Mezei néző

Nagyon sok kommentet olvastam már Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynő rendezéséről, nemigen tudtam elkerülni, hiszen nyár elején már bemutatták a Margitszigeten. Igyekeztem nem odafigyelni, hogy mindentől függetlenül magamnak el tudjam dönteni, hogy milyen az előadás, de az feltétlenül eljutott hozzám, és nyilván az Operettszínház törzsnézőihez még inkább, hogy megosztó.

Vannak napok, amikor a mezei néző átérezheti, hogy milyen gazdag is a pesti kínálat, mert az se lenne elég jó megoldás, ha két helyen lehetne egyszerre, annyira sok a „kihagyhatatlan” kategóriába eső program. Ha nem is minden nap ilyen, most a szerda és a csütörtök is ilyen volt.

Egy csapatban: Sebestyén Márta és Andrejszki Judit

Most is az egyszeri esemény mellett döntöttem. Örülök, hogy mentem Sebestyén Márta és zenésztársai kétórás koncertjére, ez a rövid konklúzióm.  

Valamivel bővebb nyomhagyás következik: 

Okulva a közelmúlt tanulságaiból (lsd. a tíz napig halogatott Káprázatot), és ránézve a naptáramra, amelyik legalább egy, de a hétvégi napokra 2-2 előadást is tartalmaz október közepéig, most így azonnal az előadás után leírom friss benyomásaimat a Stúdió K szintén friss előadásáról. Legyen mit átdolgozni holnap.

Mivel az előadáson legalább négy hivatásos színikritikus és két színházi blogger még jelen volt rajtam kívül, azt hiszem, hogy most akár relaxálhatok is, a többféle nyomhagyás biztosított lesz. Kifejezetten tömör bejegyzés következik.

Tavaszi bemutató volt a Káprázat, amelynek szövegét Lőrinczy Attila írta Élias Canetti regényét adaptálva a Forte Társulat számára. Az előadás megtekintését melegen ajánlom, különösen azoknak, akik a „fizikai színház” iránt érdeklődnek.

Horkay Barnabás, Fehér László - rajtuk: Földeáki Nóra

Részletesebben:

Immár negyvenedik alkalommal adták át a színikritikusok díját 19 olyan kritikus voksai alapján, akik a tavalyi évadban 90 bemutatónál többet láttak, tehát van rálátásuk az egész évadra. Még voltak hárman, akik 50-et, így kisebb pontértékben ők is szavazhattak – ez egy új kiegészítés, amelyről, illetve minden szavazatról részletesen olvasni lehet a Színház folyóirat októberi számában.

Az egyes szavazatokat látva erősen árnyalódhat majd a kép, és az is kiderül, hogy a jelölteken kívül hány másik vidéki, határontúli, független és gyerekelőadás szerepelt még. Az, hogy kik kapják a díjakat, erős összefüggésben van a minőségen túl azzal IS, hogy hova könnyű eljutnia egy kritikusnak, és akár azzal is, hogy hova hívják meg.

Idén a 16 kategóriából három díj ment vidékre mindössze, de ne rohanjunk még előre...

Jöjjön először némi leírás magáról az ünnepi eseményről, amely a Katona József Színházban történhetett meg, és persze néhány szubjektív megjegyzés is. 1 óra 45 perc volt szünet nélkül, és még egy órát maradtam beszélgetni utána – ezek után nem csapom össze pont ezt a bejegyzést.

Igazából egyszerűbb lenne nem írni semmit, de bevállalom a helyzetet, mivel annyira látszik, hogy az előadás létrehozásába rengeteg energiát beletettek az alkotók. Mindenhogyan megérdemel egy nyomhagyó bejegyzést, SŐT mégis (kicsit felemás) ajánlót, mert tudom, hogy van az a közönségréteg (a színészek rajongói), akiknek ez jó élmény lehet, bár nem fog tetszeni minden színházkedvelőnek. Bárhogyan is fáj a szívem, hogy ezt kell leírnom „valót mondj, bármi lesz az ára” – jeligével.

Zártkörű főpróbáról nem illik kritikát írni, (és milyen jó, hogy nem is vagyok kritikus, AJÁNLÓ blogot írok), de mivel egy egészen kivételes véletlennek köszönhetően mégis láthattam Eric Stubo, skandináv rendezőjének első közönség előtti megmutatkozását, kiemelem azt, amit szerettem benne. Bár az előadás végleges tempója még ebben a stádiumban nyilván nem állt be, nem kevés olyan értéke így is megmutatkozott, amelyek mindenképp megérdemlik a nyomhagyást. Trill Zsolt és Szűcs Nelli kedvelői ezt semmiképp nem hagyhatják ki.

Lehetne akár egy boldog család is...

A kényszer rávesz, hogy most tényleg rövid ajánlót írjak, de nem is bonyolult a helyzet. Az Orlai Produkció még tavaly szeptemberben színpadra segített egy igazán jó előadást, amely mostantól folyamatosan jelen lesz a Jurányi műsorán. Eddig nem tudtam róla, fogalmam sincs, hogy az elmúlt évben összesen hány előadásban volt látható, de ez nem is fontos. Kiérlelt munka, az látszik rajta, és akár hosszan el is lehet gondolkodni a látottakon. Mindössze másfél óra szünet nélkül Dékány Barnabás rendezése, amelyhez nagyjából egy kanapé szükséges tárgyi elemként, a többit megoldják a színészek.

Mészáros Béla - Kurta Niké - Baki Dániel

Még tíz évvel ezelőtt is azt láthattuk, hogy az október az első igazi teljes hónapja az évadnak, de az utóbbi években a színházak már előre menekültek, két hónappal előre egyeztetnek, és igyekeznek minél korábban megtartani az első új bemutatóikat. Emiatt fordulhatott elő az én szeptemberi terveim között 27 előadáscím. A dolgok jelen állása szerint ebből már 24-nél több nem tud megvalósulni. (Persze menet közben volt nyolc csere is, csak részben mentem oda, ahova eredetileg terveztem, de ez nem rendkívüli. Kétszer is eltereltek, de egyik esetet sem bántam meg.)

Egy hosszú hét utána megint a Fesztiválzenekar művészeit hallgattam, és ezúttal a saját bázisukon, a Selmeci utcai próbateremben. A templomi koncert-körút után gyorsan elvonási tüneteim lettek, és örültem a lehetőségnek, hogy még az Orfeo előtt az együttes újabb arcával ismerkedhettem meg.