Közel egy hónapja mutatta be a Gólem Színház Fullajtár Andrea egyszemélyes előadását nagyanyja, Galló Olga lágernaplójának kiadástörténetéről, amelyről jól gondoltam, hogy kihagyhatatlan előadás. Minden szükséges információ szerepel a színház oldalán, amely alapján a megtekintés mellett dönthet valaki.
Négy héten át fanyalogtam, miközben írtam-húztam ezt az ajánlót - már a színházból kilépve is tudtam, hogy ez annyira tökéletes előadás, hogy ehhez kevés vagyok. Fullajtár Andrea pedig megérdemelné, hogy egy igazi író örökítse meg minden apró rezdülését, miközben ajánlót rég nem igényel egyetlen projektje sem, a neve önmagában elég garancia. Felesleges hosszan ragozni, miért is kell megnézni, ha egyedül lép fel 70 percen át. Miatta. Már csak azért is elég ennyi, mert sose vesz rész - megélhetési okokból sem - hakni-produkciókban, önálló estjei is hozzák azt a színvonalat, amelyet a Katonában megszoktunk tőle.
Jelen esetben a holokauszt, mint téma nehezítés ugyan - nem lesz ez laza szórakozás, ez világos - de így is megkerülhetetlennek érzem ezt az előadást, amióta láttam, minden nap gondolok rá, és persze olvasom a naplót is...
Jegyek jelenleg csak április 16-ra vannak, az előző alkalmakra is gyorsan elfogytak, MOST kell az előadás mellett dönteni.
A holocaust elviselhetetlenül nehéz téma, ezúttal egy túlélő szemszögéből nézve kell szembesülnünk vele, így nem is ígérhet kikapcsolódást az alkotói csapat. Borgula András rendezése mégsem válik nyomasztóvá, A tíz hónap Babilon-ügy két eseménysort váltogat jó arányérzékkel (Solt Róbert dramaturgnak is köszönhetően), amelyeket a főszereplő személye köt össze. Egyrészt 1944-45-ös kálváriájának eseményeit hallgatva izgulunk együtt Galló Olgával, követjük vándorlása során állomásról állomásra, reménykedünk a túlélésében, fellélegzünk, amikor kicsit könnyebbé válik a sorsa, sőt, mintha egy hollywoodi történetet olvasnánk, még átélhetjük vele egy romantikus szerelem kibontakozását is egy ostrom alá vett városban, másrészt követjük a naplója kiadásához kapcsolódó huzavonát is, amely 1966-1978 között 12 éven át húzódott. A Kádár-korban született kiadói levelek és a szerző válaszai egy másként elviselhetetlen kor nyomai, amelyeknek elhangzása mégis oldja a holocaust túlélő szenvedéstörténetét – ezt legalább komédiának is nézhetjük, módunk van nevetni is előadás közben. A „hivatalnak packázásait” mind megtapasztaltuk, így könnyebben is azonosulunk Galló Olgával, miközben ezek a levelek biztosítanak arról is, hogy a főszereplő – saját bátorságának és a szerencsének is köszönhetően – életben maradt. Menet közben még így is aggódunk érte, nem is keveset…
Hetven perc elég, hogy személyes ismerősünknek érezzük Galló Olgát, és a Magvető Kiadó gondozásában idén megjelentetett naplóját már így kezdjük el olvasni az előadás megnézése után. (Már elkezdtem én is, de ezúttal nem várom meg mégsem, amíg a végére is érek.)
A 12 évnyi küzdelem után végül 1978-ban kiadott kötet mindössze 161 oldal volt, újabb kiadását nem engedélyezték – tudjuk meg az előadásból -, míg ez a friss kötet a 400 oldalas, csonkítatlan naplószöveg mellett néhány eligazító információt is tartalmaz a szerzővel és a kiadási folyamattal kapcsolatban, de korántsem olyan részletesen, mint az előadás.
Ahogy egy monodrámánál lenni szokott, ezúttal is a szöveg az, ami igazán hat, bár a felhasznált zenék is erősen támogatják (zenei vezető: Lelkes Botond, zeneszerzők: Arleta Berndorff, Lelkes Botond, mdmx) szereplő néha pozíciót vált, sőt a közönség sorai közé is fellép, közelsége még erősíti a hozzá fűződő erős kapcsolatunkat.
Fullajtár Andreát most is jó nézni, személyes érintettség nélkül is tökéletes választás lenne erre a szerepre. F.h. kora óta azt érzem, hogy olyan mélységig azonosul bármely karakterrel, hogy mindig igazinak tűnik. Kevés kellékkel is zökkenők nélkül váltogatja az idősíkokat a két részre osztott térben (látványtervező: Simon Ferenc István), mi pedig vele együtt hol egy gyár pincéjében bujkálunk, hol pedig a napló kiadását nem engedélyező hivatalnokoknak válaszolgatunk.
A XX. század elején születettek nagyon ritkán és rövid időre lélegezhettek fel, jó lenne azt hinni, hogy ez a XXI. már könnyebb lesz és nem esünk be ugyanazokba a csapdákba. Már csak emiatt is fontos az emlékezés, örüljünk, hogy ezt a naplót kiadták. Ha minden jól megy, ez az előadás is játszható lesz hosszú éveken keresztül eredeti helyszínén, a Gólem Színházban és vendégjátékként is.
Fotók: Hirling Bálint /Gólem Színház - Galéria