Mezei néző

Visszatért a Pesti Színházba, az ősbemutató helyszínére a Rémségek kicsiny boltja, amelyet először 1985 szeptemberében rendezett meg Csizmadia Tibor, és tartották műsoron hosszú éveken át. Hasonló sikerszéria vár Novák Eszter rendezésére, amely különösebb ajánlót nem igényel, hiszen musical, a színészek pedig jók. A darabot Varró Dániel újrafordította – aki szeretni szokta a szövegeit, az most is fogja –, stílusa felismerhető a színlap elolvasása nélkül is.

Néhány benyomást és praktikus tudnivalót leírok, hátha ez segít a döntésben/bejutásban. Figyelem: a 14+-os karika nem véletlen, gyerekeknek nem ajánlott előadás. 

Nem simul bele az átlagba a FÉM legújabb, 2024 decemberi bemutatójának címe (sem) - Ahol a Svéd megpihent kedden -, bár feltehetően ennél még nagyobb figyelmet kelt majd májusban a szintén közösségi finanszírozásban készülő még újabb abszurd komédia: Péter és Viktor már nem barátok. Direkt politikai tartalom attól sem várható – ez a figyelmeztetés már most szerepel a színlapon, a készülő előadás szereposztásával együtt.

De visszatérve a Svéd-hez: „szomorú komédia” két részben, az életünkben jelenlévő hiányokról, de magáról a színházról is szól, sőt konkrétabban a FÉM Színházról is. Az, hogy a színház működtetője, művészeti vezetője Cziczó Attila ezt megírta és megrendezte, azt is jelzi, hogy ugyan nincs alattuk védőháló (azaz támogatás az adófizetők pénzéből), viszont van stabilan visszajáró törzsközönségük, akik meg fogják érteni a más előadásokra tett utalásokat. Egy független színház számára jelenleg ez a legfontosabb, van értelme a fennmaradásért folyamatosan küzdeni.

Az első Covid-hullám előtt épp egy hónappal láttam egy RÉV-vendégjátékot a MU Színházban (146 nap), amely igazán jó emlékként maradt meg. Vidéki független csapat pesti fellépését megszervezni nem egyszerű, én pedig mostanában még nehezebben utazom bárhova, így most is rájuk esett a választásom a gazdag szombati kínálatból, különösen azért, mert a Jókedvvel, bőséggel elvileg Pesten már nem fog többet vendégszerepelni.

Ami viszont jó hír: egy új RÉV-premier érkezik a MU-ba. A Bocs, hogy élek március folyamán kétszer is látható itt, 8-án és 29-én, jegyek most még vannak.

De most legyen szó erről a szombati estéről, legyen nyoma a Jókedvvel, bőséggel 26. előadásának, egyben ajánlóként a további alkalmakhoz.

Röviden: mindent kiaknáztak, ami ebben a „szavalóverseny zsűrizős” alaphelyzetben benne van, átjön, hogy a mai magyar valóság finom (és sajnos túlzások nélküli) szatíráját kaptuk. Se díszlet, se jelmez, a színészek válnak fontossá – takarékos üzemmód ez, a mai korszellemnek megfelelően. Ez a legtöbb, ami ma adható egy független előadáson. 90 perces, szünet nincs.

Ennél hosszabban:

Közel egy hónapja mutatta be a Gólem Színház Fullajtár Andrea egyszemélyes előadását nagyanyja, Galló Olga lágernaplójának kiadástörténetéről, amelyről jól gondoltam, hogy kihagyhatatlan előadás. Minden szükséges információ szerepel a színház oldalán, amely alapján a megtekintés mellett dönthet valaki.

Négy héten át fanyalogtam, miközben írtam-húztam ezt az ajánlót - már a színházból kilépve is tudtam, hogy ez annyira tökéletes előadás, hogy ehhez kevés vagyok. Fullajtár Andrea pedig megérdemelné, hogy egy igazi író örökítse meg minden apró rezdülését, miközben ajánlót rég nem igényel egyetlen projektje sem, a neve önmagában elég garancia. Felesleges hosszan ragozni, miért is kell megnézni, ha egyedül lép fel 70 percen át. Miatta. Már csak azért is elég ennyi, mert sose vesz rész - megélhetési okokból sem - hakni-produkciókban, önálló estjei is hozzák azt a színvonalat, amelyet a Katonában megszoktunk tőle.
Jelen esetben a holokauszt, mint téma nehezítés ugyan - nem lesz ez laza szórakozás, ez világos - de így is megkerülhetetlennek érzem ezt az előadást, amióta láttam, minden nap gondolok rá, és persze olvasom a naplót is...

Jegyek jelenleg csak április 16-ra vannak, az előző alkalmakra is gyorsan elfogytak, MOST kell az előadás mellett dönteni.

Jó újabb történetekkel találkozni, nem mindig az n+1. Hamlettel, így nyilvánvalóan vonzó egy ősbemutató, amelynek a műfaját ráadásul fekete komédiaként jelölik meg. Nagy szükségünk van a nevetésre, és tényleg nem baj az sem, ha néhány órára elterelnek minket a hétköznapoktól, különösen a nagypolitikai hírektől, amelyek néha még abszurdabbnak hatnak, mint például ez a történet. (A Facebookra beírva a címet, dobott ki aktuálpolitikai posztokat is, bár ez az előadás a leghalványabb módon sem tartalmaz politikai utalásokat.)

Aki ezt megnézi és soknak találja benne az erőszakot és a kíméletlenséget, lehet, hogy később ráébred, hogy ugyanez folyik nagyban körülöttünk, és végső soron mennyire szánalmas is a hatalomért folyó harc kicsiben és nagyban egyaránt. Ez a színJÁTÉK megadhatja sokaknak az önfeledt kikapcsolódást is, eközben észrevétlenül, de mégis tükröt tart nekünk – éppúgy, mint a Télikertben játszott „komolyabb” előadások (ld. Ványa bá, Tóték). Nagyon sok függ persze a nézői hozzáállástól, nem mindenkinek való a Bűnözőzsenik, de bízom benne, hogy ez a rövid ajánló segít abban, hogy azok beüljenek a nézőtérre, akik élveznék. Nagyon jó színészek láthatóak Zayzon Zsolt rendezésében, Csarnóy Zsuzsanna és Bede-Fazekas Szabolcs kedvelőinek egyenesen „kötelezően nézendő” előadás. Legközelebb március 4-én és 5-én lesz műsoron, jegyek most még kaphatóak.

(Jelenleg még csak a plakátot tudom a bejegyzésbe illeszteni, de amint lesznek előadásképek, azokkal még kiegészítem.)

Aki szerette Hárs Anna Szívhang c. előadását a Rózsavölgyiben, az most biztos megörül, hogy lényegében változatlan alkotói csapat hozta létre ezt a második ősbemutatóját is. Dicső Dániel rendező, Enyvvári Péter díszlettervező és Cselényi Nóra jelmeztervező ezúttal most két új színésszel dolgozott, Kálid Artúrral és Jeney Lucával, akik talán még egymásnak is újdonságot jelentenek. Most a szemünk előtt ismerkednek meg, másfél órán keresztül azt nézzük, hogy miként barátkoznak össze némiképp szokatlan módon két, egymáshoz nagyon nem passzoló ember bőrébe bújva.

Az előadás kellemes kikapcsolódást ígér, a Szalon repertoárjába jól beleillik, így a törzsnézők nyilván örömmel fogadják majd. A színlap részletes saját ajánlója is teljesen elég ahhoz, hogy valaki mellette döntsön, mégis leírok néhány benyomást, amely vele kapcsolatban eszembe jutott.

Aki jelen van a Facebook-on, az már hónapok óta várta a napot, amikor a régi Bástya mozi épületében (az egykori erkély helyén, nem a hatalmas nézőterén!) egy új kamaraszínházi játszóhely nyílt - a megnyitás előzményeit már jó pár hete figyelhettük. (Bejárat a Dohány utcából!) Az első saját produkció – Minden jót Leo Grande – sajtóbemutatóján jártam, és ennek kapcsán leírok néhány benyomást Keresztes Tamás rendezéséről. Az összes kitűzött márciusi időpontra még a próbák megkezdése előtt elkelt minden jegy, így aki most szeretne még bejutni, annak nagyon kell figyelnie a színház oldalát, ahova az áprilisi jegyeladás kezdete hamarosan ki fog kerülni.

Az előadás másfél órás, nincs szünet.

Végére értem a bábszínházi sorozatomnak: A szomjas troll hatására október eleje óta megnéztem az összes, még hiányzó előadást is a gazdag repertoárról, így elmondhatom, hogy minden jelenleg futó előadásukról van ajánló ezen a blogon.

Mindegyiket ajánlom, de nem bármely gyereknek – a Nyúl Péter csütörtöki előadásán tapasztaltak alapján még egyszer nyomatékosan felhívom a figyelmet nemcsak a korosztályi megjelölésre: ezen túl is érdemes a jó előkészítésre figyelni. Az egyéni látogatóknak mondom ezt, a csoportos látogatást szervező tanítónők és óvónők erre figyelnek maguktól is. (Ahogy így visszagondolok, egyetlen férfi kísérőt sem láttam csoporttal a 10+ előadáson – ez a pálya tényleg a nőké. Apukákat azért igen…)

 Ahogy a nézőtéri dolgozókkal folytatott beszélgetéseimből is leszűrtem (nekik külön köszönöm az elmúlt öt hónapban nyújtott összes segítséget!!!), a szülők/nagyszülők azok, akik néha túl merészen terveznek.

A Nyúl Péter-rel mindenképp érdemes vigyázni, érzékenyebb gyereknek sok(k) lehet…

Ahogy a dátumból is sejthető, nem moziban, hanem a Netflixen láttam Herendi Gábor filmjét – azonnal az első nap, ahogy lehetett. Nem annyira izgalmas, hogy miért halogattam a megtekintést ennyi ideig, de egy ok: olyan gyorsan berobbant, hogy azonnal tudni lehetett, ennek a közönségfilmnek nem kell ajánló, és nemcsak az egyébként kitűnő marketing miatt...

Tizenhárom év kihagyás után lett ismét filmszemle, amelyre 150-nél több filmet neveztek, nemcsak a legutolsó év terméséből, bár nem is nyúltak vissza a 2010-es évekig. A bemutatott filmek erős többsége már a Covid-időszak közben/után készült.

A megszűnés előtt hozzávetőleg húsz éven át minden évben mentem a szemlére, volt, hogy a mostanihoz hasonló módon szinte be is költöztem a moziba (akkor éppen a Puskinba), így most a régi jó emlékeknek is köszönhetően előre szabaddá tettem ezt a hetet, a lehetőségekhez képest „mindent néztem”. – Éppen 12 éve írom ezt a blogot (legyen ez az évfordulós bejegyzés) – ez az első Filmszemle azóta, ráadásul több tucat olyan színész szerepelt, akiknek a pályáját régen követem, így nem spóroltam az idővel.

Fotó: Bankó József - a Filmszemle FB-oldaláról