Az utóbbi két hetem meghatározó helyszíne volt a KÁVA bázisa a MU Színház épületében, ahol drámapedagógiai továbbképzésen vettem részt összesen négy napon át. (Pont jókor, amikor a NAT felmenő rendszerben éppen megszünteti a tantárgyat a középiskolákban.) A módszer nagyon hasznos, a tanultakat már kipróbáltam, soha ennyire nem éreztem korábban, hogy pont ezt kell csinálnom, így hálás vagyok ezért a négy napért. A képzést vezető Bori Viktor is a nézők között volt, amikor egy nap kihagyással visszatértem a tetthelyre, de ha nem így van, ez a tanfolyam akkor is eszembe jutott volna.
(Ekkor még nem tudtam, hogy módom lesz még másnap is eljönni a MU-ba, láttam már az Alkésztiszt is, sőt azt már ki is posztoltam.)
Erre a napra eredetileg Cser Krisztián Fülöp királyát terveztem be, de a miskolci Don Carlost nem láthattam mégsem. ("Ami késik, az jön" - mondhatná erre valaki.) A tőlem független okok miatt létrejött helyzetet elfogadtam, és igyekeztem kihozni belőle a maximumot. Befejeztem a bécsi Ruszalka cikkemet még a délután, és ezek után már mehettem is át a munkahelyemről egyenesen a MU-ba, a 146 nap-ra, amelynek szintén a célközönsége voltam. (Ez most az én "cseh hetem" volt, ez is bevillant utólag - mindkét darab cseh eredetű.)
Opera és független színház kamarateremben - a színházi kínálatban manapság elérhető két véglet. De jó nekünk ez a sokszínűség, jó, hogy lehet miből választani! Megnézve a műsort, erre a napra legalább kilenc további előadást tudtam volna még betervezni, amelyeket pótolnom kellene, ha még meglenne a szabad mozgásterem, de így ezek bizonytalan időre halasztódnak, de volt azért hét olyan előadás is, amelyekről már írtam ajánlót, és épp játszották. Igazi jó színházi nap volt ez a péntek.
A "146 nap" minimális költségvetésből készült, látványos díszlet és élő zene nélkül, viszont érzelmi káosz és bonyodalmak tekintetében felér a Don Carlos-szal. Ha már az időzítés miatt felvetődött a párhuzam: mindkettő hangsúlyozottan magányos emberekről szól, és van benne bőségesen árulás, hazugság, szerelem, féltékenység, de ebben a mindössze nyolcvan perces prózai előadásban legalább humor és nyomokban derű is. (Utóbbi Verdi zenedrámájában valóban csak egyszer jelenhet meg, a négy órából talán ha öt percről beszélünk.) Sőt: feltűnt még egy kutya is a végén, hogy feldobja a hangulatot. (Ha belegondolok, kutyát szinte bármibe bele lehet rendezni, hogy a nézők elvarázsolódjanak, de jelen esetben ez nem is öncélú.)
Szántó Dániel, a hordókból kialakított pad, Lakatos Dorina és Balla Richie
A RÉV Színház korábbi előadásait nem láttam, de a nevük ismerős volt. Már évek óta működnek Győrben, és ha valaki honlapjukra rákattint, láthatja, hogy vannak már színjátszó szemléken elért eredményeik is.
A "146 nap" cím feltehetően nem mond sokat másnak sem, de aki netán a cseh "Magányosok" (Samotári) című filmet ismeri, annak gyanús lehet az egyezés. Tóth Gábor dramaturg ennek a forgatókönyvét használta fel kiindulási pontként. (A teljes film megnézhető a youtube-on, aki ért csehül, annak nem lehet akadály, hogy nincs hozzá felirat. Ha valaki meg tudja oldani, hogy legyen hozzá legalább angol/olasz nyelvű, szólhatna nekem is.)
Miután az előadás színlapja írót nem tüntet fel, eredetileg azt hittem, hogy saját fejlesztésű, improvizációra alapító történetről van szó, amely csak távolító álcaként használja a cseh közeget, a legtöbb mozzanata annyira illett a mi viszonyainkra is. Ha a sztorit nem is a csapat találta ki, de feltételezem, hogy épp azért vették elő, mert ráéreztek az azonosságokra maguk is.
A színlap sokat elárul: elsősorban a harmincasokról szólna ez, akik már elkezdték életük fő nyomvonalának kialakítását, és a legkülönbözőbb módon küzdenek meg sajátos helyzetükkel. Az előadás emlékeztet az állatorvosi lóra is, mert valóban csupa olyan ember szerepel, akik különféle zsákutcákba kormányozták bele az életüket. Lehet, hogy a valóság egy ilyen kis mintában mégsem lehetne ennyire sokszínű.
Az előadás hét ember szövevényes viszonyait mutatja meg nekünk, filmes montázstechnikával, apró jelenetek sorában. Nem unjuk el magunkat a váltások közben, még így sem, hogy az egyes helyszíneket (lakásokat, a bárt, stúdiót, autót) csak néhány kellék jelzi. Utóbbiak kiválasztásánál nyilván a könnyen szállíthatóság is szempont lehetett: két palackra szerelt ülés, sörösrekeszek és rájuk helyezett piros párnák elegendőnek bizonyulnak. A színlapon nem szerepel látványtervező, feltételezhetően a színészek ötleteit (és az általuk hozott kellékeket) használta fel Perényi Balázs rendező. Szeretem az ilyen előadásokat, amikor minden a színészi játékon múlik, bár feltételezem, hogy a függetlenek néha azért nem bánnák, ha néha "rendes" díszletben játszhatnának a változatosság kedvéért. Nyilvánvalóan hatalmas a különbség a filmváltozathoz képest, amikor külső helyszínek, és sok ember is megjelenhet egy-egy jelenetben - ezt a színpadi megvalósítástól ne várjátok el.
Bálint Bernadett és Bojkovszky Zsolt
Milyen típusokat hoznak össze a történetbe?
Markánsan eltérő élethelyzeteket-sorsokat látunk, és talán a néző teljes egészében egyikbe se tudná behelyettesíteni magát, de feltehetően van, amelyik közelebb áll mégis hozzá.
A három nő közül van a "beérkezett" -Lenka, azaz Bálint Bernadett, aki két ikerlánya mellett tolmácsként dolgozik idegsebész férje - Ondrej: Bojkovszky Zsolt - mellett. Őt lehetne irigyelni, de a képlet nem ilyen egyszerű. A történet kitalálója egy csehovi láncolathoz hasonlót hoz létre, itt is mindenki mindenkihez kapcsolódik valamilyen módon, csak még több a bizonytalanság: míg az orosz drámaíró hősei jellemzően legalább egy szilárdnak mondható illúzióval rendelkeztek, itt most még az sincs. Ondrej néha elégedett a jelenével, de korábbi szerelme - Hanka: Lakatos Dorina - feltűnése - úgy néz ki -, mindent borított. A darabnak ez a bizonytalansági faktora a legerősebb hatású - amint látjuk, a XXI. századra lehet minden még rosszabb. (Ha már a Don Carlos párhuzammal kezdtem, abban a darabban is mindenki ezerrel szenved, de minden szereplőnek van pontos elképzelése, hogy mitől/kitől és hogyan válhatna az élete tűrhetőbbé. Jelenleg több szereplőnek még ez sem adatik meg.)
Ahogy nézzük a szereplőket, nem kellene nekik még bonyolítás, eléggé sivár az életük beavatkozás nélkül is, de mégis van valaki, aki összebonyolítja a szálakat, csak nem éppen jóindulatból (ahogy a Carlosban Posa), de néha egyébként sem a szándékok számítanának. Az intrikus Robert - Szántó Dániel - ügyeskedése segít abban, hogy az említett Hanka és Petr - Nagy Zsolt Zsozsa - korábbi nagyjából működő kapcsolata teljesen szétessen, bár amit láttunk köztük, az éppen olyan volt, mint a legtöbb megszokásba fulladt párkapcsolat, amelyikbe egyik fél sem tesz már bele plusz energiákat, ha nem jön közbe semmi, akkor még elvegetálhattak volna, sőt akár még jól is érezhették volna magukat. Milyen gyakori az a kapcsolat, amelyikre azt is mondhatjuk, hogy minden rendben, de azt is, hogy kibírhatatlan - hangulatunktól függően.
Van még további két szereplőnk, akik függetlenek, és mindketten Roberten keresztül kerülnek a képbe, de vékony szálakkal kapcsolódnak további szereplőkhöz is. Jakub, a költöztető - Balla Richie - legfőbb tevékenysége, hogy füvet szív, amit Roberttől vesz. A kábítószer pedig megváltoztatja a tudatát.
Miután ez a figura és ez a problémakör még az előadás elején megjelenik, még annál is nagyobb szerepe lesz, mintha csak később találkoznánk vele, és persze mivel éppen Roberttől veszi, rá is más szemmel nézünk. Az átlagos néző helyzetén sok múlik, aszerint, hogy volt-e köze bármilyen kábítószerhez, miként viszonyul hozzájuk, és ettől függ az, hogy mennyire könnyen tud nevetni rajta, vagy netán azonosul vele.
A drog öt hónapon át napi téma volt számomra, amíg egy szakiskolában is dolgozhattam másodállásban az elmúlt félévben. Nem tudtam semmilyen drámajátékot felkínálni a gyerekeknek, amelybe néhány percen belül be ne építették volna, de beleírták minden fogalmazásukba is drogvásárlási és fogyasztási rutinjaikat, bár 15-16 évesek voltak csak. Ezzel a háttérrel kevésbé tudok felhőtlenül szórakozni egy ilyen figurán, bár Balla Richie kellő hitelességgel azonosult a szereplővel.
Szintén különálló szál és Roberten keresztül kapcsolódik a történetbe Vesna, a makedón pultoslány, aki apja felkutatásának vágyával indult el idegenbe, így a magányosak közül ő az, aki leginkább kívülálló. Horváth Dóra akcentussal játssza a szerepet, és ezzel önmagában is a legtöbb nevetést váltja ki belőlünk, de kap egy ziccer-jelenetet is, amelyet csak később gondolunk tovább, de amíg nézzük, addig szórakozunk rajta. (Aki nem tudja, hogy milyen a "body-shot", az megtudja. Ezért is érdemes színházba járni, mindig kiderül valami újdonság számunkra.)
Nagyon megértem, ha valaki nyugtalankodik: egyáltalán nem derült számára ki, hogy mi köze a címnek a fent katalogizált hét szereplőhöz, akik fellépnek-lelépnek, mindenféle kombinációban találkozunk velük, és olyan nagyon nem megy előre az életük a megnézett nyolcvan perc alatt. (És minek a kutya?)
Lakatos Dorina
Ezeket a komoly kérdéseket nem válaszolom meg, remélhetőleg megnézitek az előadást, amely időnként csak elő fog tűnni a pesti műsorban is. Még csak egyéves lett, jó karban van, még évekig repertoáron maradhat.
PS. A felhasznált képeket a rendező, Perényi Balázs készítette, és a RÉV Színház bocsátotta rendelkezésemre. Néhány korábbi fotót felhasznál a Kétlámpás Blo isg, amelyik kritikai orgánum, és amelyiknek éppen a független színházak az elsődleges "vadászterülete". Ide linkelem az írásukat az éppen egy évvel korábbi bemutatóról, amelyet megtaláltam, de még csak most fogom elolvasni, miután ezt a bejegyzést kitettem. Kíváncsian várom, mennyi lesz az egyezés...
