Bejegyzések


Elkészült az idei új Pintér Béla-előadás, ráadásul úgy, hogy a hiányzó állami támogatás helyett a csapat rajongóinak adományai tették ezt lehetővé: egy nap alatt több, mint ötmillió forint gyűlt össze célzottan azért, hogy „Az imádkozó” létrejöhessen. Jankovics Péter és Fodor Annamária Ez a…

Címkék: Pintér Béla Jankovics Péter Szabó Zoltán Fodor Annamária Takács Géza Messaoudi Emina Gergely-Farnos Lilla Uprendezvénytér Az imádkozó Hornyák Dóra

Szólj hozzá!

  A K2 Színház általunk látott második előadásáról készül ez a nyomhagyó-ajánló. Király Dániel rendezte Tom Stoppard színdarabját, akinek még az is lehet, hogy ez volt az első nem-színészi feladata a csapatnál. Feltehetően ez volt a bemutató, áprilisról elcsúsztatva, a port.hu még nem is említi,…

Címkék: Szabó Zoltán Bán Bálint Formán Bálint Király Dániel Ördögkatlan Piti Emőke k2 színház Cseh Dávid Rosencrantz és Guildenstern halott Gyöngy Zsuzsa

Szólj hozzá!

Pont egy héttel korábban jelentették be a „harmadolós/másfél méteres szabályt” a színházakra is vonatkoztatva, és kedd este az utolsó előadás is véget ért, amelyiket ebben a szellemben tartottak a továbbjátszás mellett döntő társulatok. A facebook tanúsága szerint is rengeteg szervezési feladattal…

Címkék: Pintér Béla Jankovics Péter Enyedi Éva Szabó Zoltán Fodor Annamária Roszik Hella Adorjáni Bálint Takács Géza Benedek Mari Kéménczy Antal Kerényi Róbert Tamás Gábor Újpesti Rendezvénytér Gergely-Farnos Lilla

Szólj hozzá!

Színházba hívtam egy régi barátnőmet, akivel jó pár évet lenyomtunk együtt a Mechwart-téren a gyerekekre felügyelve, és már régen láttam. A beszélgetés vége az lett, hogy én változtattam a terveimen, és vele mentem egy zártkörű előadásra, amelyet egy ismerőse vett meg. Elég hihetetlennek tűnik, de…

Címkék: Pintér Béla Thuróczy Szabolcs Enyedi Éva Szabó Zoltán Stefanovics Angéla Roszik Hella Friedenthal Zoltán Benedek Mari Terhes Sándor Bencze Sándor Kéménczy Antal Fészek Klub Tamás Gábor Jubileumi beszélgetések

Szólj hozzá!

Nem kis kaland egy alternatív színház részéről "nagy történelmi lovagdrámára" vállalkozni, mikor nincsenek megfelelő keretek a látványos kiállításhoz, ki kell húzni a darabban szereplő tömegjelenetet, muszáj a kisebb szerepeket ugyanarra a színészre osztani. Gondolni sem lehet…

Címkék: Szabó Zoltán Fekete Ádám Jurányi Pető Kata Király Dániel Bach Kata Hajduk Károly Rainer-Micsinyei Nóra Kárpáti Pál Kovács D. Dániel A heilbronni Katica Kurta Niké

Szólj hozzá!

Fájó szívvel hagytam ott félidőben Kerékgyártó István könyvbemutatóját (új regénye a Hurok, érdemes elolvasni), mégpedig azért, hogy Székely Kriszta vizsgarendezését megnézhessem. Mindössze két alkalommal volt látható ez a Don Juan, nem akármilyen szereposztással. Ilyen a…

Címkék: Szabó Zoltán Makranczi Zalán SZFE Gazsó György Papp Zoltán Don Juan Pálya Pompónia Dóra Béla

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása