Mezei néző

Általában nem kedvelem a bohózatokat, annak az igényét, hogy valaki két-három órára tényleg feledkezzen meg a külvilágról (benne a saját bajaival) és csak nevessen, ami a legjobb fájdalomcsillapító.  Egyáltalán nem könnyű a néző önfeledt állapotát megteremteni, a bohózatot a legprecízebben kell játszani, másként hatástalan.

Ray Cooney és Tony Hilton 1966-ban írt darabját (One for the Pot) Hamvai Kornél fordításában Egy a ráadás címmel játszották korábban a Tháliában, ahol tavaly engem is megragadott a főszereplők bravúros játéka, így a Veres1Színház szereposztását meglátva kedvem lett megnézni, hogy milyen ugyanez „1X3 néha 4” címmel.

Ez az előadás a korábbi, 2022 áprilisától fut, ez a beszámoló pedig a 45. estéről szól. Ahogy a Vidám Színpadot megtöltő nézők reakciójából lemértem, még egy jó darabig lesz erre igény.

A következő előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz, július 15-én, és még jegyek is kaphatóak. Aki szereti a kikapcsolódást, vagy netán a szereposztás vonzza, azt bátorítani tudom: ha ezt a csapatot választja, lesz egy kellemes estéje.

Rekkenő hőség, kihalt utcák – sehol egy ember egész Kalocsán. Ezt érzékeltem vasárnap délután közel három órán keresztül, amíg bejártam várost a Requiemre várva, amelyhez a Fidelio beharangozója csinált kedvet. Aztán meghallottam a távolról szóló zenét és a tömeg zaját, és a hang irányában haladva már ott is voltam a Szent István király úton, ahol mind az MVM színpad (rajta a délután fellépő Honeybeast együttes), mind a XXXIII. Kék Madár Fesztivál zárókoncertjének helyet adó templom megtalálható.

Itt nem volt visszaszámlálás – a lila verzió délutáni megtekintése után kb. 2,5 órával már zöld utat kaptam az újabb  Anyegin-nézésre. Boldogító érzés volt ismét visszamenni Dohy Balázs rendezésére, elkönyvelve, hogy tényleg sikerült az összes verziót megnézni éppen az általam eredetileg eltervezett sorrendben, amely be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Ennek még egy jó ideig fogok örvendezni feltehetően más előadásokról szóló ajánlókban is szóba hozva. 

Vigyázat: szpoilert tartalmaz, ahogy a rózsaszín, kék, piros, sárga út leírása is, sőt már a bejegyzésben felhasznált képek is nyomravezetőek. Aki meg szeretne lepődni még azon is, hogy melyik négy színésszel tölti majd az estéjét, az a BEVEZETÉSt olvassa, amelyik általános tájékoztatót ad az előadásról. Ha minden jól megy, lesz egy 6/7-es lezáró bejegyzés is hamarosan, amelyik megint nem árul el semmit a részletekről direkt módon.

A lila a szervezésen fejeződik be, a zöld pedig itt kezdődik - Ficza István a házigazdánk, ő mesél Anyegin ifjú éveiről...

Erre a két Anyegin-nézésre komolyan visszaszámoltam 17 napon át, és ez a (boldog) várakozás kicsit átszínezte a közben megnézett 13 előadást is, amelyek közül hétről ajánlót is írtam. Köztük volt az Örkény másik új bemutatója a Boldogtalanok is, amelyet nem mellékesen ezúttal is ajánlok megtekintésre.

Ez a két előadás bizonyította, hogy jól éreztem, tényleg kellett nekem ez a hatszori élmény. Megkaptam valamit, amire nagyon vágytam és hálás vagyok érte mindenkinek, aki az előadásért dolgozott. Nagyon remélem, hogy még visszajutok rá, esetleg nem is egyszer.

Ez a bejegyzés csak a szombat délutáni előadásról szól, a LILA csoport útvonaláról, az estiről (a zöldről) külön írok – ez két külön élmény volt, még akkor is, ha kevesebb, mint három óra választotta el őket. Most megtapasztaltam én is, hogy milyen a duplázás - nézői pályámon ritkán, de történt már ilyen. (Nem szerencsés a színészeknek, de jelzi: van igény az előadásra.)

Ugyan ez már az ötödik bejegyzés, de nyomatékosan leírom, hogy szpoilert tartalmaz, ahogy a rózsaszín, kék, piros, sárga út leírása is, sőt már a bejegyzésben felhasznált képek is nyomravezetőek. Aki meg szeretne lepődni még azon is, hogy melyik négy színésszel tölti majd az estéjét, az a BEVEZETÉSt olvassa, amelyik általános tájékoztatót ad az előadásról. (Igazán még felvétellel sem lehetne pótolni a részvételt, ha valaki tudja, hogy mi történik, az úgysem helyettesíti azt, hogy valaki ezt meg is tapasztalja a színészektől karnyújtásnyi távolságra ülve – a hatás pedig a nézőn is nagyban múlik.)

Alig több, mint két éve mutatták be az Art Színtérben Csiby Gergely rendezésében Warren Adler darabját A rózsák háborújá-t, egy válási tragikomédiát - Sediánszky Nóra és Tucker András fordításában, Góczán Judit dramaturgi közreműködésével -,  amelynek tegnap este a 29. és egyben utolsó előadását láthattam. 

Megnéztem, és ezek után nem szívesen fogadom el, hogy nincs tovább: nyoma nincs, hogy egy már "kijátszott" előadás lenne, tele van élettel. A közönség végig nevet, követi a játszókat, izgul értük. Mind a négy remek színésznek – Györgyi Annának, Seress Zoltánnak, Szántó Balázsnak és Fekete Lindának - jó játéklehetőséget ad az előadás, még a több kisebb szerepet játszó utóbbiaknak is. Mintha ők is élveznék, nemcsak mi szórakozunk jól, amikor mások nyavalyás életét nézzük, nem konkrétan a sajátunkat. Mi ennyire nem vadulnánk be sose... Nyilván nem, és luxusvillánk sincs, de ettől még nem árt ezt megnézni.

LEGYEN MÉG, akár más helyszínen!

Ennél hosszabban:

Két nagy hírről is be tudok számolni ebben az ajánlóban: a Sárik Péter Trió 12 év után átalakult, a névadó zongorista és Gálfi Attila dobos mellett ezentúl nem egy másik nagybőgőst, hanem Péter Tamás basszusgitárost fogjuk látni. A Vigadó frissen alakult Jazz Clubjának harmadik koncertjén mutatkoztak be ebben az új felállásban Pesten először, mégpedig a Bartók műsorukkal, amely most már közel másfél éve nem is egy, hanem két CD anyagára alapul.

Először a szikár tények, aztán a kimerítő beszámoló:

Háy János darabot írt a kecskeméti színház részére, amelyet Sipos Imre rendezésében négy nagyon jól összeválogatott színésszel – Hajdú Melindával, Jankovics Annával, Sára Bernadett-tel és Kovács Krisztiánnal - március 14-én be is mutattak, én pedig ezen a májusi estén a 19. előadást láthattam a Ruszt Stúdiószínházban. (Van benne egy kecskemétieknek szóló kedves kikacsintás, a közönség értékelte is a gesztust.) Torokszorító élmény volt – részben a téma miatt (aki kicsit is ismeri a szerző műveit, az tudja, hogy egy Háy-mű nem is lehet „olyan felhőtlen, mint egy fagyitortás szülinap”), másrészt azért, mert tudtam, hogy lesz belőle még három alkalom és vége. Vidéki színházaknál rendkívül komoly ok kell hozzá, hogy valami megérhesse legalább a következő évadot, ha nem musicalről van szó. A színészek már megszokhatták persze, hogy olyan értéket hoznak létre, amely észrevétlen marad a szélesebb nyilvánosság előtt, nagyon ritka a pesti vendégjáték is, pedig a jelenlegi színházi krízis idején a koprodukciók kora kellene, hogy következzen.

Itt az elején, amíg még olvas valaki leírom kerek perec: ennek az előadásnak tovább kellene mennie nemcsak Kecskeméten, de Pesten is – például a Szkénében, amelynek a közönsége már nagyon jól ismeri Háy János életművét, és évekig szeretgetné ezt az előadást is.  Minimális a díszlete és csak négy színész játszik benne, nem lehetetlen utaztatni – turnézhatna, akár Háy János székesfehérvári előadása, A cégvezető. Lehetne ez a másik kivétel.

Most már az előadásról:

A szolnokiak vendégjátékra jöttek a RaM-ArT Színházba, mégpedig a Sweet Charity-vel, egy ritkán játszott musicallel, amely egy olyan "ártatlan" prostituált történetét meséli el, aki mindvégig hisz a szerelem és egy jobb élet lehetőségében, és rávesz minket, hogy drukkoljunk neki.

Némi esély ugyan van, hogy az előadás átkerül a jövő évadra, de biztonságosabb az idei utolsó két alkalom valamelyikét még elcsípni Szolnokon: május 21-re és 23-ra is van még jegy a színház honlapján. (Jelenleg 30 és 68 db.) Budapestieknek jó hír: visszatér hozzánk is még egyszer, a Városmajorban megnézhető még augusztus 6-án is. Erre is kaphatóak jegyek, most még nagyon jó helyekre is!

Röviden: nagyon szerethető előadás, Bíró Panna Dominikát erről biztosan megjegyezhette az, aki korábban még nem találkozott vele. Pályáján ez a címszerep jelentős állomás, örülök, hogy nem hagytam ki.

Hosszabban:

Ebben az évadban ez volt kereken a 200. előadás, amelyikre eljutottam, miközben a Mammut épületében vagy bármely más plazában ez alatt az idő alatt talán ötször, ha jártam. Nagyon taszít a bevásárlóközpontok hangulata, a „mindenképp venned kell valamit” nyomása, mert gyerekként sem élveztem a vásárlást, csak akkor mentünk, ha már nagyon muszáj volt, és anyám ilyenkor elővigyázatosságból egy nyugtatót is bevett. (Kivéve, ha könyvekről volt szó, de az teljesen más téma). Az előadás egyik legfőbb hatásként ezt a traumámat felszínre hozta - nyomasztott már az alapzaj is. Sejthettem volna, hogy így lesz, de nem utasítottam el a lehetőséget, mert nagyon praktikusnak tűnik a potenciális nézők után menni. Ha ide járnak az emberek, akár itt is lehet nekik színházat játszani.

75 perc szünet nélkül.

Az Örkény most gyors egymásutánban két visszautasíthatatlan ajánlatot tett a nézőinek – Dohy Balázs hatféle változatban megrendezett Anyegin-je után közvetlenül itt vannak a Boldogtalanok.

Nagy adag cinikus humorba csomagolva kapjuk őket, Füst Milán 1914-ben befejezett tragikomédiájának szereplőit, amely az általam korábban látott hat színreállításánál jelentősen több nevetést provokált. Bodó Viktor, a rendező azt is eléri, hogy még a legtragikusabbnak tűnő pillanatokban is nevessünk.

Gyorsan elszállt az a száz perc szünet nélkül.