végkifejletet. Olyan, mintha körben járnánk, nem halad előre a cselekmény, csak az idő múlik. És amikor halad, az sem a szereplők alkatából fakadó változás.
A zenével gondosan elválasztott jelenetek között jönnek-mennek az évek. Talán túl sok is a jelenet, az előadás második felében már feltétlenül gépiesnek érződik, ahogy egymást követik a képek, és megszólal ugyanaz a zene. Ha már így van, talán nem is ártana felvállalni, hogy ilyen lassú menetű az előadás - egy szalonban ülünk, nem lóverseny ez, nem sietünk sehova - még talán az is használna, ha egy szünetet beiktatnának félidőben.
Őze Áronnak jól áll a reménytelen szerelmes figurája (lsd. Gyógyír északi szélre), Danis Lídiának pedig a szerelmesen szenvedő leány. Mindkét alakítás kidolgozott, érezni az ívet. Talán több közünk lesz Őze Áron Ábeljéhez, hiszen ő az, aki a nézőtéren köztünk van, mégis ő járja be a nagyobb és nehezebb utat. Párként is hiteles játékuk, elhisszük nekik ezt az igen nagy vonzalmat. Hozzájuk képest Pogány Judit Eszter anyjaként csak asszisztál, akadályt képez, amely halála ellenére sem szűnik meg. Kicsit más a helyzet Gula Péter szerepével. Cinikus orvost játszik, aki a párral ellentétben nem hisz a szerelemben, sem a szerelmi házasságban, mégis aláveti magát családja döntésének és megnősül. Őze naív és bizakodó férfialakjának ellenpontja, és bár ez a két merőben ellentétes gondolkodású udvarló egy asszony mellett kicsit valószínűtlennek hat, és erősen olyan, mintha az író az olvasóját akarná nevelni a vélemények ütköztetése által, éppen Gula Péter alakítása hatására azok a jelenetek lesznek a legfeszesebbek és a legéletszerűbbek, amelyekben ő is szerepel. Erős jelenlétű színész - Őze Áron színházában, a Magyarban játszik jelenleg, már máskor is észrevettem (lsd. Kár, hogy kurva, Catullus).
Nem rossz este volt ez a mai, jobb, mint amire egy regényadaptáció esetén számítani lehetett. Az előadás megtekintését különösen azoknak ajánlom, akik szeretik a romantikus szerelmi történeteket és szívesen veszik, ha a színészek testközelben vannak, egy karnyújtásnyira tőlük.
Utóhang:
szept.17.:A színház a premierre már két részre bontotta az előadást és felgyorsult némileg a tempó, vagy gyorsabbnak érződött (egyes szem- és fültanúk szerint). Én a magam részéről már ki is kölcsönöztem a regényt, kíváncsi vagyok, hogy mennyit hagytak el, mi változott. Még visszatérek a témára.
szept.18.: A regény elolvasása után egészen világos, hogy milyen jó munkát végzett a dramaturg, Selmeczi Bea. Szinte minden mozzanat és párbeszéd hasznosul a regényből, ami csak lehet. Miután a befejezés elemzése - na az megváltozott - spoilerként hatna, attól itt eltekintek. Minthogy más a regény műfaja és más a színpad igénye, emiatt lényeges volt a változtatás, illetve a történet továbbgondolása. A regényt olvasva még inkább úgy tűnt, hogy Gárdonyi meglehetősen idealista - vagy nem sok köze volt a realitásokhoz, vagy az egész mű egy puszta vágyálom az emberi kapcsolatokról, annak a reménynek a kifejezése, hogy lehet ilyen nagy és tiszta szerelem. Mindenesetre le a kalappal a színpadi változat előtt, nagyon ügyesen megkerülte a buktatókat, kiiktatta a felesleges statiszta-szereplőket.
