Mezei néző

Ez a jubileumi, tizedik Textúra - én eddig azt hittem, hogy "színháznézői körökben" abszolút evidencia a léte, de kiderült, hogy mégsem. Így az ajánló elé mégis leírom, hogy mi is ez. 

Tíz éve működő projekt a Szépművészetiben (majd később a Nemzeti Galériában), amelynek lényege, hogy 8 műtárgyhoz írt 8 író egy-egy szöveget, amelyet egy rendező irányítása segítségével egy-egy színész nyolcszor elmondott egymás után. Az első években szabadon kószáltak a látogatók, leülhettek egy színésznél a teljes időre, vagy mehettek körbe, de az utóbbi időben már olyan népszerű lett, hogy csoportokba szervezik a nézőket és egy megadott útvonalon mennek körbe. Idén már talán ötszáz néző is várható az egyes estékre.

Jó lenne most azt leírni, hogy „minden Textúrán voltam”, és össze is hasonlítani gyorsan, hogy a korábban is már elhangzott szövegek milyen új értelmet nyertek új színészekkel. Ehelyett: csupán a két utolsó Textúrán jártam a Nemzeti Galériában, de azokról részletes beszámolót írtam (2022, 2023). Ebben az idei jubileumi összeállításban két 2022-es szöveggel találkoztam, ezekre emlékeztem is, a további nyolc viszont teljesen új volt számomra.

Holnaptól elindul a tíz alkalomra tervezett sorozat és március 28-ig tart. Ajánlónak néhány benyomásomat leírom a főpróbáról, amely két és fél órán át tartott. Jegyek még minden alkalomra vásárolhatóak ezen a linken.

Mielőtt a filmre elindultam, a vasárnapi Händel-maratonhoz kapcsolódva kiposztoltam egy ária felvételét (5 perc) a nálunk szinte már nem is hallható Daragó Zoltán előadásában, amelyet előző nap többször is meghallgattam (a BDZ és Balga Gabriella jóvoltából). Ez a film épp ezzel a gyönyörű, „önsajnáltató” áriával indul. Ennek köszönhetően már azonnal tudtam, hogy ez a történet kapcsolódni fog az életemhez, és nagyon jó, hogy beültem rá.

Ha valaki látta Schwechtje Mihály filmjei vagy színházi munkái némelyikét, nyilvánvalóan nem fogja feltételezni, hogy valamiféle kellemesre idealizált valóság jelenik meg a Sünvadászat-ban, bár a címe akár erre is alkalmas lehetne. (Nekem a sün szerencsét hozó állatot jelent, tavasztól őszig reménykedem, hogy valamelyik tabáni sün felbukkan éjszaka, amikor színházból megyek haza.)

Bogi: Mari Dorottya

Még nem telt le három év a bemutató (2022. májusa) óta, de elérkezett a századik alkalomhoz Georgita Máté Dezső és Tenki Dalma közös előadása, ennek lehetett vasárnap délelőtt örülni a Jurányi laborban.

Évek óta fut a Hab a tortán! sorozat, amelyben színészpárok meseelőadásait nézhetik a gyerekek – ezúttal a 4+-os korosztály -, akik előadás után még maradhatnak rajzolgatni, olvasni, sőőőt, most még kutyát simogatni is…

Az előadásokat a Pagony kiadó is támogatja, utána 30% kedvezménnyel lehet könyveket is vásárolni.

Ennél bővebb hangulatjelentés:

Majdnem 14 hónap késéssel jutottam el a Tyúkdrámá-ra, de annál jobban örülök, hogy nem végleg maradtam le róla. Georgita Máté Dezső rendezése igazi színházi játék, amely gyerekeknek is jó szórakozás (10+-os a minősítése), de még hosszan vissza fogunk rá gondolni később is – talán minden tyúkról, amellyel valamilyen formában találkozunk… Sokat nevetünk végig (menetidő: 60 perc), mégsem túlzás a címbe emelt dráma szó…

Az a jó színház, amelyről jobb állapotban lépünk ki, mint ahogy beültünk – ez feltétlenül ilyen, engem felvillanyozott, így a megtekintését mindenképp ajánlom. Március 20-án lesz csak a következő alkalom, de mivel a Kamaraterembe nem sok néző fér el, érdemes gyorsan mellette dönteni.

Bővebben:

Még hatot alszunk, és aztán egész vasárnap csak Händelről szólhat mindenkinek, aki szeretné: a Müpában 11 koncert követi egymást válogatást adva a szerző műveiből, sőt ezeken túl koncertfilmeket is vetítenek majd, sőt ingyenes kamarakoncertekre is be lehet ülni. A Bartók Rádió közvetíti a fő koncerteket, így bárki bekapcsolódhat otthonról is. (A mediaklikk.hu-n a rádióműsor 30 napig visszahallgatható.)

A nagyszabású programból nem marad ki sem a Capella Savaria, sem a Purcell Kórus, sem a karmester, Vashegyi György. Az ünnepre —amellyel a szerző születésének 340. évfordulójára emlékezünk — Händel Belshazzar című oratóriumával már be is melegítettek – minket is, magukat is.

A Zeneakadémián tartott koncert előtt a soproniak már láthatták a Belshazzar-t, kedden (január 28-án) pedig a szombathelyieknek lesz erre lehetőségük.

A koncert időtartama pontosan három óra, egy szünettel.

Szombatra „egy estém otthon” programot terveztem Müpa-közvetítéssel. Délután ötkor viszont kaptam egy kedves meghívást éppen a Müpába, így számomra is váratlanul a MET-ből sugárzott Aidá-n kötöttem ki. Annyira nem vágyom a nagykiállítású előadásokra, bár egy Aida enélkül nem megúszható, tudom, viszont Piotr Beczalát bármikor szívesen hallgatom és nézem, így megörültem, gyorsan összekaptam magam és még időben oda is értem a Fesztivál Színházba.

Az előadás a papírforma szerint alakult: tényleg óriási hangsúly esett a beígért szemkápráztató látványosságra, a fellépő világsztárok pedig a már jól megalapozott hírnevüknek megfelelően ismét bizonyítottak.

Néhány benyomás az előadásról:

Folytattam bábszínházi sorozatomat, a Holle anyó után egy héttel egy újabb klasszikus (pálcás bábokat felhasználó) Kuthy Ágnes-rendezés következett, amely már közel hatéves. Az előadás maga az 5+-os korosztálynak szól, de a gyerekek reakcióit figyelve, az óvodás- és iskoláscsoportok közé már megint odatévedt néhány olyan egyéni néző, akinek túl korai volt ez a történet.

Az előadás 100 perces egy szünettel.

Néhány megjegyzés a látottak kapcsán:

Ennek a most már véget is ért hetemnek az egyik csúcspontja volt ez a „feltámasztott” előadás, és különösen örültem, hogy legalább most észrevettem, ha a keletkezése idején kimaradt. Jól illeszkedett a szeptemberben kezdett bábszínházi sorozatomhoz, amelynek 11. előadását épp az ezt megelőző napon láttam (80 nap alatt a Föld körül ).

Pájer Alma Virág még egyetemi hallgatóként hozta létre ezt a saját egyszemélyes előadását 2018-ban, amelyet a Budapest Bábszínház stúdiójában játszott, majd levették a műsorról.

A Szegény Dzsoni és Árnika szombaton is nagyszerű állapotban volt az Apertúra bázisán, nemcsak nézni volt öröm, de jó lesz rá visszagondolni is. Menjen még nagyon sokáig!

Menetidő: 45 perc – az 5+-os korosztálynak készült! (Ugyan nem pontozok sose előadást, de ha megtenném, ez a 10/10-es kategória lenne.)

Cseh Tamás 82. születésnapjára látványos koncertszínházat készített a Thália, amely úgy idézi meg a szellemét, mintha egy róla készült fekete-fehér fotót AI technikával kiszíneztek volna. Ugyanaz, mégis teljesen más.

Ami biztos: a 110 perces, szünet nélküli este után a színházból távozó néző kedvet kap ahhoz, hogy eredetiben újra meghallgassa ezeket a dalokat, ha esetleg a halála óta eltelt lassan 16 évben leszokott volna róluk (vagy még sosem találkozott velük).

A műsor így a szórólapon kitűzött célt biztosan eléri.

A színlap pontosan tájékoztat arról, hogy mire számíthat az, aki jegyet vált, így feltétlenül érdemes elolvasni a leírást. Mindehhez saját benyomásaimat én is hozzáfűzöm, hogy valóban az üljön be a nézőtérre, akinek Görög László rendezése vélhetőleg tetszeni fog.

Beleillett volna ez az új monodráma a régi Élettörténetek.hu-sorozatba, amelynek a nem is olyan régen megszűnt Mozsár Műhely adott otthont. (…)

Ez volt az első gondolatom, a második pedig az, hogy milyen szép is a Benczúr Ház (inkább palota), és mennyire erős a kontraszt a díszterem és az elhangzottak között, egészen hasonló ahhoz, amely a főszereplő által felépített látszat-élet és a nekünk meggyónt gondolatai között feszülnek. A Jurányi puritán és sötét kamaraterme majd épp ellenkező módon fogja ezt a hatást erősíteni a február 7-i bemutató után, ahogy bármely más helyszín is valami módon támogatni fogja ezt a nagyon kevés eszközre épülő előadást, amelyet egy személyben és nagyon természetesen visz Dékány Barnabás. A monodráma mindig halálugrás – ez esetben működik is, a székünkhöz bilincselnek minket 80 percre és még később is vissza fogunk rá gondolni.

Ennél hosszabban kifejtve: