Mezei néző

Ez a bejegyzés kifejezetten azok számára készül, akik fontolgatják, vagy  jegyet is vettek már az Operaház idei Mefistofele sorozatára. (Jelenleg 435 ember jön az én szervezésemben, nekik melegen ajánlom, hogy ennyi előzetes információt vegyenek magukhoz, hogy értsék is azt, amit látni fognak. Ez persze nem vonatkozik a rendszeres operalátogatókra, azok simán boldogulnak maguk is. Nekik ez, úgy ahogy van, felesleges.)

Szergej Medvegyev darabját Viktor Rizsakov rendezésében 2009 májusában mutatták be Debrecenben. Már a következő évadban sokat lehetett róla hallani, 2010-ben a POSZT-on a legjobb előadás díját nyerte el. Vendégjátékra vitték több helyre azóta, emlékszem, hogyan NEM sikerült megnéznem például Kőszegen, pedig készültem rá. Bár nem Vidnyánszky Attila rendezte, de érezhetően az előadás így is fontos számára. Ennek köszönhető, hogy ezt is évek óta műsoron tartja, annak ellenére, hogy a vidéki színházak rendszerint már akkor elégedettek, ha a bérletes előadások lefutása után egy előadásból még négyet-ötöt meg tudnak hirdetni. Akármilyen jó is egy előadás, mivel korlátozott a közönség, szinte csodával határos az életben maradása ennyi évadon át. Pesti koprodukciós partner nélkül ez normál esetben szinte lehetetlen. (Most érte el a 150. előadást a Portugál Győrben, maga a színház is rendkívüli eseménynek tekinti előadásának továbbélését. Ez csak annak köszönhető, hogy szinte ugyanaz a közönség tér vissza újra meg újra.)  Felmerülhet persze a kérdés, hogy ennyi év után mennyire életképes és friss egy előadás, érdemes-e ilyen hosszan repertoáron tartani.

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy bennem milyen benyomásokat keltett a Fodrásznő  2014. január 31-én.

Réczei Tamás darabot írt és rendezett Benjamin Britten századik születésnapjára a Rózsavölgyiben. A bemutatót az évfordulóra időzítették. Nem kis bátorságra vall, hiszen a zeneszerző sem igazi húzónév, akitől kasszasikert lehetne remélni. Ugyanezen az estén az Operaház is kitűzött egy féligszcenírozott előadást, a Lukrécia meggyalázását lehetett látni rendkívül színvonalas kivitelben és elsőrangú énekesekkel. Azon az előadáson is erősen pangott a nézőtér. (Nekem emlékezetesen szép este volt ez.) A Rózsavölgyi bemutatóját, amely nem egyszeri előadásra készült, elhalasztottam tehát, de nem gondoltam, hogy ez két hónap csúszást jelent majd és csak január 27-én nézem majd meg. De végül megnéztem. Következő előadás: febr. 21-én.

A jelenleg aktuális információ: ma és holnap (febr.10-11.) ismét látható az előadás a Szkénében. Minden bizonnyal a várólistás módszerrel lehet csak bejutni. Fél órával korábban érdemes odaérni. Nagyon élvezetes előadás, amely nekünk, a mai viszonyainkról szól. Menjetek, nézzétek!

Mindig rendkívül örülök, ha egy színház (jelen esetben műv.ház) veszi a fáradtságot és megszervez egy vendégjátékot. Lehetőséget ad a nézőknek arra, hogy más arcokat is lássanak, a vidéki színészeknek pedig létfontosságú a megmutatkozás Pesten. Ma este Bernard Slade darabját („Jövőre veled ugyanitt”) láthattuk a Marczibányi téren a kecskeméti színház előadásában.

A Thália Humorfesztiválján febr.7-én láthattuk a most már „Nemzeti” jelzővel is ékeskedő TÁP Színház tavalyi előadását. (Eredeti bemutató: 2013. febr.3.) Most szembesültem a ténnyel, hogy lám, ennyi ideig sikerült halogatni. Praktikus információ: az előadás a Jurányi inkubátorházban febr.26-án lesz legközelebb látható. Nagyon melegen ajánlom a megtekintését, igazi jó színházat láttunk, jó színészekkel ( Színlap) elgondolkodhattunk néhány közéleti kérdésen (reflektorfényben a korrupció) és eközben jól is szórakoztunk. Két óra egy részben.

Ez a bejegyzés  Szabó Máté miskolci Don Giovanni rendezésének febr.6-án játszott előadásáról szól. Hét A4-es lapot tölt meg, nem lett korszerűen tömör, vigyázat!  Nekem nagyon jó élmény volt ez az idei 103. színházi estém, annyira hogy emiatt három másik előadást is kihagytam, mert ezen gondolkodtam inkább. Néhány személyes megjegyzést is belefűztem. Azoknak, akik már nem jönnek  tovább a kulcsinformációt elmondom előre: az Erkel Színház idei Primavera fesztiváljának keretében az ápr.25-i időpontban lesz ez a  miskolci Giovanni Pesten is látható. A honlapra a konkrét cím nincs kiírva, sem a konkrét szereposztás, de az Opera szervezésén a vendégjáték tényét megerősítették. Most még üres a nézőtér, akárhova lehet jegyeket venni. Tehát ez a jó hír, megnézhető itt is az előadás, nem kell feltétlenül Miskolcra menni. És mellesleg: az Opera idén nem vette elő a saját jóval kevésbé invenciózus DG-rendezését, amelyre viszont tavaly márciusra végre egy egészen ideális szereposztást alakítottak ki, amely meg is töltötte teljesen az Erkelt. Amíg az nem hallható, addig ez a miskolci a legjobb Don Giovanni, ami adható. Aki szereti a művet, vagy általában Mozartot, nem kellene kihagynia. Nekem egy egész napot is megért ez az előadás, még egy másikat mire ezt megírtam. A pesti előadás előtt úgyis kampányolni fogok ismét. Ha az ismeretlenségnek örvendő Mefistofelére 330 ember eljön velem, hátha erre a jóval könnyebben megérthető előadásra is lesz néhány csatlakozó.

Pár perce még azt írhattam volna: ma este nagy élményben volt részem a MüPá-ban, várakozáson felüliben. Most már elmúlt éjfél és ismét ki fogom magam ütni, mert most nem halasztom el a bejegyzés megírását. Bizonyos énekesek miatt mentem - alapvetően Schöck Atalát és Cser Krisztiánt akartam hallani,  de a többieknek is mind tudtam örülni, nagyon jól kiosztott szereposztással élvezhettük a produkciót.

Számomra egy kiemelten stresszes és nehéz nap igazán felemelő lezárása volt a mai Szerelmi bájital az Erkelben.

Palcsó Sándor rendezése még 1995-ből származik, hagyományos előadás, hagyományos díszletekkel ( olasz terecskét látunk szökőkúttal, sőt benne vízzel) és igényes jelmezekkel. Nem tűnik úgy, hogy különösebben modernizálni akarták volna a darabot, mindössze a bájital áránál emlegetnek egyszer eurót, de ennyivel beérik. De ezt jelen esetben nem fájlaltam túlságosan. Az előadás minden részlete összhangban volt egymással, vitt minket a történet, élveztük az énekeseket és a zenés színházat, amelyet a darabból létrehoztak. Én nagyon szeretem, amikor az énekesek akkor is jelen vannak a színpadon, amikor a partnereiket hallgatják, nem civilben várják a sorukat.

A mai estén Hajnóczy Júlia megbetegedése miatt Kertesi Ingrid énekelt, aki már 1995-ben is fellépett a bemutatón és van egy érzésem, hogy egyetlen próba nélkül is bármikor eljátszhatná, annyiszor lehetett Adina. Ennek ellenére nem éreztem, hogy a ma debütáló Pataki Potyók Dániellel rutinból adta volna, kifejezetten érződött a lány bizonytalansága, az érzelmi hullámzás a férfiak és a szabad élet választása között. Pataki P. Dániel Nemorino szerepében pedig az első perctől az utolsóig intenzíven hozta a vívódó balekot, aki magára talál a bájital hatására. Nagy áriája (Una furtiva lagrima), amelyet ahogy az egész operát is, magyarul énekelt, megkoronázta az alakítást. A szokásosnál érezhetően hosszabb tapsot kapott az előadás közben, lehet, hogy sokan várták, hogy hátha megismételi. (Lesznek még előadásai, 2 másik Bájital jön a napokban, most még időben vagytok, ezért is írom most azonnal ezt az ajánlót: a művész előadásait lsd itt) Ha valaki megnézte a listát, annyira ne élénküljön fel, sajnos ma megtudtam, hogy az Arabellákat mégsem ő énekli, mert csak az egyikre érne rá. Ez azért az estémre némi árnyékot vetett, készültem az Arabellára, menni is fogunk, de az egyik fő erőssége a produkciónak éppen ő, nagyon nagy kár volt kivenni. Én még mindig reménykedem, hogy valami csak történik és mégis ő lesz.

Legutóbb - 2011. aug. 6-án egy sárospataki előadáson láttam ezt a darabot, amelyet a nyári egyetemen (Crescendo) résztvevők hoztak össze. Egyenetlen volt a produkció, de a két főszereplő (Nagy Silvia, Gál Máté) igazán tehetségesnek tűnt. Abból az előadásból Belcore nem tűnt fontos szereplőnek. Jelen esetben Szegedi Csaba igazán előtérbe helyezi Nemorino vetélytársát. Temperamentumos a kapitány, el lehet hinni neki, hogy terebélyes alkata ellenére is a nők kedvence. Azt már jóval kevésbé lehet elfogadni neki vagy akár az ifjú titánnak, hogy amint a színpadon szétnéznek nem akad meg a szemük azonnal a Gianetta szerepében tündöklő bájos Zavaros Eszteren. A fiatal énekesnő Papagéna szerepében tűnt fel nekem a Zeneakadémián decemberben és pocsék névmemóriám ellenére is berögzítettem, azonnal. Kétszer is néztem, meggyőző volt. Jól énekel és gyönyörű. Roppant jó lenne, ha itt ragyogna, nekünk, nem szívná el őt is valamelyik német operaház. (Bár meg tudom érteni az elmenőket, csak nagyon rossz megszokni, sőt megszeretni egy énekest, aztán pedig éveken át várni, hogy 1-1 alkalommal mikor láthatjuk.)

Csak vendégként, hébe-hóba látható magyar színpadon Kálmán Péter is. Még vasárnap is énekelt egy Don Pasquale-t, én pedig ezt néhány perccel ezelőtt fedeztem fel. Abból már nem lesz több. Még soha nem hallottam abban a szerepben, és ha erre időben rájövök, akkor biztos megnézem. Neki is lesz még Danihoz hasonlóan két Bájital is hátra, aztán február közepén egy Sevillai borbély.( Aki arra vágyna, még időben van. Bretz Gábor, Molnár Levente, Klein Ottokár - valami egészen kiváló szereposztás lesz febr.15-én. ) Kálmán Pétert más szerepeiben látva biztosra vehető volt, hogy elemében lesz és élvezni fogja Dulcamara, a bájitalárus alakjának felöltését. Egészen lazán és oldottan komédiázott, amikor a súgólyuk felé kacsintgatott, az is a szerep részévé vált. Beszerzett magának egy kis cuki fiúcskát, segédnek, akivel legalább cinkosan összekacsinthatott és mint az egyetlen racionálisan gondolkodó egyed, kiszúrta magának ő Gianettát és aztán magával is viszi a léghajóján. Ő az igazi nyertes. (Ha jobban megkaparjuk a csapodár Adina előbb-utóbb csak el fogja magát unni az írástudatlan Nemorinóval....De ne kaparjuk meg jobban.)

Évek óta törekszem arra, hogy kövessem a Zeneakadémia opera-tanszakának vizsgáit. Ez hol sikerül, hol nem. Ezek az események nem voltak széles körben reklámozva, ennek köszönhetően sokszor lemaradtam. Így is megállapítottam a legutóbbi évek tapasztalatai alapján, hogy ezeken a vizsgákon rendszerint több új impulzus ért, mint a hagyományos előadásokon hónapokon keresztül. Régi műveket vesznek elő, de új szemszögből mutatják meg. Most a korábbiakhoz képest három szempontból is egészen új a helyzet:

1. Nyilvános a vizsga, olyannyira, hogy már hónapokkal előre lehetett jegyeket kérni a Zeneakadámián, benne van a hivatalos programban. Fontosnak tekintik.

2. Nem csak a mi énekeseinket láthatjuk, hanem egy egész fesztivált szervezett Almási-Tóth András az esemény köré. Van svéd, olasz és horvát produkciót is. Így nemzetközi kontextusba helyeződött a magyar diákok produkciója. (Nem jövünk ki rosszul az összehasonlításban.) 

3. Nem utolsó sorban: most nem régi művet vettek elő és értelmeztek át. Ennyivel nem érték be. Almási-Tóth András kiáll a közönség elé és kijelenti, hogy Mozart-operát készítettek a hallgatókkal. Vettek öt koncertáriát és másik négyet az éppúgy közismeretlen  Az álruhás kertészlányból és ezeket összefűzték. Lett egy új zenemű. Volt merészség, sőt némi kockázat is az elképzelésben, de a vállalkozás sikerült.

Ebből a három tényezőből is láthatjuk, hogy a Zeneakadémia most főnixmadárként kelt életre, nem pusztán az aranyozás csillog szebben az oszlopokon. Erősen látszik, hogy akarnak valamit. A Varázsfuvola után ez most már a második nagy dobás. (A program ingyenességéből és a rendkívül igényes programfüzetből az is látszik, hogy van forrásuk a kultúrmisszióra.) Bizakodva mentem el a programokra és összességében elégedetten is jöttem ki.