Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (83) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (96) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (34) Ascher Tamás (27) Átrium (50) Bábszínház (35) Bagossy Levente (23) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balázs Andrea (20) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (35) Bálint András (23) Balsai Móni (27) Bányai Kelemen Barna (26) Bán Bálint (26) Bán János (21) Baráth Emőke (24) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (55) Benedek Mari (65) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (32) BFZ (35) Bodor Johanna (20) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Böröndi Bence (22) Bretz Gábor (88) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (31) Centrál Színház (38) Chován Gábor (23) Csákányi Eszter (25) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (285) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (33) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (47) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (27) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (41) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (24) Erdős Attila (25) Erkel Színház (148) Évadértékelés (43) Fábián Péter (22) Farkasréti Mária (41) Fehér Balázs Benő (22) Fehér László (20) Fekete Ádám (20) Fekete Anna (22) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (27) Ficza István (26) Ficzere Béla (20) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (87) Fischer Ádám (30) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (64) Fodor Gabriella (33) Fodor Tamás (32) Friedenthal Zoltán (20) Fröhlich Kristóf (20) FÜGE (38) Fullajtár Andrea (38) Füzér Anni (20) Gábor Géza (90) Gálffi László (26) Gál Erika (52) Gazsó György (22) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (21) Göttinger Pál (47) Gyabronka József (21) Gyulay Eszter (26) Hábetler András (97) Haja Zsolt (44) Hajduk Károly (20) Hartai Petra (24) Hegedűs D. Géza (31) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (21) Hevesi László (22) Hollerung Gábor (30) Horesnyi Balázs (22) Horti Lilla (21) Horváth Csaba (33) Horváth István (42) Ilyés Róbert (23) Izsák Lili (29) Járó Zsuzsa (21) Jordán Adél (27) Jordán Tamás (25) Jurányi (85) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (27) Kálmándy Mihály (42) Kálmán Eszter (47) Kálmán Péter (41) Kálnay Zsófia (56) Kamra (42) Kardos Róbert (22) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (46) Kaszás Gergő (22) Katona (130) Katona László (33) Kékszakállú (69) Kerekes Éva (31) Keresztes Tamás (34) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (40) Kolibri Színház (26) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (46) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (24) Kovács István (55) Kovács János (22) Kovács Krisztián (27) Kovács Lehel (23) Kovalik (31) Kováts Adél (28) Kulka János (22) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (22) László Boldizsár (26) László Lili (22) László Zsolt (43) Lengyel Benjámin (22) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (28) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (37) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (105) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (48) Mészáros Béla (33) Mészáros Blanka (26) Mészáros Máté (25) Miksch Adrienn (46) Miskolc (59) Mohácsi János (33) Molnár Anna (23) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (44) Mucsi Zoltán (50) Müpa (119) Nagypál Gábor (31) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (24) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (38) Nyári Zoltán (37) Ódry Színpad (68) Ónodi Eszter (20) opera (27) Opera (636) Operakaland (44) Operettszínház (20) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (62) Orlai Tibor (107) Ötvös András (23) Őze Áron (28) Palerdi András (46) Pálmai Anna (33) Pálos Hanna (28) Pál András (51) Pasztircsák Polina (35) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (64) Pesti Színház (26) Pető Kata (33) Pinceszínház (27) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (26) Porogi Ádám (31) Purcell Kórus (26) Puskás Tamás (24) Rába Roland (25) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (60) Rajkai Zoltán (22) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (33) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (76) RS9 (29) Rujder Vivien (33) Rusznák András (22) Sáfár Orsolya (31) Sándor Csaba (37) Scherer Péter (36) Schneider Zoltán (37) Schöck Atala (57) Sebestyén Miklós (24) Sodró Eliza (27) Spinoza (21) Spolarics Andrea (22) Stohl András (35) Stúdió K (22) Súgó (73) Sümegi Eszter (25) Szabóki Tünde (26) Szabó Kimmel Tamás (20) Szabó Máté (53) Szacsvay László (25) Szakács Györgyi (21) Szamosi Zsófia (25) Szántó Balázs (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (28) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (47) Szerekován János (30) SZFE (32) Szikszai Rémusz (29) Szilágyi Csenge (20) Szirtes Ági (31) Szkéné (61) Szvétek László (35) Takács Kati (20) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (29) Tamási Zoltán (27) Tarnóczi Jakab (21) Tasnádi Bence (37) Thália (109) Thuróczy Szabolcs (27) Tihanyi Ildikó (21) Török Tamara (28) Tóth Zsófia (22) Udvaros Dorottya (21) Ullmann Mónika (23) Ungár Júlia (21) Vajdai Vilmos (20) Valló Péter (30) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (25) Vashegyi György (36) Vida Péter (24) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (26) Vígszínház (60) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (34) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (57) Znamenák István (42) Zöldi Gergely (21) Zsótér Sándor (82) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az előadást tavaly áprilisban láttam először, de csak pár soros ajánló készült róla - nem hatoldalas, mint az egy hete látott Zsótér-Peer Gyntről. Persze ki vágyik egy hatoldalas Peer Gynt elemzésfélére? (És a darabra?) Eddig úgy néz ki, sokan nem. Pedig az a Zsótér-vizsga rám olyan elementáris erővel hatott, hogy képes volt  alapjaiban megváltoztatni a darabhoz fűződő viszonyomat. Ma az Örkény Színház évzáró előadására sokkal nyitottabban mentem, ezt az előadást sokkal jobban tudtam értékelni, mint ahogy első látásra annak idején. Az ügyes húzásokat is (dramaturg: Gáspár Ildikó) észleltem, minthogy a darabot  nemrég olvastam. Jobban összeállt mostanra bennem a kép, mint első nézésre. Aki leutazik idén a POSZT-ra megnézheti ezt is és az off-programban az említett konkurenciát is,  Zsótér munkáját. A kettő születését csak pár hónap választotta el. Természetesen tudom, hogy nagyon más a helyzet egy egyetemi vizsga, és egy kőszínházi rendezés között, más igényeknek kell megfelelni, a rendelkezésre álló színészek minősége között alapvető különbség van, hiszem az egyetemisták nagyon akarnak dolgozni, tele vannak lendülettel és lelkesedéssel, de még nem olyan kialakult egyéniségek. A pálya megkezdése előtt állókkal úgy tűnik szinte bármit meg lehet kísérelni, hegyeket is odébb tennének, miközben a régen a pályán lévők látszólag könnyedén, kis befektetéssel, pár szóval nagy gesztusok nélkül is képesek a varázslatra. A két előadást igazi szellemi kaland egymás után nézni, csak ajánlani tudom. Nagyon szembetűnőek a különbségek, amelyek talán kevésbé adódnak a két rendező eltérő habitusából (abból is), sokkal inkább az eltérő alaphelyzetből következnek. Aschernak kész színészei voltak többnyire, kevés egyetemi hallgató, bár most azonnal kiemelném, hogy Király Dániel mindkettőben játszik és jó is mindkét előadásban.)

Ami még annak idején is megfogott  az Örkény előadásában, az a színpadkép volt. "Ez itt egy erdő" - mondja a főszereplő egy alkalommal. És mit látunk? A végtelenül lecsupaszított üres színpadot, ahol két áloszlopon kívül csak néhány radiátor és hangfal található nagyjából. A színészek szavaiból születik meg a látvány a fejünkben. Esetenként a masinériát is láttatva hull a hó. Nagyon sokat hull az a hó, sőt a második részben elvileg már hótakaró (kőzetgyapot) is borít mindent. (Homoknak is elhihető, néha arra van szükség.) Mi ez a sok hó?- el lehet rajta gondolkodni. Részben jól láthatóan színpadi effekt (szép romantikus kép is lehet, már csak Grieg zenéje hiányozna hozzá - a nagy feketeség ellenpontja), másrészt a hóról a tél, az elmúlás is eszünkbe jut. Peer Gynt állandóan télben él, a halál közelében - folyamatos krízishelyzetben, annyi szent. Mintha csak lefelé haladna a lejtőn, de sosem ér le az aljáig. A folyamatos keresés és életvágya az, ami megmenti.  Polgár Csaba lendületes Peer Gynt, bár az egy héttel korábbi öt egyetemistához képest, akik többnyire rengeteget mozogtak és tetőkön, fákon ugráltak, ő statikusabbnak tűnik (nekem, aki látta a másik előadást és nem tud tőle eltekinteni). Csaba alapvetően a szavainak varázsával operál. (Ez a darabhoz hű olvasat, Peer alapvetően mesél-hazudik mindenféle történetet és valószínűleg nem véletlen, hogy kétségeink támadnak, hogy a kalandjai mennyiben víziók és képzelgések, mi történt meg valójában.) Polgár Csaba színészete eléggé kialakult, vannak ismerős mozdulatai, amelyek csak rá jellemzőek, képes vinni az egész előadás terhét a vállán és töretlen marad a lendülete. Annyira mégsem fiatal, van már élettapasztalata. Talán a kiinduló kép Peerjéhez képest túl öreg is, de a második felvonásban még így is egyértelműen túl fiatal. Megcsinálja a szerepet, de nekem most megint eszembe jutott, mint a Zsótéré után nem sokkal: mi lenne, ha egyszer színészváltással rendeznék ezt is meg, lenne egy igazán fiatal színész az első képben és egy öregember a másodikban. Nyilvánvalóan beugrott nekem megint a Bán Bálint-Bán János kettős, mint optimum, ugyanakkor az is evidens, hogy egy színház évente nem mutathat be egy-egy darabot, ami mind erre a hasonlóságra alapít. Pedig roppant jó lenne ez az általam már el is képzelt Peer Gynt, még inkább érezhető lenne a főszereplő kezdeti naivitása, a végtelen kíváncsiság és a világ határtalanságának érzete Peer szavaiban, és végül a megélt életút után a tapasztalatok leszűrésének igénye. Ahogy Osvány tanár úr a Kék angyalban Schillert rendel a színházigazgatótól, én most legszívesebben ezt Peer Gyntöt rendelném meg a Katonától a következő évadra. 

De térjünk vissza a ma este (pontosítok: most már tegnap este) látott előadáshoz. A színpadszerűséget erősítő effektek között a legtöbb poénként hatott. A második részben kevesebbet nevettünk, de kellemesen töri meg a történetet, amikor Polgár Csaba a látványos helyre kiültetett súgóhoz fordul (mintha tőle kérne tanácsot a döntéseihez), sőt a példányt is megnézi, "még ennyi van?" - sóhajt fel, mintha nem tudná, hogy az ötödik felvonás egésze még előttünk áll. Mi tudjuk ezt, és pont akkor hangzanak ezek el, amikor a figyelmünk kezd lankadni. Nagyon jó rendezői döntés ez, lehetséges, (ámbár nem biztos), hogy Ascher Tamás is érzi a negyedik felvonás problematikáját a rengeteg változó helyszínnel, ahol nekem rendszerint elfogy a türelmem. Más mezei nézőknek is sok lehet a Peer Gynt, elsőre talán még inkább - jót tesz minden kis oldás, ahol van némi humor. Az az érzésem, hogy minél jobban ismeri a darabot, annál pergőbbnek érzékeli majd az előadásnak ezt a részét, mert irgalmatlanul hosszú szövegrészek maradnak ki valóban. (Zsótérék többet meghagynak.)

A színészekről most is, mint az Örkényben annyiszor azt tudtam megállapítani, hogy remek csapatjátékosok. Szinte mindenkinek jut néhány apró villanás. Ha elkezdem sorolni, ami nekem megmaradt, nyilván méltánytalan lesz, mert csak pár pillanat az, amit említeni tudok. Alázatosan dolgozik mindenki, hogy minél több fény vetülhessen a főszereplőre. Ez most Polgár Csaba estéje - kétségtelen, de azért nem akárkik és nem akárhogyan tartották azokat a zseblámpákat, amelyekkel Peer Gyntöt keresték és meg is világították olykor-olykor. (Valóban volt egy ilyen kereső jelenet, Ascher ennyiben a nézőteret is bekapcsolta az előadásba. Nem annyira szokatlan ez, beleillett az előadásba - sajnos a kertes-famászós-székhurcolós előadáshoz képest így is mozgásszegénynek tűnt nekem, bár amint most ki fogom fejteni, sok színész jelenléte erősebb, a kisebb lendületet lazán pótolni tudják.) Az előadásban Gálffi utastársként mindössze két rövid villanásra jelent meg, emiatt roppant erős hatása volt jelenlétének.Laza derű és könnyedtség áradt róla, ami abból is eredhetett persze, hogy ebben az előadásban nem ő cipeli a súlyokat, elég ebben a néhány percben jelen lenni. Hálás a helyzet, kifejezetten erős lesz a kontraszt az erőlködő, túlélni vágyó és küzdő Peer és a holttestéért folyamodó titokzatos idegen között, aki persze a vihar ellenére nyugodt léptekkel távozik a színről. Visszatérhetett volna gomböntőként is, de Epres Attila kapta azt a lehetőséget és nagyon természetes volt a szerepben. Für Anikó és Ficza István egy jelenetben nagyon összeillő párként táncolt (a korkülönbség és a tapasztalatbeli különbség nem volt érzékelhető köztük, ehelyett a teljes összhang igen). Az előadásból az Örkény társulatáról az is megállapítható, hogy a legtöbben nagyszerűen, magától értetődően ülnek radiátoron. A radiátorok kellenek is ebben a télben, rengeteg szerepben lépnek fel. Egyik emlékezetes mozzanat: Peer gyerekkori ágya az egyik, amely aztán még egyszer átváltozik és az anya haldoklási jelenetében (I. rész, ill. 3. felvonás vége) szánnak képzelik mindketten. Egyáltalán nem hiányzik ehhez a Peer Gynthöz realista díszlet, a legtöbb jelenetnél nem lehetünk biztosak abban úgy sem, hogy nem a képzelet játéka az is. Kerekes Éva nem a szokványos Aase, azt korábban is emlegettem, mindössze egy lestrapált öregasszony, némileg hajléktalanra emlékeztető külsővel. Stefanovics Angéla   idén is jó formában volt, állapítottam meg. Nemcsak a külseje illúziót keltő, minden mozdulatában, ahogy a színpadról leugrik, ahogy Peer elől szalad, mind egy tíz éves kislányt idéz (Angélácskának mondanám önkéntelenül is, "mert annyira cuki!"). Szandtner Anna és Takács Nóra Diána váltja egymást Dovre apó lányának szerepében, ami kézenfekvő megoldás. Milyen erős is ez a társulat, ez jut róluk eszembe. 

Az előadásnak tegnap számomra az volt a legerősebb, egyenesen katartikus jelenete, amikor Peer Solvejg házát már megpillantotta az 5. felvonás vége felé, de még nem bírja számadásra a gomböntő. Ebben a képben a teljes társulat játssza elvileg a gombolyagokat, a harmatcseppeket, a száraz leveleket, akik mind beszélnek a szereplőhöz. "Mi vagyunk ki nem mondott gondolataid, el nem dalolt dalaid" - templomi énekhez hasonló kórus ez, amit hallunk, mintha az egész világ olvasná rá Peer Gyntre a bűnét. Szembesítik most először, ahogy nemsokára a gomböntő is teszi azzal, hogy amíg a pillanat kiélvezésére törekedett, menet közben nem azt az életet élte, amelyre rendelve volt. Nincs végtelen idő, nincsenek korlátlan lehetőségek. Esetleg úgy látszik, hogy próbálkozhatunk ezzel-azzal, de végül csak szembesülnünk kell a ténnyel, hogy rosszul használtuk fel az adódó alkalmakat. Ott a ház, ahol sosem élt Solvejggel, aki az utolsó pillanatáig várt rá. Peer Gynt a nagy keresésben végül nem talál biztos pontot, ahogy a hagymahéjakat lerántva is csak egy következő héjhoz jut, nem talál magot, egy biztos pontot.

Ez az előadás is arra késztet, ha más módon és más eszközökkel is, mint Zsótéré, hogy gondolkodjunk. Nem kizárólag Peer Gynt döntéseinek helyességén, hanem annál inkább azon, hogy mennyire élünk teljes életet, kihasználjuk-e a bennünk rejlő lehetőségeket - vagy sem. Egy hét alatt nem változott meg a végső konklúzióm: a megyünk szépen mind az öntőkanálba. Na jó, jó - és akkor addig most mi legyen? 

Színlap

Címkék: Örkény Színház Csuja Imre Epres Attila Polgár Csaba Kerekes Éva Gálffi László Ficza István Ascher Tamás Peer Gynt Takács Nóra Diána Király Dániel

Szólj hozzá!

2012.máj.29-én, alig több mint egy éve, az előadás főpróbáját láttam. Erősen úgy tűnik, hogy Fullajtár Andrea kezdeményezésére jött létre, aki másik négy kolléganőjével együtt számukra fontos verseken, dalokon keresztül akart beszélni arról, hogy milyen is a mi világunk, hogyan látja ő. Ez a többnyire zenés előadás, amely az öt színésznő szinte teljesen egyenrangú részvételére épült, egészen az utolsó pillanatáig lekötött. Voltak benne kellemes részek és voltak egészen katarktikusak is. Fullajtár első rendezése  ez az előadás, de az általa énekelt dal és egy balatoni vonatozás leírása (a mai napig sem tudtam meg, hogy kinek a szövege) egészen mellbevágó volt. Rémületes, hogy micsoda országban élünk, akármelyikünkkel megtörténhet az, amit Andrea elmondott. Akár vele magával is. Egészen úgy mondta el, mintha saját élménye lenne. Az ilyen pillanatokért érdemes heti öt előadást megnézni, hogy hátha egy-egy ilyen pár perces csoda megtörténik. Ebben az előadásban ez megtörtént, ráadásul úgy, hogy igazán gyenge pillanatok nemigen voltak. Az eltelt egy év alatt többször gondoltam az előadásra, fontolgattam az újranézést is.

A Katonának jó kezdeményezése, hogy a színészeknek megadatik, hogy alkalmanként a Kamrában, de a Sufniban annál inkább 1-2 személyes produkciókat színre vihessenek, olyanokat, amelyek az alkotóknak fontosak, amelyekben esetleg a szokásostól eltérő arcukkal mutatkozhatnak meg. Kár, hogy ezek az előadások, de egy ideje ez a nagyszínpadiakra is igaz, éppúgy tiszavirág életűek, mintha egy vidéki színházban mennének. Nagyon sok az olyan előadás, amelyik csak egy évet van műsoron. Ráadásul, a legtöbb esetben itt nem arról van szó, hogy nem jó minőségűek a produkciók, hanem arról, hogy egy kis közönségrétegnek szólnak és drágábban (ha nem is sokkal), mint a független színházak előadásai. És persze még a "Katona 30" szlogen sem elég jó reklám, hiszen ez ráadásul arra emlékeztet, hogy ez egy másik színház, nem az a bizonyos legendás. 

Az Áll a bál nagyon jó előadás, különösen azoknak ajánlom, hogy a még pillanatnyilag eladó 2 db jegyet  (mindössze ezer forint darabja!) megvásárolják, akik szeretik Fullajtár Andrea, Bodnár Erika, Pálmai Anna, Pálos Hanna és Borbély Alexandra játékát. Ha lecsúsztok, van állójegyre is lehetőség.

Színlap

Címkék: Katona Pálmai Anna Fullajtár Andrea Kamra Borbély Alexandra Bodnár Erika Pálos Hanna

Szólj hozzá!

Én 2012. márc.24-én még a MüPá-ban (Fesztivál Színház), az eredeti bemutató helyszínén láttam az előadást, ami bevallom kifejezetten untatott, bár elvileg szórakoztató színháznak készült. Kabaré és cirkuszi-varieté elemeket tartalmazott, látszott a szereplők ügyessége, rátermettsége. A színlap is kiemelte, hogy nyolc nyelven énekelnek a színészek. Igen, ez így volt. De miért? Nem igazán láttam az értelmét. Akkor is és most is visszagondolva azt éreztem, hogy mindegyik színész sokkal erősebb volt bármelyik másik előadásában. Számukra nyilván fontos, hogy gyakorolják a zenés műfajt is, építő az előadás, de ezt kevésnek találtam nézőként ahhoz, hogy még egyszer megnézzem a Katonába való áthelyezés után. De az előadás még repertoáron maradt, akár jövőre is nézhető. Kellenek a zenés-táncos előadások, nyilván sokaknak ez egy üdítően felhőtlen este, amit az előadás nyújt. Tavaly az volt az érzésem, hogy talán éppen a közönség nyomásának hatására lett hirtelen év végén három zenés bemutató is, de sebaj. (A másik kettő nekem is tetszett egyébként.) A Katona idén június 16-ig működik, nézzétek meg a műsort, mit kellene esetleg pótolnotok.

Színlap

Címkék: Katona Nagy Ervin Tasnádi Bence Ónodi Eszter Jordán Adél Müpa BTF Rezes Judit Pelsőczy Réka Kocsis Gergely

1 komment

A Vígszínház előadásának egyik főpróbájára 2012. márc.23.-án mentem és néhány sort küldtem is róla a szokásos körlevelemen, annak idején. Egy film nyomán készült zenés-táncos előadás, amely a társulat nagyrészét megmozgatta. Szinte mindenkinek csak rövid villanások jutnak. Akikre egy év távlatából még emlékszem: Nyilas-Majsai Tünde, Lengyel Tamás, Bata Éva, Járó Zsuzsa. Néhány dalválasztásból, egy-egy elejtett mondatból, kiszólásból megint az jutott eszembe, hogy Eszenyi Vígszínháza a jelen gondjaival, problémáival kíván szembenézni. Nem a véletlen műve, hogy a társulat nélkül maradt állástalan színésznő Járó Zsuzsa lett. A premier idején még aránylag friss volt az egri társulat megszűnése-átalakulása, ami sajnos kevés sajtót kapott. Az, hogy Csizmadia Tibor nem folytathatta Egerben, ugyanúgy veszteség, mint ahogy tavaly megszünt két színház is és azóta másik kettőben szintén megváltozott a színház irányvonala.Talán azért, mert vidéken van, az egri színházról esett a legkevesebb szó. Onnan jött Mészáros Máté és Járó Zsuzsa, akik  elég sok jó szerepet kapnak a Vígben, beilleszkedtek, ami nyilván nem könnyű folyamat. Az előadás kapcsán nekem azzal volt mindössze problémám, hogy egy nagyon szorosan kidolgozott koreográfiát mutat be a csapat, miközben elvileg egy spontán táncversenyen vannak, ahol csak az számít, hogy ki bír tovább táncolni. Nem éreztem hitelesnek éppen a táncverseny megjelenítését, bár azt én is tudom, hogy a közönség számára is élvezhető előadást akartak létrehozni. A főszereplő tragédiája ezzel a háttérrel kevésbé volt hiteles, de nyilvánvaló így is, hogy részleteiben sok olyan értékelhető eleme volt, ami miatt érdemes lehet újranézni, vagy aki kifejezetten a táncos-zenés előadásokra vágyik, az ezt kipróbálhatja.

Idén már nem lesz, de nem kétséges, hogy van rá igény és jövőre visszakerül a repertoárra. (A Víg jún.9-ig üzemel, aztán jön a megérdemelt nyári szünet mindenkinek.)

színlap

Szólj hozzá!

2012. máj. 31. Tegnap volt egy éve, hogy újranéztem a Hegedűs a háztetőnt, mivel a színház kinyilvánította, hogy az lesz az utolsó előadás belőle. Utolsó előadáshoz illő zsúfolt nézőtér előtt ment, én és Berta is a lépcsőre tudtunk csak bejutni. Emlékezetes este volt a lánynak ilyen alacsony komfort-fokozatban is, újra akarta nézni - hiába mondtam, hogy nem lesz több belőle. Úgy látszik, hogy volt valamilyen nyomás a nézők részéről, mert az évad folyamán szépen visszakerült a programba. Mi pedig megnyugodva halogattuk az újranézést. Ma a júniusi műsort átnézve nyugtáztam: idén már nem lehet se Hegedűs D-vel, se Reviczky Gáborral megtekinteni. Minthogy Reviczky a Nemzetibe szerződik át, valószínűsíthető, hogy többnyire Hegedűs D. fogja a főszerepet továbbjátszani.( A Dzsungel medvéjét azért nem hiszem, hogy érdemes lenne átosztani, nyilván nem is fogják ezt megtenni.)

Ez a kis bejegyzés főleg azt a célt szolgálja, hogy aki most 2013 júniusának elején olvassa, az kapja össze magát - a Víg mindössze tizedikéig játszik, addig kell a műsorát megnézni (POSZT-ra viszik a Jóembert, amelyre Pécsen már mostanáig eladták az összes jegyet mindkét előadásra).

Az egyéb júniusi műsorokra itt hívom fel a figyelmet.

Aki ezt később  olvassa, netán azért, mert kíváncsi, hogy mit gondoltam a Hegedűsről: annak röviden két előadás megnézése után csak azt tanácsolhatom, hogy ha nem kötődik speciálisan egyik főszereplőhöz sem, akkor próbálja a Hegedűst Hegedűs D. Gézával nézni. Egy olyan zenés előadásról van szó, amely nagyon igényesen készült, szórakoztató, de tesz is valamit az antiszemitizmus ellen. Összeszedett csapatmunkát érzékeltem mindkétszer. Nem hiszem, hogy ez változna, illetőleg a jövő évadban kevésbé tennék majd magukat oda a szereplők. Mert nézői igény biztosan lesz rá, jövőre is.

Címkék: Vígszínház Reviczky Gábor Hegedűs a háztetőn Hegedűs D. Géza

Szólj hozzá!

2012. máj. 7.-én láttam a Budapesti Kamaraszínház legutolsó előadásaként A vágy villamosát. (színlap) 1999. decemberi bemutató volt, és egészen az utolsó pillanatig folyamatosan telt házzal játszották. 

Én az alapításától végigkövettem a Kamara működését, rendkívül gazdag és vitathatatlanul vegyes színvonalú műsorán mindig voltak igazán figyelemreméltó darabok, Szűcs Miklós fedezett fel később mások által is elismert színészeket. Nála rendezett nagyszerű előadásokat Ruszt József, kezdte rendezői működését Eszenyi és Alföldi. Bertók Lajost is ő karolta fel. Egy évvel a színház bezárása után is sokat gondolok arra a társulatra, örülök, amikor látom, hogy egy-egy előadás mégis átmentődött, néhány színész otthonra talált a Vígben, mások a magánszínházként továbbélő Játékszínben dolgoznak. Eszenyi Enikő kimentette A vágy villamosát is, január végétől a jóval nagyobb Pesti Színházban is rendszeresen megy. Még mindig vannak, akik nem látták az előadást, illetve sejtéseim szerint vannak bőven, akik szeretik ismételten megnézni. Én az 1999-es főpróba után tavaly azt állapítottam meg, hogy nem egy kiüresedett előadásról van szó, hanem egy olyanról, amelyben bőven van életerő és hosszan mehetne még. László Zsolt, Nagy Enikő és a többiek is méltó partnerei Enikőnek, akiről nem mondható el, hogy magára gondolna igazgatóként, nem kapott annyi főszerepet az elmúlt években, hogy ne érdemelné meg azt, hogy ebben még hosszan csillogjon. Nagyon bízom benne, hogy ígéretes évadprogramja a jövő évi még több nézőt visz a Vígbe (Alföldi és Mohácsi is rendez, odaszerződik Stohl mellett Hevér Gábor is) és legalább ő kap egy újabb ciklust is, hogy működhessen a Víg tovább is. 

Aki ma este úgy látja, hogy mégis lenne kedve Eszenyit megnézni ebben, próbálja meg. Van még néhány jegy, nem lesz rossz estéje. De ha nem, egészen biztos vagyok, hogy a jövő évben is műsoron lesz. 

Címkék: Vígszínház László Zsolt Eszenyi Enikő A vágy villamosa Pesti Színház Tordy Géza Budapesti Kamaraszínház Pindroch Csaba

Szólj hozzá!

kgyfszek_1369926551.jpg_886x1279

Címkék: Kerékgyártó István

Szólj hozzá!

Még egy utolsó sorbanállási programot kínál a Nemzeti a következő vasárnapra. Íme az idézet a színház hírleveléből. Gyertek oda minél többen!

"Június 30-án, vasárnap 18.00 és 00.00 között kerül sor a Nemzeti Színház elmúlt öt évének záróeseményére, a CSAK (Csoport A Kultúráért) és a színház szervezésében, Mohácsi János rendezésében. A Nagyszínpadon megrendezendő gálára június 2-án, vasárnap 11.00-től kezdjük árusítani a belépőjegyeket a színház jegypénztárában, az Andrássy úti jegyirodában, illetve az interneten. (Felhívjuk figyelmét, hogy a rendezvényre személyenként legfeljebb 2 db jegy vásárolható, a belépőkre kedvezmény nem érvényes, és előzetes jegyfoglalásra nincs lehetőség.) Szeretnénk, ha minél többen részesei lehetnének az eseménynek és minél többen búcsúztatnánk együtt a Nemzeti Színház Alföldi-korszakát, ezért a gálát a főbejárat előtti kivetítőn is közvetíteni fogjuk a színház parkjában mindazok számára, akik nem jutnak jegyhez. Kérjük, hozzon magával kisszéket, pokrócot a közös piknikhez."

A helyárak nem lesznek emeltek, ezt a szóbeli tájékoztatást kaptam az imént a szervezéstől.

Címkék: Nemzeti Alföldi

Szólj hozzá!

Egy nálunk ismeretlen francia szerző romantikus vígjátéka ez, 90 percben, szünet nélkül. Ez a ma esti éppen a 15. előadás. A Szalon egészen tele van, feltételezéseim szerint valószínűleg Szervét Tibor a "húzónév", aki a Radnótiban évek óta zsinórban (2002 óta 9 alkalommal) kapja meg a közönségdíjat, ami elég bizonyítéka töretlen népszerűségének. Ez a népszerűség ÉS a Szalon otthonos légköre ( az a tény, hogy jó itt lenni), ez az előadás kiinduló tőkéje.

Belépve láthatjuk, hogy a nézők között elszórtan helyezték el a jelenetek helyszíneit, sőt ennél is tovább mennek. Ahogy Az utolsó órában, úgy ez esetben is az egész Szalon jelenti az egyik főszereplő (Szervét) lakását. Két jelenetben más a helyzet: Szervét orvosként vizitet tart és néhány nézőt megkérdez. Éppoly futólag teszi ezt, ahogy nagyvizitkor a valódi kórházakban rohannak át a betegek között az orvosok. Teljesen hiteles ez a két jelenet, némi színt visz bele az, hogy a Szalon civil pincére néhány embernek a felírt orvosságként bort szervíroz. Az érintett nézők élvezik a helyzetet, örülnek annak, hogy bevonódnak. (Más nézők, akik mellett én ültem, éppígy örülnek, hogy nem nekik kell válaszolni. ) Az, hogy hol a hátsó dobogón, hol az ablak előtti kanapén, hol pedig a kijárat melletti asztalnál ül a két szereplő nem minden esetben jó. Ugyan kevésbé statikus az előadás, és Sipos Vera leckét adhat abból, hogy kell fél perc alatt zavaró rendetlenséget csinálni, sőt abból is, hogyan rázzuk le a megunt szeretőnket (szintén fél perc alatt), összességében mégis vannak látási nehézségek. Nem mindenhonnan követhető jól az előadás összes jelenete. Összességében elég kevés helyről látható minden egyformán jól. 

Az előadás fő témája az, hogy van-e esély arra, hogy két ember, akinek gyökeresen más a háttere és az értékrendje, érdeklődése - képes-e összecsiszolódni. (A poénokat, a történet fordulatait nem lőném le, így kénytelen vagyok csak néhány általános megjegyzést tenni. Aki látta a "Miről álmodik a lány?" című filmet, az sok hasonló vonást fedezhet fel, ennyit elárulok. Colin Firth ismerői most előnyben vannak. Akinek ez nem elég útmutató, annak még a Varázsfuvola története is adhat támpontot. Hogyan boldogulhat eleinte Sarastro Paminával? Ezen elmélkedhetünk, ami nincs persze Mozartnál megírva.)

A mű dramaturgiailag alapvetően egyszerűen van felépítve. A fiatal lány (Sipos Vera) a kezdeményező fél, az előadás során minden új fordulat az ő döntésének eredménye. Kész helyzet elé állítja a neves orvost egy az utcáról hozzá beállító lány, aki először azt találja ki, hogy nála marad pár hónapra... Minden esetben a Szervét által játszott orvos első reakciója a teljes elutasítás, majd aztán a beletörődés. Ezt látjuk sorozatosan. Szervét jól viszonyul az újabbnál újabb helyzetekhez, vele érzünk. Itt van egy szerencsétlen vagy boldog (ahogy vesszük) agglegény, aki Mozartot hallgat, sakkozik, élvezi a magányt és amikor nem, akkor udvarolgat. Ez a nem színházszerű nyugalmas élet bomlik meg a fiatal lány belépésével. Minket is irritál a szétdobált ruha, a Szalonba nem illő rockzene és a legtöbb esetben a lány viselkedése is nagyon nem passzol Szervéthez. Miért kell ezt a kapcsolatot erőltetni, gondoljuk. 

Kapunk egy happy endet a végén, egy kis optimizmust. Nekem Szervét Tibornak az a mondata tetszett a legjobban még a darab közepe táján, amit a lány műveletlenségét és a művészetek iránti teljes közömbösségét nyugtázva mond: "Irigylem. Mennyi minden vár még magára. Megismerheti Van Gogh-ot, találkozhat Thomas Mann-nal." Ez a pozitív hozzáállás az, ami hiányzik nekünk, erről kellene példát vennünk - talán.

 

Színlap

Címkék: Szervét Tibor Rózsavölgyi Szalon Napfény kettőnknek

1 komment

Dan Lungu kortárs román író könyvéről tavaly hallottam. Gyorsan el lehetett olvasni, aktuális problémákról szól, stílusával is fenntartja az olvasó érdeklődését. (Az író mindkét magyarra fordított  könyve számos Szabó Ervin tagkönyvtárban hozzáférhető, nem sikerkönyv mostanában, kölcsönözhetőek.) A Katona Sufnijában Csoma Judit mondja el a monológként megírt regény rövidített változatát. (A színpadi változat elkészítésében Török Tamara, a színház dramaturgja volt segítségére.) 

Rendezőt nem jelölnek meg, sem tervezőket - pusztán munkatársakat. Csoma Judit színháza ez, aki nagyon keveset játszik, pedig nagyon tehetséges és folyamatosan színpadon kellene lennie. Nyíregyházán Verebes István annak idején jó helyzetekbe hozta, számos jó szerepet kapott. Országos elismertséget szintén egy nyíregyházi előadás hozott számára, Szász János rendezésében A vágy villamosa. Ezt a Csoma-hiányt kis mértékben pótolja ez az egyrészes monodráma, de remélhetőleg felhívja a színházcsinálók figyelmét, hogy a művésznő itt van és tessék hasznosítani.

A díszlet emlékeztet a Rükvercre. Ott egy hatalmas bevásárló szatyorban játszódik az előadás, itt egy falusi asszonyok által kedvelt hatalmas kék-piros-sárga otthonka a háttér, amely beborítja a játékteret is. Az alapszínek jelképezhetik a világ teljességét is (sőt a román zászló színei is ezek), és az otthonka a vidékiességet asszociálja, amitől végig menekülni próbált. Csoma Judit rózsaszín köpenye és pizsamája éles ellentétben áll mind a lepusztult bútorokkal, mind az otthonka világával. Itt van valaki, aki visszagondol életére, miközben rokonszenvünket elnyeri és az ő látószögén keresztül nézzük a román szocializmus éveit. A visszaemlékező alapállítása, hogy jobb volt a szocializmus ideje, mint a jelen. Ezt az állítást ingatja meg némileg a Kanadába kivándorolt lánya, akivel mindössze telefonon tartja a kapcsolatot  (Jordán Adél hangja) Visszagondolva fiatalságára a nő mindent szépnek lát, sőt idilli színben tűnnek fel még a gyárban töltött évek is. Ilyen egy román párttag, láthatjuk. Ilyenek a komcsik. Ilyenek voltak a múlt rendszer haszonélvezői. 

Annak ellenére, hogy ez egy román mű, folyamatos utalásokkal a román politikára, mégis érezzük, hogy a mi túlságosan is átpolitizált hétköznapjainkról is szól. Ebben az országban is folyamatosan komcsiznak, ahol egymillió - jórészt megélhetési - párttag volt. Addig volt jó nekünk is, amíg Kádár élt? Sokakban felmerül a kérdés, és ez a román regény és a Katona előadása is elég sokat tesz annak érdekében, hogy ezt a kérdést mi is megválaszolhassuk. Ettől függetlenül pedig élvezzük a történetet, Csoma Judit stílusát, ahogy megelevenedik előttünk egy egész élet, kis mozgásokkal, apró gesztusokkal. Élni kezdjük a magunk élete helyett az övét. Ez az én színházam, éppen az ilyen előadásokat szeretem.

Címkék: Katona Csoma Judit Török Tamara Egy komcsi nyanya

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil