Lassan 8 éves lesz Holle anyó, amely a Bábszínház azon előadásai közé tartozik, amelyet sokan „klasszikusnak” neveznének: marionett- és pálcás bábokat látunk csak, a mozgatók mindvégig láthatatlanok maradnak.
Néhány hozzám érkező olvasói reakcióból azt szűröm le, hogy vannak, akik látatlanban általában ilyennek tartják az összes bábelőadást, pedig, ha a Bábszínház jelenlegi repertoárját megnézzük, ezek az előadások vannak kisebbségben. Ha egyszer úgyis ott a színész, aki viszonyul is valahogy a bábhoz, több élményt ad, ha őt is látjuk, mintha csak a hangját halljuk – gondolom én, és talán emiatt is maradt a bábszínházi sorozatom végére épp az a három darab, amelyik ebbe a kategóriába tartozik. (Rövidesen nézem a 80 nap alatt a Föld körül és a Nyúl Péter c. előadásokat is.)
Az előadás 90 perces egy szünettel, 3+-os, azaz kifejezetten az óvodásoknak szánt előadások közé tartozik, bár szerintem alsósok is nagyon élveznék még.
De most legyen szó a Holle anyó-ról: